Cillei Borbála

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Cillei Borbála
Barbara of Celje - Meister der Chronik des Konzils von Konstanz 001.jpg
Cillei Borbála portréja[1]

Ragadványneve Német Messalina
Magyar Királyság királynéja
Cillei Borbála
Uralkodási ideje
1405. december 6. – 1437. december 9.
Koronázása Székesfehérvár
1405. december 6.
Elődje Durazzói Margit
Utódja Luxemburgi Erzsébet
Cseh Királyság királynéja
Barbora Cellská
Uralkodási ideje
1419. augusztus. 16. – 1437. december 9.
Koronázása Prága
1437. február 11.
Elődje Bajor Zsófia
Utódja Luxemburgi Erzsébet
Német Királyság királynéja
Barbara von Cilli
Uralkodási ideje
1410. szeptember 20. – 1437. december 9.
Koronázása Aachen
1414. november 8.
Elődje Nürnbergi Erzsébet
Utódja Luxemburgi Erzsébet
Német-római Birodalom (Szent Római Birodalom) császárnéja
Barbara von Cilli
Uralkodási ideje
1433. május 31. – 1437. december 9.
Koronázása nem koronázták meg
Elődje Pomerániai Erzsébet
Utódja Portugáliai Eleonóra
Életrajzi adatok
Uralkodóház Cillei család
Teljes neve Cillei Borbála
Született
1392
Elhunyt
1451. július 11. (59 évesen)
Mělník, Csehország
Nyughelye Prága
Házastársa Luxemburgi Zsigmond (1368–1437)
Gyermekei Erzsébet (1409–1442)
Édesapja Cillei Hermann (1360 körül–1435)
Édesanyja Schaunbergi Anna (1358 körül–1396 körül)

Cillei Borbála[2] (1392Mělník, Csehország, 1451. július 11.) (németül: Barbara von Cilli; csehül: Barbora Cellská; szlovénül és horvátul: Barbara Celjska) magyar, horvát, német és cseh királyné, német-római császárné, Magyarország régense. Luxemburgi Zsigmond második felesége. Cillei Hermann horvát-szlavón bán lánya.

A köztudatban Borbála általában bűnös asszonyként szerepel, és a királynéról hagyományosan elítélő kép maradt fent. Ez elsősorban a róla és családjáról szóló rosszindulatú pletykáknak köszönhető. Valójában ő és rokonai hibáikkal és erényeikkel együtt semmiben sem különböztek a velük egy szinten álló korabeli családoktól. Mindenesetre a királlyal elhitették, hogy felesége megcsalja, és emiatt rövid időre 1419-ben száműzte magától. Később azonban visszafogadta, de a magyar rendek soha nem bocsátottak meg neki. A kegyvesztettség oka abban is kereshető, hogy a Hunyadiak és a Habsburgok mind a Cillei család régi ellenségei voltak, így nekik érdekükben állt a királyné hűtlenségéről szóló pletykák terjesztése. Fiai nem születtek, egyetlen gyermeke, Luxemburgi Erzsébet azonban magyar királyné lett.

Ő és családja is számos birtok felett rendelkezett, ezért kölcsöneivel magát az eladósodott Zsigmond királyt is tudták segíteni, és emiatt, egyfajta viszonzásképpen, Cillei Hermann és a fia, Frigyes is tagja lehetett a Sárkány Lovagrendnek. Férje halála után előbb Lengyelországba ment, majd Csehországban telepedett le, és ott élt haláláig.

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cillei Hermann gróf, horvát-szlavón bán és Schaunbergi Anna grófnő lánya volt.[3] Bár Borbála közvetlenül nem királyi családból származott, és grófnőből lett királyné, királyi ősökkel is rendelkezett. Zsigmond első feleségével is közeli rokonságban állt, hiszen apja, Cillei Hermann másodfokú unokatestvére volt Mária királynőnek. Máriának és Cillei Hermann-nak is a bosnyák uralkodóházból, a Kotromanics (Kotromanić)-házból származott az édesanyja.[4]

Kotromanics Katalin, Cillei Borbála apai nagyanyja I. Tvrtko bosnyák király nővére volt.[5] A bosnyák királyi házzal való rokonság következtében 1427-ben II. Tvrtko bosnyák király Cillei Hermannt tette meg örökösének gyermektelen halála esetére, de Cillei előbb halt meg, és a Cillei család így nem büszkélkedhetett királyi koronával,[6] bár Zsigmond király kiemelte a családot a stájer herceg fennhatósága alól, és hercegesítette a grófi címüket 1435-ben.[3] A bosnyák királyi házon keresztül a szerb királyi családtól, a Nemanja-háztól is közvetlenül származtak, hiszen Kotromanics Katalin apai nagyanyja, Nemanja Erzsébet Dragutin István szerb király lánya volt,[7]

Erzsébet szerb hercegnőnek az anyja pedig V. István magyar király lánya, Katalin hercegnő volt.[8] Borbála így közvetlen Árpád-házi felmenőkkel is rendelkezett, és V. István hatodik leszármazottja volt. Ezek miatt a király szempontjából nem tekinthető a vele kötött házasság mésalliance-nak, de a korra jellemzően elsősorban politikai jellegű frigyet kötöttek.[9]

Borbála ősei háromíziglen[10]
Borbála Apa:
II. Hermann cillei gróf
Apai nagyapa:
I. Hermann cillei gróf
Apai dédapa:
I. Frigyes cillei gróf
Apai dédanya:
Wallseei Diemut
Apai nagyanya:
Kotromanić Katalin
Apai dédapa:
Kotromanić Ulászló
Apai dédanya:
Šubić Ilona
Anya:
Schaunbergi Anna
Anyai nagyapa:
VII. Henrik schaunbergi gróf
Anyai dédapa:
V. Henrik schaunbergi gróf
Anyai dédanya:
Truhendingeni Anna
Anyai nagyanya:
Görzi Orsolya
Anyai dédapa:
VI. Menyhért görzi gróf
Anyai dédanya:
Pfannbergi Katalin

Ősei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Cilleiek Mária királynő uralkodása idején szerezték első magyarországi birtokaikat a Zágráb vármegyei Szamoborban. A család igazi felemelkedése édesapjának köszönhető, aki népes családot tudhatott magáénak, hiszen három fia és három lánya volt, és közülük Borbála volt a legkisebb. Édesanyja négyéves korában meghalt. A nikápolyi csata után Cillei Hermann jelentős katonai és pénzügyi segítséget adott Zsigmondnak, aki ezzel volt képes stabilizálni a csatavesztés miatt kialakult súlyos belpolitikai válságot. Borbála ebben a miliőben nevelkedett és készült a királynéi szerepre, hiszen az édesapjának elkötelezett király kilencéves korában eljegyezte.[9]

Amit Zsigmond és felesége kapcsolatáról elfogulatlan forrásokból meg lehet tudni, az egyáltalán nem támasztja alá a királynéról szóló hagyományosan elítélő képet. Ez a negatív kép két fő forrásból táplálkozott: egyrészt, hogy nem tudott fiút szülni, másrészt pedig, hogy családja, a Cilleiek Ausztriában a Habsburgokkal, itthon pedig a Hunyadiakkal kerültek konfliktusba, ami a királyné megítélésére is rossz fényt vetett a kortársak és főleg az utókor szemében.[9]

Zsigmond 1401 őszén jegyezte el Borbálát, ugyanabban az időben, amikor II. Ulászló lengyel király eljegyezte Borbála unokatestvérét, Cillei Annát, és amikor a siklósi egyezség értelmében Garai Miklós jegyességre lépett Borbála nővérével, Annával, de a házasságkötésre csak később került sor.[11]

Zsigmond 1401-ben Cillei Borbálát 9 éves kislányként jegyezte el, és 1405-ben 13 éves korában vette el, de a tényleges házaséletet csak 1408-ban kezdhette meg. A 24 év korkülönbséggel kötött házasságból 1409-ben született meg Erzsébet, a későbbi Albert király felesége. Cillei Borbála ekkor 17 éves volt.”[12]

1405. november 16-án Zsigmond meghívót küldött a budai káptalannak. A meghívó már a megszólításban jelezte, hogy rendkívüli ügyről van szó, mert a szokásos »üdvözletünk és kegyelmünk« formulát a kancellária írnoka megtoldotta a »jelen örömünkben való részvételt« kívánó szavakkal. »[...] Hermann úrnak Cilli és Zagorje grófjának leányát, a nemes Borbála kisasszonyt a házasság jogán kívánjuk magunkhoz kapcsolni feleségként és országaink királynéjaként«, ami a következő Szent Miklós ünnepén (december 6.) Fehérvárott fog megtörténni. A király a levél felmutatójának, a budai várnagy testvérének, Jakabnak személyével hívta meg a budai prépost urat és a káptalan tisztelendő tagjait az esküvőre és a koronázásra, kifejezve azt az akaratát, hogy a meghívottak mindnyájan – vagy közülük egyesek – kötelesek megjelenni, s az ünnepségen a királynak és az új királynénak hódolatukat és hűségüket bemutatni.”[13]

1405. december 6-án Székesfehérvárott magyar királynévá, 1414. november 8-án Aachenben német királynévá, 1437. február 11-én Prágában cseh királynévá koronázták.[14] Magyar királynévá koronázásának érdekessége, hogy nem a királynéi, hanem a Szent Koronával koronázták meg.[9]

Elkísérte férjét a konstanzi zsinatra, de később Zsigmond visszaküldte Magyarországra. 1419 elején feltételezett házasságtörése miatt Zsigmond Nagyváradra száműzte, majd az év végén mégis kibékült vele, és 1424-ben nekiadta a felvidéki bányavárosokat. 1437-ben egyes vélekedések szerint a saját veje, Albert ellen szándékozott törni, és a magyar-cseh koronát Ulászló lengyel király kezére akarta játszani. Erre hivatkozva Albert, Zsigmond utóda fogságra vetette, és mint fogoly kísérte Pozsonyig férjének holttestét. Albert király a megkoronáztatása után szabadon bocsátotta Borbálát, aki Lengyelországba menekült. Mivel a magyar rendek nem engedték meg, hogy az országba visszatérjen, és a lengyelek sem szívesen látták, Csehországba vonult, ahol Mělník várában élt még 12 évig, és alkímiával foglalkozott.[15]

Lánya Luxemburgi Erzsébet királyné, akit túlélt. Unokái: Anna (14321462), György (14351435), Erzsébet (14371505) és V. László (14401457). Dédnagymamaként halt meg, egyetlen dédunokája, akinek megérte a születését, elsőszülött unokájának, Anna hercegnőnek az elsőszülött lánya, Margit szász hercegnő (14491501) volt, aki János Cicero brandenburgi választófejedelemhez ment feleségül.

Leszármazottai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Állítólagos házasságtörése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kortársak szemével[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Windecke Eberhard, Zsigmond német származású „mindenese”, aki közelről ismerte a királyt, elkísérte külföldi útjain, és különösen pénzügyi machinációinak volt részese, a király halála után az életrajzírója lett. Windecke Magyarországon nősült, pozsonyi polgárasszonyt vett feleségül, ennek köszönhetően a pozsonyi polgárok közé is bekerült, így a magyarországi viszonyokat is jól ismerte. Windecke így foglalta össze Borbála királyné állítólagos házasságtöréséről szerzett információit: „Tudnod kell, hogy az Úr 1419. évében, midőn Zsigmond király a német tartományokból és a zsinatról Magyarországra visszatért, hitveséről, Borbáláról igen goromba rágalom jutott a fülébe. Ennek köszönhetően Őfelsége olyan ellenséges érzelmekre gerjedt iránta, hogy az asszonyt sem látni, sem hallani nem akarta. Ezért amint a felséges úr Buda felé közeledett, a királynénak el kellett hagynia a várost, és az Alföldön a jászok és kunok területén át Váradra mennie. Úgy fél évet tölthetett itt, de a királyné, lánya és szolgálói is olyan nyomorúságosan éltek, hogy mindannyiukon betegség lett úrrá. Gyakran előfordult az is, hogy sem kenyér, sem bor nem került az asztalukra addig, amíg nem fizették meg az árát. Mindig ugyanabban az öltözetben kellett járniuk és aludniuk, tetvesek és piszkosak lettek mindannyian. Háromnegyed év is eltelhetett, mire Őfelsége hajlandó volt Váradra menni. Mindez akkor történt, amikor a római király Sandecbe vonult, hogy ott találkozzon a lengyel uralkodóval, és egyezségre lépjen vele. Miközben pedig a király távol volt, azt üzente feleségének, hogy térjen vissza Budára, mivel ő maga Váradra készül, és a királynét továbbra sem akarja látni és hallani. Így a felséges asszonyt Budára kísérték, Őfelsége pedig megérkezett Váradra. Ekkor kereste fel a kegyelmes urat a török szultán követsége, hogy ötven évre szóló békét kössenek, majd amikor ezután a király újra Buda felé indult, a királynét visszaküldték Váradra, ő azonban ezúttal nem kívánt délnek menni, hanem inkább északnak. Így történt tehát, hogy a király és a királyné immáron másfél éve nem találkozott egymással, egészen addig, míg az uralkodó el nem indult Boroszlóba, amiről fentebb már írva vagyon. Ekkor ugyanis György passaui püspök, Hohenlohe grófja, valamint Lajos öttingeni gróf, a király kancellárja és udvarmestere tárgyalni kezdtek, és kibékítették Őfelségét a felséges asszonnyal. Így Szakolcán, szent karácsony estéjén, a fentnevezett évben újra találkoztak. A királyné térdre ereszkedett Őfelsége előtt, kérte kegyelmét, hogy bocsásson meg neki arra az esetre, ha ellene bármit is elkövetett volna. Zsigmond király azonban nem kívánta meghallgatni hitvesének szavait, amint azonban lánya, Erzsébet hercegnő [...] odament hozzá, s mivel a lányát őfelsége különösen szerette, engedett a kérésének, és megbocsátott a királynénak arra az esetre, ha valamit elkövetett volna ellene. Az éjszakát pedig együtt hálták el, viszályuk tehát elcsitult.”[16]

Windecke nem tárja fel az okokat, amelyek az állítólagos házasságtörésről szóltak, nem említi meg a szereplőket, akik részt vettek volna az eseményekben, és nem nevezi meg a rágalmazókat sem, akik Borbála királynét hírbe hozták, csak és kizárólag a következményeket taglalja, viszont könyvének egy másik passzusában homályosan ugyan, de sejteti az eseményeket, amelyek okozták, okozhatták a királyné vesztét: „Az 1419. év húshagyó keddjén, amidőn Zsigmond király Magyarországra vonult, Lajos, Ingolstadt hercege,[17] átkokat szórva a brandenburgi őrgrófra,[18] hadat üzent neki. Az őrgróf azonban a hercegben nem talált méltó ellenfelet, mivel – ahogy mondotta – az már két alkalommal is esküszegőnek bizonyult. Így történt, hogy mindketten felfegyverkeztek, összegyűjtötték haderejüket, hogy magukat férfiasan megvédhessék. Kettejük viszálya még arra az időre ment vissza, amikor Zsigmond királynak pénzre volt szüksége a Katalóniába vonuláshoz. Lajos herceg pedig tizenhétezer aranyat ígért neki kölcsönbe, ennek azonban akkor csak egy részét bocsátotta Őfelsége rendelkezésére. Amikor a király visszatért útjáról, nem szólt semmit, a herceg pedig arra gondolt, hogy amit Őfelségének valamikor kölcsönadott, azt a királynétól kell visszakövetelnie, ahogy erről Őfelsége abban a levélben is biztosította őt, amit a pénzért cserébe adott. Most, amikor Őfelsége visszaérkezett, újabb levelet nyújtott át Lajosnak, aki azonban még mindig nem mutatott hajlandóságot, hogy a teljes összeget átadja Őfelsége követeinek, pedig a döntés úgy szólt, hogy kifizeti a király időközben keletkezett adósságait. A király pedig úgy rendelte, hogy a brandenburgi őrgróf kezeskedjen a pénz visszafizetéséért. Az őrgróf pedig mindezt el is vállalta, hogy a királynét szolgálja és tetszését elnyerje, amelyből később igen nagy hátránya lett, hiszen hírbe keverték a felséges asszonnyal.”[19]

Aeneas Sylvius Piccolomini, a későbbi II. Piusz pápa, aki eléggé negatív színben szólt mindig a királynéról, a következőket nyilatkozta az esetről: „De ahogy Zsigmond nők után sóvárgott, úgy kezdett ő is mást szeretni, mivel egy hűtlen férj, hűtlen feleséget terem.”[20] Jean de Montreuil humanista tudós és magyarországi követ szintén Zsigmondot hibáztatta az ügyért: „halandók között nem volt engedékenyebb férj, mint ő, mert nem csak, hogy hagyta, hogy felesége azt csináljon, amit akar, hanem még bátorította, hogy nyilvános táncokban vegyen részt, minden férfival csevegjen, és oly nagy nyájassággal megérintse, hogy nyíltan mondogatták, hogy aki nem ismeri őt, nem királynénak, hanem alantas mesterséget űző nőnek tartaná.”[21]

A magyar történeti hagyományban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar hagyományokban Cillei Borbála bűnös asszonyként szerepel, és ez a kép él a mai napig róla. A magyar nemzet történetében Schönherr Gyula így összegzi a Borbála királyné állítólagos házasságtörése ügyében hangoztatott vádakat és annak következményeit: „1417 elején a külföldről visszatérő nádor váltotta fel Kanizsait az ország kormányának vezetésében. Zsigmondot nem csupán a sógora erélyébe és tekintélyébe vetett bizalom indithatta reá, hogy a zsinat befejezése után meghosszabbitsa németországi tartózkodását. Borbála királynéról az a hir terjedt el, hogy férje hosszú távolléte alatt szerelmi kalandokban keres magának kárpótlást, s a kik az udvar titkaiba be voltak avatva, kedveseinek egyikét is megnevezték Walmerodnak, a német rend Budán tartózkodó tagjának személyében. A magyar történelem Kálmán király óta nem tud reá esetet, hogy koronás királynéja valaha nyiltan megszegte volna hűségét királyi hitvese iránt. A hazai krónikások nem is vettek tudomást a botrányról, mely Zsigmondot férji becsületében támadta; de a külföldi kortársaknak nem volt okuk eltitkolni a magyar király szégyenét; s a vád, a mit Cillei Borbála szemére vetettek, hozzá illett annak a családnak sarjához, melynek évlapjai telve vannak a család, a hitvesi hűség, a legszentebb emberi érzelmek ellen elkövetett bünök följegyzésével. A királyné botrányos magaviseletének el kellett jutni Zsigmond füleihez. A király azonban nem érezte magát feljogositottnak erkölcsbiróul lépni fel oly bünnél, a melytől ő sem vallhatta magát ártatlannak. Kellemetlen helyzetében legokosabbnak látszhatott előtte, mennél későbbre halasztani a találkozást, mely kikerülhetetlenné fogja tenni, hogy a férji becsületén ejtett sérelemét elégtételt vegyen magának. A déli Németország fejedelmeitől vett meghivásoknak engedve, sorba látogatta ezek udvarait és csak 1419 január közepén érkezett Bécsbe. [...] Haza érkezve országába, nem térhetett ki többé a családi életében reá várakozó kellemetlenség elől. Félszeg helyzetéből kifolyólag félszeg volt itélete is, melyet, ha az egykorú Windeck tanuságának hihetünk, a Pozsonyban összegyült egyházi és világi főrendekkel egyetértve mondott ki bünös neje fölött. A királynénak távoznia kellett Budáról, hogy Zsigmondnak alkalma se legyen vele találkoznia. A fényhez, pompához szokott nő Várad közelében, egy elhagyatott helyen, szigorú őrizet alá vétetett, hol a legnagyobb nélkülözéseket kellett kiállania; és ebben a sorsban osztozott vele leánya a 12 éves Erzsébet herczegnő is, a mi azt mutatja, hogy Zsigmondnak minden erkölcsi és nevelési tekintetek daczára sem volt elég ereje a bünös anyát megfosztani leányától. A királynak nem csupán haragjáról, de gyöngeségéről is tanuskodik az ovatosság, melylyel a találkozás alkalmát ezután is igyekezett kikerülni. Mikor ügyei az alföldre vitték, elrendelte, hogy a királynét vigyék Budára; s midőn visszatért fővárosába, Borbálának ujból távoznia kellett onnan. Csupán annyi engedményt tett kérésére, hogy a királyné maga választhatta meg tartózkodási helyét. Holicsot választotta, s itt már nem kellett szükséget szenvednie. Ez az állapot az év végéig tartott; karácsonykor Hohenlohe György passaui püspöknek, kit a király Kanizsai János halála után az esztergomi érsekség kormányzásával bizott meg, Öttingen Lajos grófnak s a Cillei ház többi barátainak sikerült találkozást eszközölni ki Zsigmond és hűtlen neje között, és az ártatlan leány, Erzsébet esdeklése meglágyitotta a király szivét, engesztelődést hozott létre a hitvesek között.”[22]

