Aranybulla

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az Aranybulla pecsétje
Az Aranybulla 1222-ből
Az aranybulla átirata 1351-ből

Az Aranybulla szűkebb értelemben II. András magyar király 1222-ben, Székesfehérvárott kiadott, aranypecséttel ellátott királyi dekrétuma.[1] Tágabb értelemben az aranybulla szó azt az arany pecsétet jelenti, mellyel a magyar királyok – III. Bélától kezdődően – megerősítették fontosabb okmányaikat.

II. András Aranybullája a magyar történeti alkotmány egyik legfontosabb törvényeként a megszületését követő későbbi századokban hivatkozási alap volt a rendi szabadság védelmében, a 16. századtól pedig egészen a 20. század közepéig az írott törvénycikkelyeiben vagy csak a szellemében.[2]

Szövege[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az aranybulla szövege, a kevésbé fontos cikkek kihagyásával a következő:

„A Szentháromság és oszolhatlan egység nevében.[3] Endre, Isten kegyelméből Magyar-, Dalmát-és Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia örökös királya. Mivel mind országunk nemeseinek, mind másoknak is Szent István királytól alapított szabadsága némely királyok hatalma által, kik néha haragjukban boszút állottak, néha gonosz emberek hamis tanácsira is hallgattak, vagy saját hasznukat keresték, igen sok részben rövidséget szenvedett: nemeseink fenségünk és elődeink füleit gyakor ízben verdesték kérelmeikkel és folyamodásaikkal országunk javítása iránt. Kik tehát tartozásunkhoz képest az ő kérelmöknek mindenben eleget tenni akarván, megadjuk mind nékik mind országunk egyéb embereinek a szent királytól megadott szabadságot; és országunk állapotának javítására tartozó egyéb dolgokat is űdvösen rendelünk eképen: Rendeljük, hogy évenként a szent király ünnepét hacsak némí súlyos foglalkozás vagy betegség által nem akadályoztatunk Székesfehérvárott tartozunk megülni. És ha mi jelen nem lehetünk a nádor kétségkivül ott leszen helyettünk s képünkben meg fogja hallgatni az ügyeket. Minden nemesek, tetszésök szerint, szabadon oda gyülekezzenek.

  • (I. p.) Akarjuk azt is, hogy sem mi, sem utódaink bármi időben le ne tartóztassák s el ne nyomják a nemeseket valamely hatalmasnak kedveért, hanem ha előbb megidéztették és törvény rende szerint elmarasztaltattak.
  • (II. p.) Továbbá semmi adót, semmi szabad dénárokat nem szedetünk a nemesek örökségén; sem házaikban, sem falvaikban meg nem szállunk, hanem ha meghivatunk. Az egyházak népeitől is teljességgel semmi adót sem szedetünk.
  • (III. p.) Ha valamely nemes meghalálozik fiú nélkül, lányát illesse birtokának negyedrésze; a többiről tetszése szerint rendelkezzék és ha a halál közbejötte miatt nem rendelkezhetik, a hozzá közelebb álló rokonra szálljon; és ha teljességgel semmi nemzetsége nincsen, szálljon a királyra.
  • (IV. p.) Ha a király sereget akar vinni az országon kivül, a nemesek ne tartozzanak vele menni, hanemha az ő pénzeért. Ellenben, ha sereg jönne az országra, mindnyájan tartozzanak menni.
  • (VII. p.) A nádor országunk minden emberei felett különbség nélkül biráskodjék; de a nemesek főben-és birtokbanjáró ügyeit a királynak tudomása nélkül el ne végezhesse.
  • (VIII. p.) Ha külföldiek, tudniillik tisztességes emberek, jönnek az országba, az ország tanácsa nélkül méltóságokra ne emeltessenek. (XI. p.) Fekvő birtok az országon kivülieknek ne adományoztassék.
  • (XVI. p.) Egész megyét vagy akárminemű méltóságot örök jószágul vagy birtokul nem adunk.
  • (XXIV. p.) Hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek. Pénzváltó, kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbéli nemesek legyenek. Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.
  • (XXVI. p.) Hogy az országon kívül valóknak birtokot adni nem kell. Továbbá, birtokot az országon kívül való embernek ne adjanak. 1. § Ha valamelyest adtak vagy eladtak, azt a haza fiai válthassák meg.
  • (XXX. p.) E négy jobbágyurat: tudniillik a nádorispánt, a bánt, király országbiráját és királyné asszonyét kivéve, senki két tisztet ne viseljen.
  • (XXXI. p.) Kelt Klétusnak, az egyház prépostjának keze által a megtestesült igének ezer kétszáz huszonkettedik esztendejében. (...) Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké. Kelt Keled kezéből, ki egri prépost és kanczellárunk; a testté lett ige után ezer-kétszáz-huszonkettedik esztendőben, mikoron tisztelendő János esztergomi, tisztelendő Ugrin kalocsai érsekek, Dezső csanádi, Róbert veszprémi, Tamás egri, István zágrábi, Sándor váradi, Bertalan pécsi, Kozma győri, Bereczk váczi, Vincze nyitrai püspökök voltanak, a mi királyságunknak tizenhetedik esztendejében.”[4]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. András új berendezkedése, birtokpolitikája, a pénzjövedelmekre építő királyi gazdaságpolitikája, a merániakat előtérbe helyező személyi politikája és a zsidók, zaracénok pénzügyigazgatásban való térnyerése miatt elégedetlenség mutatkozott az országban. A különböző nemesi érdekcsoportok közötti ellentétek kiéleződtek. 1222 elején a birtokadományozásokból nem részesült világi előkelők, bárók kiszorították a hatalomból András régi híveit. Maguk mögött tudhatták a várjobbágyok és a várnépek támogatását és királyi szervienseket: utóbbiak szabad jogállásúak, vagyonosabb rétegük a magánbirtokosoktól való függés elkerüléséért, az uralkodói réteghez tartozás jogi elismeréséért harcolt.

