I. István magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. István
Istvan-ChroniconPictum.jpg
Szent István király ábrázolása a Képes krónika kódexben, címereként a kettős kereszt (crux gemina) lett feltüntetve, ami valójában III. Béla címere volt

Magyar Fejedelemség fejedelme
Uralkodási ideje
9971000/1001
Elődje Géza
Utódja nincs
Magyar Királyság királya
Uralkodási ideje
1000 vagy 10011038
Koronázása Esztergom
vagy Székesfehérvár[1]
1000. december 25.,
azaz a Gergely-naptár szerint (ma érvényes) 1001. január 1.
Örököse Imre herceg
Elődje nincs
Utódja Orseolo Péter
Életrajzi adatok
Uralkodóház Árpád-ház
Született 969
Esztergom
Elhunyt 1038. augusztus 15. (69 évesen)
Szentkirály (Esztergom)
Nyughelye Székesfehérvár
1038. augusztus 20.
Házastársa Boldog Gizella (kb. 995-1038)
Gyermekei Ottó
Imre
Édesapja Géza
Édesanyja Sarolta
Szent István szignatúrája
King saint stephen signature.svg
I. István aláírása

I. (Szent) István király – születési nevén Vajk (Esztergom, 970980 körül – 1038. augusztus 15.) az első magyar király. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes, keresztény magyar királysággá alakította át. Ez 1028-tól az egész Kárpát-medencére kiterjedt. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő törzseket fegyverrel vagy békés úton behódoltatta, a lázadásokat leverte. Az ezeréves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet. Magyarországon minden év augusztus 20-án I. István király szentté avatásának napját ünnepeljük.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

István születése

Származása és születése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja Géza magyar fejedelem, anyja pedig az erdélyi Zombor gyula Sarolt nevű, Konstantinápolyban keleti rítus szerint megkeresztelkedett leánya volt. Anyai nagybátyja Prokuj gyula volt, aki István születése környékén költözött át tiszántúli területeiről Erdélybe.

Szent István kisebbik legendája (ill. ezt átvéve a Hartvik-féle legenda) említi Esztergomot István születése helyeként, de ez az adat István-korabeli forrással nem igazolható. A mai bazilika északi lépcsőtornya mellett helyezkedett el a Szent István protomártír-templom, amelyről egy 1397-es cannonica visitatio azt mondja, hogy a mellette fekvő, kápolnává átalakított szobában született. [2] A helyet ma emléktábla jelöli.

István a 970 és 980 közötti időszakban születhetett. Születésének évét a 14. században írt Képes krónika 969-ben adja meg. [3]

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Születésekor a türk eredetű Vajk nevet kapta, mivel a mainzi érsek által a magyarok számára küldött térítő, Brúnó püspök ekkor már nem tartózkodott a Kárpát-medencében.[4] László Gyula történész szerint török nyelvű volt Vajk, a név feltehetően a török hős, vezér jelentésű szóból származik. [5] Ilyen módon a török bej szó rokona. Az eredetileg gazdag jelentésű szó a magyarban () és a törökben is nemzetségfő jelentésűvé vált.

Megkeresztelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése, azt a verziót ábrázolja, amely szerint Istvánt Szent Adalbert keresztelte meg

Apját, Gézát és családját (pl. öccsét, Mihályt) az ő kérésére I. Ottó német-római császár által 972-ben Magyarországra küldött Sankt Gallen-i Bruno keresztelte meg. Géza a keresztségben az István nevet kapta. Azon vita folyik, hogy Vajk/István ekkor élt-e már. Ennek az elméletnek két tény is ellentmond. Az egyik az, hogy egyes források 975-re teszik Vajk születését, a másik pedig az, hogy ha ilyen korán áttért volna a keresztény hitre, nyugaton nem Vajkként ismerték volna még sokáig.

