Német Aranybulla

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Goldene-bulle 1c-480x475.jpg

IV. (Luxemburgi) Károly által 1356-ban, a tartományurak nyomására kiadott okirat. Az irat meghatározta a német-római császár megválasztásának módját, kijelölve hét választófejedelmet - három egyházit és négy világit: (trieri, mainzi, kölni érsekek, szász fejedelem, cseh király, brandenburgi őrgróf, rajnai palotagróf).

A császárválasztás rendje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mainzi érsek a császár vagy a rómaiak királyának halálhírére egy hónapon belül az összes választófejedelmet nyílt levélben tájékoztatta. Késedelmeskedés esetén a fejedelmek saját maguktól, három hónapon belül, Frankfurtban gyűltek össze, hogy megválasszák a rómaiak királyát, akiből majd császár lesz. A választás szavazattöbbséggel történt. A császárrá koronázásra a pápa jogosult Rómában. A választók esküje így hangzott:

Esküszöm az előttem levő szent evangeliumra, hogy azon hitem szerint, mely Istenhez és a szent birodalomhoz köt, belátásom és értelmem szerint és Isten segedelmével, azt választom a keresztyén nép világi fejéül, azaz római királyúl, a ki legjobban megfelel ezen hivatalnak értelmem és belátásom igazgatása és parancsa és hitem szerint és hogy neki adom szavamat és szavazatomat, szabadon minden szerződéstől, ártól és bárminemű előző kötelességtől. Ugy segítsenek Isten és minden szentjei".[1]

A fejedelmek jogállása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Aranybulla rögzíti a világi választófejedelmek kötelezettségeit az újonnan megválasztott uralkodóval szemben:

A birodalmi gyűlés alkalmával a császárnak vagy római királynak kézmosó vízzel a brandenburgi őrgróf szolgál, az első pohár italt a cseh király nyújtja, ki azonban kiváltságai értelmében ezt nem királyi koronával a fején cselekszik hacsak erre magától nem hajlandó; a rajnai palotagróf az ételt szolgálja fel, míg Szászország fejedelme a marsalli tisztet tölti be, mint ahogyan ez régtől fogva szokásos.

Az Aranybulla a nemesek jogait védte. Az újonnan megválasztott uralkodónak azonnal meg kellett erősítenie a választófejedelmek hűbéreit, privilégiumait, jogait és szabadságát. A tartományok nagyobb önállóságot, a választófejedelmek pénzverési, hadsereg felállítási jogot kaptak. Az okirat engedélyezte a fejedelmek számára a független külpolitikát.

Az Aranybulla a 7 választófejedelmet saját birtokukon függetlennek ismerte el, ezzel "szentesítve" Németország széttagoltságát.

Hagyományozódás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A német Aranybulla 4 példányban maradt fenn: a mainzi, a heidelbergi, a majna-frankfurti aranypecséttel, a nürnbergi pedig a nagy császári viaszpecséttel.

Az 1–23 törvénycikkeket 1356. január 9-én hirdették ki a nürnbergi birodalmi gyűlésben, a 24. cikkelytől végig 1356. december 24-én Metzben.

Az utolsó római császárkoronázás III. Frigyesé 1452-ben. Az utolsó német-római császárt, II. Ferencet 1792-ben koronázták meg Frankfurt-Am-Mainban.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Nagy Képes Világtörténet VII. KÖTET: A REFORMATIO KORA I. RÉSZ: AZ ÚJKORT BEVEZETŐ MOZGALMAK II. FEJEZET. Küzdelem a császári koronáért.
  • Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Európa és Közel-Kelet IV-XV. század. Szerk.: Sz. Jónás. Osiris Kiadó. Budapest, 1999. Online elérés: [1]