I. Géza magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Géza
Geza I.jpg

Ragadványneve Magnus
Magyar Királyság királya
I. Géza
Uralkodási ideje
1074. március közepe[1] – 1077. április 24.[1]
Örököse Kálmán
Koronázása
1074
Elődje Salamon
Utódja I. László
Életrajzi adatok
Született
1044(?)
Lengyelország
Elhunyt
1077. április 25. (33 évesen)
Vác
Nyughelye Boldogságos Szűz székesegyház, Vác
Házastársa 1. Loozi Zsófia, Arnulf belga-limburgi herceg lánya
Házastársa 2. Szünadéné, bizánci patríciuslány
Gyermekei 1. Kálmán
1. Álmos
2. Katalin
Édesapja I. Béla
Édesanyja Richeza

I. Géza, más néven Magnus (10441077. április 25.), Árpád-házi magyar király (10741077).

Születésétől trónra lépéséig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Béla király és Richeza lengyel hercegnő fia, atyjának lengyelországi tartózkodása idején született. Lengyelországból apjával együtt 1048-ban tért haza. 1057-ben öccsével, Lászlóval együtt belenyugodott unokaöccsének, Salamonnak megkoronázásába; 1059-ben azonban – a tiszavárkonyi palotacsíny után – atyjával együtt Lengyelországba menekült, s az onnan hozott hadakkal együtt részt vett a polgárháborúkban, melyek után 1061-ben I. Béla név alatt atyját ültették trónra. Atyja halála (1063) után testvéreivel, Lászlóval és Lamberttel együtt ismét Salamont ismerte el királyának a győri békében (1064. június 20.). Géza visszanyerte atyja hercegségét, s Pécsett április 11-én maga tette a húsvéti koronát Salamon fejére, s jelen volt Salamon székesfehérvári újabb koronázásán is IV. Henrik császár jelenlétében. Azután hősiesen részt vett a besenyők és bizánciak ellen folytatott háborúkban. Niketász görögjei Nándorfehérvárnál (a mai Belgrádnál) (1071) nem a király, hanem az ő pártfogásába ajánlották magukat, s ő a buzási mezőn nem engedte zsákmányra bocsátani őket, ezért az osztály alkalmával megrövidítette őt a király. Géza 1072-ben, mikor a bizánciak csellel visszavették Nándorfehérvárt, elkísérte ugyan a királyt a niši hadjáratra, a Szerémségbe azonban már nem követte, hanem hazasietett hercegségébe, ahol előkészületeket tett a polgárháborúra, melyet kikerülnie nem állt hatalmában. 1073-ban az esztergomi szigeten rövid időre még egyszer kibékültek ugyan a rokonok, mikor azonban Salamon hadai télvíz idején meg akarták lepni az Igfan erdejében vadászgató Gézát, a herceg is élére állt a maga tiszántúli csapatának, s a cseh határ felé igyekezett, hogy öccse, László hadaival egyesüljön. Kemejnél azonban (a Zagyva torkolata és a Hortobágy mocsarai közt) 1074. február 26-án csatát vesztett, és csak néhány emberével menekülhetett át a Tiszán. Egyesült László seregeivel, s 1074. március 14-én Mogyoródnál döntő csatát nyert a királlyal szemben.

Uralkodása (1074–1077)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sok történész szerint ezen a képen a Geobitzász nevű személy I. Géza

Hívei unszolására ugyan elfoglalta a trónt, s királynak nevezte, de még mindig nem koronáztatta meg magát; pedig nándorfehérvári lovagias magaviseletéért most már VII. Dukász Mihály is királyi koronát küldött neki 1075-ben. Az általános nézet szerint ez volt az a korona, amely máig a Szent Korona alsó részét alkotja.[2] Salamont már 1074-ben haddal segítette ugyan sógora, IV. Henrik, ezt azonban a Gézától megvesztegetett Sieghard aquileai patriarka rábeszéléseivel visszatérésre bírta, s október 28-án VII. Gergely pápa is keményen, a magyar közjog szempontjából azonban egészen hibás alapon támadta meg Salamont, hogy Magyarországot, a római egyház tulajdonát, hűbérül ajánlotta fel a császárnak. Gézát 1075. március 23-án az ország függetlenségének védelmére buzdította, IV. Henrikre pedig 1076. február 22-én kimondta az átkot. Géza tehát egyelőre békés alkotásoknak szentelhette idejét. Vácott székesegyházat, Mogyoródon emléktemplomot, Garamszentbenedeken apátságot alapított stb.

S ő, ki megszerezte szent Zoerard Antal ciliciumát, aszkéta volt maga is. 1076 karácsonyán a szekszárdi templomban meghallgatott nagymise után sírva jelentette ki, hogy lemond a trónról, amiről azonban a magyarok hallani sem akartak; nem fogadták el királynak Salamont akkor sem, mikor Géza 1077. április 25-én meghalt, hanem Gézának öccsét, Lászlót emelték a trónra.

Vácott temették el a mai Barátok Templomának (Szent Kereszt ferences templom, vagy más néven Vártemplom) helyén álló székesegyházban. A váci ferences templom és rendház helyén az 1074-ben az I. Géza király alapított székesegyház állt, mely a tatárjárás alatt pusztult el. Az 1076-ban elhunyt alapító királyt ebbe a templomba temették. I. Géza király Vácot választotta magának lakóhelyül.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Géza haláláról krónikáink ugyancsak szűkszavúan értesítenek. Népünk Magnus (hatalmas, nemes lelkű) királyként emlegette, s tisztelte. Tárgyalások közben betegedett meg, és az így szerzett ismeretlen betegségbe halt bele. A halált okozó körülményekről a szent Megváltó olasz származású apátja Willermus számol be, hogy a fiatal, erőteljes és hőn szeretett király, amikor Salamonnal egy béketárgyaláson vesz részt, hirtelen megbetegszik és meghal. Ez az eset mérgezésre utal.[3]

Utódai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gézának első feleségétől, Zsófiától két fia maradt: Kálmán (a későbbi Könyves Kálmán király) és Álmos.

Második felesége Szünadéné, Niképhorosz Botaneiatész bizánci vezér unokahúga volt, tőle egy leány, Katalin született.

Felmenői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Naptártörténeti kislexikon, összeállította Schalk Gyula, Fiesta-Saxum, 1999, ISBN 963-9084-50-6, 172. oldal
  2. Zombori, I, Cséfalvay, P., Maria Antonietta De Angelis: A Thousand Years of Christianity in Hungary – Hungariae Christianae Millennium – Published by the Hungarian Catholic Episcopal Conference, Budapest, 2001 – Kiadvány a Magyar Millennium alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök védnöksége alatt rendezett vatikáni kiállításra
  3. Bővebben lásd: Thuróczi-krónika, 156.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
Salamon
Magyarország uralkodója
1074 – 1077
A Szent Korona
Következő uralkodó:
I. László