III. Henrik német-római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
III. Henrik
Heinrich III. (HRR) Miniatur.jpg
III. Henrik egy 1040 körüli miniatúrán

Német király
Uralkodási ideje
1039 – 1056. április 14.
Koronázása Aacheni dóm
1028. április 14.[1]
Elődje II. Konrád
Utódja IV. Henrik
Német-római császár
Uralkodási ideje
1046 – 1056. október 5.
Koronázása Szent Péter-bazilika, Róma
1046. december 25.[1]
Elődje nem öröklődik
Utódja nem öröklődik
Életrajzi adatok
Uralkodóház Száli-ház
Született
1017. október 28./29.
Ostenbeck[1]
Elhunyt
1056. október 5. (38 évesen)
Bodfeld[1][2][3]
Nyughelye szíve: Goslar, teste: Speyeri dóm[4]
Házastársa Dániai Gunhilddal
Házastársa Aquitániai Ágnes
Gyermekei IV. Henrik német-római császár
Sváb Judit magyar királyné
Édesapja II. Konrád
Édesanyja Sváb Gizella

III. Henrik vagy Fekete Henrik[5] (németül Heinrich III.), (1017. október 28.[1][2][3]1056. október 5.[1][2][3]) német király 1039-től, német-római császár 1046-tól haláláig, a Száli-házból, ismert VI. Henrik bajor hercegként is.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Henrik 1017-ben született II. Konrád német-római császár és Gizella (II. Hermann sváb herceg leánya) fiaként[1], vagyis még azelőtt, hogy édesapját 1024-ben királlyá választották volna. Széles körű képzésben részesült és módszeresen felkészítették az uralkodásra; már korán részt vett az apja által tartott tanácskozásokon.

10271042 között Bajorország hercege, 10381045 között sváb herceg volt. 1028. április 14-én húsvétkor, édesapja német királlyá koronáztatta; a szertartást Pilgrim kölni érsek végezte Aachenben. 1038 őszén Burgundia királya lett. 1039 Konrád utódjaként trónra lépett.

Lengyelországi hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A birodalmi határok mentén kialakult helyzet már rögtön trónraléptekor aktív külpolitikára kényszerítette az új királyt.[6] Még Konrád halálát megelőzően, 1037-ben, az ellene kitört lázadást követően kénytelen volt elmenekülni országából I. Kázmér lengyel fejedelem.[6] Az uralkodó nélküli, anarchiába süllyedő – ámde német hűbéres – Lengyelországra ekkor I. Břetiszláv cseh fejedelem támadt rá, és elfoglalta jelentős részét[6]: Sziléziát és Kis-Lengyelországot, kifosztotta Nagy-Lengyelországot, földig égette Gnieznot és elrabolta Szent Adalbert ereklyéit, amelyeket Prágába vitetett. Henrik azonban, édesapjához hasonlóan a lengyelek mellé állt és három oldalról, Meissen, Bajorország és Ausztria felől támadott a csehekre. Sikerült Břetiszlávot rákényszerítenie, hogy kivonuljon Lengyelországból és elismertetnie a német fennhatóságot. Kázmér 1039-ben Henrik segítségével visszatért a trónjára, mire Břetiszláv szövetségeséhez, Péter magyar királyhoz fordult.[6] 1040 elején magyar csapatok törtek be az Osztrák Őrgrófság területére, Henrik Csehország elleni támadása viszont kudarcba fulladt.[6] Az 1041-es hadjárat végre sikerrel járt: Břetiszláv meghódolt, és lemondott Lengyelországról, cserébe megtarthatta Sziléziát.[6]

Az első magyarországi hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon I. István király 1038-ban meghalt és Orseolo Péter, Orseolo Ottó velencei dózse fia foglalta el a trónt. A magyarok azonban elűzték és helyette Aba Sámuelt választották királynak. Péter előbbi ellenfeléhez, Henrikhez fordult támogatásért.[6] Miután az új uralkodó, Aba Sámuel nem kívánta Henrik döntőbíráskodását, hamarosan megindultak a harcok.[6] 1042-ben magyar csapatok dúlták fel az Osztrák Őrgrófság, Karintia és Bajorország határvidékeit.[6] A Sámuel ellen 10421043-ban folytatott háború azzal ért véget, hogy a magyarok visszaadták a még I. István által megszerzett területeket.[6]

