II. Ottokár cseh király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Ottokár
Ottokar II Premysl.jpg

Csehország királya
Uralkodási ideje
12531278. augusztus 26.
Koronázása Prága
1261. december 25.
Elődje I. Vencel
Utódja II. Vencel
Életrajzi adatok
Született 1232. ősze
Městec Králové
Elhunyt 1278. augusztus 26. (45 évesen)
Morva-mező (Dörnkrut)
Nyughelye Minoriták temploma, Znojmó[1]
Házastársa 1. Babenbergi Margit
Házastársa 2. Kunigunda
Édesapja I. Vencel
Édesanyja Hohenstauf Kinga
Az 1278-es Morva-mezei csata emlékoszlopa Dürnkrutnál

II. Přemysl[2] Ottokár más néven Nagy Ottokár (csehül Přemysl Otakar II.), (1232 ősze1278. augusztus 26.[3][a 1]) cseh király 1253-tól haláláig; országát rövid időre a Német-római Birodalom legerősebb államává fejlesztette.[4]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Vencel cseh király másodszülött fia. Morva őrgrófként igényt tartott a férfiágon kihalt Babenberg-ház örökségére, mivel II. Frigyes osztrák herceg elesett a IV. Béla magyar király elleni harcokban. 1251-ben megszállta Alsó-Ausztriát hadseregével, és Bécset is sikerült elfoglalnia.[forrás?] 1251 novemberében Ausztria hercegévé választották.[4] II. Ottokár Stájerországot is meg akarta szerezni, de azt a területet IV. Ince pápa a magyaroknak ítélte oda.

1253-ban II. Ottokár cseh király lett, miután apja meghalt.[forrás?] 1254-1255-ben a német lovagrenddel szövetségben keresztes hadjáratokat intézett a pogány poroszok és litvánok ellen.[5] Ezeknek egyedüli eredményét azonban csak Königsberg városának alapítása jelenti.[5] A Király hegye Ottokár tiszteletére kapta a nevét, amiért oly sokszor megsegítette a lovagokat.

Hosszú háborúk során 1260-ban kiűzte az István királyfi (a későbbi V. István) által vezetett magyar seregeket Stájerországból.[forrás?] Ezután békére törekedett a magyarokkal és mivel felesége meddő volt, a pápa engedélyével elvált tőle, és 1261-ben sikerült elnyernie Kunigunda kijevi hercegnő (IV. Béla lányának, Annának a lánya) kezét.[5]

12661267-ben a litvánok ellen vezetett keresztes hadjáratot.[4]

Ottokár tovább folytatta ausztriai hadjáratait: 1269-ben elfoglalta Karintiát és a Karni Alpok vidékét és Isztriát.[4] Ezekért a területekért ismét háborúznia kényszerült a magyarokkal. V. Istvánnal, majd később IV. (Kun) László ellen folytatott sikeres hadjáratot, egy ízben nagy pusztításokat végzett a Dunántúlon. II. Ottokár külpolitikájára a magyargyűlölet volt jellemző, minden királyi családnál igyekezett lejáratni az Árpád-házat.[forrás?]

Ottokár birtokai ekkor Sziléziától az Adriai-tengerig terjedtek, és ő volt a Német-római Birodalom legerősebb hercege. Uralma alatt Csehország belső gazdasága megnövekedett, és nagypolitikája révén az ország külkereskedelme, hírneve fellendült. Leghőbb vágya az volt, hogy elnyerje a német-római császári címet, ám a német bárók és grófok féltek a hatalmától, ezért egy jelentéktelen családból választottak uralkodót maguknak. Így lett a Habsburg I. Rudolfból magas rangú uralkodó, aki meg akarta szerezni az osztrák tartományokat.[forrás?] Ottokár nem ismerte el Rudolfot császárnak. Miután mind a vetélytárs hercegeket, mind saját nemességét maga ellen hangolta, 1274-ben a regensburgi birodalmi gyűlésen megfosztották Ausztriára, Stájerországra és Karintiára vonatkozó jogaitól[4], Rudolf pedig kimondatta rája a „Reichsacht”-ot.[5] De 1276 júniusában kiközösítették a Birodalomból.[4] Rudolf végül betört Ausztriába, és az 1276 novemberi bécsi békekötéssel kényszerítette, hogy Cseh- és Morvaország kivételével valamennyi birtokáról lemondjon.[4]

