Werbőczy István

Werbőczy István arcképe (1520 körül)

Werbőczy István (eltérő írásmódban Werbőczí, Verbőczy, Verbőczi), (1458 körül – Buda, 1541. október 13.) jogtudós, királyi ítélőmester, királyi személynök, majd Magyarország nádora.

Élete

Werbőczy Osvát és Deák Apollónia fia, 1460 és 1470 között született, valószínűleg Verbőcön (Ugocsa vármegye, ma Verbovec, Nagyszőlősi járás, Ukrajna); újabb írók inkább Kerepes községet (Bereg vármegye) vélik születése helyének. Felsőbb tanulmányait valószínűleg a budai, később pedig valamelyik itáliai (bolognai vagy páduai) egyetemen végezte; állítólag Bécsben is tanult. A latin és görög nyelv ismerete mellett „eleganter” beszélt németül. Kiváló szellemi képességgel megáldva, az ismeretek minden terén a legelsők közé tartozott. Teológiai és bölcseleti ismerete mellett leginkább az tanúskodik, hogy 1521-ben követségben járván V. Károly német-római császárnál Wormsban (vendégként részt vett a birodalmi gyűlésen), Lutherrel vitába bocsátkozott.

Werbőczy István nemesi címere

A közpályán először Ugocsa vármegyében működött, ahonnan mint országgyűlési követ, az egész ország színe előtt ragyogtatta tudását és bámulatos ékesszólását. Az 1498. II. Ulászló-féle nevezetes törvények megalkotásában, melyek a köznemesség rohamos térfoglalását jelentik, már kétségtelenül közreműködött, s az a határozat, melyben II. Ulászló örökös nélküli elhalálozása esetére a nemzet királyválasztási joga s ahhoz való ragaszkodása nyert kifejezést, egyenesen az ő befolyásának tulajdonítható; előjátéka volt ez az 1505. évi rákosi végzéseknek. Az 1500-as és 1501-es országgyűléseken a köznemesség szóvivője és vezére volt. Ő fogalmazta meg azt a királyhoz intézett felterjesztést, amelyben a nemesség sérelmeinek tolmácsolása mellett a főrendek bandériumainak kiállításáról, a főpapok dézsmaszedésének törvényszerű gyakorlásáról kérik a királynak erélyes rendelkezését. Politikai sikereinek azonban egyik legszebbike az 1505. évi rákosi gyűlés híres végzése a nemzeti királyság visszaállítása tárgyában. A köznemesség ragaszkodását Werbőcyhez bizonyítja az a páratlan eset, hogy a hazának és köznek tett jószolgálatai elismeréséül portánként két dénár jutalmat szavazott meg neki az országgyűlés.

Werbőczy István portréja a Vasárnapi Újság, 1860. évi 43. számában

II. Lajos uralkodása első éveiben Werbőczy többnyire külföldön tartózkodott. 1517-ben királyi személynök lett és különböző dalmáciai megbízásokat kapott az országgyűléstől. A török támadások veszedelme mindegyre fenyegetőbbé vált, és ezért Werbőczi Velencében, Rómában, Wormsban, majd Nürnbergben járt, mindenütt a török elleni segély kieszközlése érdekében fáradozott, de küldetése nem járt sikerrel. Nem is járhatott, mert Nyugat-Európa - a kibontakozó reformáció által okozott forrongások mellett - épp az itáliai háborúk lázában égett. Az angol és francia királyok, a német-római császár (egyben spanyol király), valamint a pápa és az olasz államok hadai kis megszakításokkal, gyakran szövetségeseket is váltva, folyamatosan harcoltak Itália uralmáért. Visszatérve, az országot a legnagyobb zűrzavarban találta. A pártküzdelmek utolsó fázisa az 1525. június 24-ei országgyűlésen következett be, amely Werbőczyt emlékezetes nagy beszéde után Magyarország nádorává megválasztotta, a nagyurak azonban megbuktatták. A mohácsi vész alatt egyik felső-magyarországi várában, Dobronyán élt visszavonulva.

