Campo Formió-i béke

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Közép-Európa térképe a Campo Formió-i szerződés következményeként.

A Campo Formió-i békét (franciául Traité de Campo-Formio, kortárs német neve Friede von Campo Formio) 1797. október 17-én (a forradalmi naptár szerint Vendémiaire 26, a köztársaság hatodik évében) írta alá Napoléon Bonaparte tábornok a francia köztársaság és Ludwig von Cobenzl gróf a Habsburg Birodalom képviselőjeként. A szerződés aláírása jelentette a francia forradalom legyőzésére létrehozott első koalíció vereségét, Bonaparte tábornok itáliai hadjáratának és a köztársaság létrehozása után kirobbant forradalmi háborúk lezárását.

A szerződés, a hagyományos, „örök és megsérthetetlen békére” vonatkozó kitételek mellett, számos korábban osztrák kézen lévő területet juttatott francia fennhatóság alá. Ezek közé tartozott az Osztrák-Németalföld néven ismert tartomány (nagyjából a mai Belgium), Lombardia, a Földközi-tenger egyes szigetei, többek között Korfu és az Adriai-tenger további (korábban a Velencei Köztársasághoz tartozó) szigetei. A Velencei Köztársaságot és annak korábbi birtokait lényegében két állam között osztották fel: Velence város, Isztria és Dalmácia a Habsburg Birodalomé lett. Ausztria elismerte a Napoléon Bonaparte által létrehozott rövid életű itáliai csatlós államocskát, a milánói székhelyű Ciszalpin Köztársaságot, valamint a Genova város körül kialakított Liguriai Köztársaságot.

A szerződés titkos paragrafusai további területi rendelkezéseket tartalmaztak, amelyek további területeket jutattak a Francia Köztársaságnak: az ország határait „természetes” határai mentén húzták meg: északon a Rajna, a Nette és a Rur (Roer) folyók vonalánál. A francia hajóknak szabad hajózást biztosítottak a Rajna, a Maas (Meuse) és a Mosel (Moselle) folyókon. A szerződés értelmében még kiszabadult osztrák fogságából Gilbert du Motier de La Fayette, aki harcolt az amerikai függetlenségi háborúban is.

A szerződés aláírását öt hónapos intenzív diplomáciai előkészítés és tárgyalások alapozták meg, de lényegében ugyanazt tartalmazta, mint a pár hónappal korábban, 1797 áprilisában aláírt leobeni béke. Azonban a tárgyalások elnyújtása mindkét félnek érdeke volt: Franciaországban például egy királypárti felkelést kellett elfojtani (1797. szeptember), amelyet később a Direktórium vezetése a mérsékelt és királypárti politikusok letartóztatására és deportálására használt ki.

Napóleon egyik életrajzírója, Felix Markham szerint „Velence felosztása nemcsak morálisan volt igazolhatatlan, hanem Ausztriát sem tessékelte ki véglegesen Itáliából, ami csak további háborúkhoz vezetett” [1]. Bár a szerződés jelentősen átrajzolta Európa térképét és hozzájárult Napóleon hírnevének öregbítéséhez, de politikailag csak haladékot adott a köztársaságnak, nem rendezte véglegesen Itália sorsát.

Campo Formio (mai nevén Campoformido) falu Olaszország északkeleti részén, Udine városától nyugatra található.

Magyar vonatkozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A békeszerződés ugyan elrendelte a hadifoglyok szabadon bocsátását, a Francia Köztársaság kormánya azonban a császári hadsereg 20 000 foglyul esett katonáját, köztük kb. 10 000 magyar foglyot visszatartott. Őket az afrikai spanyol gyarmatokon (főként Marokkóban) adták el rabszolgának.[1]

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]