II. Ottokár cseh király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Ottokár
Ottokar II Premysl.jpg

Csehország királya
Uralkodási ideje
1253 – 1278. augusztus 26.
Koronázása Prága
1261. december 25.
Elődje I. Vencel
Utódja II. Vencel
Életrajzi adatok
Született
1232. ősze
Městec Králové
Elhunyt
1278. augusztus 26. (45 évesen)
Morva-mező (Dörnkrut)
Nyughelye Minoriták temploma, Znojmó[1]
Házastársa 1. Babenbergi Margit
Házastársa 2. Kunigunda
Gyermekei II. Vencel cseh király
Édesapja I. Vencel
Édesanyja Hohenstauf Kinga
Az 1278-es Morva-mezei csata emlékoszlopa Dürnkrutnál

II. Přemysl[2] Ottokár más néven Nagy Ottokár (csehül Přemysl Otakar II.), (1232 ősze1278. augusztus 26.[3][a 1]) cseh király 1253-tól haláláig; országát rövid időre a Német-római Birodalom legerősebb államává fejlesztette.[4]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Vencel cseh király másodszülött fia. Morva őrgrófként igényt tartott a férfiágon kihalt Babenberg-ház örökségére, mivel II. Frigyes osztrák herceg elesett a IV. Béla magyar király elleni harcokban. 1251-ben megszállta Alsó-Ausztriát hadseregével, és Bécset is sikerült elfoglalnia.[forrás?] 1251 novemberében Ausztria hercegévé választották.[4] II. Ottokár Stájerországot is meg akarta szerezni, de azt a területet IV. Ince pápa a magyaroknak ítélte oda.

1253-ban II. Ottokár cseh király lett, miután apja meghalt.[forrás?] 1254-1255-ben a német lovagrenddel szövetségben keresztes hadjáratokat intézett a pogány poroszok és litvánok ellen.[5] Ezeknek egyedüli eredményét azonban csak Königsberg városának alapítása jelenti.[5] A Király hegye Ottokár tiszteletére kapta a nevét, amiért oly sokszor megsegítette a lovagokat.

Hosszú háborúk során 1260-ban kiűzte az István királyfi (a későbbi V. István) által vezetett magyar seregeket Stájerországból.[forrás?] Ezután békére törekedett a magyarokkal és mivel felesége meddő volt, a pápa engedélyével elvált tőle, és 1261-ben sikerült elnyernie Kunigunda kijevi hercegnő (IV. Béla lányának, Annának a lánya) kezét.[5]

12661267-ben a litvánok ellen vezetett keresztes hadjáratot.[4]

Ottokár tovább folytatta ausztriai hadjáratait: 1269-ben elfoglalta Karintiát és a Karni Alpok vidékét és Isztriát.[4] Ezekért a területekért ismét háborúznia kényszerült a magyarokkal. V. Istvánnal, majd később IV. (Kun) László ellen folytatott sikeres hadjáratot, egy ízben nagy pusztításokat végzett a Dunántúlon. II. Ottokár külpolitikájára a magyargyűlölet volt jellemző, minden királyi családnál igyekezett lejáratni az Árpád-házat.[forrás?]

Ottokár birtokai ekkor Sziléziától az Adriai-tengerig terjedtek, és ő volt a Német-római Birodalom legerősebb hercege. Uralma alatt Csehország belső gazdasága megnövekedett, és nagypolitikája révén az ország külkereskedelme, hírneve fellendült. Leghőbb vágya az volt, hogy elnyerje a német-római császári címet, ám a német bárók és grófok féltek a hatalmától, ezért egy jelentéktelen családból választottak uralkodót maguknak. Így lett a Habsburg I. Rudolfból magas rangú uralkodó, aki meg akarta szerezni az osztrák tartományokat.[forrás?] Ottokár nem ismerte el Rudolfot császárnak. Miután mind a vetélytárs hercegeket, mind saját nemességét maga ellen hangolta, 1274-ben a regensburgi birodalmi gyűlésen megfosztották Ausztriára, Stájerországra és Karintiára vonatkozó jogaitól[4], Rudolf pedig kimondatta rája a „Reichsacht”-ot.[5] De 1276 júniusában kiközösítették a Birodalomból.[4] Rudolf végül betört Ausztriába, és az 1276 novemberi bécsi békekötéssel kényszerítette, hogy Cseh- és Morvaország kivételével valamennyi birtokáról lemondjon.[4]

Két évvel később Ottokár megpróbálta visszaszerezni birtokait, és csapataival Bécs ellen indult.[4] Rudolf viszont a magyarokkal szövetkezett.[5] 1278-ban Dürnkrutnál (másként Morva-mező) zajlott a döntő ütközet.[5] A magyarok lovassága és taktikája döntötte el a győzelmet Rudolf javára[5], a csatában Ottokár is halálát lelte:[5][4] Ottokár látva, hogy a csata elveszett, egy kis csapattal megpróbált elmenekülni, de az osztrákok gyűrűjéből nem tudott kitörni.[6] Lova felbukott és a kétségbeejtő helyzetben a megadást választotta.[6] Nevét hangosan kiáltva jelezte, hogy nem folytatja tovább a harcot.[6] Támadóit azonban a bosszúvágy vezérelte. Miután felismerték, még kegyetlenebbül támadták, szúrták és vágták.[6] Végül 17 sebből vérezve feküdt a földön.[6] Legyőzői még ekkor sem ismertek kegyelmet, hanem lovagiatlan módon a ruháitól is megfosztották.[6]

A pedig Habsburgok azonnal megszerezték a hódított területeit, fia, Vencel csak a cseh koronát tudta megtartani.

Családfa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Ottokár által uralt területek
II. Ottokár (miniatúra a Gulhausen-kódexből)
I. Ottokár
* 1158
† 1230. XII. 15.
  Árpád-házi Konstancia
* 1180. II. 17.
† 1240. XII. 4.
  Fülöp német király
* 1177. VIII.-a
† 1208. VI. 21.
  Irena Angelovna
* 1181
† 1208. VIII. 27.
         
     
  I. Vencel
* 1205 k.
† 1253. IX. 23.
  Hohenstauf Kunhuta
* 1200 k.
† 1248. IX. 13.
 
     
   
1
Babenbergi Margit
* 1204
† 1266. X. 29.
OO    1253
2
Kunigunda
* 1245. VI. 12.
† 1285. IX. 4.
OO    1261
II. Ottokár
* 1232 ősze
† 1278. VIII. 26.
3
szeretők
                   
   2    2    2    3    3
Kunhuta
* 1265. I.-a
† 1321. XI. 27.
 
Ágnes (2)
* 1269. IX. 5.
† 1296. V. 17.
 
II. Vencel
* 1271. IX. 27.
† 1305. VI. 21.
 
Miklós
* 1255 k.
† 1318. VII. 25.
 
Ágnes (1)
† 1260
   3    3    3        
Erzsébet
† 1260
 
leány  János
† 1296. VIII. 26.
 

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Halálát a Notæ Altahenses rögzíti: "Otakarus rex Boemie" [meghalt csatában] "1278 VII Kal Sep" (Notæ Altahenses 1278, MGH SS XVII, p. 422.) [FMG]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bohemia. Otakar Přemysl II 1253-1278 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2010. december 15.)
  2. Mint személynév, nem pedig a dinasztia neve.
  3. The Premyslids (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
  4. ^ a b c d e f g h i szerk.: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János: Uralkodók és dinasztiák – kivonat az Encyclopædia Britannicából. Magyar Világ Kiadó. ISBN 963 9075 12 4  , 526. oldal
  5. ^ a b c d e f g h Bokor József (szerk.). Ottokár, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.) 
  6. ^ a b c d e f A morvamezei ütközet - 1278. augusztus 26. (magyar nyelven). Honvédelem.hu. (Hozzáférés: 2011. november 9.)

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
I. Vencel
Csehország uralkodója
12531278
A cseh címer
Következő uralkodó:
II. Vencel