Szent Adalbert

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szent Adalbert (Vojtěch)
Adalbert of Prague.jpg
püspök, mártír
Születése
956 körül
Libice nad Cidlinou,[megj 1] Csehország
Halála
997. április 23.
Lengyelország északi része
Ünnepnapja április 23.
Minek/kiknek a védőszentje? Csehországnak; Lengyelországnak; Poroszországnak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Adalbert témájú médiaállományokat.

Szent Adalbert (más néven Prágai Adalbert, csehül: Svatý Vojtěch, lengyelül: Święty Wojciech), (957 körül – Pomeránia, 997. április 23.) Prága püspöke, Magyarország és Poroszország hittérítője, keresztény mártír. 997-ben hittérítő útján halt mártírhalált a mai Lengyelország északi részén.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vojtěch feltételezhetően Csehország keleti részén született.[megj 2] [1] Féltestvére Gaudentius, Gniezno érseke volt. Nyolc éven át tanult Magdeburgban. Bérmáláskor vette föl az Adalbert nevet pártfogója, a magdeburgi érsek iránti tiszteletből.

Kovács Mihály (1818-1892): Szent Adalbert (1855)
Szent Adalbert és fivére, Gaudentius emlékműve Libicében

Prágai püspöksége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

981-ben tért vissza Prágába, ahol eleinte könnyelmű világi életet élt. 983-ban a haldokló Dietmar prágai püspök lelki vívódásai hatására megtért és vezeklésbe kezdett. II. Boleszláv cseh fejedelem őt jelölte Dietmar utódául és Prága püspöke lett. [2]

Hatalmas volt az egyházmegyéje: északon Sziléziáig, Felső-Lausitzig és az Oderáig, keleten Krakkón túl, a Bug folyóig, nyugaton a bajor és cseh erdőkig, míg délen Magyarországig terjedt. Ez a hatalmas, nem teljes egészében keresztény vallású terület akkoriban a cseh Přemysl család uralkodási területének felelt meg, kiegészítve a valamikori morva püspökség területével. A politikai helyzet 989 után megváltozott, amikor a Piast-dinasztia (I. Mieszko és fia, Vitéz Boleszláv) meghódították Sziléziát és Krakkót és birodalmukat az Odera folyóig kiterjesztették.

Római tartózkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Világi környezetének a pogányságban való megmaradása, többnejűsége, a főurak hatalmaskodása, a papok engedetlensége miatt 989-ben püspöki székét elhagyva Rómába ment, ahonnan a XV. János pápa engedélyével szentföldi zarándoklatra indult, de a gaetai görög remete, Szent Nílus hatására visszafordult és öt évig, 994-ig az aventinusi Szent Elek és Bonifác-apátságban élt bencés és bazilita szerzetesek között. [3]

Második prágai tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

994-ben II. Boleszláv és Willigis mainzi érsek visszarendelték Rómából Prágába. A fejedelem öccse és a cseh Radla, korábbi magdeburgi tanulótársa személyesen mentek érte Rómába. [4]

Európai utazásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Adalbert ismét összekülönbözött a cseh világiakkal pogány életük és a templomi menedékjog véres megsértése miatt. 995-ben Magyarországon és Ravennán keresztül ismét Rómába ment, vissza az aventinusi monostorba, ahol örömmel fogadták. [5]

Magyarországon Géza fejedelem udvarában.[6] Géza és Adalbert szövetsége mind külpolitikai, mind egyházpolitikai szempontból jelentős volt. Ezt támasztja alá, hogy Szent István nagylegendája István megkeresztelését is Szent Adalbertnek tulajdonítja, ami valószínűleg nem felel meg a valóságnak, de bizonyítja Szent Adalbert magyarországi munkájának egyháztörténeti jelentőségét. [7]

Ravennában többször is éjszakába nyúló beszélgetéseket folytatott a 17 éves III. Ottó német-római császárral, akire nagy hatást tett vallási fellángolásaival. A mainzi érsek közben sürgette Prágába való visszatérését, ő viszont halogatta ezt, ekkor már inkább a vértanúságra vágyott. Előbb Franciaországban látogatott meg szent helyeket, majd Mainzban az érsek és a császár elé járult, innen Szászországba ment. [8]

A Sziléziáért dúló küzdelemben Adalbert kompromisszumot kötött a Piast-dinasztiával.[forrás?] Minthogy mindez a csehek érdekeit sértette, II. Boleszláv cseh fejedelem Adalbert családja ellen fordult és 995-ben megtámadta a püspök székhelyét, Libicét és megölette az ott tartózkodó négy Slavník-fiút családjukkal együtt, kiirtva a püspök egész rokonságát, végleg leszámolva a rivális cseh dinasztiával. [9]

