II. Lajos magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Lajos
Louis2.jpg
II. Lajos (festmény)

Magyar Királyság királya
II.Lajos
Uralkodási ideje
1516. március 13. – 1526. augusztus 29.
Koronázása Székesfehérvár
1508. június 4.
Elődje II. Ulászló
Utódja I. Ferdinánd
Szapolyai János
Cseh Királyság királya
Ludvík Jagellonský
Uralkodási ideje
1516. március 13. – 1526. augusztus 29.
Koronázása Prága
1509. május 11.
Elődje II. Ulászló
Utódja I. Ferdinánd
Életrajzi adatok
Uralkodóház Jagelló-ház
Teljes neve Jagelló Lajos
Született 1506. július 1.
Buda
Elhunyt 1526. augusztus 29. (20 évesen)
Mohács
Nyughelye Székesfehérvár
1526. november 10.
Házastársa Habsburg Mária osztrák főhercegnő, kasztíliai infánsnő (1505–1558)
Gyermekei (Wass Angelitha ágyastól):
János (1521 körül–1580 után)[1]
Édesapja II. Ulászló, Magyarország és Csehország királya (1456–1516)
Édesanyja Foix(-Grailly) Anna candale-i grófnő (1484–1506)

II. Lajos (Buda, 1506. július 1.Mohács, 1526. augusztus 29.), a Jagelló-házból való magyar és cseh királyi herceg, II. Ulászló király egyetlen fia, 1508-tól Magyarország és 1509-tól Csehország ifjabb királya, de csak apja halála (1516) után lett tényleges uralkodó. Az 1526-os mohácsi csatából menekülőben veszítette életét. A török hódoltság előtt ő volt az utolsó olyan magyar király, aki az egész középkori Magyar Királyság felett uralkodott.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Születésének körülményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Ulászló várva várt fiú örököse nagy nehézségek és szenvedések árán született csak meg. Már a királyné várandóssága sem volt olyan zökkenőmentes, mint a korábbi, hiszen gyakran kényszerült ágyban maradni, annyira gyenge volt testileg, melyet egykorú velencei leírások is megerősítenek.[2] Lajos koraszülötten jött a világra.[3] Csak úgy tudták életben tartani, hogy disznók felhasított gyomrába helyezték, így tartva stabilan a hőmérsékletét.[4] Ez volt Lajos herceg inkubátora, így a korabeli orvostudomány zseniális leleményének és II. Ulászló kiváló orvosainak köszönhető csak, hogy fia életben tudott maradni.[5], de az édesanyát, Candale-i Annát még sem tudták megmenteni, aki három héttel a szülés után gyermekágyi lázban meghalt.

Trónra lépésének előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lajos volt a harmadik és egyben utolsó magyar király a Jagelló-házból. Édesapja II. Ulászló király (14561516), édesanyja Foix Anna (Anne de Foix), Candale grófnője (14841506) volt. Nővére Anna hercegnő volt, aki I. Ferdinándhoz ment feleségül.

Apja gondos nevelést akart biztosítani fia számára, ezért (a kor két jelentős költője) előbb Balbi Jeromos, majd Piso Jakab tanította. A cseh nyelvre Ditrich vysehradi prépost tanította meg. Hat nyelven beszélt folyékonyan: magyarul, latinul, csehül, lengyelül, németül és franciául és értett olaszul is.[6] A fegyverforgatás rejtelmeibe, unokatestvére, Brandenburgi György vezette be, aki emellett a mulatozó életmódra is megtanította. Lajos így nem csak kiváló vívó hanem jó táncos is lett, aki szerette a lakomákat és a vadászatokat.

Lajos beteges, de értelmes gyermek volt. Apja, hogy biztosítsa egyetlen fia számára a koronát már 1508. június 4-én Székesfehérvárott magyar királlyá és 1509. május 11-én, Prágában cseh királlyá koronáztatta. Így apja halálakor gond nélkül foglalhatta el a trónt az akkor 10 éves fiú.