Szent Adalbert prágai püspök életrajza szerint ő gondoskodott István keresztény szellemű taníttatásáról, és ő volt az is, aki megkeresztelte valószínűleg 994 és 996 között. Az a tény ugyanis, hogy német földön még évtizedekkel később is Vajkként beszéltek róla, ezt a későbbi időpontot erősíti. [6] Emellett több forrás, kútfők, a legkorábbi István-legenda, illetve egy 14. századi krónika is említi Vajk keresztelőjének nevét, Adalbertet. Névadója az első keresztény vértanú, István volt, vagy éppen Géza keresztségben kapott nevét örökölte (Sztephanosz, magyarul István). Adalbert szerepének viszont ellentmond, hogy ő ugyan 983-tól volt prágai püspök, de ezután egy ideig ott is tartózkodott, majd 989994 között Rómában élt, az aventinusi Szent Elek és Bonifác apátságban. 994-ben visszavitték Prágába, majd rövid magyarországi tartózkodása után, 995-ben visszatért Rómába. [7]

Így tehát nem tudjuk, ki és mikor keresztelte meg Istvánt, de sem Bruno sem Adalbert nem tűnik valószínűnek.

A Képes krónika szerint az Itáliából származott Deodatus gróf volt Szent István keresztapja, akit a herceg Tatának hívott (a hagyomány szerint a Tata város róla kapta nevét).

Házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Adalbertnek esetleg szerepe volt házasságának létrejöttében. István 996-ban vette feleségül II. Henrik bajor herceg leányát, a későbbi II. Szent Henrik német császár testvérét, Gizellát. Bajor hagyomány szerint az esküvő Scheyern bencés apátságban köttetett. [8] Német krónikások feljegyezték, hogy a bajorok a házasságtól a kereszténység gyors terjedését várták, és ennek érdekében minden segítséget igyekeztek Istvánnak megadni. Gizellával együtt jelentős számban érkeztek bajor papok, lovagok és mesteremberek az országba.

Fejedelemsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

István atyja életében a nyitrai dukátus (lásd Nyitrai Fejedelemség és Hercegség) ura volt, majd 997-ben, Géza fejedelem halála után követte őt a fejedelmi székben. Géza azért, hogy fia számára biztosítsa a trónt halála után, megeskette a főurakat, hogy fiát támogatják.

Azonban mikor Géza meghalt, Koppány bejelentette igényét a fejedelmi trónra. Koppány az apja, Tar Szerénd és Géza által kötött szerződés értelmében a Balatontól délre eső területek ura volt. Igényét a trónra a szeniorátus és a levirátus – István megözvegyült édesanyját, Saroltot feleségül kívánta venni[megj 1] – jogára való hivatkozással indokolta. Koppány mellé sorakoztak fel a régi rend és a törzsi szabadság hívei, akikben az ellenállást az is fokozhatta, hogy István körül nagy számban csoportosultak idegen nemzetiségűek, főleg németek.

István hadait is német hadvezérek (Hont (Hunt), Paznan (Pazman), Vecelin, Orci) irányították. A sereg maga magyar és a feleségével, Gizellával az országba érkező németekből a korban modernnek számító nehézlovasságból[forrás?] állt. A döntő ütközet helyére nincs mindent kizáró bizonyíték, de feltételezések szerint valahol Veszprém közelében került sor, ahol István megverte a Koppány elavultnak számított könnyűlovas seregét; a csatában Koppány is életét vesztette, Vecelin ölte meg.[megj 2] István Koppány testét felnégyeltette és testrészeit hónapokig kifüggesztve tartották az ország négy legfontosabb várának kapuja felett – Győrben, Veszprémben, Esztergomban és Gyulafehérváron – jelezve, hogy mi vár az uralkodónak nem engedelmeskedőkre. Ezzel István ősi emberi és magyar törvényt szegett meg, amely szerint a halottakat el kell temetni. Tette elrettentésre szolgált, kegyetlen bánásmóddal fenyegetve azokat, akik nem engedelmeskednek a királyi hatalomnak.

