Kenotáfium

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A hirosimai Memorial Cenotaph

Kenotáfium (görög forma kenotáfion, latin forma cenotaphium): üres síremlék, emléksír, szimbolikus sír vagy álsír. Olyan síremlék, amelybe nem temettek senkit, hanem olyan személy(ek) emlékét őrzi, aki(k)nek teste máshol, vagy ismeretlen helyen van eltemetve, vagy a holttest(ek) nem lelhető(k) fel, nem férhető(k) hozzá (pl. tengerbe vesztek).

A szó eredete, írásmódjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ógörögül κενοτάφιο[ν] szó (kenotafio[n]) jelentése „üres sír”. Etimológiája: κενός, (kenosz) = „üresség” és τάφος (taphosz) = „a sír”).

Történelmi háttér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az álsírok és kultikus sírok időben első előfordulása az ókori Egyiptomban találhatók. Az egyiptomi halottkultusz elképzelései lehetővé tették, hogy a több helyen épített sírok mindegyike szolgálhasson kultikus célokat.

Az első görög kenotáfiumok egyszerű síremlékek voltak, amiket azok emlékére emeltek, akiknek földi maradványait nem találták meg. A régi görögök vallási hite szerint a temetetlen holtak lelke nem juthatott be az alvilágba, hanem a Styx partján kellett bolyonganiuk mindaddig, amíg testüket el nem temették. Ezért, ha a halott eltemetése nem volt lehetséges, legalább jelképes temetést végeztek, például port hintettek a holttestre (lásd Szophoklész: Antigoné c. drámájának történetét). Ha a holttest nem volt hozzáférhető, például tengerbe veszett, akkor üres síremléket (κενοτάφιον) állítottak neki. Ugyanily emlékművet állítottak néha az idegen földön eltemetett nevezetes férfiaknak is.

Ezt a szokást követték a rómaiaknál (cenotaphium) is. Hitük szerint a holtak szellemét (dii manes) kellett megbékíteni ezzel a cselekeddettel. Csak gonosztevők és hazaárulók testét hagyták temetetlenül, vadállatok és madarak zsákmányául. Az ilyen síremlék felszentelésekor a halottat fennszóval háromszor nevén szólították, és meghívták, hogy költözzék be az üres sírba. Hasonlóan jártak el az otthonuktól távol eltemetett személyek esetében is, ilyenkor a családtagok, vagy a polgártársak díszes síremléket emeltek az elhunyt szülőhelyén. Cenotáfiumnak nevezték azokat a mauzóleumokat is, amelyeket valaki még életében emeltetett saját maga vagy családtagjai részére. A cenotáfiumot a rómaiak tumulus honorarius-nak[1], vagy inanis-nak [2], jelezve, hogy a sír csak emlékműve valakinek, aki nincsen odatemetve.

Cenotáfiumok a radzsasztáni Bada Bagh-ban (India).

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Lásd Suetonius: Cézárok élete, Claudius 1
  2. Lásd Vergilius: Aeneis, III. 303.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A londoni Cenothaph

Ismertebb kenotáfiumok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000 764. o. ISBN 9639257028  
  • Officina egyetemes lexikon. Főszerk. Markó László. Budapest: Officina Nova. 1994. ISBN 963-8185-87-2
  • Művészeti kislexikon. Akadémiai Kiadó 1973.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kenotáfium témájú médiaállományokat.