A mai tudományos megközelítés szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mályusz Elemér a nagy Zsigmond-kutató a Zsigmondról írott könyvében meg sem említi ezt az állítólagos házasságtörést, csak röviden annyit mond, hogy hűtlensége miatt Borbála jövedelmei 1419-ben zárlat alá kerültek. Annak ellenére nem foglalkozik a történtekkel, hogy a Schönherrnél Walmerodként azonosított állítólagos szeretőről, aki a Német Lovagrendet képviselte hazánkban, Wallenrode János (Johannes von Wallenrode, 1370 körül–1419) rigai érsekről megemlékezik. „[...] Hohenlohéhez hasonló világias egyháznagy volt Wallenrode János, aki mint rigai érsek nagy szolgálatokat tett Konstanzban Zsigmondnak. Szenvedélyesen szerette a szép paripákat, s ilyenek vásárlásakor nem sajnálta a pénzt. Meg is szólták költekezése miatt. Szellemesen sziporkázó társalgásának híre sokáig élt, s nyilván Zsigmondot is a vele töltött kellemes órákra emlékezés ösztönözte, hogy megszerezze számára – nem kis fáradsággal – a mesés jövedelmű lüttichi püspökséget.”[23]

Mályusz a bajor herceg és a brandenburgi őrgróf viszályát is megemlíti, de Cillei Borbála csak nagyon érintőlegesen szerepel benne, de úgy, mintha a legcsekélyebb köze sem lenne az ügyhöz. Zsigmond aragóniai utazásával volt kapcsolatos az egész. „Esedékes volt spanyolországi útja a bevallott céllal, rávenni XIII. Benedek pápát a lemondásra. Lajos bajor herceg – a francia királyné, Isabeau testvére – 11 000 forintja elégnek látszott a kiadások fedezésére, nem volt azonban semmi remény a pénz megszerzésére. Zsigmond úgy segített magán, hogy rendkívüli ígéreteket tett. Mindössze egy hónapra kérte kölcsön az összeget, kötelezve magát, hogy Strassburgban visszaadja, mégpedig 12 000 forint ráadással. Ez nem kamat lett volna, hanem évjáradék. Kezeseket is állított: Frigyes nürnbergi várgrófot, Ozorai Pipo temesi ispánt és János esztergomi prépost alkancellárt, sőt arra az esetre, ha ő vagy a zsinat az összeggel adós maradna, ezt Borbála királynétól követelhetőnek mondotta. Ennyi csábításnak a herceg nem tudott ellenállni; átadta pénzét, Zsigmond pedig útra kelt. Mint ismeretes, eredménnyel tért haza. Azt nem lehet ráfogni, hogy tartozását eleve nem szándékozott megadni. Éppen csak nem egy hónapon belül s nem Strassburgban, hanem majd egyszer. Annyit azonban előre lehetett látni, hogy az ígért járadék kiutalására soha nem lesz módja. A herceg magában le is mondott arról, hogy rendszeres járadékban részesüljön, a teljes összeget, a 23 000 forintot azonban, amint múltak az évek, egyre türelmetlenebbül követelte. Most már maga is úgy fogva fel, mintha az egész összeget kölcsönadta volna. A kezesek közül egyedül Hohenzollern Frigyest szorongatta, Ozorait vagy a királynét nem próbálta adott szavuk teljesítésére figyelmeztetni, az alkancellárról nem is szólva. Látszik, hogy az ő szerepüket formalitásnak fogta fel. Az ő figyelmen kívül hagyásuk azért is feltűnő, mert a várgróffal egymás becsületébe gázolva kölcsönös sértegetésekbe bonyolódtak.”[24]

Jörg Konrad Hoensch (19352001) német történész Borbála királynét felmenti a vádak alól, és az egész házasságtörési históriát lényegében koncepciós pernek tartja a királyné ellen koholt vádak alapján, melynek semmilyen alapja sem volt: „Miközben Zsigmond Garai kíséretében Aragóniába, Franciaországba és Angliába utazott, és aztán a zsinat feloszlásáig Konstanzban maradt, Borbálának kellett, mivel Kanizsai megbetegedett, és 1418-ban meghalt, egyedül vezetnie a kormányt Magyarországon, amit nyilvánvalóan különösen óhajtott. Az, hogy a király már 1417-ben Konstanzból arra figyelmeztette, hogy jobban tegyen eleget a kötelességeinek, és hogy nagyobb figyelmet szenteljen a török elleni védekezésnek, a határvillongásoknak, továbbá elharapódzó rablótámadásoknak, a megoldhatatlan feladatok és a szembeötlő visszás állapotok miatt Zsigmond 1419-es februári hazaérkezésekor a házastársak közötti szakításhoz vezetett. Anélkül, hogy a forrásokból ki tudnánk venni, ki és miért rágalmazta meg Borbálát, neki a lányával, Erzsébettel és szerény kísérettel számkivetve Váradra kellett mennie, ahol annyira ínséges állapotok uralkodtak, »hogy mindannyian megbetegedtek, ... mivel sem kenyeret, sem bort nem vehettek magukhoz ... [és] tetvesek és piszkosak voltak.« Majd csak 1419 karácsonyán került sor Jagelló Ulászló király kérésére, továbbá Hohenlohe György német főkancellár és Öttingeni Lajos udvarmester fáradozásainak köszönhetően a kibékülésre Szakolcán. Eléggé valószínűtlen, hogy az ok az összeveszésre a királyné hűtlenségében keresendő, akire a kortársak minden közelebbi indoklás nélkül ráfogták, hogy viszonya volt I. Frigyes brandenburgi őrgróffal és/vagy Wallenrode János rigai érsekkel. Ami a házastársi hűség tárgyát illeti, azt nem kell túlságosan komolyan venni, egy toposzról lehet ráadásul szó, mert ezt hozták fel egy másik királyné, Borbála unokatestvére, II. (Jagelló) Ulászló lengyel király 1416-ban meghalt második felesége, Anna ellen is, akit csak a gnieznói érsek vizsgálata után mostak tisztára a vádak alól, amely szerint meg nem engedhető módon került érintkezésbe két lovaggal.”[25]

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A királynét Aeneas Sylvius Piccolomini (a későbbi II. Piusz pápa) hitetlennek és nagy politikai ambícióval megáldott intrikusnak jellemezte, aki az ügyes pénzbefektetéseinek és bölcs tanácsainak köszönhetően tekintélyes vagyonra tett szert, amely támogatta abbéli céljaiban, hogy az ő hiteleitől súlyosan eladósodott Zsigmondra hatást gyakoroljon a napi politikában. Habár maga Piccolomini Borbálát egy közvetlenül a királyné halála után írott levelében „elszánt asszony”-nak jellemezte, továbbá szabadgondolkodónak tartotta, az utókorra egy erkölcstelen, telhetetlen asszony, egy „német Messalina” képe maradt. Emellett egyesek olyan elvetemültnek tartották, aki nem hitt se istenben, se angyalban, se ördögben, se mennyben, se pokolban.[26]

Borbála jelentős birtokokat igazgatott, mivel az övé volt Óbuda, Kecskemét, a Csepel-sziget hatalmas területei, valamint Trencsén vármegye hét, Zólyom vármegye öt, Liptó vármegye három várral, a felvidéki bányavárosok többsége, Heves, Gömör, Nógrád és Hont vármegyei uradalmakkal együtt. Óbudát szánta székhelyének így itt és a birtokain lévő várakban komoly építkezéseket folytatott, de ezek mára javarészben már nem láthatóak. A birtokainak igazgatását illetően meg kell állapítani, hogy jól gazdálkodott velük, hiszen jelentős bevételei voltak és rendszeres gazdasági segítséget nyújtott férjének. Mindazonáltal Zsigmond és Borbála házastársi kapcsolatáról és a királynéról kialakult hagyományosan elítélő képhez hozzátartozik, hogy családja hibáival és erényeivel együtt semmiben sem különbözött a velük egy szinten állóktól. Borbála vallásosságáról nem maradt bizonyíték, de kimutatható a Mária-kultusz iránti tisztelete, és ez nem támasztja alá a bírálói által hangoztatott hitetlenségét.[9]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Borbála pecsétje
  1. A konstanzi zsinat krónikája (1440 körül) 
  2. A Borbála a Barbara név régies magyar formája.
  3. ^ a b Croatia/Counts of Cilli (angol nyelven). Foundation of Medieval Genealogy, 2011. január 20. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
  4. Bosnia Kings (angol nyelven). Foundation of Medieval Genealogy, 2011. január 20. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
  5. Wertner (1891) szerint Katalin I. Tvrtko király lánya volt.
  6. Lásd Wertner (1891).
  7. Serbia Kings/Nemajić Dynasty (angol nyelven). Foundation of Medieval Genealogy, 2011. január 20. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
  8. Lásd Wertner (1891)
  9. ^ a b c d e Pálosfalvi Tamás: Borbála és a Cilleiek. 2006/02. História. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
  10. van de Pas, Leo: Pedigree for Barbara Cilli (Cillei Borbála felmenői). Genealogics. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
  11. Magyar életrajzi lexikon: 1405; A Pallas nagy lexikona: 1406 – Magyar életrajzi lexikon: Cillei Borbála. Magyar Elektronikus Könyvtár. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.); Pallas nagy lexikona: Cillei Borbála. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
  12. Lásd Fügedi (1974: 74).
  13. Lásd Fügedi (1974: 76).
  14. Hoensch, Jörg: Kaiser Sigismund. Herrscher an der Schwelle zur Neuzeit 1368-1437/Barbara von Cilli Deutsche Königin (német nyelven). Mittelalterliche Genealogie im Deutschen Reich bis zum Ende der Staufe. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
  15. Szathmáry, László (1928. február 1.). „Alkémisták a magyar királyi udvarban”. Természettudományi Közlöny 60. Hozzáférés ideje: 2014. augusztus 5.  
  16. Lásd Windecke (2008: 111–112).
  17. Lajos herceg Bajor Izabella francia királynénak, VI. Károly francia király feleségének volt a fivére.
  18. A brandenburgi őrgróf 1415-től I. (Hohenzollern) Frigyes (13711440) volt, aki Zsigmondtól mint korábbi brandenburgi őrgróftól kapta hűbérbe az őrgrófságot a német királyválasztáson a királynak tett szolgálataiért cserébe. Az új őrgróf VI. Frigyes néven a Nürnberg várgrófja címet is viselte, ezért nevezték őt mind őrgrófnak, mind pedig várgrófnak is. Frigyes Zsigmond húgának, ifjabb Luxemburgi Margit (13731410) cseh királyi és német-római császári hercegnőnek volt a sógora, és Hohenzollern Frigyes a bátyjával, Margit hercegnő férjével, III. János nürnbergi várgróffal (13691420) együtt viselte a Nürnberg várgrófja címet. Luxemburgi Zsigmond első jegyese pedig a nürnbergi várgrófi testvérpár nővére, Hohenzollern Katalin nürnbergi várgrófnő (13651409) volt, aki az eljegyzésük felbomlása után nem ment férjhez, és apácaként halt meg.
  19. Lásd Windecke (2008: 114).
  20. A német eredeti szöveg így hangzik: „Doch wie Sigismund nach vielen Frauen brannte, so begann auch sie, andere zu lieben; denn ein ungetreuer Ehemann ruft eine ungetreue Gattin hervor.” (Fordította a Szerk.) Lásd Hoensch (1996).
  21. A német eredeti szöveg így hangzik: „keiner unter den Sterblichen war ein nachsichtigerer Ehemann als er, der nicht nur zuließ, dass seine Frau alles trieb, was sie wollte, sondern sie sogar ermunterte, an öffentlichen Tänzen teilzunehmen, mit jedem Mann zu plaudern und ihn mit so großer Leutseligkeit zu berühren, dass offen gesagt wurde, wer sie nicht kenne, würde sie nicht für eine Königin, sondern für eine Frau niedrigen Gewerbes halten.” (Fordította a Szerk.) Lásd Hoensch (1996).
  22. Lásd Schönherr (1895).
  23. Lásd Mályusz (1984: 284).
  24. Lásd Mályusz (1984: 80).
  25. A német eredeti szöveg így hangzik: „Während Sigismund in Begleitung Garais nach Aragon, Frankreich und England reiste und dann bis zum Konzilsende in Konstanz blieb, musste Barbara, da Kanizsai kränkelte und 1418 starb, allein die Regierung in Ungarn führen, was sie offensichtlich überforderte. Vom König bereits 1417 aus Konstanz ermahnt, ihren Pflichten besser nachzukommen und der Türkenabwehr, Grenzstreitigkeiten sowie dem überhandnehmenden Räuberunwesen größere Aufmerksamkeit zu schenken, muss es wegen unbewältigter Aufgaben und augenfälligen Missständen bei Sigismunds Rückkehr im Februar 1419 zum Bruch zwischen den Eheleuten gekommen zu sein. Ohne dass den Quellen entnommen werden kann, von wem und weshalb Barbara verleumdet wurde, musste sie sich in Begleitung der Tochter Elisabeth und eines kleinen Gefolges in die Verbannung bei Wardein begeben, wo so schlimme Not herrschte, "das sie alle krang worden,... da sie weder brot noch wine hattent...[und] sie lusig und unrein wurdent". Erst zu Weihnachten 1419 kam es in Skalitz auf Bitten König Wladyslaw Jagiellos sowie dank der Vermittlungsbemühungen des Kanzlers Georg von Hohenlohe und des Hofmeisters Ludwig von Öttingen zur Aussöhnung. Es ist eher unwahrscheinlich, dass die Ursache für das Zerwürfnis in der Untreue der Königin zu suchen ist, der von den Zeitgenossen ohne nähere Begründung ein Verhältnis mit den Markgrafen Friedrich I. von Brandenburg und/oder dem Erzbischof Johann von Wallenrode zu Riga unterstellt wurde. Bei dem Vorwurf, es mit der ehelichen Treue nicht allzu ernst zu nehmen, könnte es sich zudem um einen Topos gehandelt haben, denn er wurde auch gegen eine andere Königin, Barbaras Cousine Anna, die 1416 verstorbene zweite Frau des Polen-Königs Wladyslaw II. Jagiello, erhoben, die erst nach einer Untersuchung durch den Erzbischof von Gnesen von der Verdächtigung reingewaschen wurde, unerlaubten Umgang mit zwei Rittern gepflegt zu haben.” (Fordította a Szerk.) Lásd Hoensch (1996).
  26. Lásd Hoensch (1996)

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Engel, Pál, C. Tóth Norbert. Borbála királyné itineráriuma (1405–1438), Itineraria Regum et Reginarum (1382–1438). Budapest: MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodája, 169–187. o (2005) 
  • Hoensch, Jörg Konrad. Kaiser Sigismund. Herrscher an der Schwelle zur Neuzeit 1368–1437. München: Verlag C.H. Beck (1996). Hozzáférés ideje: 2014. augusztus 5. 
  • Mályusz, Elemér. Zsigmond király uralma Magyarországon 1387–1437. Budapest: Gondolat (1984) 
  • Pálosfalvi, Tamás. „Borbála és a Cilleiek”. História 2006 (2). Hozzáférés ideje: 2014. augusztus 5.  
  • Schönherr, Gyula. Az Anjou-ház örökösei, in: Szilágyi Sándor szerk.: A magyar nemzet története, Budapest: Athenaeum (1895). Hozzáférés ideje: 2014. augusztus 5. 
  • Szathmáry, László (1928. február 1.). „Alkémisták a magyar királyi udvarban”. Természettudományi Közlöny 60. Hozzáférés ideje: 2014. augusztus 5.  
  • Wertner, Mór. A középkori délszláv uralkodók genealogiai története (1891) 
  • Windecke, Eberhard. Eberhard Windecke emlékirata Zsigmond királyról és koráról, (ford.: Skorka Renáta) = História Könyvtár – Elbeszélő források 1. (sorozatszerkesztő: Glatz Ferenc), MTA Történettudományi Intézete, História Alapítvány (2008) 
  • Böhme, Johann Gotlob és Johann Gothelf Martini: De Barbara Celeiense, Officina Breitkopfia, Lipcse, 1759. URL: Lásd További információk
  • Fügedi Erik: Uram, királyom... A XV. századi Magyarország hatalmasai, Gondolat, Budapest, 1974.
  • Higgins, Mrs. Napier: Barbara of Cilly, In: Mrs. Napier Higgins: Women of Europe in the Fifteenth and Sixteenth Centuries Vol II., Hurst and Blackett Publishers, London, 105−201, 1885. URL: Lásd További információk
  • Chilian, Hans: Barbara von Cilli, doktori disszertáció, Robert Noske Könyvnyomdája, Borna-Lipcse, 1908. URL: Lásd További információk

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Cillei Borbála témájú médiaállományokat.
Előző
Pomerániai Erzsébet
Német-római császárné Armoiries Saint-Empire bicéphale.svg
1433 – 1437
Következő
Portugáliai Eleonóra
Előző
Nürnbergi Erzsébet
Német királyné Armoiries Saint-Empire bicéphale.svg
1410 – 1437
Következő
Luxemburgi Erzsébet
Előző
Bajor Zsófia
Cseh királyné Blason Boheme.svg
1419 – 1437
Előző
Durazzói Margit
Magyar királyné Hungary Arms.svg
1405 – 1437
Horvát királyné Croatia, Historic Coat of Arms, first white square.svg
1405 – 1437
Előző
Enghieni Mária
Dalmácia királynéja Coat of arms of Dalmatia.svg
1409 – 1413
Következő
Velencei uralom
Előző uralkodó:
Zsigmond
Magyarország uralkodója
1415 – 1419 (Régens)
A Szent Korona
Következő uralkodó:
Zsigmond