István és Koppány harcában nemcsak az forgott kockán, hogy ki lesz a magyar nép uralkodója, hanem a keleti és nyugati orientáció kérdése. Koppánnyal – aki bizánci rítus szerint megkeresztelkedett – a bizánci politikai befolyás erősödött volna, míg István győzelmével a német irányvonal nyert teret. A Kárpát-medence geopolitikai helyzete folytán a kor két nagyhatalma közé ékelődve irányt kellett választani. Közkeletű téves magyarázat szerint az állam léte, vagy a magyarság léte forgott kockán ezen, azonban ez a kérdés a történelmi mi lett volna, ha... kategóriája. Koppány esetleges győzelmével éppolyan státuszú és helyzetű magyar fejedelemség alakult volna ki, vélhetően bizánci irányvonallal, mint az erdőelvei fejedelemség, jövendő sorsa azonban nem meghatározható. A Koppány által vezetett magyar fejedelemség éppúgy az ő további személyes bel- és külpolitikájának sikerétől függött volna, ahogyan azt az István vezette állam esetében is látjuk, amely azonban a környező országokhoz hasonlóan keresztény állammá vált.

Királysága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Koronázása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szent István király szobra Székesfehérvárott

Ezután István el akarta magát ismertetni az ország határain túl is, mint Isten kegyelméből uralkodó királyt, aki nem csak a turulmadár jóslata következtében gyakorolja a hatalmat népe felett, ami csak a pogány uralmi megerősítést adhatta István számára. Ennek érdekében 999-ben Asztrik pannonhalmi apátot küldte Rómába, hogy az ott időző II. Ottóval tárgyaljon. A kortárs Theotmár merseburgi püspök legalábbis így tudta.[9] István szentté avatása előtt a Kisebb legenda már arról tudósít, hogy II. Szilveszter pápa volt a követjárás célja, akitől koronát és apostoli áldást nyert, és Magyarország belépett az európai keresztény nemzetek sorába, ezen belül is a nyugati kereszténység felé orientálódott. A pápai levéltár mindenesetre nem tudott erről, és jóval későbbiek az első lateráni említései. II. Szilveszter – mint Ottó kreációja – egyébként sem léphetett ilyen jelentőségű ügyben önállóan.

István, a király trónon, koronával

Mindezek mellett az ezeréves hagyományokra épülő mai álláspont szerint megtartotta függetlenségét, és nem lett a császár hűbérese, bár a korona – amely az általános vélekedés szerint nem azonos a ma Szent Korona néven ismert uralkodói jelvénnyel – elfogadása az európai hatalmi rendszerbe tagozódás jelképe volt. Ezzel megalakult a keresztény, független Magyar Királyság. Ekkor már állt a veszprémi püspökség és a győrinek is megvetették az alapjait.

A koronázás időpontjául a krónikák és az évkönyvek hol az 1000., hol az 1001. évet adják meg. A pécsi püspökség alapítólevelének dátumából kiderül, hogy 1009. augusztus 23-án István király uralkodásának 9. évében volt, a koronázás tehát 1000. augusztus 23. és 1001. augusztus 22. között történt. A 11-12. században vezetett királylajstrom szerint, amely tartalmazta István király uralkodásának hosszát év-hó-nap-ban megadva, a koronázás és a halál között 7 hónap 14 nap telt el. Halála augusztus 15-re esett, így a koronázás dátumául 1001. január 1. adódik. Ez összhangban lenne az ezredforduló világvége-várásával, amely nyilvánvalóan nem következett be január 1. eljövetelével és így megeshetett a koronázás. Ez összhangban van azzal a ténnyel is, hogy az István koronázását támogató III. Ottó császár 1000. augusztus 14. – 1001. február 15-ig Rómában tartózkodott. [10] A 11. században az év kezdete Jézus születésének napja, tehát az 1001. év első napja 1000. december 25. volt.[11]

Belső hatalmának megerősítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Képes krónika egyik illusztrációja: István király elfogatja Gyula erdélyi vezért 1003-ban

