Campotenesei csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Campotenesei csata
Armoiries-Empire.jpg Napóleoni háborúk
Dátum 1806. március 10.
Helyszín Campotenese (Calabria, Castrovillari-tól északnyugatra Olaszország)
Eredmény döntő francia győzelem
Harcoló felek
Flag of France.svg Franciaország
Flag of the Napoleonic Kingdom of Italy.svg Itáliai Királyság
Flag of Poland (with coat of arms).svg Lengyel Légió
Flag of Switzerland.svg Svájc
Flag of the Kingdom of Etruria.svg Etruriai Királyság
Flag of the Kingdom of the Two Sicilies (1816).svg Nápolyi Királyság
Parancsnokok
Général JEAN LOUIS EBENEZEL de REYNIER (1771-1814).jpg Jean Reynier Flag of France.svg Roger de Damas.jpg Roger de Damas Flag of the Kingdom of the Two Sicilies (1816).svg
Haderő
6000 11000
Veszteségek
500 halott vagy sebesült 3000 halott vagy sebesült

A campotenesei csata 1806. március 10-én zajlott le a Jean Reynier vezette II. francia hadtest és a Roger de Damas parancsnoksága alatt álló Nápolyi Királyság hadereje között és francia győzelemmel ért véget. Miután IV. Ferdinánd nápolyi király csatlakozott a harmadik koalícióhoz, és Napóleon vereséget mért a szövetség erőire az austerlitzi csata során, elhatározta, hogy a dél-itáliai Bourbon-uralomnak véget vet. Bátyját, Joseph-et kikiáltotta a Nápolyi Királyság királyának, 1806 februárjában a francia csapatok benyomultak a királyság területére. A csatára Calabria északi részén, a kis hegyi falu, Campotenese térségében került sor.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

IV. Ferdinánd, a nápolyi kettős királyság uralkodója úgy döntött, hogy csatlakozik a harmadik koalíció Napóleon elleni erőihez. Az austerlitzi csata után, a francia császár úgy döntött, hogy véget vet a Bourbonok dél-itáliai uralmának. Napóleon a bátyját, Joseph-et emelte a nápolyi trónra. A franciák 1806. februárjában azonnal megindították a támadást a Nápolyi Királyság ellen. A nápolyiak február 15-től márciusig kitartottak a Gaetában és Calabriában a franciák ellen, a nápolyi hadsereg elsáncolta magát.

Reynier II. hadteste, amelyhez csatlakozott a lengyel légió két ezrede, egy ezrednyi svájci gyalogság, valamint az olasz és az Etruriai Királyság csapatai, Salerno felől indított támadást és hamar harcérintkezésbe került a nápolyiak felderítő csapataival, akiket szétszórt. A campestrinói hágón való átkelés után a franciák elővédje gyors ütemben nyomult előre a Lagonegro felé vezető úton. Pignatelli bourbon ezredes március 4-én feladta védelmi állásait, 5-én bevetette magát Calanuovóba és csak március 6-án egyesítette erőit Minutolo tábornokkal.

A francia csapatok, miután a Lagonegro körüli hegyekben nem találkoztak nápolyi őrökkel, behatoltak a városba, ahol nagy fejetlenség lett úrrá a nápolyi csapatokon, akik az országút felől várták a francia támadást. Ennek ellenére a Bourbon-tüzérség hatékonynak bizonyult és a franciák közül sokat megöltek, köztük a parancsnokot, Renac kapitányt. Ennek ellenére a támadásban a Bourbon csapatok három ágyút, jelentős mennyiségű ellátmányt és élelmiszert vesztettek, számos katona a franciák fogságába esett. A maradék előbb Lauria, majd Castelluccio felé vonult vissza, ahol egyesültek Pasquale de Tschud ezredes csapataival.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Castellucio-ból a nápolyi csapatok március 8-án visszavonultak San Martino völgyén keresztül a Campotenese előtt fekvő síkságra, ahol Pasquale de Tschudy és Ricci ezredesek irányítása alatt védelmi állásokat kezdtek kiépíteni a síkságon. A frontvonal jobb szárnyát, a hegyek lábánál, Tschudy irányította, a középső rész közvetlenül Damas parancsnoksága alatt állt, míg a jobbszárny parancsnoka Ricci volt. Azonban a balszárny vége és a hegyek lába között kb. 1,5 km széles rés maradt. A Pinedo ezredes parancsnoksága alatt álló lovasság a vonal mögött vett fel állásokat. Ebben a helyzetben maradtak másnap, március 9-én is.

