I. Ulászló magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Ulászló
Władysław III Warneńczyk by Aleksander Lesser.PNG
I. Ulászló egy 19. századi festményen

Lengyelország királya
Uralkodási ideje
1434. június 1. – 1444. november 10.
Koronázása Waweli székesegyház, Krakkó
1434. július 25.
Elődje II. Ulászló
Utódja Interregnum (1444–1447), majd IV. Kázmér
Magyarország királya
Uralkodási ideje
1440. május 15. – 1444. november 10.
Koronázása Székesfehérvár
1440. július 17.
Elődje Albert
Utódja V. László
Életrajzi adatok
Uralkodóház Jagelló-ház
Született
1424. október 31.
Krakkó
Elhunyt
1444. november 10. (20 évesen)
Várna
Házastársa jegyese:
Habsburg Anna (1432–1462)
Gyermekei nem születtek
Édesapja II. Ulászló
Édesanyja Holszański Zsófia

Magyarországon I. Ulászló, Lengyelországban III. Ulászló (lengyelül: Władysław III Warneńczyk[1]) (Krakkó, 1424. október 31.Várna, 1444. november 10.) Jagelló-házból származó magyar király és III. Ulászló néven lengyel király is. Lengyelországban 1434. június 1-jétől, Magyarországon 1440. július 17-étől haláláig uralkodott. Apja II. Ulászló lengyel király, a Jagelló-ház első jelentős uralkodója, anyja II. Ulászló negyedik felesége, Holszański Zsófia volt.

Lengyelország királya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ulászló elsőszülött fiúként, II. Ulászló uralkodásának 38. évében született, ezért apja azonnali lépéseket tett a trónöröklés biztosítására, de 1431-ig apjának a második, Cillei Annával kötött házasságából született lánya Hedvig hercegnő volt a trónörökös, hiszen Ulászló herceg nővére III. Kázmér lengyel király dédunokájaként tartott igényt a lengyel trónra, míg Ulászló herceg nem volt a lengyel királyi ház, a Piast-dinasztia leszármazottja. II. Ulászló uralkodása idején Lengyelország Kelet-Európa egyik vezető hatalmává vált, ugyanekkor erre az időszakra esik a lengyel főpapság és főnemesség megerősödése is, így Ulászlónak őket kellett megnyernie célja eléréséhez. Évekig tartó kötélhúzás kezdődött a király és nemessége között, és végül az 1430-ban Jedlniában tartott tárgyalások alkalmával a nemesség újabb privilégiumokat csikart ki magának. Az 1433-ban Krakkóban szentesített törvények drámaian csökkentették a lengyel király hatalmát, többek között a király a nemesség jóváhagyása nélkül nem verethetett új pénzt és a nemeseknek jogukban állt gyűléseik alkalmával a király jelenléte nélkül is intézni az ország ügyeit. Az engedmények megtették hatásukat, mert II. Ulászló halála (1434. június 1.) után fiát III. Ulászló néven Krakkóban lengyel királlyá koronázták. III. Ulászló ekkor még kiskorú volt, ezért a tényleges hatalmat a királyi tanács és elsősorban a nagy befolyással rendelkező krakkói püspök, Zbigniew Olesnicki gyakorolta. Ulászlót 1438 decemberében ismerték el felnőtt korú uralkodónak.

Władysław Warneńczyk.PNG

Magyar királlyá koronázása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon Albert király 1439. október 27-ei halála utat nyitott a nemzeti és udvari pártok trónharcaihoz. Két jelentős párt alakult ki. A Habsburg-pártiak azt akarták, hogy Albert még meg sem született fiúutódja – a későbbi V. (Utószülött) László – kerüljön a magyar trónra. A nagyobb erőt képviselő és a pápa által is támogatott németellenes párt úgy vélekedett, hogy a fenyegető török veszély miatt az ország kormányzását nem lehet egy csecsemőre bízni, ezért Ulászló magyar királlyá koronázását szorgalmazták. 1440. január 1-jén a budai országgyűlés Ulászlót választotta magyar királlyá. Az országgyűlés után magyar bárókból álló küldöttség indult Krakkóba, amely 1440. március 8-án egyezett meg Ulászlóval a magyar királlyá koronázás feltételeiről, ezért Ulászló megválasztásának napját sokszor ezzel a dátummal adják meg. A magyar történelemben ez volt az első alkalom, hogy a köznemességnek döntő szava volt a királyválasztásban. Ulászló királyságát feltételekhez kötötték. Ezek szerint Ulászlónak a koronázás előtt köteleznie kellett magát, hogy visszaadja Magyarországnak a még Zsigmond által elzálogosított szepességi városokat, hogy védelmezni fogja Magyarországot a töröktől, továbbá feleségül veszi Luxemburgi Erzsébet királynét.

