II. András magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. András
Andrew II of Hungary th.jpg
II. András a trónon (metszet)

Ragadványneve Lovag vagy Jeruzsálemi
Magyar Királyság királya
II. András
Uralkodási ideje
1205. május 7. – 1235. szeptember 21.
Koronázása Székesfehérvár
1205. május 29.
Elődje III. László
Utódja IV. Béla
Halics királya
András
Uralkodási ideje
1188 – 1190
Dalmácia és Horvátország hercege
András
Uralkodási ideje
1197 – 1203
Hum és Ráma hercege
András
Uralkodási ideje
1198 – 1203
Életrajzi adatok
Uralkodóház Árpád-ház
Született 1176 vagy 1177
Elhunyt 1235. szeptember 21. (57-59 évesen)
Nyughelye Várad
Házastársa 1. Meráni Gertrúd
Házastársa 2. Courtenay Jolán
Házastársa 3. Estei Beatrix
Gyermekei 1. feleségétől:
1. Mária
2. IV. Béla
3. Erzsébet
4. Kálmán
5. András
2. feleségétől:
6. Jolán
3. feleségétől:
7. István
Édesapja III. Béla
Édesanyja Châtillon Anna
Az Aranybulla
Szobra a Hősök terén, a Millenniumi emlékmű baloldali pantheonján Budapesten
II. András címere
Gertrúd és II. András

II. András (névváltozata Endre, Jeruzsálemi, Katolikus vagy Lovag András ragadványnevekkel is ismert) (1176 vagy 11771235. szeptember 21.) Magyarország uralkodója volt 1205-1235 között. Ő volt a 18. Árpád-házi uralkodó. Regnálása a magyar történelem egyik legnevezetesebb időszaka. Nemcsak azért, mert András igen energikus külpolitikájával az egész Balkán-félszigetet behálózta, és több szomszédos területet is meghódított, hanem mert a belpolitikában olyan intézkedéseket hozott az Aranybulla kiadásával, melyek kisebb-nagyobb változtatásokkal egészen 1848-ig érvényben maradtak.

Imre árnyékában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

III. Béla és Châtillon Anna gyermekeként született 1177-ben. Másodszülött fiúként nem András kapta a magyar trónt, de atyja 1188-ban Halics trónjára segítette. 1190-ben azonban elűzték a trónról, és a herceg újra a magyar udvarban élt. Apja halála után Imre lett Magyarország királya, míg atyja Andrásra várakat, birtokokat és sok pénzt hagyott, hogy be nem teljesített fogadalmát, a szentföldi hadjáratot véghezvigye. A serdülő és könnyelmű természetű András azonban - a fogadalom teljesítése helyett - hamar eltékozolta vagyonát, így "hívei" tanácsára 1197-ben rátámadt bátyjára a szlavóniai Macsek városánál, és a hatalom megosztását követelte tőle. Jóllehet, a pápa is a törvényes királyt támogatta, András győzelme után Imre átengedte testvérének a dalmát-horvát hercegi címet.

1198. március 31-én a támadó szerbeket visszaverte András, és ellentámadásba ment át. Elfoglalta Ráma és Hum vidékét, és felvette a Hum és Ráma hercege címet is. Területein úgy uralkodott, mint bátyja az egész országon. Adót szedett, pénzt veretett, és ebbe annyira beleélte magát, hogy ismét megtámadta Imrét, azonban a rádi csatában ezúttal alulmaradt, és így VI. Lipót osztrák és stájer herceghez menekült. 1200-ban kibékült testvérével, és visszatért Magyarországra. Visszakapta korábbi hercegi címeit, de jelentősen korlátozták hatalmát.

Esküvő és kormányzóság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

András feleség keresésével töltötte idejét. Így vette el Gertrúd hercegnőt, VI. Bertold isztriai és krajnai őrgróf illetve merániai herceg leányát. Frigyükből öt gyermek született: Mária, Béla, Erzsébet, a későbbi szent, Kálmán és András. A herceg nyugtalan természetét megelőzendő Imre 1203-ban foglyul ejtette Andrást, és bezáratta Keve várába, Gertrúdot pedig hazaküldte apja udvarába. Imre ugyanis tudatában volt annak, hogy újszülött gyermekének András nem fogja engedni, hogy elfoglalja a trónt, és érezte, hogy saját élete lassan a végéhez közeledik. Azonban András magyarországi hívei 1204-ben kiszabadították a herceget. Imre ekkor már betegeskedett, és csak azt a kiutat látta, ha Andrást kinevezi kiskorú fia gyámjává és kormányzóvá. 1204 szeptemberében Imre meghalt. Andrásnak nem is kellett más, III. Lászlót elüldözte az országból, és amikor váratlanul meghalt Ausztriában a gyermek király, András 1205. május 29-én megkoronáztatta magát.

