Augsburgi csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Augsburgi csata
Lechfeld1457.jpg
Az augsburgi csata Hektor Mülich(1415-1490) illusztrációján, Sigmund Meisterlin Nürnberg város történetét leíró, 1457-ben készült munkájában. (Staatsbibliothek Augsburg)

Konfliktus Kalandozások
Időpont 955. augusztus 10.
Helyszín Lech-mező, Németország
Eredmény német győzelem
Szemben álló felek
szászok, frankok, svábok, bajorok, csehek magyarok
Parancsnokok
I. Ottó
Vörös Konrád 
Svábiai Herman
Bulcsú 
Lehel 
Súr 
Szemben álló erők
3500-4000 páncélos lovag valószínűleg 6000-8000 lovas
Veszteségek
ismeretlen ismeretlen, de valószínűleg nem hatalmas

A kalandozó hadjáratok történetének egyik legjelentősebb ütközete 955. augusztus 10-én zajlott az Augsburg melletti Lech-mezőn a magyar és német seregek között, és a magyarok vereségével végződött. Bár maga a veszteség nem volt akkora, mint az akkori krónikások feltételezték, a csata a kalandozások beszüntetését eredményezte.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kalandozó magyarok sikereiket elsősorban meglepő harcmodoruknak és ellenfeleik megosztottságának köszönhették. Az első komolyabb vereség 933 márciusában, Merseburgnál következett be, amikor a Szászország és Türingia ellen vonuló seregeket a német lovagi haderő megverte. Ez volt az első jele annak, hogy Nyugat-Európa felkészült a magyarok elleni harcra. A nyugati kalandozások végét azonban nem ez, hanem a 955-ben, az Augsburg melletti Lech-mezőn történt összecsapás jelentette.

  • 950: 907 óta első eset, hogy ellenséges hadsereg lép magyar területre. I. Henrik bajor herceg nagy zsákmánnyal és foglyokkal tér vissza Bajorországba.
  • 951: Hadjárat Aquitániába. A magyarok a német területet elkerülve, Észak-Itálián keresztül vonultak fel, de itt időközben Ottó megszerezte a hatalmat. A visszatérő magyarok súlyos vereséget szenvedtek.[1]
  • 953: Lázadás tört ki Ottó német király uralma ellen. A lázadók élén fia, Liudolf és veje Vörös Konrád, Lotaringia hercege állt.[1]
  • 954: A hercegek a magyaroktól kértek katonai segítséget. A magyarok nem ütköztek meg Nagy Ottó seregeivel, hanem március 1-jén a Rajnán átkelve Vörös Konrád ellenfeleit (Bruno kölni érsek, Ragenarius gróf) támadták meg. Ennek során előbb a mai Belgium területén portyáztak. Az ellenfelek nem vállalták a nyílt összecsapást, a magyarok viszont nem használhatták íjaikat az eső miatt. Április 6-án Cambrai külvárosát gyújtották fel, a várfalakkal nem boldogultak. A védők elfogták Bulcsú vigyázatlan testvérét (unokatestvérét) és lefejezték. A magyarok megpróbálták a fejét visszaszerezni, de a védők nem adták, erre a magyarok összes foglyukat megölték. Ezután Laon, Reims, Chalons és Metz vidékén portyáztak, Burgundiát is feldúlták, majd Itálián keresztül hazatértek. Ez volt az utolsó nagy sikeres nyugati hadjárat.[1]

A seregek létszáma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Augsburgi Gerhard beszámolója szerint az egyesített német sereg 10 000, a magyar 100 000 főt számlált, de vannak 15 000–25 000, illetve 120 000 emberre vonatkozó leírások is. Ezt több kutatás is valószínűtlennek tartja. A különböző becslések a németek létszámát 4000 és 8000, a magyarokét 10 000 és 25 000 közé teszik.

A magyar hadsereg vezére a nyugat-dunántúli magyar hadak élén Bulcsú volt, neki volt alárendelve Lél, aki a nyitrai kabarok seregét vezette.[2]

A csata menete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bajorországban portyázó magyarok végigdúlták a vidéket, majd Augsburg alatt egyesültek, hogy megostromolják a várat. A harmadik napra virradóra tudomásukra jutott, hogy I. Ottó német király bajor, frank, szász és cseh csapatokból álló seregével együtt a város felé tart. Erre a magyarok abbahagyták az ostromot, és felkészültek a csatára. A németek a felderítés miatt abban a hitben voltak, hogy ellenségeik a Lech-folyó túlsó partján vannak, ám a magyarok titokban a teljes seregükkel átkeltek a folyón, és a németek hátába kerültek. Rögtön lerohanták azok hátvédjét, és elrabolták a málhákat. A hír hallatán I. Ottó csatába küldte Vörös Konrád herceget egy erős lovas csapattal. A magyarok kénytelenek voltak kiállni a kézitusára, amely a nehézfegyverzetű lovagoknak kedvezett. A németeket is súlyos veszteségek érték (maga Konrád herceg is elesett), ám a közelharcban mégis a magyarok maradtak alul. Az utóbbiak, hogy elkerüljék a pusztulást, hátrahagyták a zsákmányt, és elmenekültek.

Az augsburgi csata, illusztráció (Konrad Müller: Chronik Sigmund Meisterlin, 1479)

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közhiedelemmel ellentétben a magyar sereg nem szenvedett hatalmas vereséget: a harcosok nagy része élve hazatért, ám a kudarc mégis elgondolkodtatta a vezetőiket a zsákmányszerző hadjáratok további folytatását illetően. A magyar csapatok vezéreit Bulcsút, Lehelt és Súrt Nagy Ottó kivégeztette. Ez volt a magyarok utolsó Nyugat-Európa felé vezetett hadjárata. Kapcsolódó mondák: Lehel kürtje, gyászmagyarok.

  • 957: Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár az augsburgi csata hatására a még érvényes ötéves békeszerződés ellenére beszüntette az adófizetést a magyaroknak.
  • 958: A magyarok hadjáratot indítottak Bizánc ellen és április 11-én a város falai alatt álltak Apor vezetésével. Ennek a hadjáratnak az emlékét őrizhette meg a Botond-monda. Eszerint a hadjárat sikertelen volt. A pontos történteket Theophanész 963-ban készült világkrónikája mondja el, miszerint a Thrákiát végigrabló, Bizáncig száguldó magyarokat egy éjjel a táborukra törve támadta meg egy bizánci sereg, szétverte és a zsákmányuktól megfosztotta őket. A sereg vezére Pothosz Argürosz patrikiosz, az őrségek domesztikosza volt, és csatlakozott hozzá három bizánci thema (Bukellarioi, Opszikion és Thrakeszion) hadvezére is.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d Csorba Csaba. Árpád népe, Tudomány – Egyetem, Kulturtrade Kiadó. Budapest, 1997. ISBN 963 9069 20 5 
  2. Györffy György: István király és műve. 2. kiadás. Budapest: Gondolat. 1983. ISBN 9632812212  

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elsődleges források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csata egyik első kézből származó leírása Corvey-i Widukind szerzetes „Res gestae saxonicae sive annalium libri tres c. krónikájában (2. kötet) található.

  • E mű angol fordítása: Raymond F. Wood, The three books of the deeds of the Saxons, by Widukind of Corvey, translated with introduction, notes, and bibliography (University of California, Berkeley, 1949).
  • Magyar fordítás: Widukindus Corbeius: A szász történet három könyve. Ford. Magyar László András, szerk., az előszót és a jegyzeteket írta Lőkös Péter. Budapest, Eötvös József kiadó, 2009.

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Négyesi Lajos: Az augsburgi csata. Hadtörténelmi Közlemények 116. évfolyam (2003.) 1. sz. Budapest: (kiadó nélkül). 2003. 

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]