III. Boleszláv lengyel fejedelem

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
III. Boleszláv
Boleslaus III of Poland.PNG

Lengyelország nagyfejedelme
Uralkodási ideje
1107 – 1138. október 28.
Elődje Zbigniew
Utódja II. Ulászló
Életrajzi adatok
Született 1086. augusztus 20.
Elhunyt 1138. október 28. (52 évesen)
Sochaczew
Házastársa Zbyslava (1085–1112)
Salomea (1101–1144)
Gyermekei Zbyslavától:
II. Ulászló (1105–1159)
1 fiú
1 leány (Judit?)
Salomeától:
Leszek
Riksa (1116–1185)
1 leány
Zsófia
Kázmér
Gertrud
IV. Boleszláv (1121–1173)
III. Mieszko (1122–1202)
Dobroniega (1129–1160)
Judit (1132–1172)
Henrik (1131–1166)
Ágnes (1137–1182<)
III. Kázmér (1138–1194)
Édesapja I. Ulászló
Édesanyja Csehországi Judit
Ferdeszájú Boleszláv – Jan Matejko rajza

III. Boleszláv, más néven Ferdeszájú Boleszláv, Görbeszájú Boleszláv (lengyelül: Bolesław Krzywousty[1]) (1085. augusztus 20.[2]1138. október 28.[2]) Lengyelország fejedelme 1102-től haláláig.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Ulászló Csehországi Judit fiaként született.[2] 10971107 között Sziléziában, Kis-Lengyelországban és a Lublini földeken uralkodott, miközben bátyja, Zbigniew Nagy-Lengyelországban uralkodott. Édesapjuk, 1102-ben bekövetkezett halála után Boleszláv Mazóvia uralkodója is lett.

Önálló uralkodó[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Boleszláv a következő néhány évet a bátyja elleni harccal töltötte és 1107-ben sikerült is elűznie, így önálló uralkodó lett.[3] Zbigniew védelmére kelt a német császár, V. Henrik és 1109-ben hadjáratot indított Lengyelország ellen. A hadiesemények Sziléziában zajlottak (Głogów, Bytom Odrzański és Wrocław védelme). Boleszlávnak a németeket a Psie Polei ütközetben kellett megvernie, azonban ez valószínűleg csak legenda. Ez a történet feltehetően egy félrefordításból ered. Végül a császár visszavonult.

Ezidőben Magyarországot Könyves Kálmán magyar király és testvére, Álmos herceg többszöri viszálya dúlta.[4] Boleszláv a testvérharcok idején Álmost támogatta, ha kellett fegyveresen is, később azonban egyezségre jutott Kálmánnal.[4] Kálmán később támogatta Boleszlávot Zbigniew-vel szemben, illetve katonai támogatást ígért a cseh állam ellen.[4]

Boleszláv 1112-ben visszahívta bátyját, de hamarosan árulással vádolván meg megvakíttatta (Zbigniew nemsokára meg is halt).[3]

Kiátkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezért a bűnéért az egyház kiközösítette Boleszlávot, ami minden alattvalóját felmentette az engedelmesség alól. Hogy az átkot visszavonják, Boleszláv böjtölni kezdett és alamizsnát osztott. Ez azonban nem volt elég, és a reményvesztett király zarándokútra ment Magyarországra, Somogyvárra, a szent Egyed kolostorba. Hamar vissza kellett azonban térnie, mivel távollétében forrongott az ország. Végül mezítláb ment Gnieznoba Szent Wojciech sírjához, ahol 4 napig imádkozott darócba öltözve és hamut szórva fejére, nem beszélt senkihez, miközben alamizsnát osztott a szegények és nélkülözők között. Ezután a vezeklés után végül feloldották az egyházi átkot.

Pomeránia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1113-tól 1135-ig megpróbálta uralma alá vonni Lengyelország korábbi tartományát, Pomerániát.[3] 1119 megszerezte a Gdański Pomerániát (meglehet, hogy ez 1116-ban történt), és 1121-1122 között Nyugati-Pomerániát is meghódította az ottani herceget, Wracisławot hűbéresévé fogadva. Hogy Pomerániát erősebben Lengyelországhoz kösse, Bolesláv keresztény missziót szervezett. Az első, melyet Spanyol Bernát vezetett, minden eredmény nélkül végződött. Két továbbit vezetett bambergi Ottó püspök 1124-1128-ban. Eljutott Pyrzycébe, Stargardba, Wolinba, Szczecinbe és Kołobrzegbe. Végül megkeresztelte a pomerániaiakat, akik a kereszténységet hivatalos vallásnak ismerték el.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lengyelország Ferdeszájú Boleszláv után

1117-ben leverte Skarbimir vajda lázadását, megvakíttatta, és elvette birtokait. 1129-ben Dániával kötött szövetséget. Élete végén Boleszlávnak harcolnia kellett a lengyel egyház függetlenségéért. III. Lothár német-római császárral 1135-ben találkozott Merseburgban, ahol császár megerősítette a lengyel egyházi szervezet függetlenségét a magdeburgi érsekségtől. Boleszláv hűbéresküt is tett Lothárnak.[3]

Az ő udvarában írt a Gallus Anonymus – az első lengyel krónikás.

Testamentum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1138-ból való végrendeletében Ferdeszájú Boleszláv bevezette Lengyelországban a szeniorátus[5] intézményét, hogy ilyen módon őrizze meg az ország egységét attól, hogy fiai harcoljanak egymással a hatalomért. Az országot részekre osztotta: Elűzött Ulászlónak Sziléziát adta Wrocław fővárossal, Göndörhajú Boleszlávnak Mazóviát Płock fővárossal, Öreg Mieszkónak Nagy-Lengyelországot Poznań fővárossal, Sandomierzi Henriknek a sandomierzi földeket, Sandomierz fővárossal. A legidősebb Piast lett a senior (princeps) az ő senior országrésze Kis-Lengyelország és Pomeránia lett. Lehet, hogy egy részt Boleszláv özvegye is örökölt. Halála után ennek ez rész visszaszállt a senior országrészhez.

Feudális széttagoltság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Boleszláv testamentuma jelentette a feudális széttagoltság kezdetét Lengyelországban. Ez gyakori jelenség volt a középkori Európában – megjelent többek között a Kijevi Ruszban, Magyarországon és Németországban. Boleszláv halála után a hatalmat, mint legfelső herceg, Elűzött Ulászló vette át.

Családfa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

4. Megújító Kázmér
1058. november 28.
     
    2. I. Ulászló Herman
1102. június 4.
5. Kijevi Dobronega Maria
1087
       
      1. Ferdeszájú Boleszláv
1138. október 28.
6. II. Vratiszláv
1092. február 14.
   
    3. Cseh Judit
1086. december 24.
   
7. Adelaida
1062. február 27.
     
 

Feleségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bokor József (szerk.). [mek.oszk.hu/00000/00060/html/014/pc001456.html#10 Boleszláv], A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.) 
  2. ^ a b c szerk.: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János: Uralkodók és dinasztiák – kivonat az Encyclopædia Britannicából. Magyar Világ Kiadó. ISBN 963 9075 12 4  , 92. oldal
  3. ^ a b c d U. és d., 93. oldal
  4. ^ a b c Magyar - Lengyel történelmi kapcsolatok a X. századtól (magyar nyelven). Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület. (Hozzáférés: 2008. február 4.)
  5. A trónöröklési rendszer átmenet volt az elsőszülöttség, illetve a férfi örökösök egyenlő részesedésének elve között. (U. és. d., 92. o.)

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz III. Boleszláv lengyel fejedelem témájú médiaállományokat.


Előző uralkodó:
Zbigniew
Lengyel uralkodó
11071138
A lengyel címer
Következő uralkodó:
II. Elűzött Ulászló