Muravidék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Muravidék (szlovénul Prekmurje, azaz „Murántúl”, németül Übermurgebiet, vendül Prekmürje, Prekmörje) Szlovénia legészakibb történelmi régiója, amely 1920 előtt a történelmi Magyar Királyság részét képezte. A régió területe kb. 910 négyzetkilométer. Ma Pomurska közigazgatási régió („Muravidék közigazgatási régió”) részét képezi. A Muravidék székhelye Muraszombat. Legnagyobb részét az Alsó-Mura-sík (szlovénul Mursko-Prekmursko polje) foglalja el. A régiónak a magyar határral szomszédos településein, elsősorban Lendván és környékén ma is jelentős magyar kisebbség él, akiket muravidéki magyaroknak neveznek.

Magyarországon hasonló neve miatt sokan összekeverik a Muraközzel, ez pedig gyakran kifejezetten sérti nemcsak az itteni szlovénokat, hanem a muravidéki magyarokat is.

A Muravidék elhelyezkedése Szlovéniában

Elnevezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korábban a történelmi magyar Vendvidék kifejezést is használták a területre, amelynek nagyobb részét tette ki, ez a tájnév azonban ma már csak a magyarországi Rábavidék elnevezéseként él. A két világháború közötti időszakban Muramellék néven emlegették.[1] A vidékre használatos még a Muratáj elnevezés is, amelybe azonban az egész szlovéniai Mura-vidék (Pomurje), sőt az Ausztriában található szomszédos Grazi-medence területe is beleértendő.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Muravidék nyugati és déli határát a Mura folyó, keleti határát a magyar államhatár, északi határát pedig az osztrák államhatár alkotja. Földrajzilag a terület északi felén az Alpokalja, ezen belül a Vendvidéki-dombság (szlovénul Goričko) húzódik. Délen az Alsó-Mura-síknak a Murától északra fekvő nagyobb része található (Ravensko). Nyugaton, a magyar határ mentén a Lendva-vidék (Dolinsko) alacsonyabb dombsága terül el, amely földrajzilag a Zalai-dombság részét képezi.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 14-15. században a vidék jelentős fejlődésnek indult, ami a történelmi Zala vármegye legfontosabb főúri családjának, az alsólindvai Bánffy családnak is köszönhető, akiknek Lendva (akkori nevén Alsólindva) vára volt a központjuk. A 16. században a térségben Nagykanizsa mellett Lendva volt a legjelentősebb település.

A 19-20. század fordulóján Lendva és környéke ismét virágzásnak indult, főleg azért, mert a Stájerország és a magyar Alföld közötti árucsereforgalomban jelentős közvetítőszerepet töltött be a szarvasmarha-kereskedelem, valamint a stájer és a karintiai vidékek könnyűipari cikkeinek kereskedelme révén.

A térség lakosságának a többsége Magyarországhoz akart tartozni, a szlovénok azért, mert nem ismerték a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság berendezkedését, gazdaságát, ezért bizonytalankodtak. Muraszombatba 1921. szeptember 19-én érkezett meg Határmegállapító Bizottság, itt óriási tömeg, a levél szerint 8-10 ezer ember fogadta őket, és az autókat megállították. A lakosság (elsősorban a magyar érzelmű, főleg az evangélikusok) magyar zászlókkal vonult fel, és a magyar himnuszt énekelte, továbbá éltette Magyarországot, és kérte a vidék azonnali visszacsatolását Magyarországhoz. Hozzá kell tenni azonban, hogy ezt megelőzően, 1918-ben Belatincon közel 20 ezer ember követelte az elszakadás valamilyen formáját Magyarországtól.[2] A lakosság másik része passzivitást tanúsított, mígnem a legnagyobb részük végül hamar elfogadta az új államot és idővel már nem akartak visszakerülni Magyarországhoz, mint a magyarok.
A vidéki katolikus papi értelmisége, amely a politikai életben is szerepet játszott már évek óta el akart szakadni Magyarországtól, elsősorban a magyarosítás miatt, de ugyanakkor ellenezték a magyar állam liberális berendezkedését, amely szerintük fenyegette a katolicizmust. Mivel a kezdeti szakaszban az anyaországot nem érdekelte annyira a terület, Klekl József vezette Szlovén Néppárt megmaradt volna Magyarországon, de úgy, hogy autonóm entitást alkot, amelyet Károlyi Mihály és Jászi Oszkár is támogatott. Idővel Magyarország szétesése már elkerülhetetlen lett, de mivel a jugoszlávok még mindig passzivitást tanúsítottak a vidék megszerzésére, Kleklék úgy gondolták, a Szlovenszka krajina név alatt nevezendő jövőbeni autonóm területnek Jugoszláviában is ki kellene alakulnia, mert a szlovénségen belül sajátos helyzete van történelmét, identitását és nyelvét tekintve. