Ősmagyar vallás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Babba (Mária) kapcsolata a régi Nagyasszony emlékeinként tisztelt napoltárkövekkel nyilvánvaló"[1]

Az ősmagyar vallás kifejezés a kereszténység felvétele előtti magyar hitvilágot jelenti, mindazokat a mitológiai képzeteket, lényeket, és a világ keletkezésére, felépítésére és működésére vonatkozó elgondolásokat, melyek egy többnyire egységes mitológia részét képezték.

A magyar mitológia képzeteinek egy része nyelvünkben a mai napig megmaradt (bár többnyire megváltozott jelentéssel, mint a lidérc esetében), más részük keveredett a magyarokkal kapcsolatba került vallások, főként a kereszténység elemeivel (így az ördög vagy a boldogasszony szavak).

A kereszténység előtti magyar vallás jelenlegi tudásunk szerint valószínűleg egy, a sámánizmus és a tengrizmus néven ismert jelenségekkel kapcsolatba hozható vallás saját elemekkel kiegészült változata. A „magyar ősvallás” pontos mibenlétével, elemeivel kapcsolatban azonban a tudományos életen belül, és azon kívül is rengeteg elmélet és feltételezés létezik, így jelenleg sincs egységes kánonja a magyar ősvallásnak és a magyar mitológiának. (Ehhez az is hozzátartozik, hogy egyes alakok, történetek a különböző időben és helyen történt gyűjtésekben eltérhetnek vagy akár ellent is mondhatnak egymásnak.) Egyes feltevések szerint az ősmagyar vallás szerkezetében a kereszténységhez hasonlított, de tartalmában eltért tőle.

A világ szerkezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar mitológia világfelépítésében a samanisztikus háromszintű modellt követi, mely szerint egy ún. középső világ az általunk ismert fizikai valóság, ebben a világban él az ember és rajta kívül a földön élő természetfeletti lények. Ezen a világon kívül létezik még egy ún. felső világ vagy jó szellemek világa, illetve egy alsó világ vagy rossz szellemek világa. Más archaikus világfelépítésekhez hasonlóan a magyar mitológiában is egy mitológiai vagy szent közép az, amihez a világszerkezet viszonyul. Ezt általában a világfa, égig érő fa, vagy más néven tetejetlen fa szimbóluma jeleníti meg. A háromszintű világban a mindennapi ember a középső világban él, azonban szükség van arra, hogy a fizikai világon túl létezőkkel, a nálunk hatalmasabb lényekkel, a szentséggel megmaradhasson a kapcsolat. A világ szintjei között az erre (isteni tulajdonságai, testi elváltozásai, képességei alapján és a szentség vagy származás által) kijelölt személy, a sámán vagy táltos biztosítja a kapcsolatot.

A kapcsolattartó változatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A természetfeletti képességű emberek között találjuk a táltost és a sámánt, akik egyes értelmezésekben ugyanazt fedik, máshol a táltos a sámánhoz hasonló, de tőle sok tekintetben különböző személy. A táltos és a sámán kiválasztott, általánosságban a szentség elrendelése nyomán. Természetfeletti ismertetőjegyei általában már születésekor megnyilvánulnak: például „több csonttal” születik (fogakkal vagy tíznél több ujjal). De a táltos születhet csillaggal a vállában, valamint aranyfoga és aranyhaja is lehetett (lásd. Gömöri népmesék). A sámánnak és a táltosnak tulajdonított képességek:

  • A jövendölés képessége
  • Az időjárás szabályozása, jégesőt vagy vihart okozni vagy eloszlatni azt
  • A táltosok viaskodhattak kerekek, vörös és kék lángok, szürke és pej csődörök, füstös és szőke bikák képében, melynek célja az időjárás jóra vagy rosszra fordítása volt. Némely esetekben a világ uralásáért is harcba szállnak a Fél-világok bajnokai (lásd Szőlő-Szült-Kálmány és Világ-Griffmadár-Vitéz harca).

A felső világ lényei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Isten[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar mitológia központi, teremtő istensége az Isten, Öregisten, Atyaisten, Jóisten, vagy Aranyatyácska. Nevei a neki tulajdonított jellemzőket mutatják. Eredeti formájában nem azonos a kereszténység istenfogalmával.

Boldogasszony[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csíki székelyek, a gyimesi csángók és Moldova csángóságának egy része a csíksomlyói kegyszobrot "Babba Máriának, a napba öltözött Boldogasszonynak" nevezik [2]

A Boldogasszony és a Nagyboldogasszony összetett alakja a magyar mitológiának, eredete, szerepe és értelmezése azonban a mai napig vitákat szül. Ehhez többek között az is hozzájárul, hogy a huszadik századra a Boldogasszony alakja teljesen egybemosódott Szűz Mária alakjával.

