Megye (közigazgatási egység)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A megye közigazgatási területi egység Magyarországon, lakóinak közössége 1990 óta önkormányzati joggal rendelkezik, azonban évezredes múltra tekint vissza.

Története során funkciója, intézményrendszere, területi beosztása egyaránt sokat változott. Magyarul megyének nevezik több más ország egyes közigazgatási egységeit is.

Maga a szó déli szláv eredetű és már a Tihanyi alapítólevélben is előfordul.

A szó eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megye szó a szomszédos délszláv nyelvek valamelyikéből került a magyarba. A szlovén meja jelentése mezsgye, határ, élő sövény, horvát-szerb nyelven a međa szó szintén mezsgye, határ, a régies (gradska) međa pedig (vár)megye jelentésű. Mindezek a szláv szavak a középső jelentésű latin medius szóval összefüggő indoeurópai eredetre vezethetők vissza.

A magyar nyelvbe is mezsgye jelentéssel került a szó eredetileg, majd elkülönüléssel alakult ki a mai közigazgatási egység jelentés. A határvonal és az az által bezárt terület jelentések azonos szóval való kifejezése nem meglepő: maga a határ szó is hordozza ezt a kettős jelentést.

A magyar megye szó első ismert írásos előfordulása a Tihanyi alapítólevélben található 1055-ből, egyértelműen a mai jelentéssel először a 15. század közepén találkozunk vele.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyarországi megyerendszer kezdeteit az I. István által létrehozott királyi vármegyék jelentették.

Évezrednyi története során a megye funkciója, intézményrendszere, területi beosztása egyaránt sokat változott, a folyamatosságot tulajdonképpen maga az elnevezés hordozza csupán. Ez nem csupán a megye elnevezésre igaz, hanem a megyék neveire is, mivel általában ezek is sok évszázados múltra tekintenek vissza.

A magyar megyerendszer főbb történeti formái a királyi vármegye, a nemesi vármegye, a polgári vármegye, a tanácsrendszer megyéi és 1990 óta az önkormányzati megye. Említésre érdemes még a 16-18. század sajátos formája, a parasztvármegye.

A megye és a vármegye elnevezések általában szabadon felcserélhetők voltak egymással, csupán a legkorábbi időszakra vonatkozóan merül fel a szakirodalomban annak kérdése, hogy ezek esetleg nem teljesen megegyező fogalmat takartak, illetve a 20. század közepe óta a vármegye forma eltűnt a hivatalos használatból.

Annak ellenére, hogy a megyék a 11. század óta Magyarország meghatározó közigazgatási egységei, kizárólagossá viszonylag későn, az 1876-os megyerendezéssel váltak. Ezt megelőzően évszázadokon át különböző, a megyéktől eltérő szervezetű és jogállású különkormányzatok (szász és székely székek, szabad kerületek stb.) is működtek az országban, főleg Erdélyben, az Alföldön és a Szepességben.

Magyarország megyéi ma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország mai, 19 megyét tartalmazó beosztása az 1950-es megyerendezéssel alakult ki, a megyék mai intézményrendszerét meghatározó demokratikusan választott megyei önkormányzatok 1990-ben jöttek létre. A megyék az Európai Unió egységes statisztikai osztályozási rendszerében a NUTS 3 szintű területi egységek.

Megyék más országokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szakirodalom egy része a középkori királyi vármegye egyik előzményének tekinti a Frank Birodalom Nagy Károly által létrehozott közigazgatási rendszerének alapegységét, a grófságot, melynek élén az uralkodó által kinevezett és általa bármikor leváltható gróf állt.

A modern korban gyakran megyének nevezik magyarul például Anglia, Franciaország, Románia és Svédország egyes közigazgatási területi egységeit. Ez azonban kizárólag hagyományon alapul, nincs olyan szabály, aminek alapján egyértelműen eldönthető volna, hogy adott esetben miért nevezünk valamit megyének és mást miért nem. Mindennek következtében a különböző források nem következetesek a megye szó idegen országokra vonatkozó használatában.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pomogyi László: Magyar alkotmány- és jogtörténeti kisszótár. Budapest : Mérték Kiadó. 2008. ISBN 978-963-9889-23-1
  • Eckhardt Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Budapest : Politzer Zsigmond és fia. 1946.
  • Etimológiai szótár : Magyar szavak és toldalékok eredete. Főszerk. Zaicz Gábor. Budapest: Tinta. 2006. = A Magyar Nyelv Kézikönyvei, 12. ISBN 963-7094-01-6

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]