A Habsburg–Jagelló házassági szerződés értelmében 1515 nyarán lengyel kezdeményezésre létrejött a bécsi találkozó II. Ulászló magyar király, Jagelló Zsigmond lengyel király, és Habsburg Miksa német-római császár között. Magának a találkozónak a költségeit az augsburgi Fuggerek állták, és Bécsben a bankárház feje, Jakab is személyesen megjelent. Ennek oka az volt, hogy az 1514-es országgyűlési végzések a Fuggerek érdekeivel ellentétes rendelkezéseket tartalmaztak.

A bécsi találkozón a három uralkodó elhatározta a még gyermek Lajos házasságát Habsburg Máriával, Miksa császár unokájával, Ferdinánd kiskorú húgával. Ugyanakkor megállapodtak abban is, hogy Ulászló halála esetén Lajos gyámja Miksa és Zsigmond lesz. Miksa emellett fiává fogadta Lajost.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Lajos Hans Krell mellképén
II. Lajost ábrázoló tallér

1516. március 13-án, két évvel a Dózsa György vezette parasztfelkelés elfojtása után – 60 esztendős korában – meghalt II. Ulászló. Habár a magyar nemesség az 1505-ös Rákosi végzés alapján úgy határozott, hogy többé nem választ meg királynak mást, mint magyar embert, Ulászló fia mégis megörökölhette a trónt. A 10 éves Lajost az áprilisi országgyűlés nagykorúvá nyilvánította és megkoronázta. Felmerült a kérdés, hogy ki kormányozzon a kiskorú király helyett, mely újfent pártszakadást eredményezett. Az egyik fél úgy kívánta, hogy a lengyel király és az osztrák főherceg legyen Lajos gyámja.[7] Ezzel szemben a nemzeti párt - hivatkozva egy 1486. évi törvényre és Ulászló Lajos megkoronázásakor tett ígéretére, mely szerint a gyermekkirály gyámságát nem bízza idegen uralkodóra[8] - a nádort akarta gyámnak, majd kormányzóságot kívánt felállítani Szapolyaival az élen. Végül a két frakció kompromisszumot kötött: a királyt nagykorúnak tekintik, aki helyett az ügyeket a királyi tanács intézi. A tanács 28 tagját (hat főpap és hat országnagy, kiket évente választanak, mellettük 16 köznemes, akik két csoportban félévente tartózkodtak az udvarban) évente újraválasztották.

Öröksége egy kiürült kincstár és pártküzdelmektől megosztott ország volt. A koronázási esküt 1521. december 11-én tette le. Nevelőjét Báthori Istvánt, a későbbi nádort, Brandenburgi György német őrgróf váltotta fel, aki erkölcsi tekintetben kifogásolható példát állított az uralkodó elé. A serdülőkorú Lajos trónralépése után is tovább folytatódott az ország urainak viszálya, pedig éppen egy erős központi hatalomra lett volna nagy szükség. Lajos tehetségesnek mutatkozott, a tanács és a törvényszék ülésein elnökölt és remekül vezette a tárgyalásokat. Tanulni vágyó és tettrekész ifjúvá serdült az olasz humanista Girolamo Balbinak köszönhetően.

1519. január 12-én meghalt Miksa császár, akinek Lajos fogadott fia volt. Erre alapozva Werbőczy István, mint nádor, megpróbált közbenjárni a német birodalmi rendeknél, hogy Lajos legyen a német-római császár, de senki sem vette őt komolyan. (A könyvelések szerint 498 274 rajnai forintot és 46 krajcárt fizetett a választófejedelmeknek, mellékes kiadásai 350 000 rajnai forintot tettek ki, ebből valamennyi jutott magának Lajosnak is, mint cseh választófejedelemnek. A Fuggerek itt megint kitettek magukért, mert félmillió forinttal szálltak be a császárválasztásba, cserébe saját politikai befolyásukért.) Valójában Lajosnak esélye sem lett volna a cím megszerzésére Kasztíliával vagy Franciaországgal szemben. Velence a török elleni támogatást megígérte, de arra nem adott biztosítékot, hogy a császári trón megszerzésében segíti a magyar királyt. Habár a pápa tartott a Habsburg és Valois jelölttől, mert félt attól, hogy e két hatalom felőrli Itáliát, ezért támogathatta volna Lajost is, hogy Magyarország, Hispánia (Kasztília és Aragónia) és Franciaország ellen segítse. Végül I. János Frigyes szász választóra esett választása, ám János Frigyes alulmaradt V. Károllyal szemben.