A koronázás után István Magyarország uralkodója lett, ám tényleges hatalmának megszilárdításáért még tennie kellett, le kellett győznie törzsi ellenfeleit. A harcokat elsőként 1003-ban indította meg Erdély ellen, ahol saját nagybátyja, prokuj gyula („az ifjabbik gyula”) ellen küzdött. Fegyverrel győzte le őt és családjával együtt fogságba ejtette, sóbányáit elkobozta, országát beolvasztotta sajátjába és ott is megkezdte a keresztény hittérítést. Nem sokáig volt fogoly, mert Thietmar szerint Vitéz Boleszló lengyel fejedelemhez szökött, aki egy elfoglalt felvidéki magyar erődítményt bízott rá, ahová viszont István utánaküldte a feleségét. István idővel kiverte az elfoglalt erődítményből. [12] István Észak-Erdély elfoglalása után megalapította az erdélyi püspökséget, továbbá létrehozta Doboka vármegyét és várispánságot. Doboka ispán Csanád apja volt, valószínű, hogy ő vezette István hadait az 1003-as hadműveletek során. Az erdélyi püspökség jelentősége az volt, hogy négyre emelkedett Magyarország egyházmegyéinek száma, és a kánonjog szerint ennyi kell egy önálló egyháztartomány létrehozásához.

Uralkodása során István még két törzsi állammal számolt le. Nem tudni pontosan a feltehetően bolgár Keán elleni hadjárat idejét, de vélhetően nem sokkal az erdélyi után történt. Keán dél-erdélyi nagyúr volt, aki a 10. század vége óta magyar törzsfőként viselkedett, és már Gézával is szembeszállt. Keánt alattvalói vajdának hívták, miután István legyőzte és megölte, helyére ispánt (gyulát) helyezett. Az új ispánt a nép továbbra is vajdának hívta, ebből alakult ki az erdélyi vajdaság intézménye.

István 1008-ban a fekete magyarok ellen viselt hadat. A fekete magyarok feltehetően a Délkelet-Dunántúlon élő idegen etnikumú katonai segédnépekkel, a kavarokkal/kabarokkal azonosak. Az ő területükön alapította meg 1009-ben a pécsi püspökséget, és talán a kalocsai érsekség is ennek a győztes háborúnak köszönheti megalakulását. A fekete magyarok területén alakította ki Baranya és Tolna, valamint Bodrog és Bács megyéket.

De nem csak fegyverrel teremtett rendet országában. Mivel lánytestvéreinek kiházasítása is rámaradt, ebben is igyekezett politikai célokat szem előtt tartani. Egyik testvérét a Felvidéken élő kavar törzsrész vezetőjéhez, Aba Sámuelhez adta feleségül. Ezzel sikerült elérni azt, hogy a sógorával nem kellett fegyveresen szembeszállnia. Országrésze szintén beolvad Istvánéba, cserébe István a német mintára (palotagróf) alapított palotaispáni címmel ruházta fel. Mindennek a feltétele az volt, hogy Aba Sámuel térjen át a keresztény hitre. A házasság révén István országa 1010-re kiterjedt a Mátra vidékére, ahol megalapította az egri püspökséget, illetve létrehozta Újvár megyét.

Másik testvérét 1009-ben adta feleségül a velencei dózséhoz, Orseolo Ottóhoz. Ezzel a házassággal István elérte, hogy rendeződött a régóta rossz magyar–bizánci viszony, hiszen Velence a Bizánci Birodalom hűbérese volt, a kapcsolat a következő évtizedben már szövetségi szintre jutott. Szintén békés úton egyezett ki a Körös-vidék törzsfőjével, Vatával, aki felvette a kereszténységet.

Ajtony vezér a Maros vidéken építette ki erős törzsi államát. Ő Istvántól függetlenül vette fel a görög rítus szerinti kereszténységet, de nem igazán élt a hit szabályai szerint: egyszerre hét felesége volt. A király 1028-ban lépett fel Ajtony ellen. A hadak élére Csanádot, Doboka fiát állította, aki győzelmet aratott a marosvári nagyúr felett, és ő maga vetett véget a törzsfő életének és államának. A területen újabb püspökség (Marosvári (csanádi)) létesült, valamint megalapították a hadvezérről elnevezett Csanád megyét. Ezzel a győzelemmel lezárult az uralkodása alatti belháborúk kora, és István ténylegesen is az egész Kárpát-medencére kiterjedő ország ura lett.

Utolsó évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gizella és a trónra jelölt Péter között feszült viszony alakult ki, aminek feltehetően az volt az oka, hogy Gizella anyai fájdalma féltékenységbe csapott át fia elvesztése felett. István a kettejük között kialakult viszonyt szomorúan szemlélte és mindent megtett, hogy összebékítse őket, de ezek a próbálkozások nem jártak sikerrel.

