Györffy György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Györffy György
Született
1917. szeptember 26.
Szucság
Elhunyt
2000. december 19. (83 évesen)
Budapest
Szülei Györffy István
Foglalkozása történész

Györffy György (Szucság, 1917. augusztus 26.Budapest, 2000. december 19.) Széchenyi-díjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Györffy István néprajztudós és Papp Anna gyermekeként született a kalotaszegi Szucságon. 1935-ben a zuglói Szent István Gimnáziumban érettségizett. 1935–1939 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatott tanulmányokat, a kor legkiválóbb történészeinek, Domanovszky Sándornak, Mályusz Elemérnek és a magyar őstörténetet kutató Németh Gyula turkológusnak a tanítványaként. 1940 júniusában doktorált magyar művelődéstörténet főtárgyból „Besenyők és magyarok” című disszertációjával. A második világháború kitörése egy baltikumi, finnországi és lappföldi tanulmányút végén érte, és Stockholmból csak 1939 októberében tudott hazatérni. 1940 szeptemberétől 1941-1942 fordulójáig az Egyetemi Könyvtárban dolgozott mint gyakornok. 1942 elejétől a Teleki Pál Tudományos Intézet Történettudományi Intézetének gyakornoka, majd tanára lett. 1945-től 1949-ig a Néptudományi Intézet igazgatója volt. 1951 végén Debrecenben ajánlottak fel neki katedrát, de amikor kiderült, hogy éppen a súlyos politikai támadásokkal háborgatott, kiváló Szabó István helyett lehetne tanszékvezető, nem élt a lehetőséggel. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa lett, majd főmunkatársa, végül tanácsadójaként 1988-ban ment nyugdíjba. Hetvenéves korában, 1987-ben sajátította el a számítógépes technikát, hogy szaporábban haladhasson a szerkesztéssel. Számítógépén Pozsony város adatainak feldolgozásáig jutott el, de a terjedelmes szövegrész befejezetlenül, csonkán maradt.

Elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1952-ben a történettudomány kandidátusává nyilvánították,
  • 1969-ben „A magyar várostörténet kezdetei és Budapest kialakulása” című disszertációjával elnyerte a történettudomány doktora fokozatot.
  • 1988-ban Herder-díjat kapott,
  • 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjául választotta,
  • 1991-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett,
  • 1992-ben Széchenyi-díjjal jutalmazták példaértékű történészi munkássága elismeréseként.
  • Életműve 1997-ben a Magyar Örökség része lett.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Györffy György munkái a magyar őstörténettel, a honfoglalás időszakával, az Árpád-korral, régi személy- és helyneveinkkel, összehasonlító keletkutatással, forrásismerettel és -olvasással, történeti topográfiával foglalkoznak. Különösen közel állt hozzá a nyelvtudomány. Tagja volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, nemcsak buzgó olvasója, hanem munkatársa is volt a Társaság folyóiratának, a Magyar Nyelvnek. 1957-ben Györffy György elsőnek e folyóirat hasábjain számolt be az 1950 őszén megkezdett és 1956 elején a megírás stádiumába jutott nagy vállalkozása, „Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza” munkálatairól. „A tihanyi alapítólevél földrajzinév-azonosításához” címmel írt dolgozatot. Árpád-kori történeti földrajzába bedolgozta a teljes földrajzinév-anyagot, tehát a települések nevén kívül a tájak, határrészek, vízfolyások, hegyek, dombok, erdők stb. nevét, továbbá a személynévi anyag jelentős részét, betűhíven, de nagybetűvel kezdve, megadta a határjárásokban előforduló fák, tereptárgyak vulgáris néven való jelölését. Műve nyelvtörténeti szempontból is elsőrendű.

Nyelvészetileg is fontos újabb műveinek válogatott jegyzéke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tanulmányok a magyar állam eredetéről. A nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az országig. Kurszán és Kurszán vára. Bp., 1959.
  • Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I–IV. Bp., 19631998. (A betűrendben tárgyalt megyék között az utolsó: Pilis megye.)
  • Napkelet felfedezése. Julianus, Plano Carpini és Rubruk útijelentései. Bp., 1965. (Válogatta, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta. A szövegeket megosztva fordította feleségével, Gy. Ruitz Izabellával.)
  • A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Kortársak és krónikások híradásai. 2., bővített kiadás. Bp., 1975. (Szerkesztés, bevezetés, jegyzetek. A tárgymutatót Gy. Ruitz Izabella állította össze.)
  • Julianus barát és Napkelet fölfedezése. Bp., 1986. (Válogatta, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta. A szöveget megosztva fordította Gy. Ruitz Izabellával.)
  • Anonymus. Rejtély avagy történeti forrás? Válogatott tanulmányok. Bp., 1988.
  • A magyarság keleti elemei. Bp., 1990.
  • Krónikáink és a magyar őstörténet. Régi kérdések – új válaszok. Bp., 1993.
  • Pest-Buda kialakulása. Budapest története a honfoglalástól az Árpád-kor végi székvárossá emelkedéséig. Bp., 1997.
  • István király és műve. 3., bővített, javított kiadás. Bp., 2000. (A tárgy- és névmutatót Gy. Ruitz Izabella állította össze.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar akadémikusok listája
  • Szilágyi Ágnes Judit: Érdekes személyiségek, emlékezetes viták a magyar történetírásban, 27 történészportré, Budapest, Palatinus, 2007. 151-156.o.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]