A törökök 1521-ben bevették a legfontosabb magyar végvárat, Nándorfehérvárt, amelynek parancsnoka Enyingi Török Bálint gyakorlatilag megszökött. Nándorfehérvár eleste után 1523-ban Tomori Pál még győzelmet aratott a törökök felett, de mivel nem volt pénz a hadi kiadásokra, a határok tartós védelmét nem lehetett hatékonyan biztosítani.

Közben Székesfehérváron Mária megkoronázására készültek, ahol felvetődött a kérdés, hogy Lajos most tegye le az ország szabadságának megtartásáról szóló esküt, mert gyermekként azt nem tehette koronázása alkalmával. Egy rövid vita után Lajos belement ebbe és felesége megkoronázásával egy időben (december 8.) megtörtént eskütétele is.

1522 februárjától 1523 májusáig Lajos Csehországban tartózkodott, hogy rendezze az ottani ügyeket, és a törökök ellen harchoz segítséget szerezzen.

II. Lajos Magyarország és Csehország királya


1523. május 4-én országgyűlést hívott össze Budára, ahol leváltotta Báthorit nádori méltóságáról, és Szapolyaitól visszakövetelte a királyi zálogbirtokokat. A német, főleg lutheránus befolyás erősödött az udvarban. A pápai követ egyenesen azt jelentette Rómába, hogy Magyarországot a németek kormányozzák. (Megjegyzendő, hogy az épp ebben az évben kiátkozott Luther Márton a Werbőczyvel folytatott vitája során, a török elleni harcot bűnösnek, Isten ellen valónak tartotta.)

1523. október–decemberben csúcstalálkozóra került sor Bécsújhelyen II. Lajos király, Ferdinánd főherceg, Krzysztof Szydłowiecki lengyel kancellár, a cseh főurak, és a pápai, valamint a moldvai követek között. Megtárgyalták azokat az erkölcsi kifogásokat is, amelyek Lajos király magatartására vonatkoztak. Felrótták neki például, hogy kamarásai előtt meztelenül mutatkozik, emellett tékozlóan és könnyelműen költekezik, és súlyos felelősség terheli személyes tekintélyének csökkenéséért.

Az 1525. május 7-ei országgyűlésen a rendek követelték Lajostól a Fuggerek kiűzését, mert azok az „ország kincseit kimerítik és kiviszik”, de Szerencsés Imre alkincstárnok leváltását is. Ezek a követelések, a királyné közbelépése miatt is, végül nem valósultak meg, sőt az 1525. július 3-ai hatvani országgyűlés (amelynek végzéseit a király később nem volt hajlandó szentesíteni) már rehabilitálta Szerencsés Imrét.

A Fugger család – válaszul arra, hogy a király az általuk bérelt rézbányákat visszavette saját kezelésébe (mintegy államosította) – drasztikus eszközhöz folyamodott: pénzügyi blokádot vezetett be Magyarország ellen. Az általuk pénzelt Habsburg-uralkodó, aki el volt adósodva a Fuggereknek, nem tudott megfelelő segítséget nyújtani sógorának, a magyar királynak. A Fugger család éppen akkor, a „mohácsi csata előestéjén” tagadta meg az országtól a (pénzügyi–katonai) segítséget, amikor arra a legnagyobb szükség mutatkozott.

Az országban olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy Szalkai bíboros, Mária királyné, Szapolyai János vajda és Werbőczy nádor megegyeztek, hogy „Lajost a másvilágra küldik uralkodni, János vajdát királlyá kiáltják ki, és Máriát nőül adják hozzá”, de történészek szerint e híresztelések alaptalanok voltak.

Tomori Pál már 1525 őszén értesült arról, hogy a következő évben a szultán seregeivel hadjáratot készít elő az ország ellen. Mégsem történt semmi a védelem megerősítésére. Így 1526 tavaszán, amikor a törökök csakugyan megindultak, sebtében kellett a magyar hadat összeszednie. Tomori javasolta, hogy a Száva, majd ennek átlépése után a Dráva mocsarainál állítsák meg az ellenséget, de ezzel elkéstek.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lajos király – mindössze 20 évesen, tehát komoly élettapasztalat nélküli uralkodóként – nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor felvállalta a csatát Mohácsnál a túlerőben lévő törökökkel szemben. A vesztes csata után a király menekülés közben a Csele-patakba fulladt.

…És ebben a percben a király nem látszott a mi sorunkban, vagy azért, mert előrement azokba a sorokba, amelyek, mint mondtuk, előtte voltak (mert annak előtte úgy határoztatott, hogy a király ne álljon ugyanazon a helyen), vagy mert elragadták a hadból azok, akikről mondtuk, hogy a háta mögött helyezkedtek el, hiszen mindkettő megtörténhetett. Akadnak, akik azt mondják, hogy saját oszlopának első soraiig előretörve egészen a legelsőkig nyomult, és ott hősiesen küzdött az ellenséggel, amit én sem megerősíteni, sem kereken cáfolni nem merészkedem. Azt az egyet biztosan tudom, hogy sorunkból és helyéről hiányzott akkor, amikor az ellenséges ágyúk dörögni kezdtek, és amikor a jobbszárnyon megkezdődött a futás. Másodjára észrevettük, hogy ugyanabból a sorból és csaknem ugyanazon percben, mint a király, hiányzott az esztergomi érsek és néhányan a király szomszédságából.…
– Részlet Brodarics István II. Lajos király kancellárjának Igaz történet a magyarok és szulejmán török császár mohácsi ütközetéről című művéből [9]

Ennek ellentmondva, Tatai Miklós udvari káplán Epistola flebis (Siralmas levél) c. írásában azzal vádolta Szapolyai György grófot, hogy ő gyilkolta meg a mohácsi csatából menekülő Lajos királyt a dunaszekcsői plébános házában.[10] A történészek nem fogadják el hitelesnek ezt a beszámolót.

Holttestét Szapolyai János megkerestette és Székesfehérvárra vitette. Ugyanitt 1526. november 5-én Szapolyai Jánost hívei megválasztották Magyarország királyává. II. Lajos király földi maradványait 5 nappal később, november 10-én temették el a székesfehérvári bazilikában.[11]

Házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1521. január 13-án feleségül vette V. Károly német-római császár és Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg húgát, Mária kasztíliai infánsnőt és ausztriai főhercegnőt (akivel már születése előtt eljegyezték). A házasságtól elsősorban a török elleni fegyveres és pénzbeli segítséget remélt. Reményében azonban csalatkoznia kellett. Ferdinánd ugyanis Ausztria anyagi erejét az I. Ferenc francia királlyal harcoló bátyja, V. Károly császár saját céljai elérése érdekében magának tartotta fenn.

1521 nyarán megérkezett Magyarországra Habsburg Mária, akit már a 9 éves Lajoshoz feleségül adtak fejedelmi gyámjai. Tényleges egybekelésükkor Lajos 16 éves, Mária 17. A fiatalok hamar egymásba szerettek. A későbbi történetírók úgy írták le az ifjú pár életét mint, akik semmivel sem törődtek, csupán az udvari mulatságok érdekelték őket. Az tény, hogy fényes mulatságokat rendeztek, de Mária erélyes kézzel állt ki férje mellett. Mária próbálta megerősíteni a központi hatalmat és a központi pártot, de ezek a törekvések megbuktak a rendek ellenállásán.

