II. István magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. István
II István koronázása KK.jpg
II. István koronázása.
Miniatúra a Képes krónikából

Magyar Királyság királya
II. István
Uralkodási ideje
1116. február 3. – 1131. március 1.
Örököse Saul
Elődje Kálmán
Utódja II. Béla
Dalmácia királya
István
Uralkodási ideje
1105 – 1119
Uralkodási ideje
1124 – 1125
Életrajzi adatok
Uralkodóház Árpád-ház
Született
1101
Elhunyt
1131. március 1.
Nyughelye Várad
Házastársa Christiana di Capua (* ?; † 1120)
Házastársa Adelheid von Riedenburg
Édesapja Kálmán
Édesanyja Felícia

II. István (1101. – 1131. március 1.), Árpád-házból származó magyar király. 1116. február 3-ától haláláig uralkodott. Apja Kálmán magyar király, anyja Kálmán első felesége Felícia, szicíliai normann hercegnő volt. Ikertestvére, László 1104 körül meghalt. Nővérének Zsófiának későbbi férje nem ismert, csak annyit tudunk róla, hogy az ő fia volt Saul, aki rövid ideig trónörökösként szerepelt a magyar történelemben. István féltestvére volt Borisz, aki Kálmán második, elűzött feleségétől született, és Kálmán nem ismerte el fiának.

Gyermekkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

István neveltetéséről nincs semmilyen információnk. Semmi jel nem mutat arra, hogy a széles körű műveltségéről ismert apa fiát a magáéhoz hasonló színvonalú oktatásban részesítette volna. Kálmán az 1105-ös győzelmes dalmáciai hadjárata után királlyá koronáztatta Istvánt. Kálmán így akarta kifejezésre juttatni, hogy Álmos ellenében fiát tekinti törvényes örökösének. Álmos ezután fokozta a korona megszerzésére irányuló erőfeszítéseit, ami 1115 körül az ő és fia, a későbbi II. (Vak) Béla király megvakításához vezetett. Kálmán kegyetlen tette hatásosnak bizonyult, mert 1116. február 3-án történt halála után néhány nappal Lőrinc esztergomi érsek feltételezhetően Székesfehérváron királlyá koronázta II. Istvánt.

Külpolitikai nehézségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. István kedvezőtlen külpolitikai helyzetben vette át a hatalmat. A Német-római Birodalomban még az az V. Henrik volt hatalmon, aki 1108-ban hadjárattal támogatta Álmos herceget. A magyar–német viszonyt súlyosbította, hogy II. István az invesztitúraharcban apjához hasonlóan a pápa oldalán állt. (Ezt az is bizonyítja, hogy az 1120-as évek elején István feleségül vette Róbert cápuai normann herceg leányát. A frigy bizonyosan II. Kallixtusz pápa közvetítésével jött létre, mert a normann fejedelemség a pápa leghűségesebb támogatója volt a császárság elleni harcban.) A magyar-cseh viszony 1108-ban romlott meg, mert az akkori cseh herceg részt vett V. Henrik hadjáratában. Kálmán déli hódítása – elsősorban DalmáciaVelencével állította szembe a Magyar Királyságot. István trónra lépésekor már fegyveres harc folyt Velencével Dalmáciában, ezért a magyar külpolitika a magyar-cseh viszony javításával kívánt kitörni az elszigeteltségből.

Az Olsava menti csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A II. István és I. Vladisláv cseh fejedelem közötti béketárgyalások a magyar-morva határon az Olsava folyónál folytak, ahová mindkét uralkodó seregeivel vonult fel. Az eseményekről cseh és magyar forrás is beszámol és a kétféle beszámoló nem mindenben fedi egymást. Annyi bizonyos, hogy a nagyfokú bizalmatlanság miatt nem jött létre megegyezés, hanem 1116. május 13-án véres csata támadt, amelyben II. István serege vereséget szenvedett. A kortárs krónikás Cosmas Pragensis jegyezte fel – az augsburgi csatára célozva –, hogy annyi magyar „pusztult ott el, amennyi még a Lech folyó mentén sem veszett oda”. István első külpolitikai akciója tehát kudarccal végződött, a magyar-cseh viszony ellenséges maradt és II. István később sorra fogadta be a nem sokkal később kitörő cseh trónharcok emigránsait.