Ekkorra azonban a magyarországi jogi helyzet gyökeresen megváltozott. 1440. február 22-én Komáromban megszületett Habsburg Albert utószülött fia, László. Erzsébet királyné elutasította a magyar rendek javaslatait és az Ulászlóval kötendő házasságot. [2]

Ulászló 1440. április 21-én lépte át a magyar határt seregével együtt, április 23-tól május 4-ig Késmárkon tartózkodott. Majd Iglón és Eperjesen keresztül Rozgonyi Simon püspökhöz Egerbe ment, ahová május 14-én érkezett meg. [3]

A közben a Visegrádról titokban elvitt Szent Koronával a három hónapos Lászlót 1440. május 15-én Erzsébet királlyá koronáztatta. V. László koronázása formailag a magyar szokásjog mindhárom feltételének megfelelt: Székesfehérvárott, a magyar Szent Koronával és Szécsi Dénes, esztergomi érsek közreműködésével történt. A Szent Koronán kívül a többi koronázási jelvény hiányzott, de ez nem befolyásolta a koronázás érvényét.

Ulászló május 19-én érkezett Budára. Az Ulászló-párti nemesek 1440. június 29-én érvénytelennek nyilvánították V. László koronázását és a börtönnel megfenyegetett Szécsi Dénes közreműködésével, egy alkalmi – a Szent István székesfehérvári ereklyetartójáról leszerelt – koronával 1440. július 17-én királlyá koronázták Ulászlót. Ez a koronázás azonban így csak a szükséges háromból csak két feltételnek felelt meg az alkalmi korona miatt. Az országnak mindenesetre két koronás királya volt. Mivel a rendek többsége Ulászlót támogatta, az ország nagyobb részét ő ellenőrizte. Mindez polgárháború kezdetét jelentette.

Polgárháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az V. László és I. Ulászló hívei között zajló belháború 1440-ben kezdődött és – a közben megkötött béke ellenére – gyakorlatilag csak Ulászló halálával ért véget. Ulászló hívei között volt az egyik leggazdagabb magyar főúr, Újlaki Miklós továbbá a bárói családok közül a Rozgonyi, a Hédervári és a Pálóczy. Ebben az időszakban indult Hunyadi János szörényi bán felfelé ívelő karrierje, aki a kezdetektől Ulászlót támogatta. V. László és Erzsébet mellett Cillei Ulrik, horvát és szlovén bán és a Garai család állt.

Erzsébet királyné V. László koronázása után Győrből átköltözött Pozsonyba a koronával együtt. Győrben hagyta Cillei Ulrikot valamint egy cseh és német zsoldosokból álló erős helyőrséget. Ulászló lengyel–magyar hadserege metámadta Győrt és június 15. körül bevette. A lengyel seregrész vezére Jan Čapek ze Sán cseh nemes és Drslav Włostovský, a magyaré Rozgonyi Simon volt. [4]

Erzsébetnek sikerült megnyernie támogatónak Jan Giskra cseh zsoldosvezért, aki 1440-ben már Észak-Magyarország tekintélyes részét uralma alatt tartotta, és tizezer fős hadserege Erzsébet fegyveres erejének jelentős részét alkotta. Giskra északi hadműveleteivel gyakorlatilag elvágta Ulászló kapcsolatát Lengyelországgal. A belháború egyetlen jelentős csatáját 1441. január elején Bátaszék mellett vívták, ahol a Hunyadi János vezette csapatok döntő győzelmet arattak Garai László serege felett. Ulászló hívei ezután kisebb ütközetekben fokozatosan szorították vissza a Habsburg-barát erőket, csak Giskra erőit nem sikerült kiszorítani felső-magyarországi állásaikból. Mivel az elhúzódó harcok nem hoztak eredményt, a felek 1442. december 14-én békét kötöttek. A fegyverszünet megkötése után öt nappal Erzsébet királyné meghalt.

Törökellenes harcok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A belháborúkban szerzett érdemei elismeréseként Ulászló 1440 végén erdélyi vajdává, temesi ispánná és Nándorfehérvár főkapitányává nevezte ki Hunyadi Jánost. Hunyadi ezzel a törökellenes harc teljes frontszakaszának parancsnoka lett. 1443 őszén Ulászló és Hunyadi együtt vezette azt a sikeres hadjáratot, amelyet a történetírás hosszú hadjáratnak nevez. A jelentős győzelmek felébresztették a törökök elleni döntő csapás reményét. A II. Murád szultánnal 1444. június 12-én Drinápolyban kötött, számunkra igen előnyös béke ellenére az Ulászló és Hunyadi János vezette keresztény had 1444. szeptember 22-én támadást indított a törökök ellen. A béke ugyanis fizikailag lehetetlen feltételeket tartalmazott a törökökre nézve, például minden átadásra kerülő várat nyolc napon belül kellett volna kiüríteni, és ezt a törökök nem is tudják teljesíteni. II. Murád azonban a vártnál gyorsabban reagált, és 1444. november 10-én a várnai csatában döntő vereséget mért a támadókra. A csatában életét vesztette Ulászló király is.

A király holttestét nem találták meg, a török krónikák szerint levágták a fejét és közszemlére tették. Pietro Ransano krónikás szerint a király a combján és karján kapott sebet, és arról tudósít, hogy egyesek szerint túlélte a csatát. Ennek alapján és más utalások miatt időnként felkapott témává válik, hogy Ulászló tovább élt, és Cipruson keresztül Portugália partvidékére utazott, ahol aztán leélte életét, megnősült, és húsz évvel később halt meg.

Címere

Emléke Bulgáriában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Várna legfontosabb körútját I. Ulászlóról nevezték el (Bulevard Vladislav Varnenchik), második legnagyobb körútját Hunyadi Jánosról (Bulevard Jan Hunyad). I. Ulászló emlékére pedig 1924-ben mauzóleum-emlékparkot alapítottak, ahol felállították a király jelképes síremlékét (kenotáfiumát).

Családfa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olgierd
sz. kb. 1296.
† 1377. május
Julianna Twerska
sz. 1320-ban vagy később
† 1392 tavasza
Andrzej Holszański Aleksandra Drucka
         
     
  II. Ulászló
sz. kb. 1351.
† 1434. VI. 1.
Zofia Holszańska
sz. kb. 1405.
† 1461. IX. 21.
     
   
I. (III.) Ulászló
sz. 1424. X. 31.
† 1444. XI. 10.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ez a melléknév várnait jelent, nem egykorú ragadványnév, hanem a halál helye
  2. Papajík: Jan Čapek 128–129. o.
  3. Papajík: Jan Čapek 129. o.
  4. Papajík: Jan Čapek 129. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Papajík: Jan Čapek: David Papajík: Jan Čapek ze Sán cseh nemes és szerepe a magyar koronáért folytatott harcban (1440–1443). Aetas, XXVIII. évf. 1. sz. (2013) 128–136. o.
  • Stanislaw A. Sroka: I. Ulászló (In.: Kristó Gyula: Magyarország vegyes házi királyai, Szukits Könyvkiadó – 2003, ISBN 963-9441-58-9)
  • Révai nagy lexikona
  • Bertényi Iván: A magyar korona története, Kossuth Könyvkiadó – 1986, ISBN 963-09-2563-X
  • Engel Pál: A váradi hamis béke (História 1995/4)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
Albert
Magyarország uralkodója
14401444
A Szent Korona
Következő uralkodó:
V. László
Előző uralkodó:
II. Ulászló
Lengyel uralkodó
14341444
A lengyel címer
Következő uralkodó:
IV. Kázmér