Constantinusi adománylevél

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A constantinusi adománylevél (Donatio Constantini) egy, feltehetően a VIII. században hamisított oklevél, melyben I. Constantinus állítólag a pápaságnak adományozta Itália területét, és ezzel megalapozta az egyházi államot. A hamisítás tényét a neves humanista, Lorenzo Valla bizonyította be, amivel lényegében megalapozta a filológiát. Az oklevél ennek ellenére felbecsülhetetlen forrás, mivel tartalmazza a koraközépkori pápaság ideológiáját, illetve a XI. századig rendezte az egyházi és világi hatalom viszonyát. Az adománylevélben I. Constantinus egyes szám első személyben adja elő betegségének, csodálatos gyógyulásának és megkeresztelésének, végül a hálából ezért a pápaságnak adott adományainak történetét.

Az adománylevél által előadott történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A császár leprába esett és senki nem tudta meggyógyítani. A pogány papok tanácsára ekkor egy nagy medencét építettett, hogy ártatlan ifjak vérével töltse meg, majd megmerítkezzen benne. Mikor azonban meglátta az ifjak síró szüleit, meghatódott és mindenkit szabadon engedett. Még ugyanazon az éjjelen álmában megjelent neki Szent Péter és Pál és elmondták neki, hogy hálából jóságáért elárulják hogyan gyógyulhat meg: fel kell keresnie Szilveszter pápát, aki a császár keresztényüldözése elől a Seraptis- hegyen rejtőzött el. A császár felkereste a pápát, aki bemutatta neki Péter és Pál képeit, melyben a császár felismerte az álmában megjelenteket. Ezt követően vezekelt, majd megmerítkezett a keresztelőmedencében és a pápa olajjal a homlokára rajzolta a keresztet. Miután ily módon megkapta a keresztséget, a császár palotát építtetett a Lateránon a pápának, maga is 12 kosár földet hordva ki a vállán. Majd ezt követően adományt tett, mellyel kiváltságokkal ruházta föl a pápát és a római papságot, az erről szóló oklevelet az említett apostolok sírjára helyezte, majd lovászfiúként vezette a pápa lovát, végül elhatározta, hogy Bizáncba költözik, mert nem illő, hogy ott legyen a palotája a földi uralkodónak, ahol az égi uralkodó elrendelte személy uralkodik. A császár végül elrendeltre, hogy senki utánajövő uralkodó ne merészelje az adományt megváltoztatni.

Az adomány tartalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

"És mivel az evilági császári hatalom a miénk, úgy határoztunk, hogy szentséges római egyházát hódolattal megajándékozzuk (inkább, mint a mi hatalmunkat s földi trónunkat), és boldog Péter szentséges székét dicsőségesen fölmagasztaljuk, juttatván neki hatalmat, a dicsőség kiváltságát, császári hatáskört és tiszteletet."

"Határozatunk szerint elrendeljük, hogy, hogy a főséget tartsa úgy a négy kiemelkedő szék, tudniillik az antiochiai, az alexandriai, a konstantinápolyi és a jeruzsálemi, mint az egész földkerekségen Isten minden egyháza fölött; és a főpap, aki ezen szentséges római egyház fölött fog állni, emelkedjen ki a földkerekség minden papja közül, legyen előljárója azoknak, és az ő döntésére intézzék mindazon dolgokat, melyek Isten tiszteltetét és a keresztény hit állandóságát gondozzák."

"...nekik (ti. Péternek és Pálnak) az égi birtokok megalapozásaként prédiumokat adományoztunk, ezeket különböző javakkal gazdagítottuk, és császári rendeleteink levelével úgy keleten, mind nyugaton valamint az északi és a déli területeken, tudniillik Judeában, Graeciában, Asiában, Thraciában, Africában és Itáliában, s a különböző szigeteken adományokat engedtünk át nekik, abból a megfontolásból, hogy a mi igen boldog Szilveszter főpap atyánk és utódai rendelkezzenek valamennyi felett."

