Szucság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szucság (Suceagu)
Látkép délkeletről
Látkép délkeletről
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióÉszaknyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeKolozs
KözségKisbács
Rang falu
Községközpont Kisbács
Irányítószám 407062
Körzethívószám +40 x64[1]
SIRUTA-kód 55909
Népesség
Népesség1428 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság464 (2011)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság452 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 46° 47′ 03″, k. h. 23° 27′ 54″Koordináták: é. sz. 46° 47′ 03″, k. h. 23° 27′ 54″
A Wikimédia Commons tartalmaz Szucság témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Györffy György emlékoszlopa a református templom kertjében

Szucság (Szucsák, románul Suceagu) falu Romániában, Erdélyben, Kolozs megyében.

Neve[szerkesztés]

Szláv eredetű, Kiss Lajos az orosz Cyчak helynévvel és a délszláv Sučijak személynévvel állítja párhuzamba. Először 1338-ban, Zuchak alakban írták le. 1750-ben és később többször is Szucsag. A hivatalosan használt Szucsák nevet a község kérésére változtatták meg 1911-ben.

Fekvése[szerkesztés]

Kolozsvártól 8 km-re északnyugatra, az E81-es út mellett, a Nádas-patak jobb partján fekszik. Kalotaszeg Nádasmente kistájához sorolják, bár kultúrájában eltér a vidék falvaitól és sem a helyiek, sem a szomszédos falvak lakói szerint nem tartozik Kalotaszeghez. Délnyugati határában emelkedik a Nádasmente legmagasabb pontja, a 653 méter magas Bátori-hegy (Tekintő).

Története[szerkesztés]

A helyi hagyomány szerint eredetileg a Nádas mentén települt, és csak később húzódott be a dombok védelmébe. Egy idevalósi nemest, Chuey fia Pált 1362 telén, a kolozsmonostori apátság ostromakor a kolozsvári és szászfenesi nép a monostorból kirángatott és a fejét vette. 1491-ben kisnemesi lakosságú falu volt Kolozs vármegyében, lakói jelentős vármegyei és erdélyi tisztségeket is betöltöttek. Környékén a középkor végén több falu is létezett, amelyek a 16–17. században elpusztultak: Bóc, Orad, Saság és Soma. 1494-ben egy Tamás nevű szucsáki diák a krakkói egyetemen tanult. 1581-ben a kolozsmonostori jezsuita kolostornak itt volt birtoka. 1713-ban tizenegy jobbágy- és nyolc zsellércsalád mellett 33 elhagyott telket írtak össze, 1750-ben azonban már 20 jobbágy, 35 zsellér, hét kóbor és hat cigány családfő lakta, hat adózó egytelkes nemes mellett.

Református egyházáról az első adat 1621-ből való. 1745-ben lett anyaegyház. 1766-ban 103 férfiból és 77 asszonyból állt. 1830-ban birtokot vásárolt itt Kelemen Benjámin mezőgazda. Az év legnagyobb részét a Wesselényiek birtokközpontjában, Zsibón töltötte, így birtokán, amely az allódiumok nélkül 1848-ban 123 holdas volt, felesége, Bod Katalin gazdálkodott. A gabona és a takarmánynövények mellett burgonyát, cukorrépát, borsót, lencsét és babot is termelt, a domboldalakra pedig különféle gyümölcsfákat ültetett. A juhászatuk által termelt évi négy-ötszáz font gyapjút Pesten értékesítették. Kelemen 1832 és 42 között, örökváltság útján felszabadította jobbágyait, ami gazdaságilag is megtérült a számára.[3]

A korábban ortodox románokból szerveződött görögkatolikus gyülekezet 1856-ban alakult anyaegyházzá. 1710-ben épült fatemplomát 1916-ban váltotta föl a mára ortodox kőtemplom. 1882-ben, Berde Áron közbenjárására állami iskola nyílt a faluban, ezt követően 1885–86-ban a román görögkatolikusok is felépítették a saját iskolájukat. Határában a 19. század második felében és a 20. század elején mészkövet termeltek ki a kolozsvári építkezésekhez. 1870-tól a kolozsvári járdák burkolására is szucsáki terméskövet használtak, később pedig Szegedre és Budapestre is jutott belőle.

Református magyar lakossága egészen az első világháborúig két, egymástól elkülönülő társadalmi rétegre oszlott, volt kisnemesekére és jobbágyokra. Vasárnap külön istentiszteletre jártak (a nemesek délelőtt, a jobbágyok délután), külön mulatságokat szerveztek, külön temetőbe temetkeztek, a nemesek fehér, a jobbágyok fekete ködmönt viseltek. A megkülönböztetés ma is él. Lakói nem házasodtak össze a környező Nádas-, Fenes- és Kapus-völgyi falvakkal, hanem a nemesek Bodonkúttal, Kidével, Magyarfodorházával, Bádokkal, Csomafájával, Gyulával, Magyar-, Szentmárton- és Hosszúmacskással, a jobbágyok pedig Gyaluval, Bodonkúttal és Kidével.

Szántóföldje rossz minőségű, ennek ellenére az 1970-es években módos falunak számított. A két világháború között jelentős volt tejgazdálkodása, lakói a kolozsvári piacra gyümölcsöt, szilvapálinkát és szilvalekvárt hordtak, sokan pedig lóval és tehénnel kereskedtek. Az 1960-as és 70-es években kolozsvári gyárakba és építkezésekre ingáztak, emellett a szocialista országokban hiánycikkekkel üzleteltek. 1980-ban megszüntették a falut Kolozsvárral összekötő buszjáratot. Ez meggyorsította a lakosság elköltözését Kolozsvárra, Bácsra, később Magyarországra. Az őshonos magyar és román lakosság száma csökkenni kezdett, bár az Erdélyi-középhegységből kisebb számban be is költöztek románok. A 21. század elején aztán kolozsvári családok vásároltak telkeket a faluban és települtek meg idényszerűen vagy állandó jelleggel.

A falun belül a magyarok a Medvéstorokban, a Felső és Túlsó utcában, az Utcaközepén és a Borzásban (Borzași), a románok az Alszegen, az Utcaközepén és a Borzásban, a cigányok a főúthoz közel, a bekötőút jobb oldalán, egy sziklás hegyoldalban laknak (Alsóberek és Cigánysor). A cigány közösség cigány anyanyelvű, tagjai Románia minden vidékéről érkeztek.[4] A 20. század végéig reformátusnak vallották magukat, az új évezredben azonban túlnyomó többségük ortodox vagy Jehova tanúja, és csak az idősek beszélnek magyarul.

Az iskolában 1988-ban szűnt meg a magyar nyelvű felső tagozat, ma már csupán összevont alsó tagozat létezik.

Lakossága[szerkesztés]

Látnivalók[szerkesztés]

  • Dombtetőn álló református temploma a 13. század végén épülhetett és a 15. században, majd a 18. század első felében is átalakították. Idősebb Umling Lőrinc festette ki a nyugati karzatot 1742-ben, a mennyezetet 1749-ben. A padok előlapjainak festését Asztalos Boka János készítette 1775-ben. Mai tornyának építését 1800-ban fejezték be, és 1862 óta fedi bádog.
  • A református parókia a Veres család, az ortodox pedig Berde Béla korábbi udvarházában működik. Mindkettő 1900 körül épült.

Testvértelepülései[szerkesztés]

Képek[szerkesztés]

Híres emberek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Az „x” a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS.
  2. [1]
  3. Csetri Elek: Kelemen Benjámin, a haladó gazda. In Bodor András – Cselényi Béla – Jancsó Elemér – Jakó Zsigmond – Szabó T. Attila szerk.: Emlékkönyv Kelemen Lajos nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár, 1957
  4. Nagy Olga: Barangolásaim varázslatos tájban. Székelyudvarhely, 1994, 50. o.

Források[szerkesztés]

  • Kabos Emma: Szucsák és népe. Erdély Népei 1900, 3. sz. 23–27. o.
  • Berde Béla: Szucság története (Budapest, 1914)
  • Balogh Balázs – Fülemile Ágnes: Társadalom, tájszerkezet, identitás Kalotaszegen (Budapest, 2004)
  • Antalné Szép Ildikó – Bán Mária: Szucság hét évszázada. Kolozsvár, 2007 [2] PDF
  • Antal Ildikó: Szucságról – 2015-ben. Korunk 2016, 1. sz., 52–68. o. [3] PDF