II. Mátyás magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Mátyás magyar király
Matthias - Holy Roman Emperor (Hans von Aachen, 1625).jpg
Született
1557. február 24.
Bécs
Elhunyt
1619. március 20. (62 évesen)
Bécs
Házastársa Habsburg–Tiroli Anna magyar királyné
Szülei Habsburg Mária magyar királyné
Miksa magyar király
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Mátyás magyar király témájú médiaállományokat.
II. Mátyás cseh királyi ornátusban

Mátyás osztrák főherceg Mathias von Österreich, (Bécs, 1557. február 24.1619. március 20.), a Habsburg-ház osztrák ágából származó főherceg, 1608-tól II. Mátyás néven Magyarország királya, 1611-től (I). Mátyás néven Csehország királya, 1612-től pedig (I.) Mátyás néven német-római császár. (Csehország és a Birodalom első és egyetlen Mátyás nevű uralkodója).

Út a hatalomig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Miksa császár (1527–1576) és Habsburg Mária spanyol infánsnő (1528–1603) harmadik fia, egyébként ötödik gyermeke. 1557. február 24-én született Bécsben. Mátyás főherceg mindenáron hatalomra akart kerülni, ám a bátyja, II. Rudolf császár által javasolt utat, miszerint egyházi hercegséget kellett volna vállalnia, nem volt hajlandó követni. A németalföldi szabadságharc során a déli, katolikus tartományok tárgyaltak vele, mire ő titokban odautazott. 1578-ban meg is választották helytartónak. Jogköre azonban igen korlátozott volt, ráadásul a tartományokat sem sikerült megtartania.

Kegyvesztetten Linzben kellett letelepednie, azonban ifjabbik bátyja, Ernő főherceg 1595-ös halála után megszerezte a felső- és alsó-ausztriai hercegségeket. Mivel Rudolf császár Prágában rendezte be székhelyét, Mátyás főherceg meglehetős önállósághoz jutott. A tizenöt éves háborúban Mátyás lett a magyarországi keresztény hadak fővezére, ám sem katonai, sem politikai sikereket nem tudott elérni. Nagy botrányt kavart, amikor 1604-ben az országgyűlés határozatai közé beiktattak egy XXII-es számmal ellátott törvénycikket, ami a vallásügyek tárgyalásának jogát kivette az országgyűlés kezéből, miközben megerősítette a Habsburg-uralkodók minden eddigi, katolicizmust támogató törvényét.

II. Rudolf egyre betegesebb lett, és üldözési mániája is elhatalmasodott rajta ekkorra. 1606-tól kezdve Mátyást a fivérei már a Habsburg-dinasztia fejének tekintették, amit 1608-ban valóra is váltott. Rudolf engedélye nélkül januárban összehívta a pozsonyi országgyűlést, ahol a magyar, felső- és alsó-ausztriai rendek konföderációra léptek a császár lemondatására. Később a morva rendek is csatlakoztak, Mátyás pedig seregeik élén betört Csehországba. Rudolf lemondott a Magyar Királyságról és az osztrák örökös tartományokról, cseh királyi és német-római császári címét azonban megtartotta. Mátyás a malosevicei mezőn vette át bátyja küldöttségétől a Szent Koronát.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Rudolf átadja a koronát Mátyásnak Prága mellett [1]

Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Mátyást 1608. november 19-én koronázták magyar királlyá a Szent Koronával Pozsonyban. (Érdekesség, hogy ekkor említik először a piros-fehér-zöld magyar nemzeti színű díszítéseket). Miután Mátyás „kiütötte Rudolfot a nyeregből”, azt szerette volna, ha magyar rendek minden további vita nélkül királlyá koronázzák őt. A rendekhez intézett előterjesztésében is így kérte, nem pedig királlyá választását. A választás kifejezést ugyanúgy kerülte, mint apja és nagyapja, mikor utódaik megkoronázását sürgették. A rendek kihasználták helyzeti előnyüket, ezért Mátyás szentesíteni kényszerült a szabad vallásgyakorlatot, az országgyűlés és a nádori tisztség reformját, a jobbágyköltözést pedig a vármegyék hatáskörébe helyezte. Megerősítette az annak idején Bocskai Istvánnal kötött bécsi békét és garantálta a hajdúk privilégiumait. Az új magyar nádor, Illésházy István, majd annak rövidesen bekövetkező halála után utódja, a protestáns Thurzó György (1609–1616) szintén a vallásbékéért szállt síkra. A rendek jól körülbástyázták a rendi jogaikat, amelynek köszönhetően Magyarországon újra virágkorát élhette a rendi dualizmus.

