Heinrich Hentzi

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Heinrich Hentzi von Arthurm
Josef Kriehuber litográfiája (1849)
Josef Kriehuber litográfiája (1849)
Született 1785. október 24.
Debrecen
Meghalt 1849. május 23. (63 évesen)
Buda
Nemzetisége svájci
Fegyvernem utász
Szolgálati ideje 1805-1849
Rendfokozata vezérőrnagy
Csatái Budavár védelme (1849)
Kitüntetései Katonai Mária Terézia-rend kiskeresztje
Rokonai Samuel Hentzi, svájci forradalmár és költő
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Heinrich Hentzi von Arthurm témájú médiaállományokat.

Heinrich Hentzi von Arthurm (Debrecen, 1785. október 24.Buda, 1849. május 21.[1] vagy 23.[2][3]) császári és királyi vezérőrnagy, az 1848–49-es szabadságharcban az osztrák császári hadsereg egyik katonai vezetője, 1849 januárjától haláláig a budai vár parancsnoka.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagybátyja, Samuel Hentzi, svájci forradalmár és költő volt, aki összeesküvést szervezett Svájc fennálló alkotmánya ellen és ezért 1749. július 17-én kivégezték. A menekülni kényszerült család Debrecenben telepedett le. Heinrich 1805-ben lépett be a császári-királyi hadseregbe. 1805-ben lett főhadnagy és részt vett a Napóleon elleni hadjáratokban. 1808 és 1813 között a komáromi vár erősítésén dolgozott. 1842-ben ezredesi rangban kinevezték a császári és királyi utászkar parancsnokává. 1844-ben nemesi címet, 1847-ben vezérőrnagyi rangot kapott. Egyike volt a császári-királyi hadsereg műszakilag legképzettebb tisztjeinek. Közismert volt uralkodóhű beállítottsága.

A forradalom idején a péterváradi várőrség parancsnoka volt és királyi parancsra ő is letette az esküt a magyar alkotmányra. Az október 3-ai királyi manifesztum után számítani lehetett rá, hogy a várat meg fogja védeni a rebellis erőktől, ezért letartoztatták és Pesten házi őrizetbe került. A császári-királyi seregek 1849. január 5-ei bevonulásakor kiszabadult és szolgálatra jelentkezett Windisch-Grätz tábornagynál, aki a budai vár parancsnokává nevezte ki. Mikor a honvéd hadsereg tavaszi sikerei után nyilvánvalóvá vált, hogy a várat ostrom fenyegeti, Hentzi mindent megtett, hogy az erősséget védhetővé tegye.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Görgei május 4-én érkezett a vár alá és egy hadifogoly tiszt útján – a megadásra való felszólítás mellett – közölte a várparancsnokkal, hogy Pest felől nem fog ostromolni, ha viszont Hentzi ennek ellenére lövetné a védtelen várost, a vár bevétele után az őrség nem számíthat kegyelemre.

Ha pedig ön az úgynevezett Budavárának végsőkig való megvédésével összekötendi a Lánchíd megrontását, vagy Pestnek bombázását, honnét ön megegyezésünk folytán megtámadástól egyáltalán nem tarthat, s mely tett nyilván csak alávalónak lenne mondható, akkor önnek becsületszavamat adom, hogy a vár bekövetkezett megvétele után az egész várőrség kardra fog hányatni.
Görgei Artúr

A felszólítás ellenére a királyi vezérőrnagy az ostrom szinte minden napján lövette Pestet, ahol pedig semmilyen katonai célpont nem volt, nyilván csak saját célból a magyar polgári lakosság megfélemlítését szolgálta, mivel magyarországi születése ellenére közismert volt mindig is magyarellenességéről. A céltalan rombolásnak számos építészeti műremek – többek között a Lánchíd is – esett áldozatául. A tizenhét napig tartó ostrom utolsó napja, május 21. hajnalán Hentzi maga állt a védők élére, azonban a Szent György téren haslövést kapott. Sérülésébe — az őt ápoló osztrák katonaorvos jelentése szerint — két nap múlva, május 23-án hajnali 1 órakor belehalt.[4] Halálával kapcsolatban sokáig azt terjesztették osztrák részről, hogy a sebesült vezérőrnagyot a magyar honvédek bántalmazták volna. Ez a vád az aradi vértanúk tárgyalásán is elhangzott. Valójában éppen az ostromló magyar hadtestek vitték át Hentzit a főhadparancsnokság épületébe, hogy megóvják az esetleges atrocitásoktól. Az ostrom során el nem esett védőőrök életét Görgei határozott parancsa ellenére is megkímélték.[5]