Szapolyai János királlyá választásakor kancellárjává és tanácsosává tette. Megjárta időközben Konstantinápolyt is királya érdekében. A király, halála esetére, fia egyik gyámjául őt nevezte ki. Mindamellett politikai fontossága nem volt a jelentős tényezők sorában. Bírói pályán kezdte közéleti szereplését és ott is végezte. Werbőczi Budavár első megszállása után is helyén maradt, elvállalta a renegát szerepét. A szultán kinevezte a meghódolt keresztények bírájává – tíz forint napidíjjal. Azonban békétlenségével, veszekedéseivel a szultán haragját vonja a fejére, ezért a „tiszteletére” rendezett lakomán, 1541-ben Budán, 83 éves korában megmérgezték. Különös fintora a sorsnak, hogy bár Werbőczy István híres gyűjteményében (Tripartitum) a zsidókról így ír: "az üdvösséggel ellenkező kiváltságaik vannak", hamvai mégis az akkori budai zsidó temetőben (Alagut utca–Pauler utca–Attila út közti területen) porladnak. Fiával, Imrével a család férfiága kihalt, lánya Erzsébet az Aspermonth grófi ház egyik őse.

Emlékezete

Werbőczy István emléklap

Munkája

Werbőczy előszava a Tripartitum első kiadásához

• Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti regni Hungariae az 1514. országgyűlésnek lett bemutatva, melynek LXIII. cikkében a mű átvizsgálása is elrendeltetett.
• Latinul: Bécs 1517., 1545., 1561., 1572., 1581., Nagyszombat 1740., 1753., Kolozsvár 1762., Eger 1776., Buda 1822.
• Magyarul: Magyar Decretum, Kyt Weres Balas a deákbol tudni illyk. a Werbewczy Istwan Decretumábol, melyet tripartitomnak neweznek, Magyarra forditot. Vadnak tovabba ez Decretomnak elotte egy nehany iroth articulusok, kyket azon Weres Balas a regi királyok Decretomibol toruynhez valo jeles dolgokat ky szedegeteth… Debreczen, 1556.
• Újabb kiadásai: Kolozsvár 1571., Bártfa 1642., Kalocsa 1773., Pozsony és Kassa 1779., Pozsony és Pest 1802., 1806., Pest 1830.
• Perger János fordítása 1844., kiadta a M. Tudom. Akadémia, 2. kiadás 1865., 3. kiadás: Werbőczy István Hármas könyve. Az eredetinek első kiadása után fordították, jogi műszótárral és részletes tárgymutatóval ellátták Kolosvári Sándor és Óvári Kelemen. Bpest, 1894. (Ez a kiadás a Tudománytár sorozatban 1990-ben újra megjelent.)
• Okolicsányi János, Tripartiti Operis compendrum rhytmis vulgaribus, Bártfa, 1636. és Lőcse 1648.
• Szentgáli N. Ferencz, W. I. Törvénykönyvének Compendiuma közönséges magyar versekbe foglalva. Kolozsvár, 1701 és 1798.
• Gr. Lázár János, versus Mnemonici, Nagyszeben 1744., 1769. Latinul és magyarul: Kolozsvár 1572., 1698., Debreczen 1611., 1639., Bártfa 1632., 1643., Lőcse 1637., 1660., Csiki Kolostor nyomdája 1745. Az eredeti kiadás latin szövegét közölte, magyarra fordította, jegyzetekkel és a mű történetének megírásával kísérte Csiky Kálmán.
• Budapest, 1894.
• Németül: Bécs 1599., fordította Wagner Ágoston.
• Horvátul: 1574., fordította Pergossich Iván Nedelisch.

Forrás

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIV. (Telgárti–Zsutai). Budapest: Hornyánszky. 1914.  Online hozzáférés
• Kelemen Imre: Magyar Hazai polgári magános törvényről írt tanulmányok. 1822.

Külső hivatkozások

• Analecta Werbőcziana. A Tripartitum részletesen
• Werbőczy életrajza
• Neumann Tibor:Verbőci István 1520. évi utazásai Szatmár megyében. A somlyói Bátoriak és a Móroc-örökség, 2006, Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 2006/3. sz., online