  • A tudósok egy része szerint a Boldogasszony és Nagyboldogasszony ugyanazt az alakot jelöli, és a keresztény Szűz Mária alakjával azonos, egyenesen a kereszténységből származó elem. [3]
  • Más értelmezésekben a Boldogasszony a kereszténység előtt jóval korábban létező mitológiai alak. A székely és csángó családok életében fordulópontot jelent, amikor a kisgyerek a Holdra mutatva, felismeri Babba Máriát. Neve a gyimesi csángók körében élő Babba Mária elnevezés, aki egy holdistennő, a Holdat nevezik Babba Máriának, a holdvilágot „Babba Mária lámpásá"-nak, a csintalankodó gyereket pedig a Hodra mutogatva azzal ijesztgetik, hogy „megver a Babba Mária". A népi vallásosságban azonossá vált Máriával, Jézus anyjával, az új hit a régire épült a pogány magyarok között. A keresztény Szűz Mária csak a magyarok körében Boldogasszony, tehát a Boldogasszony nem egy általános keresztény elem, hanem inkább az ősi magyar hitvilág egy részének továbbélése keresztény elemekkel kiegészítve.[4]
  • Emellett két külön alakról is lehet szó, feltételeznek anya-lánya viszonyt is a Nagyboldogasszony és a Boldogasszony között.
  • Eredeti neve nagy valószínűséggel a babba lehetett (Gyimes környékén ma is él a hagyomány). A csángóknál még ma is szokásban van, hogy a csíksomlyói búcsú előtt hajnalban megnézték a felkelő napot (imádkoztak) a Kis-Somlyó hegyéről. Úgy tartották ő babba, benne van babba.
  • Elképzelhető a babba sztyeppei eredete is, akár a hun eredet is (mivel náluk nagyon dívott az anya-kultusz).

További felsővilági lények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szélanya: A világfa ágai között lakozó öregasszony, aki a szeleket engedi ki barlangjából.

A középső világ lényei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tündérek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tündérek csodálatosan szép nőnemű lények, nevük valószínűleg a tündököl, elcsábít szavakból ered. Élhetnek túlvilági helyeken, többek között víz alatti palotákban. Egyes gyűjtések szerint a Csallóközben régen tündérek laktak.

A szépasszony[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szépasszonyok hiedelemköre is a boszorkány cselekedeteivel rokonított, jóllehet ezeket külön hiedelemlényként tartjuk számon: a tilalmas helyek tabujának megsértése, a szépasszony táljába való belelépés már a boszorkányok tetteinek széles skáláját bővíti. A néphit szerint újszülött csecsemőket rabolt, férfiakat csábított el, az ördöggel hált. Ellentétben a tündérrel, csak rossz tetteket hajtott végre.

A boszorkány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tündérek ellentéte a csúf öregasszony képében lefestett boszorkány vagy „vasorrú bába”.

A sárkány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar mitológia sárkánya a balkáni sárkányalakokhoz hasonlóan alapvetően időjárásdémon, többek között a jégesőt is sárkány okozza. Úgy tartották, hogy olyan kígyókból és halakból lesznek sárkányok, amik 7 éven keresztül mocsárban élnek. A táltos feladatai közé tartozhat a sárkánnyal való harc, de nem a fizikai világsíkon, hanem szimbolikus, vagy szellemi síkon. A „sárkányharc-történetekben” a táltos az égbe emelkedik, hogy a felhők között megküzdjön a sárkánnyal, hogy ezzel elűzze a rossz időt.

A garabonciás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Természetfeletti erejű személy, a táltosokhoz hasonlóan foggal születik. Rongyos köpenyben, kezében könyvvel kopogtat be a házakba: tejet vagy tojást kér. Egész köcsög tejet kell eléje tenni: ha eltagadják, megmondja, hogy van a háznál tej, és fenyegetődzik: „majd adnál, de már késő lesz”. Büntetésül vihart, jégverést okoz vagy könyvéből „kiolvassa” a sárkányt és azon lovagol a falu fölött. A sárkány hosszú farka lesöpri a házak tetejét, a fákat pedig tövestől kicsavarja. A garabonciás ellen harangozással lehet védekezni. Bűvös könyve segítségével a levegőbe tud emelkedni. Sárkány húsából tesz a nyelve alá, akkor nem érzi a nap közelében a hőséget.

A lidérc[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lidérc vagy lúdvérc nevének eredetét nem ismerjük. Alakja rendkívül összetett, a 20. századi folklór ugyanakkor már csak gonosz-démoni vagy mulatságos tyúk-alakjában őrzi. A lidérc a régi magyar néphit szerint az emberre ráül, megnyomja, megszopja (mellbimbóit megduzzasztja), néha vérét szívja. [5]

Lüdérc[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar ősi hiedelmek egészét tekintve leginkább három vonása tűnik ki: a tüzes alakban való megjelenés, a szexuális jelleg, valamint a segítőszellem-jelleg. A lüdérc egy szexuális démon, ami általában hímnemű, és az ellenkező nemmel tart kapcsolatot, de lehet nő is. A földre leszállva emberi alakot ölt (általában régi szerető, vagy meghalt házastárs képében jön).[6]

Markoláb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy égitestfaló mitikus lény, neki tulajdonítják a nap-, ill. holdfogyatkozást.

További lények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ungvári várkertben található turulszobor feje

Mitikus állatok nagyon gyakoriak a magyar mítoszokban, köztük:

  • a turul
  • a griffmadár
  • a csodaszarvas
  • a fehér ló
  • manók és törpék – alacsony növésű, erős, hosszú hajú és szakállú lények
  • óriások – a világ peremén élő hatalmas termetű lények

Az alvilág lényei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ördög[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Isten ellenpárja az Ördög, aki kezdetben a sötétség, gonoszság általános szimbóluma volt, később szerepét és tulajdonságait a keresztény mitológia alakította. Egyes gyűjtésekben az Isten és az Ördög a teremtéskor együtt alakítja ki a világot.

A Rábaközi táltos hagyományokban az Ördög, mint Őr-dög, tehát őrzőszellem szerepel. Amely az embereknek segíthet is, óvhatja (ördöngös, ördöge van(mint pozitív értelmű kifejezés)) is őket, de némelyik akadályozza, bajt hoz annak a fejére akit követ. Lásd még: Máté Imre: Yotengrit

Kísértetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szellemek és kísértetek jellemzően a kereszténység elfogadása után nyerték el jelentőségüket, az ősi mondákban a lelkekkel együtt a feltámadt holtakat jelentették.

Betegségdémonok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A népi gyógyítás és a hitvilág szorosan összefonódik.

  • guta az agyvérzés, néha az infarktus démona.
  • nyavalya az epilepszia démona, gyakran összefoglaló kifejezés a betegségekre.
  • Gyík a torokgyík és a torokfájás démona.
  • Szentantaltüze az orbánc, kiütések, lázas állapot szelleme.
  • Fene rosszindulatú daganatos betegségek démona.
  • Döghalál a pestis vagy kolera démona.
  • Igézet a fejfájás és a láz démona.
  • Ijedtség a különböző pszichikus bajok démona.
  • Mirigy

További démonok:

  • Mumus a kisgyermekek ijesztgető szelleme.
  • Mókár
  • Huskotabagó ijesztgető szellem, főleg a Vasi hegyhát és a Bakony környékén

Állatok a magyar mitológiában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kutya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kutya khtonikus (az alvilághoz tartozó halottkísérő, közvetítő, a gonosz társa, az alvilági erők eszköze) lény és lélek hordozó állat. Innen származnak az olyan rossz értelmű szólásaink, mint a „kutya szülte, ebadta, kutya fajta, kutya-fáját”. [7] A kutyák közvetítenek föld és ég között védik a halott lelkét és kísérik a túlvilágon. Szárazság idején a földbe temetett kutyát okolja a magyar néphagyomány. Hogy a szárazságnak vége szakadjon meg kell keresni és ki kell ásni a kutyát. Ipolyi az állatáldozatokat még az emberáldozatok helyettesítésének véli. Dr. Vörös szerint viszont a kutya/farkas áldozat nem tartozik a szertartások ezen körébe. Dienes István a kutya szerepének tisztázása végett felveti a kenézlői és a gádorosi nyakörves kutyaábrázolások vereteit. Noha Szőke B. egyszerűen ünnepi, vadászatokon használt lószerszám díszeiként határozza meg ezeket, ők a kérdést az egész pogány hitvilág, a honfoglalás kori állatábrázolások szellemi hátterébe ágyazva vizsgálták. Az a tény, hogy a vadászó (kutya) és a vadászott (szarvas) állat különválasztva szerepel, továbbá, hogy a gádorosi leleten a kutya nyakán – a kenézlőihez hasonló – hármas tojásmintával jelzett nyakörv látható. A 10-13. század közötti 15 település és 18 temető feltárásából, 32 kutyacsontváz és 23 különálló koponya került elő. Ami azt jelentheti, hogy a ló áldozat mellett a kutya áldozatok is fontos szerepet töltöttek be a honfoglaló és a kora középkori magyarok életében. A nomád népek hitvilágában a lelket (értsd. íz) a fej (esetünkben a koponya) foglalja magában. Így ez az áldozat képviseli egyrészt az állatot, másrészt közvetítő szerepet is betölt. Ezeket a testrészeket edénybe helyezve temették el, amire, mint az íz „tartó edényére” nagy figyelmet kell szentelnünk. Barba Rafael így fejtegeti a temetők tartalmát tovább cikkjében: A feltárt temetőkben 9 esetben halottal együtt, 1 helyütt utólag rátemetett, 4 ízben pedig sírok között, különálló gödörben eltemetett kutyát, illetve kutyakoponyát sikerült azonosítani. Más a helyzet a települések ásatásainál. Itt az előfordulás sokkal változatosabb. Házba temetés 5 lelőhelyen, kemencébe 4, gödörbe 5, verembe 2, árokba 2 és cserépfazékba 1 helyen történt.[8]

A temetések mellett kutyát áldoztak a halálozási évfordulók (halotti torok) alkalmával is. A településeken feltárt bizonyítékok legtöbbje esetén baj elhárító, bűbáj törő célra kell gondolnunk. Egy másik szokás érdekes lelete egy Visegrádról származó lelet, ami egy 10-11. század között élt nő felnégyelésének képe. A nőt a temetőtől távol földelték el az akkori szokás szerint és mellé 6 kutyát temettek. A kutyák közül 3-at a felismerhetetlenségi összekaszaboltak, a többit pedig csak simán megölték. A szokás értelmében az elítélt húsából, csontjaiból evett kutyákat is kegyetlenül lemészárolták. [9] Az ilyen cselekedetben átesett ember számára nem jöhet el a keresztény felfogás szerinti feltámadás. Visszatérve a dolog szimbolikája az elítélt "kutya" (az ember) és a "tisztátalan" kutya (állat) össze Népi szóláskészletünk is érdekes bizonyítékokat is sorol fel. Például ilyen az „ebek harmincadjára kerül/jut” kifejezés, vagy az „átesett az ebek harmincadján” mondás, ami Csefkó Gy. szerint, az „ebek szájába került / az ebek kivették belőle a vámot” Az ebadta, ebtől származik kifejezéssel ellentétes az „ebadóban hagy” szólás.

A szarvas[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Évenként lehullatott és újra növesztett agancsa révén a fához kapcsolódó egyetemes jelkép: az örök megújulás, az újjászületés, a Nap, illetve Krisztus szimbóluma. A hosszú életnek, a halhatatlanságnak, a bőségnek és a termékenységnek a jelképe.

A korai keresztény művészet kedvelt témája az élet vizének kútjából, az „igaz élet” paradicsomi fájának tövéből eredő folyókból ivó szarvas.

A gyorsaságnak is a szarvas a jelképe.

A ló[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ősi magyar nép a fehér lovat szent állatnak tekintette. A táltos feláldozta őket máglyán. Ha a lovas meghalt, vele temették a lovát is. Bőrét lenyúzták és egy karóra feszítették, majd pár napig száradni hagyták. A „húzza a lóbőrt” mondás arra a recsegő hangra utal, amikor a lóbőrt a karóra feszítették.

A farkas[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nomád népként őseink nemegyszer találkoztak a toportyánokkal, s számtalan negatív, ördögi jelzőt kapcsoltak hozzájuk, mint minden erős, károsnak ítélt jószághoz teszik azt még ma is. Ennek ma is élő, kézzel fogható jele az a régies szitok forma, mely ekként hangzik: "A fene egye meg!" vagy "A fene vinné el!" Fene a farkas szó archaikus alakja, egyes vélemények szerint egyfajta ártó szellemet is e néven neveztek, s ezt tudva máris értelmet nyer a szitok.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Takács, György. Babba Mária - adalékok a magyarság őshitének istenanya alakjához. Debrecen: Főnix könyvek, 71. o (2002). ISBN 963-86315-1-1 
  2. Az ősmagyarok hitvilága, istvandr.kiszely.hu
  3. Szűz Mária tiszteletében felrémlik a magyarság ősi kultusza
  4. Napbaöltözött Asszony ikonográfiája
  5. Magyar néprajzi lexikon -lidérc
  6. Az emberi világ démonikus lényei "nyomó” lények: lidércnyomás, „nyomó” boszorkány, nora
  7. Barba Rafael Péter: A kutyához fűződő babonák, hiedelmek
  8. Kutya a néphitben
  9. "… megérdemelte, hogy emberek közönséges halálából kirekesztve, kutyához illő hirtelen halállal haljon meg, és mint valami kutya a kutyák sorsában részesüljön.” Ezért „kutyáknak lett eledele”, „…és eltávozván e világból az alvilág foglya lett…” De fia és szolgája sem kerülhették el sorsukat: „kutyák falták fel az utcán holttestüket csontjaikkal együtt”.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]