Egyébként Mária, akárcsak V. Károly és Ferdinánd osztrák főherceg, Miksa unokái voltak. (Ferdinánd egy évvel később, 1521/22-ben lett az osztrák örökös tartományok kormányzója főhercegi címmel császári bátyja, V. Károly utasítására.)

A királyné udvartartásának költségeit is a kincstárnak kellett állni. A királyné legfőbb bizalmasa politikai téren a német Brandenburgi György őrgróf, pénzügyi téren a zsidó származású Szerencsés (Sneáor) Imre lett. (Szerencsés előtte Szalkai László bíboros, esztergomi érsek pénzügyeit intézte; Hispániából menekült zsidó család sarja volt, aki áttért a keresztény vallásra. Maga Szalkai keresztelte meg, keresztapja Perényi Ferenc váradi püspök volt, az 1519-ben elhunyt Perényi Imre nádor fia. Habsburg Máriával és az egri püspökkel együtt a Fuggerek, illetve ezek magyarországi képviselője, Thurzó Elek ellen lépett fel.) Mária, akárcsak környezete a lutheránus vallást követte.

Halálának politikai következményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Lajos holttestének megtalálása Székely Bertalan festményén

A mohácsi csatában odaveszett Lajos király trónjának örököseként ketten is felléptek: Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg, cseh király és Szapolyai János erdélyi vajda. Néhány hónapon belül mindkettőjüket magyar királlyá koronázták, az őket támogató bárói csoportok és egyházi főméltóságok segítségével. De facto megszűnt a cseh-magyar perszonálunió.

A mohácsi csatát követő évtizedben a két király egymással harcolt a főhatalomért, Magyarország két részre szakadt. Ferdinándot bátyja, Károly császár támogatta, János király a török szultán segítségét vette igénybe. Szapolyai János halála után 1541-ben I. Szulejmán szultán elfoglalta Buda várát, és megkezdődött Magyarország három részre szakadása: nyugati részén a Habsburgok rendezkedtek be, középső részét a törökök néhány évvel később teljesen megszállták, és az Oszmán Birodalom tartományává tették (budai vilájet). A keleti területeken az Erdélyi Fejedelemség szerveződött meg, török hűbéresség alatt.

Jagellók természetes ágon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Jagelló-ház kihalását 1572-től számítják, amikor is II. Zsigmond Ágost lengyel király és litván nagyherceg, az utolsó Jagelló-házi király meghalt, holott az ő húga, Jagelló Anna királynéként még ült a lengyel trónon a férje Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király mellett, és csak 1596-ban halt meg. Ugyanakkor II. Zsigmond Ágostnak volt egy természetes lánya, Jagelló Barbara, ágyasától, Barbara Giźawkától, aki 1615-ben halt meg.

A „magyar” Jagellók viszont kérészéletűnek bizonyultak, hiszen egyedül II. Lajos királyunk született magyar földön, neki viszont a házasságából nem származott utódja. Nővére, Anna királyné gyermekei pedig már a Habsburg-házat erősítették. II. Lajosnak azonban egyes források szerint házassága előtt született egy fia édesanyja egyik volt udvarhölgyétől, Wass Angelithától.[1] Pozsonyi kamarai számadásokból kimutatható, hogy rendszeresen támogatta a bécsi udvar „II. Lajos természetes fiát”. A tételek között Wass Jánosként és Lanthos Jánosként egyaránt előfordul, utalva egyrészt az édesanya családnevére, másrészt „foglalkozására”. „János herceget”, ahogy önmagát címezte, sohasem törvényesítették, sem feltételezett apja életében, sem pedig később, így nem használhatta a Jagelló nevet. Létezése a Jagelló-ház továbbélését jelenti, hiszen népes családja maradt utána, egyik lánya húsz gyermeket szült. Pozsonyban élt haláláig.

