Csertölgy

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Csertölgy
Magányos cserfa (Nagy-Britannia, Devon, Hillersdon House)
Magányos cserfa
(Nagy-Britannia, Devon, Hillersdon House)
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend: Bükkfavirágúak (Fagales)
Család: Bükkfafélék (Fagaceae)
Nemzetség: Tölgy (Quercus)
Faj: Q. cerris
Tudományos név
Quercus cerris
L.
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csertölgy témájú kategóriát.

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Csertölgy témájú médiaállományokat.
Cserfa levelei
Cserfa levelei és makkja
Erdőben növő csertölgy

A csertölgy (cserfa, Quercus cerris) a bükkfavirágúak (Fagales) rendjébe, ezen belül a bükkfafélék (Fagaceae) családjába tartozó fa.

Előfordulása, élőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az északi flórabirodalomban, ezen belül főleg a Mediterráneumban élő faj. Elterjedési területét két részre osztják a déli Alpok. A nagyobbik rész súlypontja a Balkán-félszigeten van; keleten Kis-Ázsia partvidékeiig, északon a Kárpát-medencéig terjed, és egy hosszú sávban behatol az Alpok hegyláncai közé. A kisebbik rész voltaképpen az Appennini-félsziget (a csizma sarka kivételével), délnyugat-Franciaország és Szicília északi csücske. Más források szerint elterjedési területe összefüggő és ennél jóval nagyobb: kiterjed teljes Anatóliára, teljes Szicíliára, Dél- és Közép-Franciaországon át pedig az Ibériai-félsziget északi kétharmadára is; északon eléri a Poprádi-medencét.

Az egyik leggyakoribb magyarországi fafaj: a Matricum, a Bakonyicum és a Praeilliricum flóravidéken, valamint az Arrabonicum flórajárás déli részén általános; a Praematricum flórajárásból gyakorlatilag hiányzik; az Alföld egyéb részein szórványosan fordul elő.

A sík-és dombvidékek mészszegény talajain a kocsánytalan és a magyaltölggyel, a meszes-dolomitos, sziklás (főleg déli) hegy- és domboldalakon a molyhos tölggyel társul.

Jellemzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Koronája tömött. Kérge a mély bordák között vörösbarnán csíkos. Hajtásain, vesszőin megmaradnak a vékony, szálas levélalapi pálhák és pálhaképű rügypikkelyek.

Fényes levelei a háromszögletű karéjoktól fűrészes élűek.

Porzós barkái narancssárgák, a levelek hónaljában ülő termős virágainak külseje jelentéktelen.

Nagy kupacsú, hosszú kupacspikkelyektől borzas, 2–4 cm hosszú, fényes makkjai két év alatt érnek be.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Melegkedvelő, szárazságtűrő, fényigényes, de a szélsőséges időjárási viszonyokat is elviseli. Hosszú életű, de viszonylag gyorsan gyarapodó fa; a hazai tölgyek közül ez a faj nő a leggyorsabban. 80–90 éves korában vágásérett.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bőségesen terem; valaha a rideg sertéstartás nagy őszi makkforrása volt.

Fája a többi tölgyénél jóval kevesebb csersavat tartalmaz, ezért nem tartós, szabad téren hamar korhad. Ezért az erdészek nem sorolják az ún. „nemes” tölgyek közé. Ipari felhasználását akadályozhatja az is, hogy hidegben a törzse gyakran megrepedezik. Mivel gyakran és sokat terem, tőről jól sarjad, igen jelentős területeket foglal el a nemes tölgyek és a bükk kárára, ezért a 20. században az erdészek törekedtek visszaszorítására.

Felhasználhatósága a különféle tartósító eljárásokkal egyre bővül. Az egyik legjobb tűzifa.

Alfajai, változatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Q. cerris cerris (törzsváltozat)
  • Q. cerris tournefortii

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]