Élete vége felé még egy merényletet kíséreltek meg ellene. A forrás arról számol be, hogy a palota négy főembere látván a meggyengült királyt megpróbálták megölni Istvánt, ám mikor az alvó király mellé lopakodtak, a kard a földre hullott és a király felébredt. Büntetésül a király megvakíttatta őket és „bűnös karjukat” levágatta. Élete végén még egyszer megmutatta, hogy képes erős kézzel irányítani az országot: a békés szándékkal Magyarországra érkező besenyők ellen erőszakkal fellépő határvédőkre szabott ki példás büntetést, kettesével köttette fel őket szerte az országban.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Haláláról a Képes Krónika a következőképpen ír:
2. krónika, 70. SZENT ISTVÁN KIRÁLY MEGHAL, ELTEMETIK FEHÉRVÁROTT A szentséggel és kegyelemmel teljes Szent István király azután országlásának negyvenhatodik évében, a Boldogságos, mindenkoron szűz Mária mennybemenetelének napján kiragadtatott e hitvány világból és a szent angyalok társaságába került. Eltemették a fehérvári bazilikában, amelyet ő maga építtetett Isten szentséges anyja, a mindenkoron szűz Mária tiszteletére. Sok jel és csoda történt ott e Szent István király érdemeinek közbenjárására, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségére és magasztalására, aki áldott legyen örökkön örökké, Ámen. [13]

István 1038. augusztus 15-én halt meg, holttestét az általa emeltetett székesfehérvári bazilikában helyezték örök nyugalomra.

Halálának helyét egyetlen forrás sem említi, azt csak találgatni lehet. A legenda szerint testét halála után Székesfehérvárra vitték le, ezért nyilván nem Székesfehérvárott halt meg. Ugyancsak a legenda szerint „palotájának” nagyjai ágyához gyűltek halálakor, ami valószínűsíti, hogy szokásos tartózkodási helyén halt meg. Esztergomra, vagy valamelyik nyári szállásra gondolhatunk. Betegsége, fájó lába esetleg utalhat az Esztergom környéki hévizekre. A Duna partján fekvő Esztergom lehetett ez a hely. Alátámaszthatja ezt, hogy II. Géza magyar király idején itt egy Szent Istvánnak szentelt keresztes ház és Szent Eleknek szentelt kápolna állt, ami királyi udvarházra utal. [14]

Családja, utódlása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szent István király és Boldog Gizella királyné szobra Veszprémben, Ispánki József alkotása
I. István és Gizella szobra Szegeden
Szent István a 10000 forintoson

István és Gizella házasságából feltehetően több gyermek született, egyes elméletek szerint két fiú és három lány. A két fiút név szerint is ismerjük. Egyikük Ottó, másikuk – akit 1083-ban szentté avattak és később Imre néven tiszteltek – a Henrik nevet viselte. Ottó még nyilván III. Ottó császár életében, tehát 1002 előtt született, míg Henrik talán 1007-ben, akkor, amikor már Gizella testvére – Szent Henrik – ült a trónon. Ottó bizonyára fiatalon meghalt, így utódlás szempontjából Henrik maradt az uralkodópár egyetlen reménysége. Így neveltetésére is nagy gondot fordítottak, a velencei Gellért is foglalkozott a trónörökös tanításával, István pedig az Intelmekben foglalta össze fia számára a jó király teendőit. Szülei ki is házasították, ám amikor 1031-ben vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, minden remény elveszett arra, hogy István egyenes ágon adja tovább királyi címét. E szörnyű csapás beteggé tette a királyt, és az csak tetézte fájdalmát, hogy közvetlen rokonai között senkit nem látott alkalmasnak, hogy örökébe lépjen és keresztény hitben megtartsa az országot. Apja testvérének fiai, Vazul és Szár László jöhettek számításba, azonban László még mindig pogány hiten volt, Vazul pedig bizánci rítusú keresztény volt. Választása végül lánytestvérének fiára, Orseolo Péterre esett, aki már az 1020-as évektől kezdve a magyar királyi udvarban élt, mert az Orseolo-család ellen fellázadtak a velenceiek, így Péter anyjával és húgával együtt István udvarába menekült. István döntése Vazulból elégedetlenséget váltott ki és kevéssel 1031 előtt merényletet követett el királya ellen. István nem ítélte halálra a lázadó Vazult, de uralkodásra alkalmatlanná tette azzal, hogy megvakíttatta és fülébe forró ólmot öntetett. Vazul fiait, Leventét, Andrást és Bélát pedig száműzte az országból.

Külpolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

István egész uralkodását a Kárpát-medence egységének a megteremtése, illetve a kereszténység elterjesztése jellemezte. Ebből kifolyólag külpolitikájában alapvetően békére törekedett a szomszédaival, Gizellával kötött házassága is ezt a célt szolgálta és II. (Szent) Henrik uralkodása alatt ez a dinasztikus kapcsolat biztosította is a békét a Német-római Birodalommal. A korszak másik nagyhatalmával, a Bizánci Birodalommal is békés kapcsolatokra törekedett, ezt támasztja alá, hogy bizánci szövetségben részt vett egy 1018-as bolgárok elleni hadjáratban. Lengyel–német–besenyő szövetségben egy kisebb létszámú magyar sereg részt vett a lengyel–orosz háborúban Kijev ostrománál.

Uralkodása során két fő ellenséggel kellett szembenéznie: a besenyőkkel és a németekkel. A nomád besenyők Erdélybe zúdultak be, de a (gyula)fehérvári ispán csapatai elűzték őket. A másik, sokkal nagyobb veszélyt jelentő ellenség a németek voltak. István sógorával, II. Henrikkel a bajor uralkodócsalád fiágon kihalt (1024), ezután a Német-római Birodalommal ideiglenesen megromlott a viszony, 1029 környékén német és főleg bajor csapatok többször fosztogatták a Fischa és a Lajta közét, amire válaszul a magyar csapatok is a bajor területekre való betörésekkel reagáltak. Erre való hivatkozással II. Konrád német-római császár 1030-ban megtámadta Magyarországot, azonban István a felperzselt föld taktikáját alkalmazva kiéheztette az ellenséget, majd Bécsnél be is kerítette a visszavonuló német sereget. A győzelemnek külön jelentősége az volt, hogy István országa bizonyította: képes megvédeni magát a külső ellenségekkel szemben is.

A következő évben, jóllehet II. Konrád először még újabb támadást tervezett, bajor közvetítéssel békét kötöttek egymással, sőt feltehetőleg II. Konrád kisebb területi engedményeket is tett a Fischa és a Lajta közén. Ebben valószínűleg szerepe volt Imre herceg 1031-es halálának, hiszen ezzel nőágon is kihalt a Konrádot megelőző bajor uralkodóház, és Istvánnak már nem lehetett jogcíme a német trónra.

Egyházpolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

István és Gizella megalapítja az óbudai Péter-Pál templomot (miniatúra a Képes krónikából)

István Géza és Sarolt egyházpolitikájának folytatásaként püspökséget szervezett, falvaiban templomokat építtetett. A feltehetően istváni alapítású egyházmegyék a következők: az esztergomi, a veszprémi, a győri, az erdélyi, a pécsi, a kalocsai, az egri, a csanádi, a váci és a bihari. Melyek közül kettő érseki rangra emelkedett, az esztergomi és a kalocsai.

Koppány legyőzése után korábban tett fogadalmának megfelelően folytatta és befejezte a pannonhalmi bencés apátság építését. Ezenkívül megalapította a veszprémvölgyi apácakolostort, a bakonybéli apátságot és a pécsváradi monostort, felépítette az esztergomi és a székesfehérvári székesegyházat és az óbudai Szent Péter és Pál templomot. Az apátságok, kolostorok keretén belül megindult a latin írásbeliség, iskolák működtek, és azok váltak a művelődés szellemi központjaivá. A szerzetesek ezekben az iskolákban az európai keresztény kultúrát tanították, diákjaikból pedig nemcsak a hittérítők kerültek ki, hanem a művelt, írástudó réteg, a király és a vármegyék fő emberei is. A papok és szerzetesek a vallásos szövegeken kívül, a jogi és politikai okmányokat is megfogalmazták. István bőkezűen adakozott az egyházaknak, gyakran látogatta őket. Kálti Márk Képes krónikája (a magyar történelem egyik fontos dokumentuma, amely 13581370 között íródott) szerint ezüst dinárokkal teli erszényt hordott az övén, és mikor szegényt látott, saját maga gondoskodott róla.

