V. Henrik német-római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
V. Henrik
Herrschaftsübergabe von Heirich IV. an Heinrich V.jpg
IV. Henrik átadja a hatalmat fiának, V. Henriknek

Német király
Uralkodási ideje
1099. január 6.[1] – 1125. május 23.
Koronázása Mainz
1106. január 6.
Elődje IV. Henrik
Utódja III. Lothár
Német-római császár
Uralkodási ideje
1111 – 1125. május 23.
Koronázása Szent Péter-bazilika, Róma
1111. április 13.[1]
Elődje nem öröklődik
Utódja nem öröklődik
Életrajzi adatok
Uralkodóház Száli-ház
Született
1081. augusztus 11. (?)
Goslar[1]
Elhunyt
1125. május 23. (43 évesen)
Utrecht[1] vagy Nimwegen[2]
Nyughelye Speyeri dóm[3]
Édesapja IV. Henrik német-római császár
Édesanyja Savoyai (Torinói) Berta

V. Henrik (németül Heinrich V.), (1081. január 8.[1] vagy 1086. augusztus 11.[1]1125. május 23.[1]/25.[2]) német társkirály 1099-től, egyeduralkodó 1105-től, német-római császár 1111-től haláláig; Száli-ház negyedik és egyben utolsó uralkodója volt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Trónralépte[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1099-ben édesapja, IV. Henrik megválasztatta német királynak idősebb, rebellis fia, Konrád helyébe. 1105-ben viszont Henrik volt az, aki fellázadt és kikényszerítette a császár lemondását.

Az invesztitúra kérdése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Henrik már közvetlenül trónra lépését követően megindult az ellenségeskedés a pápával. Amikor ugyanis II. Paszkál pápa 1106-ban a guastallai zsinaton eltiltotta az invesztitúrától, 30 000 lovag élén Róma felé indult.[2] A fenyegetett pápa ekkor más megoldás hiányában oly szerződést kötött Henrikkel, amelynek értelmében az összes papság nevében a világi (hűbér) birtokok haszonélvezetéről lemondott, hogy ilyenformán az invesztitúrát feleslegessé tegye.[2] A ravasz Henrik jól tudta, hogy a főpapok ezt a szerződést soha nem fogják elismerni, de azért elfogadta ezt a változatot, a pápától pedig azt követelte, hogy őt a szerződés ünnepélyes elfogadása után azonnal császárrá koronázza.[2] Az a hangos tiltakozás azonban, mellyel a Szent Péter-templomában egybegyűlt papok a szerződést elvetették, Paszkál pápa békés tervét meghiúsította és azt eredményezte, hogy a német lovagok és a papok között a szent helyen véres tusa fejlődött.[2] Henrik kapván az alkalmon, a pápát szószegés ürügye alatt több bíborossal együtt fogságba hurcolta s a német táborban mindaddig fogva tartotta, amíg Paszkál az invesztitúrajog gyakorlatát megint megengedte.[2]

Cseh kérdés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezt követően figyelme az egykor – még nagyapja, III. Henrik idejében – a birodalomnak alárendelt országok hűbérességének visszaállítására terelődik.[1] Szvatopluk cseh fejedelem, hogy megtarthassa trónját II. Bořivoj ellenében, 1107-ben elismerte hűbérurának, és részt is vett annak magyar, majd lengyel hadjáratában.[1]

Magyarországi hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyarországi hadjáratra már 1108-ban sor került.[1][2] A király a Kálmán magyar király ellen lázadó Álmos herceg támogatására vezetett hadat Magyarországra, ám azt követően, hogy a Kálmánnal szövetséges III. Boleszláv lengyel fejedelem Csehországra támadott, és emiatt Szvatopluk elvonult seregével, ő is kénytelen volt visszafordulni.[1]

Lengyelországi hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nem felejtette el Boleszláv tettét, és hamarosan megtámadta Lengyelországot.[1] , ám ez a vállalkozása a boroszlói vereséggel végződött 1109-ben.[1]

Egyedüli gyógyírként az szolgálhatott, hogy 1110-ben Szvatopluk utódja, I. Ulászló is szintén elismerte fennhatóságát.[1]

