Péter magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Péter
Orseolo peter of hungary.jpg
Orseolo Péter

Ragadványneve Velencei
Magyar Királyság királya
Péter
Uralkodási ideje
1038 – 1041
Elődje I. István
Utódja Sámuel
Uralkodási ideje
1044 – 1046
Elődje Sámuel
Utódja I. András
Életrajzi adatok
Teljes neve Orseolo Péter
Született
1011
Velence
Elhunyt
1046 vagy 1059
Székesfehérvár vagy ismeretlen
Nyughelye Szent Péter és Szent Pál Székesegyház
Házastársa 1. ismeretlen
Házastársa 2. Judit bajor hercegnő
Édesapja Orseolo Ottó velencei dózse
Édesanyja I. István ismeretlen nevű nővére
talán Ilona

Orseolo Péter (Velence, 1011Székesfehérvár, 1046 vagy 1059. augusztus 30.) magyar király 10381041 és 10441046 között. Szent István kijelölt utódja a trónon, akinek belharcokkal teli uralkodása alatt Magyarország a Német-római Birodalom hűbérese lett. Magyarországon származása okán gyakran nevezték „velenceinek”.[1]

Származása és útja a trónig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Péter az itáliai Velencében született, a huszonhetedik velencei dózse, Orseolo Ottó és Szent István király (talán Ilona nevű) testvérének 1009-ben kötött házasságából. Születési dátumaként általában az 1010-es vagy 1011-es évet jelölik meg. Édesanyja nevét sem lehet biztosan tudni, az írók felváltva Gizellának, Ilonának vagy Máriának nevezik. 1026-ban II. Konrád német-római császár kezdeményezésére apját, Ottót megfosztották hatalmától és az egész családnak menekülnie kellett. Ottó a bizánci Konstantinápolyba menekült, Péter és húga, Froizza viszont anyjukkal Magyarországon talált menedéket.

István nagyon kedvelte unokaöccsét és hadainak egyik vezérévé is megtette, majd amikor fia, Imre herceg egy vadászbalesetben életét vesztette, István kinevezte trónjának örökösévé. István választása azért esett unokaöccsére, mert benne látta a nyugat-európai keresztény irány folytatását. E tettének következményeit azonban nem látta előre – bár a jelei már akkor látszottak –, az örökös kijelölésével polgárháborúba taszította az országot.[2]

István apja testvérének fiait, Vazult és Szár Lászlót azért nem vette számításba, mert László még mindig pogány hiten volt, Vazul pedig bizánci rítusú keresztény volt. Döntése azonban Vazulból elégedetlenséget váltott ki, és kevéssel 1031 előtt merényletet követett el István ellen. Ő nem ítélte halálra a lázadó Vazult, de uralkodásra alkalmatlanná tette azzal, hogy megvakíttatta és fülébe forró ólmot öntetett. Vazul fiai – Levente, András és Béla – ellen elfogatási parancsot adott ki, mire azok elmenekültek az országból. István megeskette Pétert, hogy neki engedelmeskedik és feleségét, Gizellát pedig tiszteletben tartja, javait nem károsítja és mindenkivel szemben megvédi, hiszen érezte kettejük közt a feszültséget, amit az válthatott ki leginkább, hogy Gizella nem szívesen látta a saját fia helyére kerülő Pétert. István még halálos ágyán is Péter utódlásáról tárgyalt az előkelőkkel.

Első uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Péter 1038 nyárutóján követte elődjét a trónon. Törvényeket alkotott, okleveleket adott ki – bár ezek nem maradtak ránk –, pénzt veretett, adót szedett és folytatta a kereszténység meghonosítását és elmélyítését Magyarországon; Óbudán templomot és káptalant alapított, Pécsett székesegyházat emeltetett. Az országban azonban idegenként tekintettek rá, és a magyar nemesség jó része nem fogadta el királyságát. Péter püspököket nevezett ki – vagyis a korábbiakat leváltotta –, a várakban olasz és német katonákat állomásoztatott, és a magyar főurakat kizárta a kormányzásból. Katonasága az országban csúf dolgokat vitt véghez. Amikor ezt felrótták neki, ezt válaszolta: „Vendég telepesekkel árasztom el Magyarország földjét, és a magyarok szolgák lesznek saját hazájukban.”

Az 1038 és 1041 közötti időszakban aktív külpolitikát folytatott. Fő célja a két szomszédos nagyhatalom, a Német-római birodalom és a Bizánci Császárság gyengítése volt. 1039 és 1040 telén, a német-római császár elleni háborúskodás során sógorának, Adalbert osztrák őrgrófnak a területeit is feldúlta. 1040 nyarán három sereget küldött a cseh fejedelem, I. Bretiszláv segítségére, aki akkoriban az új német uralkodóval, III. Henrikkel állt harcban, és így a magyarral kiegészült cseh erők győzelmet arattak. Támogatta a lengyelek függetlenségi törekvéseit, és segítségett nyújtott Delján Péternek is, aki a Bizánc ellen felkelt bolgár hadak élén állt.

