Csuka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Csuka
Hecht.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Alosztály: Újúszósok (Neopterygii)
Alosztályág: Valódi csontoshalak (Teleostei)
Öregrend: Protacanthopterygii
Rend: Csukaalakúak (Esociformes)
Család: Csukafélék (Esocidae)
Nem: Esox
Faj: E. lucius
Tudományos név
Esox lucius
Linnaeus, 1758
Szinonimák
  • Esox boreus (Agassiz, 1850)
  • Esox estor (Lesueur, 1818)
  • Esox lucioides Agassiz & (Girard, 1850)
  • Esox lucius atrox (Anikin, 1902)
  • Esox lucius bergi (Kaganowsky, 1933)
  • Esox lucius lucius wiliunensis (Kirillov, 1962)
  • Esox lucius variegatus (Fitzinger, 1832)
  • Esox nobilior (Thompson, 1850)
  • Esox reichertii baicalensis (Dybowski, 1874)
  • Luccius vorax (Rafinesque, 1810)
Elterjedés
Élőhelye a Föld északi félteke
Élőhelye a Föld északi félteke
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Csuka témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csuka témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csuka témájú kategóriát.

Jó vadász

A csuka (Esox lucius) a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, ezen belül a csukaalakúak (Esociformes) rendjébe és a csukafélék (Esocidae) családjába tartozó faj. Több triviális nevet is használnak azonosítására, mint például a csukesz, a közcsuka, a mátyáscsuka (a Mátyás napján fogott példány), a bicska vagy bugylicsuka (az egynyaras 18-19 centiméter hosszúságú példányokra).

A föld északi féltekének hideg és mérsékelt éghajlati övében minden kontinensen megtalálható, jelentős gazdasági értéket képviselő halfaj. Természetes vizekben télen a jég alól is fogható, ezért egész évben friss halként fogyasztható.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európában, Oroszországban és Észak-Amerikában honos. Az Alpokban 1500 méterig felhatol. A Balti-tenger brakkvizeiben is él. Magyarország vizeiben is honos gyakori ragadozóhal.[1]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Teste hosszúkás, erőteljes, színe halvány ezüst-aranyostól az olajzöld alapon arany foltos változatokig terjedhet, finoman pikkelyezett, halványan csíkozott, erős hátúszója teste hátsó részén van. Feje testéhez képest igen nagy és szája kacsacsőrre emlékeztet. Nagy szájának kemény alsó állkapcsa túlér a felsőn, formája lapított és mélyen vágott. Szájában éles, erős és kúpos fogak helyezkednek el, több sorban, melyek elölről hátrafelé haladva egyre nagyobbak. A farok alatti úszójának hossza és magassága hasonló a hátúszójához. A testoldal alapszíne ezüstösen barna, olajzöld, sávokban rendezett esetleg márványos, változó élénkségű sárgás foltokkal.[2][3]

A két ivar növekedésében jelentős eltérés tapasztalható a tejes testhossza maximum 100 centiméter, az ikrásé maximum 150 centiméter. Növekedési ütemük eltér és vízterülettől függően 8-9 éves korukra az ikrások 30-40 mm-rel nagyobbra nőnek a tejesektől.[3]

Hasonló fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csukafélék családjának legnagyobbra növő tagja és egyetlen képviselője Európában, így hozzá hasonlító halak itt nincsenek. A jellegzetes orrformája és a szem alá érő igen nagy szája jól megkülönbözteti őt, a vele együtt előforduló halfajoktól.[1] Észak-Amerikában hasonlít rá a tőle nagyobbra növő muskellunge, de ennek más a színezete és a testén nincsenek pettyek.[4]

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Télen nem vermel, így a csuka lékből is horgászható. Jól alkalmazkodik a környezetéhez mozdulatlanul beleolvad a környezetbe és így várja áldozatát. A környezetével szemben meglehetősen igénytelen, a hegyvidéki patakok kivételével szinte minden víztípusban megél. Nagyobb állományai a dús növényzetű, de nyílt vízzel is rendelkező tavakban, holtágakban alakulnak ki. A frissen feltöltött csatornák tavak benépesítésében úttörő szerepet játszik.[1]

Kiválóan lát a vízben, hiszen a szeme rendkívül érzékeny. Tápláléka vegyes, szinte mindent megeszik, ami a vízben él és mozog. Főként a Cyprinidae halfajok lárváit fogyasztják válogatás nélkül, de növekedésével összhangban megeszi az apróhalat majd a nálánál kisebb méretű halakat. Ezeken kívül a fiatal vízi szárnyasokat, valamint rákot, békát, sőt nagyobb korában a kígyót és a vízbe merészkedő apróbb emlősállatokat is elkapja. Kedvence a szélhajtó küsz, amelyből jelentős mennyiséget képes elfogyasztani. Saját faját sem kíméli; a nagyobb csukák felfalják a kisebbeket, a szülők saját ivadékaikat, az egyívású kis csukák között pedig a növésben elmaradtak hamar az erőteljesebben fejlődő testvéreik étlapjára kerülnek. Ha úgy hozza a helyzet, a vízből kiugorva még a nagyobb rovarokra, például szitakötőkre, kérészekre is rárabol.[3]

