Vendée-i háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vendée-i háború
Francia forradalom
GuerreVendée 1.jpg
A cholet-i csata
Dátum 17931796
Helyszín Nyugat-Franciaország
Eredmény republikánus győzelem
Casus belli royalista felkelés a republikánus uralom ellen
Harcoló felek
Royal Standard of the King of France.svg royalista felkelők  Franciaország
Parancsnokok
Royal Standard of the King of France.svg Jaques Cathelineau  
Royal Standard of the King of France.svg Louis d'Elbée  
Royal Standard of the King of France.svg Charles de Bonchamps  
Royal Standard of the King of France.svg Louis Marie de Lescure  
Royal Standard of the King of France.svg Henri de la Rochejaquelein  
Royal Standard of the King of France.svg Francois de Charette  
Royal Standard of the King of France.svg Jean-Nicolas Stofflet  
Flag of France.svg Jean Baptiste Camille Canclaux
Flag of France.svg François-Séverin Desgraviers-Marceau
Flag of France.svg Armand Louis de Gontaut
Flag of France.svg Jean Antoine Rossignol
Flag of France.svg Jean-Baptiste Kléber
Flag of France.svg Jean Baptiste Carrier
Flag of France.svg Louis Marrie Turreau
Flag of France.svg Thomas-Alexandre Dumas
Flag of France.svg Lazare Hoche
Haderő
80 000 130 000 - 150 000
Veszteségek
~130 000 halott ~30 000 halott
~170 000 civil halott

A vendée-i háború 1793 márciusa és 1796. július 30. között zajlott, az 1789-ben kitört Francia forradalom részeként. A franciaországi Vendée tartományban kitört, kezdetben parasztfelkelés jellegű mozgalom a helyi nemesség csatlakozása után royalista, ellenforradalmi jelleget öltött, és több nyugat-franciaországi tartományra is átterjedt, mely maga után vonta a republikánus haderő nagy erejű támadását. A republikánusok 1794 januárjára gyakorlatilag újra uralmuk alá hajtották a vidéket, de a felkelők a gerilla-taktikát alkalmazva egészen 1796 közepéig kitartottak.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1789-ben kitört franciaországi forradalom a francia társadalomban addig soha nem tapasztalt indulatokat szabadított fel. A lázadás rövid időn belül a monarchikus rendszer bukásához vezetett, XVI. Lajos királyt 1792. szeptember 21-én megfosztották hatalmától, majd az ország felett a Nemzeti Konvent vette át a hatalmat, köztársasággá kiáltva ki azt.

A republikánusoknak azonban nem sikerült egyöntetűen az egész francia lakosságot a saját oldalukra állítaniuk. Különösen a nyugat-franciaországi Vendée régió lakossága idegenkedett az új uralomtól, ugyanis az itteni lakosság erősen királypárti és hithű katolikus volt, így egyaránt ellenezték mind a király lemondatását, mind a Nemzeti Konvent egyházellenes politikáját. A lakosság elkeseredését tovább fokozták a megnövelt adóterhek és a Konvent egyházellenes intézkedései, melynek során ok nélkül ítéltek egyházi személyeket száműzetésre, az Egyház birtokait pedig elkobozták. Amikor 1793. március 3-án a Konvent elrendelte a franciaországi templomok bezárását, valamint az egyházi edények elkobzását és egy rendeletben megtiltotta a francia lakosságnak, hogy a sírokra kereszt alakú fejfát rakjanak, Vendée-ben kitört a lázadás. A felkelők létrehozták a Királyi és Katolikus Hadsereget, mely harcot indított a Republikánus államapparátus ellen.

A felkelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vendée-i felkelők élére előbb helybéli papok álltak, majd rövidesen csatlakozott hozzájuk a királypárti beállítottságú nemesi réteg is, akik közül többen tapasztalt hadvezérek lévén, igyekeztek a lázadókból egy ütőképes hadsereget létrehozni. Március folyamán Vendée-vel együtt több más franciaországi tartományban is zavargások kezdődtek, a fellázadt lakosság több településen is lemészárolta helybéli republikánusokat. A legjelentősebb ilyen eset a vendée-i Machecoul településen volt, ahol a királypártiak 150 - 200 republikánust mészároltak le. A republikánus haderő április elejére leverte a Loire folyótól északra kitört mozgalmakat, de a folyótól délre a Királyi és Katolikus Hadsereg által ellenőrzött négy tartománnyal nem sikerült boldogulniuk, az ugyanis a gerilla-hadviselést alkalmazva visszaverte republikánus csapatokat.

A Nemzeti Konvent március közepén 45 000 katonát küldött a felkelés leverésére. A felkelők azonban március 19-én Chantonnay-tól északra egy hat órás csatában megverték a republikánus hadsereget, majd ellentámadást indítva kiterjesztették hatalmukat a Loire és Lay folyók közti vonalig. Innen tovább nyomulva májusban elfoglalták Thouars-ot, júniusban Saumurt, majd Châtillon-t és Vihiers-t. Június 29-én azonban vereséget szenvedtek Bretagne tartomány egyik legjelentősebb városa, Nantes alatt.

1793. augusztus 1-jén a jakobinus Közjóléti Bizottság Jean-Baptiste Carrier tábornokot bízta meg a régió "pacifikálásával", engedélyt adva akár a teljes térség elpusztítására is. Carrier tábornok Louis Marie Turreau tábornokot küldte a hadműveletek lebonyolítására, 12 hadosztályt rendelve a parancsnoksága alá. A köztársasági csapatok október 17-én súlyos vereséget mértek a vendée-i felkelőkre a Cholet-i összecsapásban, a csatában a felkelők egyik vezére, Charles de Bonchamps is elesett. A felkelők Henri de la Rochejaquelein vezetésével még megkísérelték átvenni a kezdeményezést a köztársasági haderőtől és ostroma alá véve Granville várát. A várvédők azonban visszaverték az ostromlókat, akik így kénytelenek voltak visszavonulni, nyomukban a köztársasági haderővel. A köztársaságiak a dol-i, az Angers-i, a Le Mans-i, majd végül december 23-án a savenay-i csatában teljesen tönkreverték a felkelőket. A vezérek többsége elesett, néhányan fogságba kerültek, akiket később kivégeztek.

A felkelők maradéka Henri de la Rochejaquelein vezetésével gerillaháborút kezdett a köztársasági haderő ellen, de miután Rochejaquelein-t 1794. január 28-án meggyilkolták, a felkelők többsége letette a fegyvert. Egy kisebb mértékű ellenállás azonban továbbra is maradt, amiért Turreau tábornok elrendelte a felperzselt föld taktikájának alkalmazását, valamint katonái 1794 májusáig legkevesebb 50 000 ezer vendée-i civilt mészároltak le. Végül a Közjóléti Bizottság megbízásából Louis Lazare Hoche tábornok garantálta a vendée-i lakosság számára magánbirtokaik tiszteletben tartását és engedélyt a Direktórium nevében engedélyt adott a szabad vallásgyakorlásra, így a még harcoló lázadók is letették a fegyvert. 1796. július 30-án megszüntették az ostromállapotot a nyugati tartományokban.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fournier, Elie Turreau et les colonnes infernales, ou, L'échec de la violence A. Michel; (1985)
  • Secher, Reynald A French Genocide: The Vendée Univ. of Notre Dame Press; (June 2003)