Az Erdélyi Fejedelemséggel szemben kezdetben baráti politikát folytatott: 1611-ben Tokajban „örök béke” született Magyarország és Erdély között. Ennek ellenére 1614-ben Mátyás pénzt kért az osztrák rendektől a linzi gyűlésen a Bethlen Gábor elleni harcra. A fejedelemmel mégis kénytelen volt kiegyezni 1615-ben Nagyszombatban, amikor is elismerte Erdély fejedelemválasztó jogát. Bethlen viszonzásul elismerte, hogy fejedelemsége a magyar korona alá tartozik, és titkos szövetségi és segítségnyújtási szerződést is kötött Mátyással. Ő azonban 1616-ban másodszor is Bethlen ellen fordult: homonnai Drugeth Györgyöt, Zemplén vármegye főispánját léptette fel trónkövetelőként. A kísérlet hamar kudarcot vallott, és az erdélyi seregek végigdúlták Felső-Magyarországot.

Magyarországon kívül[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel a Mátyást hatalomra segítő „nemzetközi” rendi konföderáció tovább működött, visszafogva esetleges túlkapásait, sikerült nyomást gyakorolni a királyra, aki Ausztriában és Morvaországban is elfogadta a vallásszabadságot engedélyező törvényt. A rendek támogatását élvezve 1611-ben Mátyás a cseh királyi címéről is lemondatta bátyját, aki 1612. január 20-án elhunyt. Mátyást ekkor Frankfurtban császárrá koronázták, amely alkalomból több hajdúváros kiváltságait megerősítette.

Trónutódlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Mátyás elég későn, 54 évesen nősült 1611-ben. Választottja unokahúga, Tiroli Anna főhercegnő (1585–1618) volt, ám nem született gyermekük. Az idősödő, testileg és szellemileg mindinkább megviselt uralkodó 1617-ben kénytelen volt örökösévé kinevezni unokaöccsét, Belső-Ausztria tartományurát, Stájerország hercegét, Ferdinánd főherceget, akit még Mátyás életében, 1618. július 1-jén koronáztak magyar királlyá Pozsonyban. Ferdinánd minden téren éreztette az egyre betegebb, és mindinkább magatehetetlenebb nagybátyjával szemben, hogy nem sok van már hátra számára, és hogy mennyire nem ért egyet politikájával. Mátyás akarata ellenére leváltotta Khlesl bíborost, és minden fórumon éreztette vele, hogy már útban van. Mátyás felesége ezt, egyszer meg is jegyezte gúnyosan: „A császár tovább él, mint Kedveltséged szeretné; a jámbor untatja Kedveltségedet.”[2] A többségében protestáns magyar rendek félelemmel tekintettek Ferdinánd főhercegre, hiszen közismert volt erős katolikus vallásossága és türelmetlensége. Ugyanebben az évben iktatták volna be Csehországban is, azonban a protestáns cseh rendek fellázadtak a jezsuita befolyás alatt álló Ferdinánd ellen, amivel kitört a harmincéves háború. II. Mátyás 1619. március 20-án hunyt el, a bécsi kapucinusok templomának kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Tolnai világtörténelme. Ujkor
  2. Szilágyi Sándor A Magyar Nemzet Története

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Mátyás magyar király témájú médiaállományokat.



Előző uralkodó:
Rudolf
Magyarország uralkodója
1608-1619
A Szent Korona
Következő uralkodó:
II. Ferdinánd
Előző uralkodó:
II. Rudolf
Német király
1612-1619
Német-római császár
1612-1619
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
II. Ferdinánd
Előző uralkodó:
II. Rudolf
Csehország uralkodója
1611-1619
A cseh címer
Következő uralkodó:
II. Ferdinánd