Josef Anton Strassgschwandtner: Hentzi megsebesülése 1849. május 24-én
Franz Kollarž: Buda ostroma
Hentzi lövegeitől leégett már a pesti Duna-sor harminckét új háza, a Redut, az Angol királyné szálló, a Lipót-templom, a mázsaház és a Diána-fürdő. Végre május 20-ának éjjelén megkezdte Görgey a döntő támadást, mégpedig több ponton: így a Teleki-háznál, a fehérvári és bécsi kapunál és a Nádor-kertben. Hajnal volt, amikor Inkey, a 47. zászlóalj őrnagya, elsőnek hágott föl a bástyafalra. Nemsokára egészen a magyarok kezében volt a Vár, és minden oldalról vörös zsinóros, barna atillás honvédek nyomultak elő. A 47. zászlóalj kapitánya, Hertelendy Kálmán lőtte meg Hentzit, és a zászlóalj egyik honvéde, Püspöky Gracián tűzte ki az első nemzeti zászlót, amiért jutalmul 1000 pengő forintot kapott. Azt az örömmámort nem tudta, és nem fogja tudni leírni toll soha!

Pár nap múlva Kossuth is megérkezett Debrecenből. Útja a Váczi úton át a Nádor utcai lakásáig valóságos diadalmenet volt. Az ablakokból annyi virágot szórtak kocsijára, hogy végre maga is alig látszott a tömérdek rózsától és gyöngyvirágtól. A nap aranyos sugarai pedig beözönlötték a romba dőlt utcákat,a leégett házakat, fölszárították a kiömlött vért, amelyből a legszebb virág: a szabadság, egyenlőség, testvériség virága sarjad!.

Vay Sándor gróf: 'Régi nemes urak…', 1900 [6]
Budavár a mienk!


Ma reggeli 7 órakor vette be Görgei tábornok dicső hadseregével. Az osztrák zsoldosok keményen védelmezték a várat, de a magyar vitézségnek végre engedői voltak kénytelenek. Hentzi osztrák tábornok, a várparancsnok halálos sebben fekszik őrizet alatt. Örvendj magyar nép, de el ne bízd magad, hanem készülj újabb csatákra, hogy új győzelmeket és végdiadalt arass! Éljen a haza!
Budapesten, május 21. 1849.

– Korabeli kiáltvány [7]
Hentzi a május 21-ikéről 22-ikére hajló éjjel 1 óra tájban halt meg kapott sebe következtében s 24-én Alnoch ezredessel együtt közönséges paraszt szekéren a budai temetőbe vitetett, ahol egészen csendben elhantolták őket.
– Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme - Buda visszavétele (1849. május elejétől végéig) [8]

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hentzi 22 méter magas, fémből készült emlékműve, amelyet I. Ferenc József magyar király a saját költségén készíttetett Hentzi és bajtársai tiszteletére. 1852. július 11-én avatták fel a budavári Szent György téren. [9]

1850-ben posztumusz megkapta a Katonai Mária Terézia-rend kiskeresztjét, fiát bárói rangra emelték. 1852. július 11-én Ferenc József személyes parancsára a budavári Szent György téren emlékművet emeltek Hentzi és bajtársai tiszteletére, amely a főváros lakosságának ismételt tiltakozása ellenére 1899-ig helyén maradt. Az emlékmű talapzatán német nyelvű felirat hirdette, hogy “Hentzi tábornok, Allnoch ezredes és 418 hős halt itt mártírhalált a császárért és a hazáért”. Az emlékművet nyílt provokációnak vélte a magyar közönség, a korabeli magyarországi nacionalista fölfogás és a Monarchia nemzetek fölötti szemléletének ütközése miatt. A negatív érzetet fokozta, hogy a kiegyezés után a Monarchia bornírt hivatalnokai gyakran rendeltek ki magyar honvédegységeket a Hentzi-obeliszk megkoszorúzására. Erzsébet császárné és királyné meggyilkolása után Budapest Székesfőváros Tanácsa felajánlotta, hogy az uralkodónak egy Sissy-emlékművet adományoznak. „Véletlenül” éppen arra a reprezentatív helyre kívánták azt állítani, ahol Pestet rommá lövető Hentzi tábornoknak szentelt budai obeliszk állt. Mivel a cél szent volt, Ferenc József beleegyezett a tervbe, hogy a Hentzi-emlékművet a Hűvösvölgybe, a későbbi Bolyai-laktanya területére helyezzék át.[10]

Janszky Lajos vezérőrnagy 1886. május 21-én Budavár visszafoglalásának évfordulóján a fővárosban állomásozó műszaki csapatok tisztjeivel a budai temetőben megkoszorúzta Hentzi tábornoknak sírját, és ott beszédet mondott, amelyben Hentzit mintaképül ajánlotta a tiszteknek. Mindez közfelháborodást váltott ki.

Felhasznált források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]