Jeruzsálemi Királyság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jeruzsálemi Királyság
Regnum Hierosolimitanum
Roiaume de Jherusalem
Regno di Gerusalemme
Βασίλειον τῶν Ἱεροσολύμων
مملكة بيت المقدس
ממלכת ירושלים
1099 – 1291
Jeruzsálemi KirályságRegnum HierosolimitanumRoiaume de JherusalemRegno di GerusalemmeΒασίλειον τῶν Ἱεροσολύμωνمملكة بيت المقدسממלכת ירושלים zászlaja
Jeruzsálemi Királyság
Regnum Hierosolimitanum
Roiaume de Jherusalem
Regno di Gerusalemme
Βασίλειον τῶν Ἱεροσολύμων
مملكة بيت المقدس
ממלכת ירושלים zászlaja
Jeruzsálemi Királyság címere
Jeruzsálemi Királyság címere
Near East 1135.svg
A Közel-Kelet 1135-ben
Általános adatok
Fővárosa Jeruzsálem (1099–1187)
Türosz (1187–1191)
Akko (1191–1229)
Jeruzsálem (1229–1244)
Akko (1244–1291)
Hivatalos nyelvek latin, francia, olasz (arab és görög is)
Vallás római katolikus (hivatalos), görög ortodox, szír ortodox, iszlám, izraelita
Kormányzat
Államforma királyság
Uralkodó I. Balduin 1100-1118 (első uralkodó)
II. Henrik 1285–1291 (utolsó uralkodó)
Elődállam
Utódállam
 Fátimida-dinasztia
Mamlúk Birodalom 

Jeruzsálemi Királyság (latinul: Regnum Hierosolimitanum, franciául: Roiaume de Jherusalem) a középkori palesztinai államalakulat volt, amelyet 1099-ben az európai keresztények hoztak létre az I. keresztes hadjárat során a muszlimoktól elfoglalt területeken. A királyság 1291-ig állt fenn, amikor is a két utolsó keresztesek kezén lévő város is megadta magát a muszlim seregeknek.

Antiochia, Tripoli és Edessza keresztes államainak uralkodói Jeruzsálem királyának vazallusai voltak. Hűségükért és katonai szolgálataikért cserébe segítséget és védelmet kaptak. Maga a királyság négy nagy hűbéres területet foglalt magába: Jaffa és Askalon grófságát, Krak vagy Montreál uradalmát, a Galileai Hercegséget és Szidón uradalmát. A királyi birtokot Jeruzsálem és a körülötte fekvő területek, Türosz és Akkó alkották. Bár a hűbéruradalmak örökletesek voltak, a királynak gyakran bele kellett szólnia az öröklési vitákba és erővel érvényesíteni a Jeruzsálemi Határozatokat, azt a törvénykönyvet, amelyen a királyság kormányzása alapult.

A királyság nem volt gazdag. A muszlimokkal folytatott kereskedelem, a banki tevékenység és a zarándokokra kivetett adók és vámok biztosították a kormányzat működéséhez szükséges pénzt. Bár voltak termékeny vidékek, a terület jelentős része kopár, sivatagos volt. A rosszabb években Szíriából kellett gabonát importálni a lakosság ellátására.

Az I. keresztes hadjáratot követően Jeruzsálem első királyai, I. Balduin (1100-1118) és II. Balduin (1118-1131) a tengerparti városok elfoglalásával és Palesztina belső és északi területeit védő erődök építésével stabilizálták a királyságot. A későbbi uralkodók felhagyva az addigi politikával déli irányba próbáltak terjeszkedni. Miután a II. keresztes hadjárat (11471149) kudarca után a muszlimok fokozatosan megerősítették pozicíóikat, I. Amalrik király (1163-1174) támadásokat intézett Egyiptom ellen, de kudarca hozzájárult Szaladin muszlim vezér (1169-1193) felemelkedéséhez. Szaladinnak sikerült az addig megosztott iszlám világot a Szentföld elleni nagy hadjáratra egyesítenie. IV. Balduin (1174-1185) halála után a királyság vereséget szenvedett a hattini csatában, majd 1187. október 2-án Szaladin seregei Jeruzsálemet is elfoglalják. A III. keresztes hadjárat területi nyereségei ellenére a város muszlim kézen maradt. Jeruzsálem eleste után a kiráyok Akkót tették meg fővárosuknak. A 13. század folyamán az újabb keresztes hadjáratok ellenére a királyság területe fokozatosan felmorzsolódott.

Az ázsiai szárazföldről 1291-ben kiszorítva a Lusignan-dinasztia utolsó jeruzsálemi királya, II. Henrik Ciprus szigetére vonult vissza. A Lusignan-dinasztia tagjai itt uralkodtak a 15. század végéig és továbbra is igényt tartottak a Jeruzsálem királya címre.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]