Kézai Simon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kézai Simon (vagy Keszi Simon) a 13. századi Magyarország leghíresebb krónikása. Életének körülményei ismeretlenek.

Az utókor által Gesta Hungarorum címen emlegetett latin nyelvű krónikáját IV. László királynak ajánlotta. (A művet Anonymus azonos című művétől megkülönböztetve Gesta Hunnorum et Hungarorum, azaz „A hunok és a magyarok cselekedetei” címen is szokták nevezni.) Saját vallomása szerint művét olasz, francia és német krónikákból állította össze, azonban ezeknél sokkal szabadabban használta a már forgalomban levő magyar krónikákat.

Kézai magyar nemzetiségét bizonyítja a munkája latinságában feltűnő számos eredeti magyar kifejezés és a magyar nyelvre, mint a „mi nyelvünkre” való hivatkozás. A Kézai név jelentése alapján vagy a bihari Kézáról vagy Dunakesziről származott. Ez utóbbit az is alátámaszthatja, hogy a stillfriedi csata leírásánál megemlékezik Dunakeszi földesurának, Básztej Renoldnak fiairól.

Mester és udvari pap lett, és mint ilyen 1282-83 táján írta krónikáját. Két könyvből álló műve Hunor és Magor híres történetével, a hunok és magyarok közös eredetének elbeszélésével kezdődik. Az első könyvben a hunoknak Attila haláláig és birodalmuk felbomlásáig, a másodikban pedig a magyaroknak a bejövetelüktől 1280-ig terjedő történetével foglalkozott, és mint mondta, a valóságot akarta követni. Függelékül külön értekezett a jövevény nemesekről, az udvarnokokról, várnépekről, várjobbágyokról, cselédekről, szabadosokról és rabszolgákról.

Hevesen megtámadta Orosiust (helyesebben Iordanest), „a magyarok eredetéről költött gyarló meséje miatt”, ő maga pedig Scythia leírásában már a 13. századbeli utazók elbeszéléseit is használta. Eléggé tisztult nézetei azonban mégsem voltak. Kétségkívül hozzáférése lehetett a királyi levéltárhoz is, mert IV. László őt – mint homo regiust – 1283. október 19-én a jegyzőjének nevezi. Pap lévén ekkor, nem lehetett egy azzal az 1286-ban Simon comesszel, aki Keszői Sebestyén fia volt.

Krónikáját először Bécsben 1782-ben adták ki, másodszor – javítva – Budán ugyanazon évben Horányi Elek, harmadszor szintén Budán 1833-ban Podhradszky József, negyedszer St. Gallenben 1849-ben Endlicher István László adta ki Monumentáiban, ötödször Mátyás Flórián, és magyarul Szabó Károly adta ki Pesten, 1862-ben.

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]