A felmelegedett vizekben nyáron bőséges táplálékhoz jut, az apróhalakat szívesen fogyasztja kedvére és növekedése ilyenkor gyors, ötnyaras korára elérheti az 5 – 8 kilogramm méretet is. Falánk ragadozó, áldozatára lesből, takarásból támad, a táplálékállat elragadása rendkívül gyors. Nem üldözi áldozatát, ha lesből az első mozdulatra elvétette azt hagyja elmenni. A megaragadott áldozatának a szájából, kissé hátra, befelé hajló fogai közül már gyakorlatilag nincs menekvés. A zsákmányhalat a farkánál kapja el, majd megforgatja a szájában és fej felől nyeli el. Gyomornedve olyan erős, hogy a lenyelt acélhorgot is képes elbontani, megemészteni.[3] Érdekesség azonban, hogy a törpeharcsa nagyobb példányait azok úszóin lévő szúrós tüskéi miatt nem tudja elejteni, mert az akár felsebezheti a száját.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ívása február-március közé esik, amikor is a sekély partmenti, növényekkel, gyökerekkel sűrűn benőtt helyeken rakja le ikráit. Ivásának idejét tekintve egyik legkorábban ívó hal Magyarországon. Ilyenkor a hímeknek nincs meghatározott területük. Amikor a hímek összetalálkoznak az ívóhelyen, fenyegető tartást öltenek, meggörbített háttal, de ritkán kerül sor verekedésre. Ha egy nőstény fogadja a hím udvarlását, előreúszik. A hím melléúszik úgy, hogy a szemük egy magasságba kerül. A parthoz úsznak, a sűrű fűbe, amely felizgatja őket. A hím a nősténynek odacsap a farkúszójával, ez a "párzási ütés". Ekkor a nőstény kibocsátja az ikráját, a hím pedig kifecskendezi a tejét. A farkúszó újabb csapása segít az ivarsejtek keveredésében. Az ikra körülbelül 3 milliméter átmérőjű és ragadós. A nőstények testkilogrammonként 40-45 ezer ikrát raknak. Pár nap (10-30 nap) múlva ezekből kikelő lárvák életük első szakaszát itt a sekélyben töltik, ahol először zooplanktonokra, majd kisebb vízibolhákra és egyéb ízeltlábúakra vadásznak. 3-5 centiméteres korukban kezdenek el a mélyebb, de növényekkel sűrűn benőtt részekre húzódni, majd átállnak a főként apróhalakból, lárvákból álló táplálkozásra.[2][3] A fiatal csukák szája óriási, saját testhosszuk 80 százalékát elérő zsákmányt is lenyelnek. Egy 15 centiméteres kis csuka majdnem ugyanilyen hosszú testvérét is le tudja nyelni. De rengeteg csukaivadékot esznek meg más rablóhalak is.

Horgászata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csuka a horgászok nemes hala, mely méretkorlátozás alá esik, országosan 40 centiméter, melytől helyenként eltérhetnek. Fogási tilalmi ideje az ívás ideje, február 15. és március 31. között.[5]

Horgászatánál drótelőkét célszerű alkalmazni, mert a fogai átmetszhetik a műanyagzsinórt, a zsákmányejtés esetén a horog szájfeszítő segítségével távolítható el, mert a harapása veszélyes. Horgászmódszere a pergetős horgászat vagy a csalihallal felszerelt készség. Nagyobb példányai esetlegesen, ritkán fürdőzőket is megharaphatnak a sekélyebb vizekben. Nyáron kedveli az álló, illetve lassan folydogáló holtágakat.[6][7]

Emberi táplálékként kedvelt, rendkívül tiszta, fehér húsú, ízletes, de szálkás hal. Húsminőségét befolyásolhatja a víz tisztasága, melytől kedvezőtlen esetben iszapízűvé válhat és hatással van rá a táplálékként elfogyasztott kishalak íze is. Húsa kiválóan alkalmas halászlék készítéséhez. Megsütve tűzdelik vagy töltik és népszerű a húsából készített pörkölt vagy a káposztás csuka is.[8]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jellegzetes fejformája
  1. ^ a b c tankönyvtár.hu
  2. ^ a b Dr. Fritz Terofal:Könyv
  3. ^ a b c d e Dr. Györe Károly:Csuka
  4. Muskellunge Esox masquinongy (angol nyelven). michigan.gov. (Hozzáférés: 2011. december 12.)
  5. Tilalmakról, méretkorlátozásokról. MOHOSZ. (Hozzáférés: 2010. június 19.)
  6. Gégény Viktor:Hatékony pergetés
  7. Amikor a csuka emberre támad. youtube. (Hozzáférés: 2010. november 4.)
  8. izletes.hu:receptek

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csuka (Esox lucius) magyar postabélyegen

Internetes leírások a csukáról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Halak Halakportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap