A Német Lovagrend Magyarországon

Teuton lovagok pecsétje, 14. század

A Német Lovagrend első európai vállalkozása Magyarországon kezdődött 1211-ben. A Szentföldről éppen kivonulóban levő lovagok egy részét II. András magyar király hívta be, és Erdélybe, a Barcaságba (Borzaság) telepítette le őket. A május 7-én kelt adománylevél szentesítette a letelepedést. Fő feladatuknak a kunok támadásainak visszaverését adta, mely rendszeresen érte Erdélyt. A lovagrend bejövetele összeegyeztethető azzal a Magyarországon akkor erőteljesen folyó német-barát politikával, mely 1213-ig tartott.

A Barcaság egy 16. századi német térképen.

A térségben eddig itt élt bolgár-szláv, magyar és besenyő határőrzőket kitelepítették. Nyomukban a Rajna és a Mosel folyó vidékéről frank (német) és vallon hoszpeszeket telepítettek le (őket kezdték szászok névvel illetni a magyarok). Az új lakók meghonosították a földművelést és kézműipart és alapítottak új településeket, melyek nagy része még ma is áll. Még letelepedésük évében épült váruk a Bodzai-szorosnál, ami nem más volt mint Keresztvár (Kreuzburg).

Az elvadult, erdős vidéken modern mezőgazdaság és erdőgazdálkodás vette kezdetét, sőt halászat is az Olt folyó mentén, valamint a patakoknál, mint a Tatrangnál és a Vidombáknál. Az elkövetkező két évben még számos kiváltságot kaptak a lovagok, többek közt 1213-ban a szászoknak kelt Diploma Andreanum is megemlíti, s ugyanakkor területüket már Törcsvári-szorossal és vidékével egészítették ki, ahol szintén épül egy vár. A német lovagok saját autonóm területként kezelték földjüket, adómentességük volt, kereskedési-, bányászati- és vásárvám szedésének jogát is elnyerték. Az új egyházközségek papjait maguk választották, melyhez előzetesen kellett az erdélyi püspök jóváhagyása is. Beszedhették emellé a dézsmát, s felruházták őket a szabad pénz-, ill. súlyhasználat jogával. 1218. április 19-én a Szentatya is megerősítette az eddig kapott exemptioikat (kiváltságaikat). Mindezek mellett a szabad vámmentes sószállítás engedélyét is megkapta a lovagrend mind András királytól, mind a pápától (1222. május 7.). Ennek megfelelően nekik juttattak néhány kárpáti sóbányát, a szállításhoz pedig ellenőrzési jogot nyertek az Olt és a Maros vízi révekre és sajkákra. Jobbágyaik ezentúl vámfizetés nélkül járhattak a székely és a blak (oláh) földeken.

Rozsnyó vára

1212 és 1222 között öt kővára épült, mint Törcsvár (Törzburg), Feketehalom (Zeiden), Földvár (Marienburg), Höltövény (Heldsdorf), és Rosznyó (ma Barcarozsnyó, Rosenau).

Ahhoz, hogy a lovagok ennyi sikert véghez vihettek rövid időn belül, hozzájárult András német feleségének, merániai Gertrúdnak a közbenjárása, aki eléggé jó viszonyban állt a lovagokkal. A németeknek országszerte tett engedmények azonban visszatetszést váltottak ki a nemességben.

Eleinte minden rendben ment: német lovagrend visszaverte a kunok Erdély ellen intézett támadásait, sőt az Al-Duna mentén a havasalföldi kun szállásterületek tetemes részét is ellenőrzése alá vonta, azok kezelési jogát is ők kapták. A Magyar Boldog Pál (Magyarországi Pál) vezetésével a domonkos rendi szerzetesek a kunok nagy részét, sőt a még ott élő besenyőket s brodnikokat is megtérítették. Az uralmuk biztosítására valahol az ország közepén építettek egy várat, melyet Salzai a lovagrend európai központjának tett meg.

A király nagyon meg volt elégedve a lovagrend eddigi teljesítményeivel, s szép jutalomban részesítette őket. Kötelességtudóan végrehajtott feladatokért a Szentszék is megjutalmazta. 1223-ra nagyon benépesült a Borzaság, számos templom épült. III. Honoriusz pápa további szolgálataik elismeréseképpen kivonta a lovagokat az erdélyi püspökség fennhatósága alól, s a borzasági papság önálló esperességbe szerveződött.

A sikerei és kiváltságai teljében a német lovagrend önálló, magyar királytól független állam alapítására törekedett (már évekkel korábban is), ami nemcsak az erdélyi, hanem az elfoglalt kunországi földeket is magába foglalta volna. Ettől kezdve vakmerő és önkényes tettek sorozatát követték el, mint például azt, hogy a királyi servienseket elfogták, s még önkényes földfoglalásokba is kezdtek a szomszédos régiókban Székely- és Vlachföldön. A tetteiket a király felpanaszolta a pápánál, aki vizsgáló bizottságot küldött Magyarországra. A király fia, a későbbi IV. Béla határozottan amellett volt, hogy a lovagokat ki kell tiltani az országból.

Türingiai Salzai Hermann, aki államot akart az államban

1224-ben a türingiai Salzai Hermann nagymester felajánlotta a pápának a rend eddig kapott és a kunoktól megszerzett területét, mint független államot a Szentszék hűbérében, amit Honorius készséggel elfogadott és fejükké közvetlenül egy római esperest tett meg. András érthetően ezt már korábban is megtiltotta, s miután a lovagok minden figyelmeztetését semmibe vették, ezért fegyveres erővel adott nyomatékot követelésének. A lovagrend nem adta fel, s szembeszállt a magyarokkal. A pápa segítséget ígért nekik és biztatta őket, hogy folytassák a harcot András ellen. A királyi sereg ellenben napokon belül kiszorította őket Erdélyből és kunországi várukat is elfoglalta. A lovagrend számos emberét elvesztette a küzdelemben, s végül belátták, hogy nem tudják állni a harcot. Segítség nem érkezett, várukat lerombolták és lovagrend kénytelen volt megfutamodni. A lovagok Moldva érintésével lengyel földön leltek menedékre. Kiváltságaikat semmissé nyilvánították, váraik közül többet leromboltak. A szász lakosságnak ellenben nem esett bántódása, mivel egyáltalán nem segítették a lovagokat, ezért korábbi királytól és nagymestertől kapott kiváltságaikat megőrizhették. Az elfoglalt kun szállásterületek azonban idővel kikerültek a magyar közigazgatás alól, a lakosság visszatért régi pogány hitére.

Mivel a rend a pápa pártfogoltjának számított, ezért közte és a Magyar Királyság között egy időre bonyodalmak támadtak. A pápaság másfél évtizeden át hiába próbálta elérni, hogy a német lovagrend visszanyerje erdélyi várait és uradalmait.

A Hármas Kerület megvétele

Bővebben: Redemptio

Az oszmán törökök Magyarországról való kiűzése igen költséges volt, így I. Lipót, ahol csak tudott próbált pénzt szerezni a felszabadított területekből. Ezzel kapcsolatosan – utóbbi megállapítással jogtalanul – eladta a Hármas Kerületet a Német Lovagrendnek 1702-ben. Nem sokkel később kitört Rákóczi-szabadságharcot azonban - márcsak sértettségükből kifolyólag is – lelkesen támogatták, illetve később sem voltak együttműködőek, így mivel nem tudták érvényesíteni a vásárolt jogaikat ezt továbbadták 1731-ben (más források szerint 1730 illetve 1735) a pesti Invalidus-háznak.

Források

• PÓSÁN LÁSZLÓ  : A Német Lovagrend megítélése Magyarországon II. András korában. TÖRTÉNELMI SZEMLE LVIII (2016) 3:465–474. p d megítélése Magyarországon II. András korában
• Vajda Tamás: A Német lovagrend szentföldi és erdélyi szereplése. Archiválva 2007. szeptember 5-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. I–VII. Bearb. Franz Zimmermann– Carl Werner et al. Verein für Siebenbürgische Landeskunde et al., Hermannstadt–Köln–Wien–Bucureşti, 1892–1991. (= UGDS) I. 11.; Horst Glassl: Der deutsche Orden im Burzenland und in Kumanien (1211–1225). Ungarn-Jahrbuch 1. (1971) 26.; Marian Tumler: Der Deutsche Orden im Werden, Wachsen und Wirken bis 1400. Mit einem Abriß der Geschichte von 1400 bis zur neuesten Zeit. Panorama Verlagsgesellschaft, Wien, 1955. 183. Zimmermann, Harald: Die deutsch–ungarischen Beziehungen in der Mitte des 12. Jahrhunderts und die Berufung der Siebenbürger-Sachsen. In: Von Schwaben bis Jerusalem. Facetten staufi scher Geschichte. Festschrift für Gerhard Baaken. Hrsg. Sönke Lorenz–Ulrich Schmidt. Thorbecke, Sigmaringen, 1995. 83–101.
• Sulinet – Diákok munkája: A német lovagrend.
• Mult Kor [1]
• A német lovagrend poroszországban [2]