Orseolo Péter hűbérül adja
III. Henrik német-római császárnak Magyarországot

Az ország lehetőségeit azonban messze túlhaladták külpolitikai törekvései. A döntéshozatalban mellőzte a királyi tanácsot; az ellene fellépő főurakat kizáratta és helyükre saját híveit, főleg németeket és olaszokat ültetett. A tanácsból kitiltott urak között volt Aba Sámuel is. Az egyházi ügyekbe is beleszólt, két püspököt is eltávolított hivatalából. Istvánnak tett ígérete ellenére Gizellát birtokainak nagy részétől megfosztotta, és saját kezelése alá vonta, az özvegy királynét pedig Veszprémben tartotta házi őrizetben. Kegyeltjei között volt egy Budo nevű, feltehetően német származású férfi is. A mellőzött hazai urak és Gizella együtt léptek fel: a király rossz szellemének tartott Budo száműzését követelték. Péter ezt nem volt hajlandó megtenni, erre a lázadók meggyilkolták Budót, két fiát pedig megvakították. Az uralkodó látva elszántságukat, 1041 szeptemberében elmenekült az országból, a főurak pedig Aba Sámuelt ültették helyére.

Második uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

András fogadása, Péter megvakítása. Miniatúra a Képes Krónikából.

Péter kényszerűségből a korábbi ellenfeléhez, III. Henrik német-római császárhoz menekült, aki biztosította őt támogatásáról, mivel Magyarországot egyébként is hűbéri területének tekintette. Aba Sámuel attól tartva, hogy az elűzött király visszatér, 1042-ben betört az osztrák őrgrófságba. Emiatt a magyarok és a németek között három éves háborúskodás kezdődött, amiben Péter személyesen is részt vett. A németek Aba Sámuel betörésére még az év őszén feleltek, megtorló hadjáratba kezdtek. Aba tudta, hogy nincs esélye a németek ellen, és lemondott területekről és a foglyokról. Az 1044. július 5-i ménfői csatában Sámuel árulás miatt vereséget szenvedett és meggyilkolták. Ezután III. Henrik Székesfehérváron személyesen ültette trónra Pétert 1044 júliusában, jelezve ezzel a megváltozott erőviszonyokat. A segítségért cserébe persze Henrik viszonzást várt. Először életbe léptette a német jogot, amivel egyértelműen elhagyta az istváni utat. 1045 pünkösdjén a császár újra Magyarországra jött, Péter pedig az országot aranyozott lándzsa formában átadta Henriknek, ezzel Magyarország a Német-római Császárság hűbérese lett. „A császár a lándzsát és a koronát Rómába vitette.”[3] Közben István felesége, Gizella is elhagyta az országot és visszatért szülőföldjére, Bajorországba. Péter pedig a legfőbb tisztségekbe újra idegeneket helyezett.

Helyzete romlott; 1045-ben két merényletet is szerveztek ellene, az egyiket sikerült leleplezni és a résztvevőit kivégezni. A másik csoport Szent Gellért csanádi püspök vezetésével Vazul fiainak ajánlotta fel a trónt, és több más püspökkel elindult András és Levente fogadására. Közben 1046 nyarán kitört a Vata-féle pogánylázadás a Körösök vidékén, ami gyorsan tovaterjedt. Ennek a felkelésnek a vezetőivel találkoztak Abaújvárott a hazatérő András és Levente hercegek 1046 szeptemberében. A lázadók azt követelték tőlük, hogy visszatérhessenek pogány hitükhöz. A hercegek ebbe számításból belegyeztek, hiszen különben nem tudhatták volna maguk mellett a pogány csapatokat a Péter elleni harcban. András és az idősebb, pogány hitű Levente áldásukat adták a keresztények és Péter támogatóinak, kegyenceinek kiirtására. Ennek áldozatául esett később Gellért is.

Péter ismét megpróbált elmenekülni az országból, Augsburgnál pedig már gyülekeztek a segítségére érkező császári csapatok. A határon érte utol András követe, és tárgyalni hívta. Péternek nem volt más választása, hiszen a határt már a pogány lázadók tartották felügyeletük alatt. A visszafelé tartó királyt (Zámoly) falunál András emberei megpróbálták elfogni, de Péter kevés hívével egy udvarházba zárkózott, és három napig elszántan védekezett. Miután kísérői elestek az egyenlőtlen harcban, Péter is fogságba került és 1046 októberében megfosztották szeme világától.

Péter nyughelye, a pécsi székesegyház

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Halálával kapcsolatban ellentmondásosak a források. Az egyik szerint nem sokkal megvakíttatása után, Székesfehérváron halt meg. A másik szerint viszont még több mint egy évtizedet élt, és összeházasodott a cseh fejedelem, Bretiszláv özvegyével, Schweinfurti Judittal. Utódairól nem tesznek említést a korabeli források. E változat szerint 1059-ben érte utol a halál. Holttestét az általa építtetett pécsi Szent Péter és Szent Pál Székesegyházban helyezték örök nyugalomra.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Lásd: Kézai Simon mester Magyar Krónikája
  2. Az Aba-nemzetség története, Besze Tibor
  3. Benda Kálmán - Fügedi Erik: A magyar korona regénye. Bp., 1979. pp. 13-14.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Péter magyar király témájú médiaállományokat.



Előző uralkodó:
I. István
Magyarország uralkodója
először: 1038–1041
A Szent Korona
Következő uralkodó:
Sámuel
Előző uralkodó:
Sámuel
Magyarország uralkodója
másodszor: 1044–1046
A Szent Korona
Következő uralkodó:
I. András