Első koalíciós háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Első koalíciós háború
Koalíciós háborúk
Valmy Battle painting.jpg
A Valmy-i csata
Dátum 17921797
Helyszín Európa
Eredmény francia győzelem
Terület-
változások
francia területi nyereség
Harcoló felek
Flag of France.svg Franciaország Flag of the Habsburg Monarchy.svg Habsburg Birodalom
Flag of Prussia 1892-1918.svg Poroszország
Flag of Russian Empire for private use (1914–1917) 3.svg Orosz Birodalom
Flag of the United Kingdom.svg Egyesült Királyság
Flag of Sweden.svg Svédország
Flag of the Kingdom of Sardinia.svg Szárd Királyság
Flag of the Kingdom of the Two Sicilies 1816.gif Szicíliai Királyság
broder Spanyolország


Az első koalíciós háború 1792 és 1797 között zajlott le a Francia Köztársaság és egy több államból álló koalíció között. A háború francia győzelemmel végződött.

Előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első koalíció 1792-ben jött létre a Habsburg Birodalom, Spanyolország, Egyesült Királyság, Szardínia és a Nápolyi Királyság részvételével. A koalíció fő szervezője Anglia volt, amelyhez sorra csatlakoztak a feudális-abszolutista európai monarchiák. A forradalomellenesség kibékítette a rivális Poroszországot és Ausztriát. 1791. augusztus 27-én a porosz II. Frigyes Vilmos és Habsburg II. Lipót a közösen kiadott pillnitzi nyilatkozatban intervencióval fenyegette meg a franciákat, ha a királynak baja esne. A francia király és az udvar háborút akart, hogy a vereség hatására restaurálhassák hatalmukat. A girondista kormány szintén a háború mellett foglalt állást, és 1792. április 20-án a Francia Köztársaság hadat üzent a Habsburg Birodalomnak, és kezdetét vette az első koalíciós háború.

Lefolyása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hadüzenetet követően a Porosz Királyság a Habsburgok mellé állt. A Karl Wilhelm Ferdinand braunschweigi herceg vezette porosz hadsereggel szemben a Charles-François Dumouriez tábornok parancsnoksága alatt álló franciák folyamatos hátrálásra kényszerültek és 1792. szeptember 1-én feladták Verdunt. Dumouriez tábornok a Párizst védő másik hadsereggel egyesülve 1792. szeptember 20-án a valmy-i csatában megállította a porosz előretörést. A támadásba lendülő francia csapatok elfoglalták Speyert, Wormsot, Mainzot, majd a Rajnán átkelve Frankfurtot és Koblenzet. Délen a francia csapatok megszállták Savoyát, amelyet 1792. október 22-én a Francia Köztársasághoz csatoltak. Dumouriez tábornok 1792. november 6-án a jemappes-i csatában vereséget mért az osztrákokra, majd bevette Brüsszelt, Liège-t és Antwerpent. Namur elfoglalásával lényegében egész Osztrák-Németalföld francia kézbe került.

1793. február 1-én a köztársaság hadat üzent az Egyesült Királyságnak és Hollandiának, március 7-én pedig Spanyolországnak. Franciaország ellenfelei ekkor Anglia vezetésével koalícióba szerveződtek. A Coburg hercege által vezetett császári csapatok a neerwindeni győzelem (1793. március 18.) után visszafoglalták Dél-Németalföldet. (A megvert Dumouriez tábornok két héttel később átszökött az ellenséghez.) 1793. július 28-án az osztrákok visszafoglalták Mainzot, ugyanakkor a Navarrából kiindulva a spanyol csapatok átlépték a déli határt. Ám ekkor döntő fordulat következett be: a hondschootei és a wattignies-i csatában Coburg hercege vereséget szenvedett a Lazare Carnot és Jean-Baptiste Jourdan vezette franciáktól. A vendée-i felkelés és a déli föderalista lázadás ezután összeomlott, az angolok kénytelenek voltak kiüríteni Toulont, Savoyát ismét elfoglalták a franciák, és Lazare Hoche a Rajna mögé szorította az osztrákokat.

1794. május 18-án Jean-Charles Pichegru tábornok a tourcoing-i csatában vereséget mért Coburgra, aki június 26-án a fleurusi csatában Jourdannal szemben ismét vereséget szenvedett, ezzel Dél-Németalföld ismét elveszett az osztrákok számára. Pichegru 1795 januárjában átkelt a Rajnán és Hollandiában kikiáltotta a Batáviai Köztársaságot. Poroszország a bázeli egyezménnyel (1795. április 5.) kilépett a háborúból és a rajnai határok elismerésével lemondott több területéről a franciák javára. A példát követve Hollandia, majd Spanyolország is békét kötött Franciaországgal. Viszont a francia köztársaság bekebelezte Dél-Németalföldet, ezzel kizárta a Habsburg Birodalommal való megegyezés lehetőségét.

A háború további súlypontja 1796-tól Itália területére helyeződött át. Az itáliai hadjáratban Napoléon Bonaparte tábornok vezette francia csapatok 1796 áprilisában a montenottei és a mondovì csatákban győzelmet arattak az osztrákok felett. A lodi csata után 1796. május 14-én a franciák bevonultak Milánóba. Párma, Modena, Genova és a Pápai állam lényegében behódolt Bonaparténak, aki 1796. november 1617 között az arcolei, majd 1797. január 1415-én a rivoli csatában ismét vereséget mért az osztrákokra. Ennek következtében a Mantovában korábban körülzárt osztrák csapatok is letették a fegyvert. Bonaparte tábornok a Pótól északra és délre fekvő területeken létrehozta a Ciszalpin Köztársaságot, majd tovább folytatta az előrenyomulást Karintia irányába. Közben az ildefensói szerződés értelmében Spanyolország a franciák oldalára állt, de a spanyol flotta a St. Vincent-foki csatában (1797. február 14.) súlyos vereséget szenvedett a brit flottától. A rajnai frontokon, ahol korábban Károly főherceg sikerrel tartóztatta fel a francia előrenyomulást, Hoche neuwidi győzelme (1797. április 18.) végképp eldöntötte a háború sorsát.

Következményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1797. október 17-én megkötött Campo Formió-i békében a Habsburg Birodalom lemondani kényszerült Dél-Németalföldről és Lombardiáról, cserébe megkapta Velencét.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]