III. Konrád német király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
III. Konrád
Konrad III Miniatur 13 Jahrhundert.jpg
III. Konrád király 13. századi ábrázolása egy miniatúrán

Német ellenkirály
Uralkodási ideje
1127. december 18.[1]1135. szeptember 29.[1]
Elődje nem öröklődik
Utódja nem öröklődik
Német király
Uralkodási ideje
1138. március 7.1152. február 15.
Koronázása Aachen
1138. március 18.[1]
Elődje III. Lothár
Utódja I. Frigyes
Életrajzi adatok
Uralkodóház Stauf-ház
Született 1093
Bamberg
Elhunyt 1152. február 15. (59 évesen)
Bamberg[1]
Nyughelye Bambergi Katedrális[2]
Házastársa Komburgi Gertrúd
Házastársa Sulzbachi Gertrúd
Édesapja I. Frigyes sváb herceg
Édesanyja Németországi Ágnes bajor hercegnő

III. Konrád (németül Konrad III.), (1093[3]1152. február 15.[1][3]) német ellenkirály 1127-től 1135-ig és német király 1137-től haláláig a Stauf-házból, 1116-tól keleti-frank herceg, itáliai király.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Frigyes sváb herceg és Waiblingeni Ágnes hercegnőnek, IV. Henrik leányának fiaként született.[1] 1116-ban kapta meg a keleti-frank tartomány hercegi címét, míg bátyja, II. Frigyes V. Henrik birodalmi kormányzója lett.

Ellenkirálysága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bátyja a Stauf-hívekkel 1127. december 18-án ellenkirállyá választatta a Süpplingenburgi-házból való III. Lothárral szemben.[1] Megválasztását követően a jog szerint uralkodó hűségén megmaradvó német egyházfők kimondták rá az átkot.[1] Mivel Németországban nem tudta érdemben kiterjeszteni az őt elismerők körét, s mert az ekkorra már Észak-Itáliában jelentős hatalommal bíró Milánó városa mellé állt, Lombardiába ment (11281130).[1]

1128-ban a milánói egyházfő segítségével meg is koronázták lombard királlyá, de ezzel Konrád csak egy újabb jelentős ellenfelet szerzett.[1] A pápa, akinek ellensége volt az érsek, szintén kiközösítette az egyházból.[1] A II. Honoriusz halálát követő kettős pápaválasztás pillanatnyi lélegzetvételhez juttatta ugyan, de Lothár 1133-as visszatérte az itáliai hadjáratról gyorsan véget vetett királyságának.[1] Lothár veje, Büszke Henrik szász és bajor herceg bevette Ulm vársát, ezután pedig kettejük közös hadereje elfoglalta Konrád bátyja hercegségét.[4] Miután Frigyes meghódolt, öccse sem folytathatta tovább az ellenállást.[5] Alávetette magát Lothárnak, és 1135-ben lemondott a királyi címről.[5]

Trónralépte[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lothár halála után, 1138. március 7-én, egy rendkívüli birodalmi gyűlésen Koblenz városában a trieri Albero érsek javaslatára Konrádot mégis német királlyá választották a Büszke Henrikkel szemben. Március 18-án[1] koronázta meg a pápai legátus Aachen városában.[3]

A Welf–Stauf háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Büszke Henriktől két hercegsége (bajor, szász) egyikének egy visszaadását követelte, hogy a Welf-ház hatalmát megtörje.[3] Mivel Henrik tiltakozott, Konrád birodalmi átokkal sújtotta és Szászországot hívének, Medve Albertnek adományozta.[3] Kirobbant a nagy WelfStauf háború.[5] 1139-ben Konrád Henriktől elvette a Bajor Hercegséget is és mostoha testvérének, IV. Lipót osztrák őrgrófnak adományozta.[3] Bár 1140-ben Weinsbergbél fényes győzelmet aratott, de a Welfek hatalmát még sem tudta megtörni.[3]

A harcokat csak az 1142-es frankfurti béke zárta le[5], amit már az időközben elhalt Henrik fiával, Oroszlán Henrikkel kötött.[3] Ennek értelmében a Welfek visszakapták Szászországot, de Bajorország az osztrák Babenbergekre szállt.[5][6]

Csehországi hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1142-ben Konrád eredményes háborút vezetett Csehországba II. Ulászló támogatására a trónkövetelő II. Konrád morva-znaimi herceg ellenében.[5] A hadjárat eredményeképpen sikerült Ulászlót visszaültetnie trónjára.[3]

Lengyelországi hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elűzött sógora, a fivérei által a seniori hercegi címtől, valamint tartományaitól, Krakkótól és Sziléziától megfosztott II. Ulászló lengyel fejedelem megsegítésére indított 1146-os lengyelországi vállalkozása ellenben sikertelenül véződött.[5]

Magyarországi hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

III. Konrád átvonul Magyarországon

Konrád tervei között szerepelt a Magyar Királyság hűbéri hódóltatása is.[5] Ebből a célból támogatta a néhai Könyves Kálmán állítólagos fiát, Boriszt. A II. Géza ellen fellépő trónkövetelő 1146-ban osztrák–bajor sereg élén tört be Magyarországra, de már Pozsony előtt elakadt próbálkozása.

