Csontos halak
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Csuka (Esox lucius)
|
||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||
|
||||||||
| Hivatkozások | ||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Csontos halak témájú rendszertani információt.  A Wikimedia Commons tartalmaz Csontos halak témájú médiaállományokat. |
A csontos halak (Osteichthyes) a gerinchúrosok (Chordata) törzsének a gerincesek (Vertebrata) altörzsbe tartozó főosztálya.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Evolúciójuk
A csontos halak maradványait a szilur időszakból ismerünk, de egyes kutatók szerint ősi formáik már az ordovíciumban megjelenhettek.
[szerkesztés] Testfelépítés és életmód
[szerkesztés] Mozgásuk
Legfontosabb ismérveik a többé-kevésbé elcsontosodó belső váz, az úszóhólyag és a kopoltyúfedő. Testüket ganoid, cikloid vagy ktenoid pikkelyek fedhetik, néha csupaszok. Egyes csoportjaik vázának felépítésében másodlagosan a porcos elemek dominálnak. Rendkívül népes és változatos alakú állatcsoport, a világtengerekben és az édesvizek minden típusában elterjedtek. Testi felépítésük, fiziológiájuk, táplálkozásuk, viselkedésük változatos, néhány jellegzetességük azonban szinte minden képviselőjükön megtalálható: most ezeket ismertetjük röviden.
Végtagjaik az úszók, amelyek közül a mell- és hasúszók párosak, a hát-, a farok- és a farok alatti úszó páratlan. Fejükön két szem, egy pár orr- és négy pár kopoltyúnyílás található. A kopoltyúkat csontos kopoltyúfedő takarja. A kopoltyúfedők aktív mozgatásával, az alattuk elhelyezkedő kopoltyúkon át lélegeznek. Különleges érzékszervük az oldalvonal, amely gyakran három sorban hosszanti pontsorként látható az állatok fején, és egy sorban folytatódik az oldal közepén elhelyezkedő pikkelysorok egyikén. Ez a szerv a köztakaró érzékelőbimbóinak halmaza, amelyekkel az állat a közeg elmozdulását, a nyomásváltozásokat, rezgéseket érzékeli. Fontos jellegzetességük az az előbél eredetű, gázzal telt úszóhólyag. Az állat képes változtatni a gáz mennyiségét, amivel megkönnyíti a függőleges irányú mozgást. Mivel a hal hangvezető képessége szinte azonos a vízével, a gázzal telt úszóhólyag részt vesz a víz rezgéseinek felfogásában. E rezgéseket a mi fülünkben található csontokhoz (üllő, kalapács, kengyel) igen hasonló funkciójú, de teljesen más eredetű Weber-csontocskák továbbítják a középfül felé. Újabb kutatások valószínűsítik, hogy az úszóhólyag egyfajta primitív, ősi tüdőből alakult ki.
[szerkesztés] Szaporodásuk
Szaporodásuk (egyes elevenszülő fajoktól eltekintve) külső megtermékenyítésű. Általában nagyon sok petét (ikra) raknak. Az ikrák számával fordítottan arányos az ivadékgondozás mértéke.
[szerkesztés] Jelentőségük
A sok utód teszi lehetővé gyors és gazdaságos szaporításukat és halászatukat. A gasztronómiai irodalomban széles körben megkülönböztetik a „barna húsú halakat” (pl.: ponty, busa, amur) a „fehér húsú halaktól” (például pisztráng, harcsa, fogassüllő) – a két csoport konyhai elkészítésének és felszolgálásának szabályaik eltérnek. Ez a mesterséges csoportosítás, (bár nyilvánvalóan biológiai megfigyeléseken alapul) a rendszertannal semmiféle összefüggésbe nem hozható.
[szerkesztés] Rendszerezés
A főosztályba az alábbi osztályok, alosztályok tartoznak:
- sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
- porcos vérteshalak (Chondrostei)
- újúszójúak (Neopterygii)
- izmosúszójú halak (Sarcopterygii vagy Crossopterygii)
- bojtosúszójú halak (Coelacanthimorpha)
- bojtosúszójúhal-alakúak (Coelacanthiformes)
- tüdőshalak (Dipnoi)
- tüdőshalalakúak (Ceratodontiformes)
- gőtehalalakúak (Lepidosireniformes)
- bojtosúszójú halak (Coelacanthimorpha)
[szerkesztés] Forrás
- ITIS rendszerbesorolás
- Richard Dawkins: Az Ős meséje. Zarándoklat az élet hajnalához. Partvonal Könyvkiadó, BUdapest, 2006. p. 278–279.