Létező aranybullák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az aranybullát megerősítették: I. Lajos 1351-ben (bár az ősiséggel nagyban módosította), Mária 1384-ben, I. Mátyás 1464-ben és a koronázási esküben valamennyi. Az ellenállási záradékot (XXXI. p.) az 1687. évi országgyűlés törölte el. Csak egy 1318. évi hiteles másolatban maradt fenn az esztergomi Prímási Levéltárban. A magyar történetirás még számos más aranybullát ismer. Ezek közül diplomatikai tekintetben legjobban a pesti Aranybullát derítette fel Salamon Ferenc. Ezt IV. Béla állítólag 1241-ben adta Pest városa számára.

A magyar történettudomány azonban három aranybullát ismer, bár ezek közül csak az elsőnek kiadottat, az 1222. évit írjuk nagybetűvel. A második aranybullát is még II. András uralkodásának idején, 1231-ben adták ki. A királynak ebben az oklevélben meg kellett erősítenie, illetve néhány pontban meg is kellett változtatnia az eredeti szöveget, és így kellett újra kihirdetnie. A harmadik aranybulla II. András fiának, IV. Béla királynak az uralkodása idején, 1267-ben íródott, teljesen más belpolitikai viszonyok között, a mongol (tatár) támadást, illetve a IV. Béla és fia, István közötti belháborút követően.

Mint pecsét, nagyon kevés aranybulla maradt az utókorra. Az ilyen módon kiállított oklevelek minden időben ki voltak téve annak a veszélynek, hogy letépik róluk az aranypecsétet. Így tett Vencel cseh király is, mikor 1304-ben fiáért, az ifjú Vencel vagy magyarosan László királyért egy sereggel hazánkba jött és Esztergomban kirabolta a templomot és a levéltárat. A Magyar Nemzeti Múzeum három aranybulla birtokában van; az egyik II. András király 1224-es oklevelén függ és a könyvtárban a Kállay-levéltárban őrzik; a másik kettő a régiségtár tulajdona, a kisebbik III. Béláé, a nagyobbik IV. Béláé.

Az előkelők az Aranybullában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az előkelők követelései orvoslást nyertek, cikkelyek születtek a nagyhatalmú idegenek ellen. András megígérte, hogy egész vármegyéket nem adományoz, bármiféle méltóságot örök tulajdonul szintén nem. A becsületes szolgálattal szerzett birtoktól senki nem fosztható meg. II. András korábbi gazdaságpolitikájával szembeni elégedetlenséget fejez ki több cikkely:

  • kamaraispánok, pénzverők, só-és vámtisztek ne legyenek izmaeliták és zsidók, hanem az ország nemesei
  • az új pénz egy évig legyen forgalomban, s a dénárok minőségben érjék el III. Béla pénzének értékét
  • "az ispánok csak az ispánságuk jogán őket megillető részt élvezzék, a királyt illető többi jövedelmet, a csöböradót, a vámot, az ökröket és a vár jövedelmének kétharmadát a király kapja meg"

Az Aranybulla fellépett a hatalmaskodás ellen, több pontban foglalkozott az igazságszolgáltatás kérdéseivel.

A királyi szerviensek az Aranybullában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 31 cikkelyből 11 foglalkozott valamilyen módon a szerviensekkel. Ez arra utal, hogy a fellépő előkelők tömegbázisát a szerviensek szolgáltatták. Öt olyan kiváltságot adott nekik, amelyek később a sarkalatos nemesi jogok közé számítottak. Ezzel magyarázható, hogy a kutatók közül néhányan az Aranybullában valamiféle nemesi alkotmányt láttak. Birtokaik mentesültek a királyi adók, a szabadok dénárjai fizetése, valamint a beszállásolás alól. A fiú utód nélkül meghalt szerviens birtoka egynegyedét a lánya örökölje, a többiről szabad akarata szerint rendelkezzék, ha nincs végrendelet, akkor rokonai az örökösök. Csak akkor száll a birtok a királyra, ha a szerviensnek nincsenek örökösei. Mentesültek a szerviensek megyésispánok joghatósága alól. A király országon kívüli hadjáratába csak az uralkodó költségén tartoztak vele menni, ha idegen támadás érné az országot, akkor minden szerviensnek hadra kell kelnie.

A Magna charta és az Aranybulla[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy az 1222. évi Aranybulla átvétel valamelyik európai ország jogi szövegéből, leginkább a korabeli angol jogból. Példaként az 1215-ös Magna charta libertatumra hivatkoznak, amelyet Földnélküli János angol király (11991216) adott ki. Ez azonban egyáltalán nem bizonyítható (a történészek közül sokan és sokszor összehasonlították már a két törvény szövegét, jogi alapjait). A mai vélemények szerint – a sok hasonlóság ellenére – nem egyszerű átvételről van szó. Mindezt az is alátámasztja, hogy a korabeli angol belpolitikai viszonyok egész mások voltak, mint az itthoniak. A szövegek hasonlósága inkább abból ered, hogy mind a korabeli Angliában, mind a Magyar Királyságban a társadalmi mozgások egy irányba mutattak. Ez akkor látszik legjobban, ha összehasonlítjuk a két törvény két legfontosabb egyezését. Az első az, hogy mindkettő bevezető szövege a régi királyok által a nemeseknek adományozott „szabadságról” szól (a Magna charta libertatum értelemszerűen az angol királyokra hivatkozik, az Aranybulla szövege pedig Szent Istvánra). A másik az oklevelek befejezésében fedezhető fel. Mindkét törvény leírja, hogy a nemesek szabadon, büntetés nélkül ellenállhatnak a királynak (akár az oklevél kiadójának, akár valamelyik utódjának), ha az valamilyen módon megsértené a törvényt. Az 1215-ben kiadott Magna charta libertatum ugyan sokkal hosszabban írja le az ellenállási jog részleteit és a szabályozását, mint az Aranybulla, de ez inkább csak formai különbség (az Aranybulla 1231-es megerősítésében már nem a nemesség kollektív jogaként szerepel az ellenállási jog, hanem úgy, hogy azt az esztergomi érsek gyakorolhatja a nemesség nevében; ez a változás azt mutatja, hogy a Magyar Királyságban éppúgy megerősödött az egyház befolyása, mint a többi, a pápa elsőségét elismerő keresztény európai királyságban). Ami bizonyos, jogi értelemben a két korabeli ország nincs túlságosan messze egymástól, a társadalmi mozgások is hasonlók, bár nyilván vannak eltérő vonások.

Aranybulla-emlékmű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Aranybulla Rétfalvi Sándor alkotta emlékműve (1972) a székesfehérvári Csúcsos-hegyen áll, mivel a helyi hagyomány szerint az Aranybullát itt hirdették ki. Jelenlegi helyére csak 1990-ben került, mert addig ugyanazon a helyen szovjet tank állt, mint az 1945-ös harcok emlékműve.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Révai nagy lexikona II. kötet
  • Érszegi Géza: Az Aranybulla. Bp. 1990.
  • Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301. Bp. 1998.
  • Magyar történeti szöveggyűjtemény 1000-1526. Szerk: Bertényi Iván. Bp. 2000.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]