II. Béla magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Béla
II. (Vak) Béla.jpg
III. Béla király koponyája alapján rekonstruált arca. (II. Bélának nincs meg a koponyája, ezért arcrekostrukció sem készülhetett róla.) Skultéty Gyula alkotása.

Ragadványneve Vak
Magyar Királyság királya
II. Béla
Uralkodási ideje
1131. márciusa1141. február 13.
Koronázása Székesfehérvár
1131. április 28.[1]
Elődje II. István
Utódja II. Géza
Dalmácia királya
Béla
Uralkodási ideje
11361141
Életrajzi adatok
Uralkodóház Árpád-ház
Született 1108 körül
Elhunyt 1141. február 13. (33 évesen)
Nyughelye Székesfehérvár
Házastársa Ilona
Gyermekei Géza
László
István
Álmos
Zsófia
Gertrúd
Édesapja Álmos
Édesanyja Predszláva
A véres aradi országgyűlés 1131-ben. Miniatúra a Képes Krónikából

II. (Vak) Béla (1108-1110 körül – 1141. február 13.) Árpád-házból származó magyar király. 1131. április 28-ától haláláig uralkodott. Apja Álmos herceg, I. Géza, magyar király fia, anyja Predszláva, II. Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem leánya.

Béla három gyermek közül másodikként született. Nővére, az 1106 körül született Adalheid, húga az 1110 vége körül született Hedvig volt. Adalheid az 1120-as évek elején Szobjeszláv cseh herceg felesége lett, Hedvig 1131 körül III. Lipót osztrák őrgróf fiához, Adalberthez ment férjhez.

Gyermekkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja életét a magyar koronáért folytatott szüntelen – néha titokban, néha nyíltan folytatott – harc jellemezte. Ez a mozgalmas, kalandos élet rányomta bélyegét családja életére is. A kor szokásait figyelembe véve ugyanis, Álmos családja indokoltan gondolhatott arra, hogy Álmos egy meggondolatlan lépése után egyszer nekik is bűnhődniük kell. 1115 körül ez be is következett: Álmos egy újabb akciója után Kálmán király parancsára Álmos herceget – több emberével és az ekkor legfeljebb hétéves Béla herceggel együtt – megvakították. Álmos herceget és Bélát a dömösi kolostorba vitték. Az 1120-as évek közepén ismét menekülniük kellett. Részleteket nem ismerünk, de feltehetően Álmos ismét szervezkedni kezdett a főhatalom megszerzésére. Álmos herceg eljutott Bizáncba, de Béla ismeretlen okból a pécsváradi apátságba került.

II. István 1128 körül kapott hírt a Pécsváradon bujkáló unokaöccséről. A király feleségül kérte Béla számára Ilonát, I. Uros szerb nagyzsupán leányát, majd Tolnán telepítette le őket. Középkori krónikáink szerint István azért karolta fel megvakított rokonát, mert ő magának nem volt fiúgyermeke és Bélát akarta örökösévé megtenni. Ez nem felel meg a valóságnak, mert II. Istvánnak ekkor már unokaöccse, Saul – István Zsófia nevű testvérének fia – személyében kijelölt utódja volt. 1131. március elején meghalt II. István. II. Béla koronázására csak két hónappal később került sor. Ebből arra lehet következtetni, hogy Saul és Béla között harc folyt a trónért, amely Béla győzelmével végződött. Felicián esztergomi érsek 1131. április 28-án Székesfehérvárott magyar királlyá koronázta II. Bélát. A hatalom ezzel az Árpád-ház Kálmán-ágáról az Álmos-ágra szállt át.

A hatalom megszilárdítása, az aradi gyűlés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hatalom egyik ágról másikra kerülése általában együtt jár a belső hatalmi viszonyok átrendeződésével is. A Kálmánt és II. Istvánt támogató főurak kiszorultak a hatalomból, és pozícióba jutottak azok, akik az addigiakban Bélát támogatták. Ebben az esetben azonban – feltehetően a Béla vaksága felett érzett düh, elkeseredettség és bosszúvágy miatt – ez a hatalomváltás véres eseménnyel vette kezdetét. Az 1131-ben Arad mellett tartott országgyűlésen kegyetlenül meggyilkoltatták azokat a főembereket, akikről feltételezni lehetett, hogy felelősek Béla megvakításáért. A források szerint a vérengzésnek hatvannyolc főúr esett áldozatul. Az esemény megszervezésében és kivitelezésében meghatározó szerepe volt Ilona királynénak.

Harc Borisz trónkövetelő ellen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kálmán király törvénytelennek tartott fia, Borisz – tudva, hogy a magyar trónon egy vak király ül – elérkezettnek látta az időt arra, hogy harcot indítson a magyar koronáért. Ehhez Lengyelországban, III. Boleszláv udvarában keresett szövetségest. Mivel 1127 óta ellenséges volt a magyar-lengyel viszony, Borisz itt kedvező fogadtatásra talált, a lengyel hadak megindultak Magyarország ellen. Béla – testvérének osztrák házassága révén – III. Lipót osztrák őrgrófban talált katonai szövetségesre. Az 1132. július 22-én a Sajó folyó völgyében vívott csatában a magyar és osztrák seregek súlyos vereséget mértek Borisz és Boleszló hadaira. Borisz nem halt meg a csatában, de a továbbiakban már nem veszélyeztette Béla királyságát. Ez elsősorban II. Béla hatékony külpolitikájának volt köszönhető.

Külpolitika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Béla korában a magyar külpolitika rendkívül hatékony és sikeres volt. A Borisz elleni háború idején az osztrák őrgrófság és Csehország házassági kapcsolat révén volt Béla szövetségese, Přemysl fejedelmét, Vlagyimirkót és a kijevi fejedelmet, Jaropolkot már ügyes diplomáciával állította maga mellé a király. Így gyakorlatilag bekerítette Lengyelországot Magyarország szövetségeseivel. A magyar-lengyel ellenségeskedésnek az vetett véget, hogy Béla megnyerte ügyének III. Lothár német-római császárt is, akinek követelésére Boleszláv elállt Borisz további támogatásától. II. Béla II. Anaklét ellenpápával szemben II. Incét támogatta, amivel elérte, hogy az egyházi ügyeket teljesen önállóan, pápai beleszólás nélkül intézhette. Tehette ezt annak ellenére, hogy 1106-ban Kálmán király a maga és utódai nevében lemondott az invesztitúra jogáról.

A sikeres kül- és belpolitika lehetővé tette az ország területi terjeszkedését is. 1136-ban Közép Dalmácia újra magyar fennhatóság alá került. 1137-ben II. Béla meghódította Boszniát. (Rámát) és fiát Lászlót (a későbbi II. Lászlót) Bosznia hercegévé nevezte ki.

Belpolitika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A véres leszámolások után építőmunka indult a belpolitikai életben is. A fennmaradt oklevelek tanúsága szerint II. Béla idején kezdett szerveződni az udvarban egy olyan hivatal, amely az oklevelek kiadásával már nemcsak alkalmilag, hanem hivatásszerűen foglalkozott. Ez a hivatal a III. Béla korára kialakult kancellária elődjének tekinthető.

Béla jó viszonyt ápolt a hazai egyházi vezetőkkel, az egyház javára jelentős adományokat tett. Az 1137-ben leégett pannonhalmi apátságot az ő segítségével építették újjá. Mindezek nagymértékben hozzájárultak az ország konszolidálásához.

Béla következetesen bevonta a királyi tanácsot a hatalom gyakorlásába. Nem tehetett mást, mert vaksága miatt teljesen ki volt szolgáltatva környezetének. A források alapján bizonyosra vehető, hogy a hatalmat nem egyedül ő, hanem szűk környezetével – elsősorban Ilona királynéval – együtt közösen gyakorolta.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ilona királynét műveltsége, intelligenciája és határozott jelleme alkalmassá tette arra, hogy Béla mellett az ország előtt gyakorlatilag mint társuralkodó jelenjen meg. Az oklevelek tanúsága szerint az ország lakói is tisztában voltak azzal, hogy az országban ketten uralkodnak. Az uralkodópár gondoskodott az 1131-ben még csaknem a kihalás sorsára jutott Árpád dinasztia továbbéléséről is. A következő gyermekeik születtek:

  • 1130-ban Géza herceg, a későbbi II. Géza magyar király
  • 1131-ben László herceg, a későbbi II. László magyar (ellen)király
  • 1133 körül született István herceg, a későbbi IV. István magyar (ellen)király
  • 1134-ben született Álmos herceg, aki nevét feltehetően nem Álmos nagyfejedelem, hanem nagyapja, Álmos herceg iránti kegyeletből kapta. Keresztelője 1134. június 3-án történt. Még II. Béla életében meghalt.
  • Zsófia születési ideje nem ismert. 1139-ben III. Konrád német király Henrik nevű fiának jegyese volt, de a házasság nem jött létre. Életét admonti apácaként fejezte be.
  • Gertrúd születési ideje nem ismert. 1149 körül III. Miciszláv lengyel uralkodó második felesége lett. 1156-ban halt meg.

Béla apja emlékét is kegyelettel megőrizte. 1137-ben Bizáncból hazahozatta Álmos herceg tetemét és a székesfehérvári bazilikában temettette el.

A vak király a korban megszokottnál mélyebben és érzékenyebben élte át a családjával kapcsolatos eseményeket. Külföldi forrásnak köszönhetően fennmaradtak a császári udvarba távozó Zsófia leányát búcsúztató szavai (1139-ből):

„Ég és föld Ura, te mindent látsz, én viszont semmit sem látok. Rendelésedre, mivel így akartad, én vakká lettem. […] Ő az én egyetlen leányom. […] ma őt […] férjhez adom […] legyen köztem és közted olyan erős megállapodás, Istenem, hogy te őt soha el nem hagyod.”

A művelt császári udvarban kegyetlenül és megalázóan bántak Zsófia hercegnővel. Béla ezt már nem érte meg. Székesfehérváron temették el.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Naptártörténeti kislexikon, összeállította Schalk Gyula, Fiesta-Saxum, 1999, ISBN 963-9084-50-6, 172. oldal

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
II. István
Magyarország uralkodója
1131 – 1141
A Szent Korona
Következő uralkodó:
II. Géza