Házassága, lotharingiai problémák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Poitoui Ágnessel 1043-ban megkötött házassága burgundiai birtokokkal is járt.[6] Ez szorosabb összeköttetésbe hozta Henriket a clunyi reformmozgalommal, amely az egyház megújítása mellett ekkor még elislmerte a világi uralkodók központosítási törekvéseinek szükségességét.[6] Ekkortájt kezdődött az I. Henrik francia király által támogatott Szakállas Gottfrieddel, amely 1047-ben a lotharingia herceg trónfosztásához vezetett.[6]

A második magyarországi hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

III. Henrik császári pecsétje
III. Henrik monogramja
III. Henrik

Miután Aba Sámuel belpolitikája Péter pártjára térítette addigi támogatóit, Henrik 1044-ben újabb hadjáratot indított ellene.[6] A ménfői ütközetet követően Péter visszakerült a trónra, ám mivel helyzete erősen meggyengült, még szorosabb kötelék felvételére szánta el magát: 1045-ben országát birodalmi hűbérként fogadta el Henriktől.[6]

Az első itáliai hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rómában eközben szintén jelentős események történtek.[6] A züllött életet élő IX. Benedeket 1044-ben elűzték a pápai trónról.[6] A kettős választást követően azonban már 3 pápa is lett: IX. Benedek, III. Szilveszter és VI. Gergely személyében.[6] Az első itáliai útjára (10461047) induló Henrik 1046-ban a sutri zsinaton mindhármukat letétette, és Suidger bambergi püspököt (II. Kelemen néven) tette meg pápának, aki császárrá is koronázta őt.[6] (Gergelyt magával vitt Németországba, ahol az hamarosan meg is halt.[7])

Henrik némely intézkedésével, mint például azzal, hogy a tartományából elűzött Waimar capuai herceget egyházi birtokokból elégítette ki, lényegében teljesen megfosztotta hatalmától a pápát.[8] A császár hazatérőben megkísérelte V. Bonifác toscanai őrgrófot is foglyul ejteni – sikertelenül.[8]

Otthoni lázadások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Németországban Henriknek Szakállas Gottfried, valamint V. Balduin flandriai és IV. Dietrich hollandi gróf lázadásával kellett szembenéznie.[8] 1048-ra sikerült levernie a felkelést.[8]

Itália újabb gondjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eközben meghalt Henrik támogatottja, II. Kelemen (1047).[8] A visszatérő IX. Benedek ellenében ekkor Poppo brixeni püspököt (II. Damáz), majd annak hamarosan bekövetkező halála után Bruno touli püspököt (IX. Leó, 1049-től) nevezte ki pápának.[8] A pápaság ezzel teljes egészében a császári hatalom függésébe került, amit egyébként is megkönnyített elvilágiasodása és birtokai nagy részének fentebb említett elvesztése is.[8]

A harmadik és a negyedik magyarországi hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután Péter királyt 1046-ban elűzték, Magyarország megszűnt német hűbéres lenni.[8] A pápa körüli ügyletekkel, valamint Gottfriedék ismételt lázadásaival elfoglalt Henrik csak 1051-ben (lásd. Búvár Kund legendája) és 1052-ben tudott hadat vezetni Magyarországra, de mindkét esetben vereséget szenvedett az új uralkodótól, I. Andrástól, így kénytelen volt lemondani hódító terveiről.[8]

Bajor lázadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Újabb súlyos belviszályt jelentett a császár bizalmi emberének, Gebhard regensburgi püspöknek és I. Konrád (Kuno) bajor hercegnek 1052 végén kirobbant fegyveres konfliktusa.[8] Miután Henrik unokafivére, Gebhard mellé állt, és Konrádot megfosztotta hercegségétől.[8] Utóbbi a magyarokhoz menekült, és tőlük kért segítséget tartománya visszaszerzéséhez.[8] András csapatokat bocsátott rendelkezésére, amelyekkel 10541055 folyamán a herceg osztrák, bajor és karantán területekre támadt.[8]