Két évvel később Ottokár megpróbálta visszaszerezni birtokait, és csapataival Bécs ellen indult.[4] Rudolf viszont a magyarokkal szövetkezett.[5] 1278-ban Dürnkrutnál (másként Morva-mező) zajlott a döntő ütközet.[5] A magyarok lovassága és taktikája döntötte el a győzelmet Rudolf javára[5], a csatában Ottokár is halálát lelte:[5][4] Ottokár látva, hogy a csata elveszett, egy kis csapattal megpróbált elmenekülni, de az osztrákok gyűrűjéből nem tudott kitörni.[6] Lova felbukott és a kétségbeejtő helyzetben a megadást választotta.[6] Nevét hangosan kiáltva jelezte, hogy nem folytatja tovább a harcot.[6] Támadóit azonban a bosszúvágy vezérelte. Miután felismerték, még kegyetlenebbül támadták, szúrták és vágták.[6] Végül 17 sebből vérezve feküdt a földön.[6] Legyőzői még ekkor sem ismertek kegyelmet, hanem lovagiatlan módon a ruháitól is megfosztották.[6]

A pedig Habsburgok azonnal megszerezték a hódított területeit, fia, Vencel csak a cseh koronát tudta megtartani.

Családfa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Ottokár által uralt területek
II. Ottokár (miniatúra a Gulhausen-kódexből)
I. Ottokár
* 1158
† 1230. XII. 15.
  Árpád-házi Konstancia
* 1180. II. 17.
† 1240. XII. 4.
  Fülöp német király
* 1177. VIII.-a
† 1208. VI. 21.
  Irena Angelovna
* 1181
† 1208. VIII. 27.
         
     
  I. Vencel
* 1205 k.
† 1253. IX. 23.
  Hohenstauf Kunhuta
* 1200 k.
† 1248. IX. 13.
 
     
   
1
Babenbergi Margit
* 1204
† 1266. X. 29.
OO    1253
2
Kunigunda
* 1245. VI. 12.
† 1285. IX. 4.
OO    1261
II. Ottokár
* 1232 ősze
† 1278. VIII. 26.
3
szeretők
                   
   2    2    2    3    3
Kunhuta
* 1265. I.-a
† 1321. XI. 27.
 
Ágnes (2)
* 1269. IX. 5.
† 1296. V. 17.
 
II. Vencel
* 1271. IX. 27.
† 1305. VI. 21.
 
Miklós
* 1255 k.
† 1318. VII. 25.
 
Ágnes (1)
† 1260
   3    3    3        
Erzsébet
† 1260
 
leány  János
† 1296. VIII. 26.
 

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Halálát a Notæ Altahenses rögzíti: "Otakarus rex Boemie" [meghalt csatában] "1278 VII Kal Sep" (Notæ Altahenses 1278, MGH SS XVII, p. 422.) [FMG]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bohemia. Otakar Přemysl II 1253-1278 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2010. december 15.)
  2. Mint személynév, nem pedig a dinasztia neve.
  3. The Premyslids (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
  4. ^ a b c d e f g h i Uralkodók és dinasztiák (kivonat az Encyclopædia Britannicából), Magyar Világ Kiadó, 2001, szerkesztette: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János, ISBN 963 9075 12 4 , 526. oldal
  5. ^ a b c d e f g h Bokor József (szerk.). Ottokár, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998) 
  6. ^ a b c d e f A morvamezei ütközet - 1278. augusztus 26. (magyar nyelven). Honvédelem.hu. (Hozzáférés: 2011. november 9.)

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
I. Vencel
Csehország uralkodója
12531278
A cseh címer
Következő uralkodó:
II. Vencel