Wormsi konkordátum
A wormsi konkordátum annak a megegyezésnek az elnevezése, melyet a pápaság és a császárság kötött 1122. szeptember 23-án a köztük folyó hatalmi harcok lezárására Worms városánál. Az invesztitúra joga ezután megoszlott a világi vezető császárság, és az egyház élén álló pápaság között.
Tartalomjegyzék |
Előzmények[szerkesztés]
A harc gyökerei a 11. századig nyúlnak vissza, és az egyházi birtokokba és tisztségekbe való beiktatás jogának kérdése körül forgott. Ezt a jogot követelte magának a német-római császár és a pápa.
VII. Gergely pápaságával az egyház erélyesebben lépett fel az invesztitúra jogának gyakorlásáért. A pápaság első nagyobb sikerei akkor mutatkoztak, amikor III. Henrik német-római császár halála után a pápát a bíborosi testület választotta, nem pedig a császár.
Ezt a sikert a VII. Gergely által kiadott 1075-ös Dictatus papae kezdetű dekrétum volt. Ebben a dokumentumban Gergely egyértelműen megfogalmazta a pápaság hatalmi igényeit.
Változás csak az V. Henrik, valamint II. Callixtus pápa által kötött kiegyezéssel következett be. Az 1122. szeptember 23-án kötött megegyezés szerint az invesztitúra joga megoszlik a a világi és egyházi hatalom között. A pápa iktatta be a jelölteket tisztségeikbe, azonban a császár adta át a világi hatalom jelképét, a jogart.
Az invesztitúraharcok azonban ezzel a megegyezéssel nem zárultak le. A wormsi konkordátum mindössze a harcok szünetét hozta, azok III. Sándor, majd III. Ince pápasága alatt kiújultak.
A wormsi konkordátum tartalma[szerkesztés]
Az volt a lényege, hogy a pápa és a császár megosztották az invesztitúra jogát. Az invesztitúra jog a pápát illeti meg, az egyházi földek feletti hűbérúri jog pedig a császárt. A Német-Római Birodalomból V. Henrik írta alá míg a pápaságot Callixtus képviselte.
Lásd még[szerkesztés]
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- A konkordátum szövege angol nyelven