András király[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az új király helyett inkább az új királyné keltett nagy visszhangot az országban. Gertrúd ugyanis merániai rokonai között nagylelkű adományokat osztott ki. 1208-ban a Novae Institutiones, azaz az új berendezkedés keretei között egész vármegyék kerültek eladományozásra. Ez haragot szült az országban, hiszen ezeket az adományokat a királyné idegen származású rokonai kapták meg. 1213. szeptember 28-án a pilisi erdőkön áthajtató királyné hintóját megtámadó Péter ispán, valamint a Kacsics nembeli Simon megölték Gertrúdot. II. Andrásnak azonban a ránehezedő országos nyomás miatt nem volt lehetősége a büntetésre, és csak Péter ispánt végeztette ki.

András egyébként igen aktív külpolitikát folytatott. A kunok elleni védekezés miatt 1211-ben a Barcaságba behívta a Német Lovagrendet, azonban amikor azok függetlenedni akarva a pápának hűbérbirtokul ajánlották fel a területet, András 1225-ben kiűzte őket. Másik külpolitikai célja volt, hogy gyermekkori uralmának emlékére Halicsot megszerezze. 1214-ben Kálmán nevű gyermekét, majd 1219-ben András nevű fiát ültette a halicsi trónra, de 1234-ben András herceget is elűzték a halicsi trónról, és ezzel befejeződött a magyar királyok halicsi trónfoglalása.

Az Aranybulla[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. András pecsétje (1216)

András könnyelmű életvitele, határtalan költekezése felbőszítette a rendeket, és 1222. május 29-én az Aranybulla kiadására bírták rá a királyt. Ez a 31 cikkelyt tartalmazó alaptörvénykönyv főleg azért láthatott napvilágot, mert a nagyurak több földet és nagyobb hatalmat akartak, a szerviensek és várjobbágyok pedig csökkenő állami terheket. A nemesek alapvető jogait több évszázadon keresztül ez a bulla határozta meg. 1224-ben kibékült Bélával, és 1226-ban neki adta Erdélyt, Szlavóniát pedig Kálmán fiának biztosította. 1229-ben András orosz menekült bojároknak adott menedéket, akik tájékoztatták őt a készülő mongol veszélyről.

1230-ban Béla már az ország kormányzója lett, András pedig a nagykirály címet vette fel. 1231-ben az Aranybulla módosítására kényszerült az egyház nyomására, és sok engedményt adva az egyháznak, majd 1233-ban a beregi egyezményben szintén meg kellett változtatni a bulla szövegét. 1224-ben II. András adta ki az Andreanumot, az erdélyi szászság privilégiumlevelét. 1233-ban meghalt András második felesége, Jolán. Így még 1234-ben harmadszor is megnősült, és I. Aldobrandino őrgróf leányát, Estei Beatrixot vette feleségül. Tőle született István nevű gyermeke, aki már András halála után látott napvilágot. Egres ciszterci monostorában helyezték örök nyugalomra.

András vezette 1217-1218-ban az V. keresztes hadjáratot (lásd: keresztes háborúk) a Szentföldre. Ezt a hadjáratot 1215-ben III. Ince pápa hirdette meg, és II. András 1217-ben kelt útra VI. Lipót osztrák herceg társaságában, akikhez Cipruson csatlakozott I. Hugó ciprusi király is. Akkóig (ma Acre, Izrael Állam) el is jutottak, de a király nem akart sokáig távol maradni az országtól, így 1218-ban hazaindult Magyarországra. Bár nem vette be Jeruzsálemet, ennek ellenére II. András címei között szerepelt a Jeruzsálem királya cím is.

András és utódai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1. házassága, 1201: Gertrúd merániai hercegnő.
Gyermekeik:

2. házassága, 1215: Courtenay Jolán konstantinápolyi latin császári hercegnő.
Gyermekeik:

3. házassága, 1234: Estei Beatrix estei grófnő.
Gyermekeik:

Címei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia és Lodoméria királya.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. András magyar király témájú médiaállományokat.

Szépirodalom, dráma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
III. László
Magyarország uralkodója
1205 – 1235
A Szent Korona
Következő uralkodó:
IV. Béla