Lengyelországi tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Adalbert ezután nem térhetett vissza Szászországból Prágába, hanem Vitéz Boleszláv lengyel fejedelem udvarába ment. Meglapította a meseritzi apátságot, amelynek apátjául Anasztáz-Asztrikot, későbbi esztergomi majd kalocsai érseket tette meg. Magyarországra írt Radlának, hogy szökjön meg, Sarolt fejedelemasszonynak pedig, hogy engedje el őt. Radla-Sebestyén azonban inkább a magyar udvarban maradt, ahol szerették őt és később esztergomi érsekké tették. [10]

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

997-ben Boleszláv fejedelem Adalbertet és egyetlen életben maradt öccsét, Radim-Gaudentiust a pogány poroszok térítésére küldte, ahol vértanúhalált szenvedtek a Visztula torkolata vidékén. Testét Boleszláv nagy pénzen visszaváltotta, s ezzel elindította Szent Adalbert kultuszát. [11]

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Prag Adalbert von Prag Schädelreliquie.jpg

Adalbert célja, hogy egyházat alapítson a frissen megtértek számára, halála után vált valósággá. Ottó német-római császár már 997-ben apátságot alapított Aachenben a vértanú tiszteletére. 1000-ben került sor Gnieznóban érsekség alapítására. A vértanú sírját ekkor III. Ottó német-római császár is meglátogatta és lándzsát adományozott Vitéz Boleszlávnak, aki akkor fejedelem volt. Vitás, vajon ez a hűbéri alárendelést is jelentette-e a lengyel uralkodó irányában. Szent Adalbert tevékenységéhez a későbbiekben számos legenda fűződött. Annyi azonban bizonyos: az ő tevékenységének is köszönhető, hogy az ezredforduló táján létrejött a keresztény Magyarország és Lengyelország, míg a konfliktus vesztesei a csehek lettek.

Ünnepe a katolikus liturgiában április 23.

Az esztergomi főszékesegyház, teljes nevén a Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Prímási Főszékesegyház az ő nevét viseli, illetve a katedrális tövében felépült papnevelde épülete is a Szent Adalbert Központ nevet kapta.

1992 végén a kőbányai lengyel templom közössége megalapította a Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete nevű szervezetet, mely kulturális és karitatív tevékenységet végez.[12]

2001. december 30-án Paskai László bíboros alapított Szent Adalbert nevét viselő kitüntetést, a Szent Adalbert-díjat.[13]

Rábén (Délvidék) a 2005-ben épült templom Szent Adalbert nevét viseli.

Képgaléria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Az történészek többségének véleménye szerint Libice nad Cidlinou megnevezése születési helyként nem kellően megalapozott állítás, hanem mindössze feltételezés. Lásd még: Jiří Sláma: Slavníkovci ve středověkém písemnictví, vagy Michal Lutovský, Zdeněk Petráň: Slavníkovci ISBN 80-7277-291-0
  2. Apja Slavník cseh herceg, anyja Střezislava

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Johann Loserth: Der Sturz des Hauses Slawnik
  2. Györffy: István király és műve 79. o.
  3. Györffy: István király és műve 79. o.
  4. Györffy: István király és műve 80. o.
  5. Györffy: István király és műve 80. o.
  6. Lásd: Tóth Béla: Mendemondák A világtörténet furcsaságai Vajk keresztelése
  7. Lásd: Magyarország története Előzmények és magyar történet 1242-ig
  8. Györffy: István király és műve 80. o.
  9. Györffy: István király és műve 80. o.
  10. Györffy: István király és műve 80. o.
  11. Györffy: István király és műve 80. o.
  12. Konrad Sutarski: Lengyel zászló Magyarországon. Budapest, 2012. 77. o.
  13. Magyar Kurír

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Veszprémy László (szerk.): Szent István és az államalapítás, Osiris Kiadó, Bp, 2002, ISBN 963-389-315-1
  • Wehli Tünde: Szent Adalbert ábrázolása a középkori magyarországi művészetben. Strigonium antiquum 4. Esztergom, 165-172.
  • Kristó Gyula (szerk.): Az államalapítás korának írott forrásai, Szegedi Középkorász Műhely, Szeged, 1999, ISBN 963-482-393-9
  • Magyarország története Előzmények és magyar történet 1242-ig, Akadémiai Kiadó, Budapest, 3. kiadás, 1987, ISBN 963-05-4321-4
  • História, 2001. 5-6.szám (cikkek a történeti háttérről, magyar, cseh, lengyel és német szempontból)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Prágai Adalbert témájú médiaállományokat.