A Kárpát-medencén áthaladó és a Szentföldre tartó zarándokokat fogadta a királyi udvarban, bőségesen ellátta őket és biztosította számukra az országon való biztonságos áthaladást. A Szentföldre ill. Rómába igyekvő magyar zarándokok számára pedig vendégházakat építtetett Konstantinápolyban, Jeruzsálemben, Ravennában, Rómában.

Gellért velencei szerzetes, a későbbi püspök, aki szintén zarándokként érkezett az országba, a pécsváradi monostorban tartotta első igehirdetését. Ezt követően mutatták be a királynak, aki itt marasztalta, és őt választotta fia nevelőjéül is. Gellért az egyházi reformmozgalom híveként Deliberatio című művében elítélte az erőszakos birtokszerzést és az ágyasságot épp úgy, mint a papi házasságot.

Törvényei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. (Szent) István 997 és 1038 közt vert ezüstdénárjának előlapja
Szt. István alakja Esztergomban, a Széchenyi téri Szentháromság-szobron

Istvánnak közvetlenül trónra kerülése után is meg kellett küzdeni ellenfeleivel, ám hogy a megszerzett területeket egyben tudja tartani és megfelelően tudja azokat működtetni, törvényeket kellett hoznia. Két törvénykönyvét ismerjük. Az Intelmeket sokáig a törvények kategóriába sorolták be, de valójában királytükör. Ezt feltehetően még életében írásba foglalták.

Az első törvénykönyv I. István idejében keletkezett vagy nem sokkal a halála után foglalták írásba, míg a második törvénykönyvet feltehetően I. András idejében szerkeszthették egybe. Legrégibb, bár nem teljes szövegét Wattenbach Vilmos német tudós fedezte fel 1846-ban a stájerországi admonti kolostor könyvtárában egy 12. századi kódexben. A törvények megalkotása német mintára történt, de a cikkelyekben a sajátos magyarországi viszonyokat is figyelembe vette. A kereszténység megerősítésére, az egyházi tulajdon védelmére törekedett, az egyik törvénycikk (a Corpus Juris Hungarici szóhasználata szerint fejezet) például arról rendelkezik, hogy minden 10 falunak egy templomot kell építenie és papját eltartani. De kötelezővé tette a misére járást is vasárnaponként. István törvényei a tulajdonviszonyok átalakítása érdekében megváltoztatták az öröklésre vonatkozó addigi magyar szokásokat is, védve ezáltal a magántulajdont, illetve megszüntetve a levirátust.

Megszervezte az udvar adminisztratív szervezetét, királyi székhellyé emelte Esztergomot. Megkezdte a pénzverést (a Tatárjárásig csak Esztergomban vertek pénzt) és kivetette az első adókat. Míg az államalapításig külföldi pénzeket, de leginkább állatpénzt (tinót) használtak, most a fő forgalmi pénz az ezüstdénár lett. Megszüntette a vérségi alapon felépült társadalmi rendet és területi alapra helyezte az igazgatást. Ezzel elérte a nomád népek letelepedését és földművelő tevékenységből való megélését, tehát nemcsak politikai változás következett be, hanem jelentős életmódváltozáson is keresztülment a magyar nép. A földek nagy része királyi birtok lett, amelyekből adományokat és ezen felül tisztségeket (ispánságokat) juttatott híveinek. Ezzel magához tudta kapcsolni őket, mert a tisztségeket épp ilyen könnyen el is lehetett veszíteni, így kialakult egy modernebb, területi alapon megszervezett rendszer.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Stróbl Alajos: Szent István szobra a Halászbástyán
Szent István szobra (Bp. XVI.) Törley Mária alkotása (részlet)

VII. Gergely pápa (pápa: 10731085) és Szent László király (ur.: 10771095) több alkalommal érintkeztek egymással, amit hiteles vatikáni források bizonyítanak. Sajnos az a levél azonban nem maradt fenn, amiben Szent László a pápai engedélyt kérelmezte a szentté avatáshoz, de Szent Gellért írása megőrizte VII. Gergely pápa engedélyét: „emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát elvetették, és az országot a hit hirdetésével öntözték, hogy őket a legnagyobb tiszteletben tartsák és méltó tisztelettel illessék.”