A második itáliai hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Konrád helyzetén jelentősen javított az itáliai helyzet.[8] 1054-ben meghalt IX. Leó, akinek utódjául Henrik Gebhard eischstädti püspököt nevezte ki (II. Viktor).[8] Ugyancsak 1054-ben viszont kibékíthetetlen ellensége, Szakállas Gottfried elvette Beatrix toscanai grófnőt – másik ellenfele, Bonifác leányát –, és így megerősödve vehette fel a császár elleni küzdelmet.[8]

Henrik 1055-ben indult Alpokon túli második hadjáratára.[8] A Gottfried elleni harcot a városok támogatásával nyerte meg, amelyet cserébe kiváltságokkal erősített meg.[9] A vesztes herceg Flandriába menekülése után a fogságba esett Beatrixot leányával, Matilddal együtt Németországba vitték.[10]

Otthon Gottfried a flandriai Balduinnal, Welf karantán herceggel, valamint az ezúttal a császár ellen forduló Gebharddal összeesküvést szőtt Henrik meggyilkolása és az elűzött Konrád herceg német trónra helyezése érdekében.[10] Welf és Konrád halálát követően az összeesküvés kudarcba fulladt ugyan, de Henrik ezt már csak alig egy évvel élte túl.[10]

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A császár 1056-ban hunyt el, egy hatéves fiút hagyva maga után.[10] Judit nevű leánya Salamon magyar király felesége lett, majd Salamon halála után I. Ulászló lengyel fejedelemhez ment nőül.

Henriket a speyeri dómban temették el, a szívét pedig a goslari Ulrich-kápolnában őrzik.

Öröksége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

III. Henrik személyében a világi (regnum) és szellemi (sacerdotium) hatalom összefonódott. Egyrészt erősen kötődött a birodalmi egyház eszméjéhez és az egyházat hatalmi tényezőként használta. Ez megnyilvánult a püspökök kinevezésében, illetve a pápák leváltásában és trónra helyezésében. Másrészt a mélyen vallásos Henrik komolyan magáévá tette a cluny reformokat, elítélte a szimóniát, elhatárolódva ezáltal apjától, és kiállt a cölibátus és az Isten békéje mellett. Kiszabadította a pápaságot a római nemességgel való összefonódásból és egyetemessé tette. Ezzel azonban létrehozta azt a problémát, amellyel fiának, IV. Henriknek meg kellett küzdenie az invesztitúraharcok idején.

Utódai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 9639025666   45. oldal
  2. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p Holy Roman Emperors (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
  3. ^ a b c Bokor József (szerk.). Henrik (36), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.). Hozzáférés ideje: 2009. október 4. 
  4. James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
  5. Sötét arcszíne miatt kapta melléknevét.
  6. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s Weiszhár, 46. oldal
  7. Weiszhár, 46–47. oldal
  8. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q Weiszhár, 47. oldal
  9. Weiszhár, 47–48. oldal
  10. ^ a b c d Weiszhár, 48. oldal

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Heinrich III. (HRR) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz III. Henrik német-római császár témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
(I.) Konrád
Bajorország hercege
10271042
Bayern Wappen.svg
Következő uralkodó:
VI. Henrik
Előző uralkodó:
IV. Hermann
Svábföld hercege
10381045
Coat of arms of Baden-Württemberg (lesser).svg
Következő uralkodó:
II. Ottó
Előző uralkodó:
II. Konrád
Német király
10391056
Német-római császár
10461056
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
IV. Henrik
Előző uralkodó:
II. Konrád
Itália királya
10461056
Corona ferrea monza (heraldry).svg
Következő uralkodó:
IV. Henrik
Előző uralkodó:
VII. Henrik
Bajorország hercege
10471049
Bayern Wappen.svg
Következő uralkodó:
I. Konrád