Ottinger Ferenc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Johann Stadler litográfiája (1850)

Báró Ottinger Ferenc (Sopron, 1792Bécs, 1869. április 8.) császári és királyi altábornagy, lovassági tábornok, az 1848-49 évi szabadságharc ellen fellépő császári alakulatok egyik vezénylő tábornoka.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1814-ben és 1815-ben, mint a császári hadsereg 5. huszárezredének hadnagya részt vett a napóleoni háború itáliai hadjárataiban. 1839- től 1846-ig az 1. sz. Császár-huszárezred parancsnoka. 1848-ban, a forradalom kitörésekor vezérőrnagyi rangban dandárparancsnok volt Budán.

A Batthyány miniszterelnök kormányának megalakulásakor felajánlották neki a hadügyminiszteri posztot, de nem fogadta el. A végül hadügyminiszterré kinevezett Mészáros Lázár hivatalba lépéséig Ottinger volt a hadügyminiszteri tanács elnöke. 1848 májusában a a magyar kormány a Jellasics ellen felállított drávai magyar hadsereg parancsnokává nevezte ki. Jellasics a határ átlépte után szinte azonnal kiáltványt tett közzé, melyben egyértelművé tette, hogy a Habsburg uralkodóház nevében jött, célja minden forradalmi lázadás és pártütés leverése.

Jellasics fellépése a magyar csapatok vezéreit emiatt igen kényes helyzetbe hozta: mint a magyar királyi hadsereg tisztjeinek joguk és kötelességük lett volna felvenni a harcot, ezt tulajdonképpen a császári csapatok ellen kellett volna megvívni, de mindegyiküket kötötte az Ausztria császárnak, a Kaisernek letett katonai eskü, melyet semmilyen körülmények között sem szeghettek meg. Különféle megoldásokat választottak. A magyar származású, de császári érzelmű Ottinger Ferenc vezérőrnagy visszavonulót fújt, majd átállt Jellasics táborába.

Ezután – a császáriak oldalán – a szabadságharc ellen vívott számos csatában részt vett. 1848. december 28-án a bábolnai ütközetben győzött a feldunai hadsereg Görgey Kornél által vezetett utóvédje ellen. A móri csatát (1848. december 30.) az ő egységének rohama döntötte el a császáriak javára. 1849. január 22-én Szolnoknál csatát vesztett Perczel Mór ellen. A kátyi ütközetben (1849. június 7.) merész támadásával megsemmisítette a 8. honvédzászlóaljat. Ezért a tettéért megkapta a Katonai Mária Terézia-rend keresztjét és a vele járó bárói címet.

A háború után altábornagyi rangban hadosztályparancsnok volt. 1866-ban vonult nyugalomba, mint lovassági tábornok.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]