I. László magyar király 1083. augusztus 20-án VII. Gergely pápai engedélyével, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében I. István király ezüstládába zárt ereklyéit a székesfehérvári Bazilikában oltárra emelte, ami I. István király szentté avatását jelentette. Ezután „a felszentelés ünnepségének befejeztével a szent testet az egyház közepén (in medio domus) fehér márvány szarkofágban helyezték el.” [15] Ezzel ő lett az első magyar katolikus szent és egyben szent király. [16]

Koronázása millenniumi évében, a 2000-ben augusztus 20-án I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ortodox pátriárka a budapesti Szent István-bazilika előttt bemutatott szentmisén jelentette be, hogy a keleti keresztények is felvették egyházuk szentjei közé. Így a nagy egyházszakadás, az 1054-es szkizma óta Szent István király az első, akit mind a római katolikus, mind az ortodox hívők szentként tisztelnek, s aki így ökumenikus hidat jelent.

A katolikus magyarság néphimnusza volt a Szent István királyhoz című, Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének.[forrás?]1885-ben mutatták be Erkel Ferenc utolsó befejezett operáját, az István királyt, amelynek szövegkönyve az uralkodó öregkoráról szól.

1983 augusztusában a budapesti Városligetben, a szánkózódombon (melyet utána neveztek át Királydombnak) mutatták be Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperáját, amely óriási sikert aratott. Az darabról készült lemez minden idők legnagyobb példányszámban eladott magyar lemeze lett, illetve a darab a mozikban és a TV-k előtt is milliókat hódított meg. Majd 2000-re, a millenniumi évre elkészült a darab folytatása is, Veled, Uram! címmel, amelyet az esztergomi bazilika előtt mutattak be, nagy sikerrel. Ez a mű Istvánt fiatal királyként mutatja be.

Nevét több falu, például Királyszentistván és Szentistván és számos templom is őrzi; a legnagyobb az Ybl Miklós által átdolgozott Hild József-tervek alapján épült, budapesti Szent István-bazilika. Lovasszobra, Stróbl Alajos alkotása a budai Várban áll. A koronázás ezeréves évfordulója alkalmából 2001. augusztus 20-án avatták fel Budapest XVI. kerületében (Sashalmon) az önkormányzat előtti parkban R. Törley Mária szobrászművész[17] Szent István-emlékművét. Legutóbbi szobrát 2006. augusztus 20-án leplezték le Kiskunfélegyházán a neki ajánlott templom mellett. A Bükki Nemzeti Parkban cseppkőbarlangot neveztek el róla (István-barlang).

1998 óta a tízezer forintos bankjegyen Szent István arcképe látható. 2000. augusztus 20-án olyan kétezer forintos is forgalomba került, amely egyik oldalán a Szent Korona, másik oldalán pedig Benczúr Gyula, Vajk megkeresztelése című festménye látható.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A korabeli magyar szokások szerint tett így. Koppány pedig felvette a bizánci kereszténységet, ahogy sokan tettek abban a korban Magyarország déli területein.
  2. Vecelin szintén "Bajorországból, Wasserburgból jött be, aki Szent Istvánnal Somogyban [Somogyvárott?] Koppány vezért megölte. Ő volt ugyanis azon a napon a hadsereg kapitánya". Később István bőségesen megjutalmazta, ő volt a Rád nemzetség őse, amely a 12. századig jelentős hatalommal bírt Magyarországon [1]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz I. István magyar király témájú médiaállományokat.
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak


Előző uralkodó:
Géza
Magyarország uralkodója
fejedelem: 9971000
király: 10001038
A Szent Korona
Következő uralkodó:
Péter