Harc Dalmáciáért[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ordeleffo Falier velencei dózse még Kálmán életében, 1115 augusztusában akcióba lépett a magyar uralom alatt álló dalmát területek megszerzése érdekében és ez részben sikerült is neki. Következő 1116 májusában indított támadásához már V. Henrik német-római és I. Alexiosz bizánci császár politikai támogatását is megnyerte. A velenceiek 1116. június 29-én Zára mellett vereséget mértek a Kledin bán vezette magyar hadakra, Spalatoból a város polgárai űzték ki a magyarokat, így egész Dalmácia a dózse kezére került.

Velence bizánci és német támogatása nem jelentette egyúttal a két császárság magyarellenes szövetségét, hanem csak azt, hogy itáliai ellentéteik mindkét hatalom meg szerette volna nyerni Velence támogatását. Ennek következménye a bizánci-magyar viszony megromlása lett. A Magyar Királyság nem adta fel könnyen Kálmán hódításait. A következő években több váltakozó sikerű hadjárat indult Kledin bán vezetésével a velenceiek ellen. 1118-ban a dózse is elesett egy Zára melletti csatában, de az utódjával, Domenico Michiellel 1119-ben kötött ötéves béke Velence dalmáciai uralmát szentesítette. 1124-ben, a bizánci-velencei háború idején II. István Zára kivételével minden előzőleg magyar uralom alatt álló területet visszafoglalt, de az 1125 tavaszán visszatérő velencei hajóhad ismét visszaállította a velencei uralmat. Ezután dalmáciai területek csak II. Béla uralkodása idején kerültek magyar fennhatóság alá.

Háború az orosz fejedelemségekkel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

István apja külpolitikáját követte abban is, hogy 1123-ban beavatkozott az orosz fejedelmek belviszályába. Az egyesítésre törekvő Vlagyimir Monomah nagyfejedelemmel – Kálmán volt apósával – szemben a magyar király a volhiniai Vlagyimirból elűzött Jaroszlav fejedelmet támogatta. Az István vezetése alatti magyar seregek már megkezdték Vlagyimir ostromát, amikor Jaroszláv váratlanul meghalt. István ezután is folytatni akarta az ostromot, de a királyi tanács tagjai úgy döntöttek, hogy nem harcolnak tovább, ha az uralkodó nem vonul vissza, hazatérnek és új királyt választanak. István kénytelen volt meghátrálni. Az esemény már előrevetíti, hogy a külügyekben elszenvedett kudarcok miatt Istvánnak hamarosan belpolitikai nehézségei is lesznek..

Belpolitikai problémák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sorozatos kudarcok miatt a magyar főurak egy jelentős része elégedetlen volt a király uralmával és – más jelölt hiányában – a vak Álmos herceg mellé állt. Az egyházi vezetők körében is népszerűtlen volt II. István, mert – ebben is folytatva apja politikáját – nem tett jelentős alapításokat. Mindezek következtében 1125-26 körül Álmos elég erősnek érezte támogatóit, hogy ismételten megkísérelje a főhatalom megszerzését. Közelebbről nem ismert események után azonban a herceg akcióját ezúttal sem kísérte szerencse és Álmos Bizáncba, Béla Pécsváradra menekült. Az események meggyőzték Istvánt és támogatóit arról, hogy uralmuk fenntartása érdekében jelentős fordulatra van szükség, elsősorban a külpolitikában.

Fordulat a magyar külpolitikában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1122. szeptember 23-án megkötött wormsi konkordátum hosszú időre véget vetett a pápaság és a császárság küzdelmének. Ez jótékony hatással volt a magyar külpolitika lehetőségeire, mert módot adott arra, hogy Magyarország egyformán jó kapcsolatot tartson mindkét hatalommal. II. István 1126 őszén személyesen találkozott I. Szobeszláv cseh fejedelemmel és rendezték a két ország viszonyát. A magyar-cseh viszony ezután több évtizedig jó volt. 1126 körül a salzburgi érsek közvetítésével létrejött a magyar osztrák megbékélés is. A nyugati megbékéléssel párhuzamosan azonban egyre jobban kiéleződtek a magyar-bizánci ellentétek.

Háború Bizánccal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bizánc és a Magyar Királyság kapcsolatai 1116-ban romlottak meg, amikor I. Alexiosz a dalmáciai háborúban Velencét támogatta. Bizánc ettől kezdve a magyar kereskedők munkáját is megnehezítette. A háborúhoz vezető közvetlen okot az adta, hogy Álmos herceget II. János bizánci császár országába fogadta. István arra számított, hogy Álmos bizánci hadak élén fog királyságára törni és mindenképpen el akarta érni, hogy kiutasítsák a görög területről. A császár és a király között Piroska, Szent László leánya próbált közvetíteni. Sikertelenül. Az 1127-1129 között folyó magyar-bizánci háború célja nem területek szerzése volt, hanem egymás területének dúlásával próbálták a felek akaratukat a másikra kényszeríteni. Először István támadott 1127 nyarán. Előzőleg, mivel gyermeke még nem született hivatalos örökösévé tette Sault, nővére fiát. István elfoglalta, majd lerombolta Belgrádot, majd Szófián át Filippupoliszig (Plovdiv) hatolt. Közben, 1127. szeptember 1-jén Álmos herceg meghalt, de ez nem jelentette az ellenségeskedések beszüntetését, mert 1128-ban a császár óriási erővel vonult Magyarország ellen. A magyar csapatok Haram vára mellett súlyos vereséget szenvedtek. A bizánciak ezután feldúlták és teljesen kifosztották a Szerémséget, majd visszavonultak.

1128 végén István szövetséget kötött a bizánci ellen függetlenségi harcot kezdő szerbek fejedelmével I. Urossal. A császár 1129-ben leverte a szerbek felkelését, de a hátában megjelenő cseh és magyar csapatok túlereje ellen már nem vette fel a harcot. A háború így 1129 végén békekötéssel zárult, amely visszatérést jelentett a háború előtti területi és politikai állapothoz.

Újabb belpolitikai problémák, István halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már folyt a magyar-bizánci háború, amikor az István uralkodásával elégedetlen főemberek – a források szerint Bors ispán és Iván személyében (feltehetően két főúri csoportosulásról van szó) – ellenkirályokat választottak. A király megmaradt hívei segítségével azonban kegyetlenül leverte a lázadást.

A király 1128-29 táján értesült arról, hogy megvakított unokaöccse életben van. István kibékült Bélával, Tolnán letelepítette, királyi rokonhoz méltó ellátást biztosított neki és a szerbekkel kötött szövetség megpecsételéseként feleségül kérte számára I. Uros leányát, Ilonát. Nem igazolható krónikáink azon állítása, hogy Bélát István örökösévé tette volna. István csak arra számított, hogy megrendült hatalmát Béla híveinek megnyerésével újra megszilárdíthatja. Ez sikerült is, mert uralmát többé nem veszélyeztette lázadás. A sorozatos kudarcok István egészségét is kikezdték. Hosszú betegeskedés után alig harminc évesen, vérhasban halt meg. Kívánsága szerint, Váradon Szent László mellé temették el.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
Könyves Kálmán
Magyarország uralkodója
1116 – 1131
A Szent Korona
Következő uralkodó:
II. Béla