Gyermeke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ősei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Lásd Takáts (1903), Tardy (1986) és Kubinyi (1999).
  2. Vö. Wenzel (1877).
  3. Vö. Groák (1997).
  4. Lásd Groák (1997) és Szabó (1999).
  5. II. Ulászlónak 1504. január 9-én vagy január 10-én volt egy szélütése, mely rövid időre megfosztotta a beszélő képességétől, de ebből felépült, bár még februárban is fekvő beteg volt. Vö. Wenzel (1877) és Kropf (1895).
  6. Vö. Fraknói (1878).
  7. Hivatkozásuk a Habsburg-Jagelló szerződés volt.
  8. Szilágyi Sándor (szerk.): A Magyar Nemzet Története – 2014. június 18.
  9. Igaz történet a magyarok és szulejmán török császár mohácsi ütközetéről (De conflictu hungarorum cum Solymano turcarum imperatore ad Mohach historia verissima – 2014. június 18.
  10. Tatai Miklós udvari káplán siralmas levele főtisztelendő Verancsics Antal prépost úrhoz Lajos király haláláról. Közreadva: Mohács emlékezete, Európa Könyvkiadó, Budapest, 78–83, 1979. ISBN 963 07 14140
  11. Megkoronázott és eltemetett királyok és királynék – 2014. június 18.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Áldor Imre: II. Lajos és kora, Franklin-Társulat, Budapest, 1880.
  • Fógel József: II. Lajos udvartartása 1516-1526, Hornyánszky, Budapest, 1917.
  • Fraknói Vilmos: II. Lajos udvara. Történeti rajz, Franklin-Társulat, Budapest, 1878.
  • Kolozsvári G. Endre.szerk.: Majtényi Zoltán: Lajos király három halála és négy temetése. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó. ISBN 963-11-6536-1 (1989) 
  • Grandpierre K. Endre. Királygyilkosságok. Magyarok Titkos Története, 205.; 207–229. o. ISBN 963-7707-00-x (1991) 
  • Groák Lajos: Egy király születése, Orvosi Hetilap, 85–87, 1997. URL: Lásd További információk
  • Kropf Lajos: Anna királyné, II. Ulászló neje, Századok 29, 689–709, 1895.
  • Kubinyi András: Törvénytelen gyermekek a magyar középkorban. Utódok, örökösök, fattyúk, História 21, 20–22, 1999. URL: Lásd További információk
  • Nemeskürty István: Önfia vágta sebét, első kötet: Krónika Dózsa György tetteiről, második kötet: Ez történt Mohács után, Magvető, Budapest, 1983.
  • Szabó András: II. Lajos inkubátora, Lege Artis Medicinae 9, 702–703, 1999. = Kórház- és Orvostechnika 37, 250–252, 1999. URL: Lásd További információk
  • Takáts Sándor: II. Lajos király fia, Századok 37, 183–185, 1903.
  • Tardy Lajos: Rémmesék II. Lajos és „természetes” fia körül. In: T. L. : Kis magyar történetek, Budapest, 40–53, 1986.
  • Wenzel Gusztáv: II. Ulászló magyar és cseh királynak házas élete, Századok, 631–641, 727–757 és 816–840, 1877.
  • Magyarország uralkodói, Pannonica Kiadó, 2003.
  • Uralkodók és dinasztiák, Magyar Világ Kiadó, 2001.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Lajos magyar király témájú médiaállományokat.


Előző uralkodó:
II. Ulászló
Magyarország uralkodója
1516 – 1526
A Szent Korona
Következő uralkodó:
I. Ferdinánd és Szapolyai János
Előző uralkodó:
II. Ulászló
Csehország uralkodója
1516 – 1526
A cseh címer
Következő uralkodó:
I. Ferdinánd