II. Géza támadásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Borisz kísérletére adott válaszként II. Géza – II. Roger szicíliai királlyal együtt – VI. Welf rendszeres pénzbeli támogatásába kezdett, majd Ausztriára támadva, vereséget mért a Bajor Hercegséget is uraló II. Henrik osztrák őrgrófra.[5] Úgy tűnt, a háború elkerülhetetlen lesz.[5]

Részvétel a II. keresztes hadjáratban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ám ehelyett III. Konrád az egyház – pontosabban Clairvaux-i Szent Bernát – nyomására 1146. december 27-én felvette a keresztet, és 1147. májusában 70 000 emberrel indult a második kereszteshadjáratra.[3] A dolog miértje az első keresztes állam, az Edesszai Grófság hasonnevű székhelyének eleste volt.[6]

Mint az első keresztesek, Konrád is a szárazföldi utat választotta, és Magyarországon, valamint a Balkán-félszigeten keresztül Kisázsiába ment.[3] Itt az éhínség és a szeldzsukok teljesen megsemmísítették hadseregét.[3] Kénytelen volt bevárni VII. Lajos francia királyt, akinek társaságában előbb a tengerparton, majd a tengeren utazott tovább.[3] A szentföldi keresztes államok érdekeit teljesen figyelmen kívül hagyva, az utóbbiakkal addig szövetségesi viszonyban lévő Búridák vezette Damaszkusz sikertelen ostromával fulladt kudarcba a hadjárat.[5] Az út egyetlen eredménye egy egyezmény volt, amely Konrád és normannok által támadott I. Manuél bizánci császár koalícióját még erősebbé tette, s amelynek értelmében a két uralkodó a következő évben közösen lépett fel Dél-Itáliában a normannok ellen.[5]

Németországi lázadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hamarosan összeállt az ellentábor is.[5] II. Roger, VII. Lajos, VI. Welf, valamint a hozzájuk csatlakozó pápaság célja nem kevesebb volt, mint egy új keresztes hadjárat indítása Bizánc megdöntésére.[7] Welf, aki szintén ott harcolt Konráddal a Szentföldön, ám a királynál előbb tért haza, lázadást robbantott ki Németországban.[8] Ez utóbbi 1150-ben elbukott, és Welf kénytelen volt lemondani Bajorországra támasztott igényéről, ám annyit sikerült elérnie, hogy a Roger elleni, egyeztetett hadjárat elmaradt.[8]

Keresztes hadjárat a szlávok ellen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Uralkodása alatt került sor Büszke Henrik fiának, Oroszlán Henriknek Niklot abodrita fejedelem elleni 1147-es keresztes hadjáratára – cseh és lengyel segédhadakkal[6] –, aki megkeresztelkedett, és elismerte a szász herceget hűbéreseként.[8]

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keresztes háborúból Konrád már betegen tért haza.[8] Miután fia, a még 1147-ben megkoronázott Henrik Berengár 1150-ben meghalt, másik fia, Frigyes pedig még hétéves sem volt, halálos ágyán saját érdekeit félretéve – a feudális anarchiát elkerülendő – unokaöccsét, III. Frigyes sváb herceget jelölte ki utódjául.[8] Földi maradványait Bambergben a Lorsch kolostorban helyezték végső nyugalomra.

Értékelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • III. Konrád volt az első német uralkodó I. Ottó óta, akit nem koronáztak császárrá.[8] Nevéhez fűződik többek között Frankföldön a festői Rothenburg várának megalapítása.
  • Nagy építtetőként is számon tartják: főképp frank földön fűződik nevéhez sok vár és város (pl. Rothenburg) alapítása és szépítése.[6]
  • Uralkodása idején jelentek meg a városokban az eretnekmozgalmak (katharok, valdensek).[6]

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ezenkívül Konrádnak még 5 törvénytelen gyermeke született egy Gerberga nevű nőtől:
    • Lipót[9]
    • Lochgarteni Konstantin[9]
    • Hotingeni Giselbert[9]
    • Zsófia[9] ∞ Pfitzingeni Konrád
    • Vellbergi Ludmilla[9]

Felmenői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok, Mæcenas, Budapest, 1998, ISBN 963-9025-66-6, 63. oldal
  2. James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
  3. ^ a b c d e f g h i j k l m Bokor József (szerk.). Konrád (3), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998). Hozzáférés ideje: 2009. október 4. 
  4. Weiszhár, 63–64. oldal
  5. ^ a b c d e f g h i j k l m Weiszhár, 64. oldal
  6. ^ a b c d e Petr Čornej – Ivana Čornejová – Pavel Hrochová – Jan P. Kučera – Jan Kumpera – Vratislav Vaníček – Vít Vlnas: Európa uralkodói (Evropa králů a císarů. Významní panovnící a vládnoucí dynastie od 5. století do současnosti, Prága, 1997); Magyar kiadás: MÆCENAS Könyvkiadó, 1999, fordította Tamáska Péter, ISBN 963 645 053 6, ill. ISBN 963 203 017 6, 149. oldal
  7. Weiszhár, 64–65. oldal
  8. ^ a b c d e f Weiszhár, 65. oldal
  9. ^ a b c d e f g h i j k l Holy Roman Emperors (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)

Külső irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
V. Henrik
Itália királya
11281135
Corona ferrea monza (heraldry).svg
Következő uralkodó:
I. Frigyes
Előző uralkodó:
III. Lothár
Német király
11381152
részben Henrik Berengárral
Német-római császár

A német-római császári korona
Következő uralkodó:
I. Frigyes
Előző uralkodó:
Lipót
Bajorország hercege
11411142
Bayern Wappen.svg
Következő uralkodó:
XI. Henrik