Az időjárás igen kedvezőtlen volt, finom porhó esett és a látótávolság igen rövid volt. A nápolyi katonák fáradtak, éhesek voltak és fáztak, olyan hideg volt, hogy a lovak is alig bírtak lábra állni. Mivel az erősítésül várt csapatok nem jelentek meg, Damas azon a véleményen volt, hogy kiüríti a campotenesei állásait és a hegyeken át Castrovillari felé vonul vissza. Azonban az elhatározást nem követte azonnal cselekedet, és amíg Damas a döntését fontolgatta, a francia főerők megtámadták és visszavonulásra kényszerítették a San Martino-völgy bejáratát őrző gránátos ezredet. A visszavonuló olaszokat a franciák olyan szorosan követték, hogy lényegében fedezékben tudtak előrenyomulni és március 9-én dél körül elárasztották a campotenesei völgyet. A franciák támadást indítottak a gyenge olasz balszárny ellen. Az olasz tartalék is harcba szállt. A jobbszárnyon a francia 42. ezred megtámadta az olasz Principessa és Sanniti ezredek állásait és rövid ellenállás után az olaszok megtörtek, a katonák menekülni kezdtek. Reynier ekkor főerőit a nápolyi vonal közepe ellen indította támadásba, de nem sok eredménnyel.

Damas, látva hogy a franciák már kezdik megszállni a környező magaslatokat, elrendelte a visszavonulást, de a francia 42. ezred, akik visszaszorították Compere tábornok katonáit, elérte az egyetlen utat, amely Campotenese faluból Morano felé vezetett és elvágták a visszavonulás útját. A Bourbon csapatokat elölről a 42. ezred, hátulról a francia főerők szorongatták és az egyetlen lehetséges kiutat a Campotenese körüli hegyek jelentették. A mozgékonyabb katonák, köztük a lovasság, a kisebb utak, ösvények segítségével át tudott kelni a hegyeken Morano felé, mielőtt a franciák minden útvonalat lezártak.

A visszavonulás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Damas korábban már sikeresen hajtott végre visszavonulást francia támadással szemben: 1799-ben Rómától Orbetello felé, majd 1801-ben Sienától Rómához. Ebben az esetben viszont túlságosan sokáig várt ki, és teljesen megmagyarázhatatlan módon nem hagyott elegendő katonát a San Martino völgybe vezető szurdok védelmére, ahol megfelelő olasz erők igen sokáig sikeresen fel tudták volna tartóztatni a franciákat. Arra mindenesetre elegendő lett volna, hogy jelentős veszteségeket okozzon a franciáknak, miközben csapatait sikeresen kivonja a campotenesei völgyből. Damas olyan taktikai hibát követett el, amely az egyszerű Bourbon-katonák számára is nyilvánvaló volt és amikor a franciák megjelentek a völgyben, sokan kezdtek árulásról suttogni, ez pedig egyenes úton vezetett ahhoz, hogy a nápolyi csapatok elvesztették harci kedvüket.

A csatavesztés hírére a Bourbon-csapatok maradványai, von Rosenheim parancsnoksága alatt, azonnal megkezdték visszavonulásukat Szicíliába, anélkül, hogy megvárták volna a Campotenese alól visszavonuló túlélőket. Az éhező, kimerült, rosszul öltözött, a késői hidegtől szenvedő Bourbon-katonákat március 19-én hajózták be és Messina városba szállították.

A vereség következtében a franciák teljesen ellenőrzésük alá tudták vonni a Nápolyi Királyság szárazföldi részét.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy nappal a csata után Joseph Bonaparte elfoglalta a trónt, mint új nápolyi király. Dél-Itália francia bábállam lett, az eredeti királyságból csak Szicília maradt.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Battaglia di Campotenese című olasz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.