II. Ottokár cseh király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Ottokár

Csehország királya
Uralkodási ideje
1253 1278. augusztus 26.
KoronázásaPrága
1261. december 25.
Elődje I. Vencel
Utódja II. Vencel
Életrajzi adatok
Uralkodóház Přemysl-ház
Született 1232 ősze
Městec Králové
Elhunyt 1278. augusztus 26. (45 évesen)
Morva-mező (Dörnkrut)
NyughelyeMinoriták temploma, Znojmo[1]
Édesapja I. Vencel
Édesanyja Hohenstauf Kinga
Testvére(i)
Házastársa 1. Babenbergi Margit
Házastársa 2. Kunigunda
Gyermekei
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Ottokár témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Az 1278-as morvamezei csata emlékoszlopa Dürnkrutnál

II. Přemysl[2] Ottokár más néven Nagy Ottokár (csehül: Přemysl Otakar II.), (1232 ősze – 1278. augusztus 26.[3][a 1]) cseh király 1253-tól haláláig; országát rövid időre a Német-római Birodalom legerősebb államává fejlesztette.[4]

Élete[szerkesztés]

I. Vencel cseh király másodszülött fia. Morva őrgrófként igényt tartott a férfiágon kihalt Babenberg-ház örökségére, mivel II. Frigyes osztrák herceg elesett a IV. Béla magyar király elleni harcokban.[5] 1251-ben megszállta Alsó-Ausztriát hadseregével, és Bécset is sikerült elfoglalnia. 1251 novemberében Ausztria hercegévé választották.[4]

1253-ban II. Ottokár néven cseh király lett, miután apja meghalt. Stájerországot is meg akarta szerezni, de IV. Béla megegyezett vele, hogy az a tartomány az övé lesz. A megállapodás azonban nem maradt tartós, mert a stájer rendek Ottokár buzdítására fellázadtak a magyar király ellen, és a cseh király fennhatóságát ismerték el. Ottokár hosszú háborúk során 1260-ban kiűzte az István királyfi (a későbbi V. István) által vezetett magyar seregeket Stájerországból. Ezután megszerezte Krajna tartományt is (a mai Szlovénia területének nagy része).[6] Ekkor került a birtokába a felsőlendvai vár is.

Ottokár a hódításai után már békére törekedett a magyarokkal. Mivel felesége meddő volt, a pápa engedélyével elvált tőle, és a magyarokkal kötött béke jegyében 1261-ben feleségül vette IV. Béla unokájának, Kunigundának a kezét.[7]

Csehország ebben az időben nagyot fejlődött. Lakossága – telepítések révén is – gyorsan nőtt, városai gazdagodtak, ezüstbányái Európában a legnagyobbak voltak. Ottokár ennek révén úgy érezte, elérhetővé vált számára a német-római császári trón, ami ekkor üresen állt. A céljaival függött össze, hogy 1254-1255-ben a német lovagrenddel szövetségben keresztes háborúkat intézett a pogány poroszok és litvánok ellen.[7] Poroszország legfontosabb városa, Königsberg (a mai Kalinyingrád) az ő tiszteletére kapta a nevét.[7][6] 1266–1267-ben a litvánok ellen vezetett keresztes hadjáratot.[4]

Ottokár tovább folytatta ausztriai hadjáratait is: 1269-ben elfoglalta Karintiát, a Karni-Alpok vidékét és Isztriát.[4] Ezekért a területekért ismét háborúznia kellett a magyarokkal. V. István, majd később IV. (Kun) László ellen folytatott sikeres hadjáratot, egy ízben nagy pusztításokat végzett a Dunántúlon.

II. Ottokár birtokai ekkor Sziléziától az Adriai-tengerig terjedtek, és ő volt a Német-római Birodalom legerősebb uralkodója. Éppen ezért azonban a német választók féltek a hatalmától, ezért a jelentéktelennek tartott Habsburg Rudolf svájci grófot választották meg, egyelőre királynak. I. Rudolf német király meg akarta szerezni az osztrák tartományokat. Ottokár természetesen nem fogadta el ezt a követelést, de 1274-ben a regensburgi birodalmi gyűlésen megfosztották Ausztriára, Stájerországra és Karintiára vonatkozó jogaitól,[4] majd 1276 júniusában kiközösítették a Birodalomból.[4] Rudolf végül betört Ausztriába, és az 1276. novemberi bécsi békekötéssel kényszerítette, hogy Ottokár Cseh- és Morvaország kivételével valamennyi birtokáról lemondjon.[4]

Két évvel később Ottokár megpróbálta visszaszerezni birtokait, és csapataival Bécs ellen indult.[4] Rudolf a magyarokkal szövetkezett, akik a cseh uralkodóban látták a veszélyesebb ellenfelet.[7] 1278-ban a Morva-mezőn zajlott le a dürnkruti csata,[7] amelyben a magyarok lovassága és taktikája döntötte el a győzelmet Rudolf javára,[7] a csatában Ottokár is halálát lelte:[4][7] Ottokár látva, hogy a csata elveszett, egy kis csapattal megpróbált elmenekülni, de az osztrákok gyűrűjéből nem tudott kitörni.[8] Lova felbukott és a kétségbeejtő helyzetben a megadást választotta.[8] Nevét hangosan kiáltva jelezte, hogy nem folytatja tovább a harcot.[8] Támadóit azonban a bosszúvágy vezérelte. Miután felismerték, még kegyetlenebbül támadták, szúrták és vágták.[8] Végül 17 sebből vérezve feküdt a földön.[8] Legyőzői még ekkor sem ismertek kegyelmet, hanem lovagiatlan módon a ruháitól is megfosztották.[8]

A Habsburgok pedig azonnal megszerezték a hódított területeit, fia, Vencel csak a cseh koronát tudta megtartani.

Családfa[szerkesztés]

Az Ottokár által uralt területek
II. Ottokár (miniatúra a Gulhausen-kódexből)
I. Ottokár
* 1158
† 1230. XII. 15.
  Árpád-házi Konstancia
* 1180. II. 17.
† 1240. XII. 4.
  Fülöp német király
* 1177. VIII.-a
† 1208. VI. 21.
  Irena Angelovna
* 1181
† 1208. VIII. 27.
         
     
  I. Vencel
* 1205 k.
† 1253. IX. 23.
  Hohenstauf Kunhuta
* 1200 k.
† 1248. IX. 13.
 
     
   
1
Babenbergi Margit
* 1204
† 1266. X. 29.
OO    1253
2
Kunigunda
* 1245. VI. 12.
† 1285. IX. 4.
OO    1261
II. Ottokár
* 1232 ősze
† 1278. VIII. 26.
3
szeretők
                   
   2    2    2    3    3
Kunhuta
* 1265. I.-a
† 1321. XI. 27.
 
Ágnes (2)
* 1269. IX. 5.
† 1296. V. 17.
 
II. Vencel
* 1271. IX. 27.
† 1305. VI. 21.
 
Miklós
* 1255 k.
† 1318. VII. 25.
 
Ágnes (1)
† 1260
   3    3    3        
Erzsébet
† 1260
 
leány  János
† 1296. VIII. 26.
 
Ottokár sírja a prágai Szent Vitus székesegyházban

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Halálát a Notæ Altahenses rögzíti: "Otakarus rex Boemie" [meghalt csatában] "1278 VII Kal Sep" (Notæ Altahenses 1278, MGH SS XVII, p. 422.) [FMG]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Bohemia. Otakar Přemysl II 1253-1278 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2010. december 15.)
  2. Mint személynév, nem pedig a dinasztia neve.
  3. The Premyslids (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
  4. a b c d e f g h i Uralkodók és dinasztiák: Kivonat az Encyclopædia Britannicából. A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János. Budapest: Magyar Világ Kiadó. 2001. ISBN 963 9075 12 4  , 526. oldal
  5. Herczegh 45. o.
  6. a b Herczegh 46. o.
  7. a b c d e f g Bokor József (szerk.). Ottokár, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
  8. a b c d e f A morvamezei ütközet - 1278. augusztus 26. (magyar nyelven). Honvédelem.hu. [2011. október 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 9.)

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]


Előző uralkodó:
I. Vencel
Csehország uralkodója
12531278
A cseh címer
Következő uralkodó:
II. Vencel
Előző uralkodó:
III. Ulrich
Karintia hercege
12691276
Következő uralkodó:
Rudolf