Invesztitúraharc[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel Henrik továbbra sem mondott le az invesztitúra jogáról, a pápasággal is kiújultak küzdelmei.[4] Első itáliai hadjárata során (11101111) a sutri egyezményben kényszerítette II. Paszkált a birodalomtól kapott világi birtokokról való lemondásra, ám ugyanakkor ő is lemondott a kinevezés jogáról.[4] Miután a rómaiak felkeltek ellene, foglyul ejtette a pápát, aki most már kénytelen volt megadni az invesztitúrajogot, majd császárrá is koronázta őt.[4] (Megjegyzendő, hogy célját elérje, Henrik még a római nemesség által Paszkál ellenében 1105-ben megválasztott ellenpápát, IV. Szilvesztert is hajlandó volt ideiglenesen felkarolni.[4])

Ezeket az engedményeket aztán a lateráni és vienne-i zsinatok eltörölték, sőt Henriket ki is közösítették.[4]

Szász felkelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Németországban ismét kitört a polgárháború: Lothár herceg vezette szász felkelés – két győztes ütközetet követően – Welhisholzen mellett a császár vereségével végződött 1115-ben.[4]

Második itáliai hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután még 1115-ben az előzőleg birtokait a Szentszékre hagyó Mathild toscanai grófnő is meghalt, a császár hűbérének érvényesítésére 11161118 között másodszor is hadat vezetett Itáliába.[4] II. Paszkál Beneventumba menekült Henrik elől, majd a császár távoztával visszatért Rómába, ám 1118-ban meghalt.[4] Utódja II. Gelasius lett, aki ellenében a császárpárt VIII. Gergely ellenpápát választotta meg.[4] Gelasius kiátkozta Henriket, majd Clunybe menekült, de már 1119-ben meghalt.[4] Utódját, II. Callixtust elismerték a német püspökök is, és a fitzlari gyűlésen kiátkozták a császárt.[4]

Wormsi konkordátum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Henrik szorult helyzetében a triburi gyűlésen belement a jogtalanul a koronához csatolt javak visszaadásába, majd kénytelen volt tárgyalásokba bocsátkozni Callixtusszal.[4] (Gergely 1121-ben normann fogságba esett, és ott is halt meg.[4])

Az 1122-es wormsi konkordátum értelmében a német területeken először a császár iktatja be a püspököket a világi, majd utána a pápa az egyházi hatalomba.[4] Az ugyancsak a birodalom részét képező Burgundiában és Itáliában ez fordítva történik.[4] Ezzel a közel fél évszázada tartó invesztitúraharc egyezséggel – időlegesen – véget ért ugyan, de a küzdelem mind a pápai, mind a császári hatalom meggyengült.[4]

Adótervezet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Henrik utolsó célkitűzései közül a már az édesapja által is szorgalmazott egységes birodalmi adó bevezetésének gondolata emelkedett ki.[4] Ez a terve azonban, ami a mindenkori német uralkodónak a főuraktól való tényleges függetlenségét biztosíthatta volna, nem valósult meg.[4]

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

V. Henrik sírja a speyeri dómban

A valószínűleg rákos császárnak a konkordátum megkötése után 3 évvel bekövetkezett halálával kihalt a Száli-ház.[5] Henriknek a királyi javakkal egybefonódott családi birtokait unokaöccse, II. Frigyes sváb herceg örökölte, aki ezzel megszerezte a trónöröklés jogát is a Hohenstauf-háznak.[5]

Megítélése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Henrik abból a célból lázadt fel édesapja ellen, hogy a császári hatalom örökölt jogait és a kúria követeléseit egymással kiegyenlítse.[2] De ezt ő éppen olyan kevéssé érte el, mint IV. Henrik.[2]

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz V. Henrik német-római császár témájú médiaállományokat.

1114. január 7-én Mainzban[6] Henrik feleségül vette Matildot[6] (1102. február 7.1167. szeptember 10.), I. Henrik angol király leányát. Gyermek nem maradt utánuk.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 9639025666   58. oldal
  2. ^ a b c d e f g h i j Bokor József (szerk.). Henrik (38), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.). Hozzáférés ideje: 2009. október 4. 
  3. James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
  4. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r Weiszhár, 59. oldal
  5. ^ a b Weiszhár, 60. oldal
  6. ^ a b Holy Roman Emperors (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
IV. Henrik
Német király
10991125
Német-római császár
11111125
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
III. Lothár
Előző uralkodó:
IV. Henrik
Itália királya
11111125
Corona ferrea monza (heraldry).svg
Következő uralkodó:
III. Konrád