"Azért, hogy a papi föveg ne értéktelenedjen, hanem ékesebb legyen, mint az evilági császárság méltósága és dicsőségének hatalma, íme, így palotánkat (ahogy említettük), mint Róma városát, egész Itália és és a nyugati területek provinciáit, vidékeit és városait a gyakran mondott legboldogabb főpapnak, a mi Szilveszter atyánknak, egyetemes pápának átadva és örökítve az ő, vagy főpapi utódai hatalmának és uralmának szilárd császári ítélettel, ezen császári levelünk és ünnepélyes rendeletünk révén adjuk rendelkezésre és a római szentegyház fennhatóságában való állandó megmaradásra."

Utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár az adománylevél hangsúlyozza, hogy a pápa a császártól kapta az adományt, ugyanakkor az is kiolvasható a dokumentumból, hogy a császár csak elismerte Isten akaratát ezzel - Róma kitüntetett szerepét a kereszténységben ugyanis az jelzi, hogy itt található a két apostolfejedelem sírja. A továbbiakban, az invesztitúraharcban inkább ez utóbbi vált a pápaság uralmi törekvéseinek hivatkozási alapjául, mint a császári adományozás.

Legkorábbi szövege a párizsi National- Bibliotheque CL 2777 számú kézirata, a St-Denis kolostor formuláskönyvéből, melyet legkésőbb 824-ben zártak le. I. Ottó császár az Ottonianum nevű okiratban újra is szabályozta a pápai birtokok pontos határait. Már a koraközépkorban, III. Ottó udvarában felmerült, hogy esetleg hamisítványról van szó, de egészen Lorenzo Valla fellépéséig kellett várni, míg ez be is bizonyosodott. Valla 1440-ben Aragóniai Arnold udvarában adta ki a De falso creditentia et eminentitia Constantini donatione című művét. Ebben kimutatta, hogy az adománylevél által használt nyelvezet nem lehet Constantinus korabeli. Ráadásul a kortárs Eusebius is úgy tudta, hogy a császár csak a halála előtt keresztelkedett meg, nem pedig Konstantinápoly alapítása előtt. Azáltal pedig, hogy szentként tisztelt szövegekre is alkalmazta a filológiai módszert, Valla megnyitotta az utat a Biblia kritikai vizsgálata előtt.

Piti Ferenc valószínűsíti, hogy az adománylevél a feltörekvő Karolingok és a Bizánctól függetlenedni akaró pápaság közötti megállapodás része lehetett. A Karoling-dinasztia le akarta tenni a Meroving uralkodót a trónjáról, és szüksége volt egyházi legitimitásra. A bizánciak és longobárdok által szorongatott pápaságnak pedig védelmezőre volt szüksége. A koronázásért cserébe a pápa megkapta az adománylevélben biztosított kiváltságokat és védelmet a frankoktól. Ezt valószínűsítik az okirat hivatkozásai aktuálpolitikai eseményekre: a császár például megtekintheti az apostolok képmásait, ami üzenet és állásfoglalás a képrombolásba merült Bizánc számára. Ugyanilyen állásfoglalás a császár gyakori hitvallása is, mellyel megerősíti a niceai hitvallásban foglaltakat, szemben a konstantinápolyi pátriárka által kiadott állásfoglalással, mely engedményeket tesz a monofizita irányzatnak. Az adománylevélben foglalt császári magatartás egyes elemei mintává váltak: Kis Pippin szintén az apostolok sírjára helyezi a pápaság birtokait biztosító iratot, mellyel visszaadja a pápaság birtokait, majd lovászfiúként szolgál neki. A pápa lovának vezetése pedig a későbbi császári koronázás egyik szertartási elemévé vált.

Dante az adománylevéltől számítja a pápaság elanyagiasodásának kezdetét:

Istenné tettetek aranyt, ezüstöt, nálatok bálványimádó se rosszabb: egyet imád az, százakat a püspök.Aj, Konstantinus, látod, mennyi rosszat szült nem megtérésed, de adományod, mellyel először lett egy pápa gazdag!
– Pokol, 19. ének

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Constantinus-i adománylevél. Donatio Constantini – VIII. század. Documenta Historica 19. Szeged, 1995. 28 p.
  • Andrei Otatea: A reneszánsz és a reformáció. Gondolat Kiadó, 1974. Európa Nagy Korszakai sorozat.
  • Az adománylevél szövege online: itt
  • http://lexikon.katolikus.hu/D/Donatio%20Constantini.html

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap