I. Béla magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Béla
Nte-kir-1bela.jpg
I. Béla szobra a Nemzeti Történeti Emlékparkban

Ragadványneve Bajnok
Magyar Királyság királya
I. Béla
Uralkodási ideje
10601063. szeptember 11.
Örököse Géza
Koronázása Székesfehérvár
1060. december 6.
Elődje András
Utódja Salamon
Életrajzi adatok
Uralkodóház Árpád-ház
Teljes neve Adalbert
Született 1016 körül
Elhunyt 1063. szeptember 11. (47 évesen)
Kőris-patak
Nyughelye Szentséges Megváltó bencés apátság, Szekszárd
Házastársa Richeza magyar királyné
Gyermekei Géza
László
Lampert herceg
Zsófia
Eufémia
Ilona
ismeretlen nevű leány
Édesapja Vazul

I. Béla (1016. Dévény vidéke – 1063. szeptember 11. Dömös) Árpád-házi magyar király 1060–1063 között.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása és száműzetése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Béla Géza magyar fejedelem öccsének, Mihálynak unokája volt. Apja valószínűleg Vazul volt; bár több korabeli krónika is Vazul öccsét, Szár Lászlót jelöli meg Béla és testvérei apjaként, ennek okai a korabeli politikai események is lehetnek (Vazul fellázadt I. István ellen, ezért nem szívesen ismerték volna be, hogy az Árpád-ház későbbi uralkodói az ő leszármazottai).

Béla születésének éve ismeretlen; történeti emlékeink akkor említik először, mikor testvéreivel, Endrével és Leventével külföldre menekült. Menekvésének okait és körülményeit ismerjük. A krónika szerint Vazul megvakítása miatt menekültek el. Krónikáink szerint Péter herceg utat akarván magának nyitni a magyar trónra, a három herceg élete ellen tört. I. István élete végső éveiben unokaöccseit nem tudta megvédeni, azt ajánlotta tehát nekik, hogy meneküljenek, s a kedvezőbb időket külföldön várják be.

Béla herceg párviadala egy pomerániai vitézzel.

A hercegek Csehországba menekültek, ahol Ulrik herceg udvarában szíves fogadtatásban részesültek. Itt II. Mieszko bujdosó lengyel fejedelemmel találkoztak, kit – miután országát visszaszerezte – Lengyelországba kísértek. Béla jelentékeny szolgálatot tett ennek a fejedelemnek. A pomerániaiak ellen viselt háborúban a lengyel hadak élére állt és fényes győzelmet vívott ki. Jutalmul a lengyel fejedelem leányának, Richezának kezét nyerte.

Visszatérés Magyarországra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eközben a magyarok másodszor is fölkeltek Péter király ellen, és 1046-ban Béla bátyját, Endrét hívták meg a trónra. Endre visszahívta Bélát is az országba, átengedte neki az ország harmadrészét és – neki magának fia nem lévén – az örökösödésre is kilátást nyitott neki. Béla a III. Henrik német-római császár ellen viselt háborúkban fényesen kitűnt hadvezéri képességével. A német hadak visszaszorítása és a haza függetlenségének megóvása az ő érdeme. Ezt azzal is tetőzte, hogy visszaszerezte az ország déli részeit, melyek a közelebbi zavarok alatt részint a horvát fejedelem kezeibe, részint görög felsőbbség alá jutottak. Időközben Endrének fia született, Salamon. Béla nem ellenezte, hogy apja Salamont már hét éves korában megkoronáztassa.

A Képes Krónika szerint, a koronázása során a "Esto dominus fratrum Tuorum" ének hangzott (Gerics József szerint ez az ének az Egbert-ordóhoz tartozik, amelyet valószínűleg használtak Salamon koronázásában), és a tolmácsolástól félreértés keletkezett: Béla azt értette, hogy a "Légy ura a testvéreidnek" egyházi ének Salamonra vonatkozott, és ezzel Béla urává válna. Ellenségei azonban elhitették Endrével, hogy Béla a korona után áhítozik. Hűségét és önzetlenségét Endre Várkonyban egy, a költészet által később kiszínezett jelenetben tette próbára. Béla, nem érezvén magát biztonságban, Lengyelországba menekült, hol sógorától, II. Boleszlávtól segélyt kért, 1060-ban[forrás?] seregével Magyarországba tört. Endre a csatában elesett; Béla a csatatérről Székesfehérvárra ment, ahol 1060. december 6-án királlyá választották és megkoronázták.[1]

Röviddel ezután országgyűlést tartott Székesfehérváron, ahova – hatalmának legitimálására – minden faluból meghívatott két-két vént. Az összegyűlt küldöttek, akik a város falain kívül tanyáztak, követelték a pogány vallás visszaállítását. Elterjedt nézet, hogy a követelők vezetője Vata törzsfő (aki 1046-ban vezette a róla elnevezett pogánylázadást) fia, János volt, de ezt nem minden forrás tartja valószínűnek.[2] A király három napot kért gondolkozásra. Ezalatt összehívta Fehérvár alá a szomszéd megyék várkatonaságát és szétzúzta a tömeget, mely már ujjongva várta követéléseinek teljesülését. Ez volt hazánkban a pogányság utolsó nyílt lázadása.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

…uralkodása alatt a magyarok a hitet és keresztséget elhagyták, esztendeig tévelyegvén a hitben, ugy hogy sem pogányoknak sem keresztyéneknek nem látszának, azután azonban tulajdon szántokból a hithez ragaszkodának. Ez minden vásárt adásvevésre szombat napra rendele s országa területén byzanti aranyakat hozata forgásba, mellyeket igen kis ezüst dénárokkal, tudniillik negyvennel, kellett beváltani. A honnan mai napig negyven dénárt aranynak hivnak, nem mintha aranyból volnának, hanem mivel negyven dénár ér vala egy byzanti aranyat. Uralkodott pedig két esztendeig s a harmadikban mult ki e világból, és a maga Szögszárd nevű monostorában temették el. Ő ugyanis szár (kopasz) és szög (barna) szinű vala, miért is monostorát arról nevezve, a millyen testi tulajdonságú maga vala, igy parancsolá hivatni.
– Kézai Simon mester Magyarok krónikája[3]

Béla a veszedelem elhárítása után sokat tett a fejlődő kereszténység és nemzeti művelődés érdekében; különösen az ipar, kereskedés és a pénzügy rendezésére, s a közjólét emelésére. Amikor 1063-ban IV. Henrik császár gyámjai előkészületeket tettek a Német-római Birodalomba menekült Salamon igényeinek támogatására, Béla megelőzte őket és Ausztriába küldte seregeit, a vállalkozás azonban sikertelen volt.

A király a várható német támadás miatt Dömösre hívott össze országgyűlést. A Képes krónika tanúsága szerint a király alatt beomlott a trónja, és súlyosan megsebesítette:

A jámbor Béla király ezután betöltve uralkodásának harmadik évét, királyi jószágán, Dömösön összezúzódott beomló trónján; teste gyógyíthatatlan betegségbe esett; az ország néminemű dolgai miatt félholtan vitték a Kanizsva patakjához; ott távozott el a világból. A Szent Megváltó monostorában temették el, melyet maga épített azon a helyen, melynek neve Szögszárd. Merthogy Béla szög színű volt és szár, azért nevezte el Szögszárdnak, a maga állapotáról, monostorát.
Képes krónika

A sebesült uralkodót nyugatra vonuló csapatai után szállították, de Dévény környékén belehalt sérülésébe. Az általa alapított szekszárdi apátságban temették el.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Benda Kálmán (főszerk.): Magyarország történeti kronológiája I. köt. (1981), 88. old.
  2. Kristó, Gyula. Magyarország története 895–1301. Budapest: Osiris Kiadó. ISBN 963 389 506 5 (2006)  , 122-123. oldal
  3. Kézai Simon mester Magyarok krónikája

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Béla magyar király témájú médiaállományokat.


További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előző uralkodó:
I. András
Magyarország uralkodója
1060–1063
A Szent Korona
Következő uralkodó:
Salamon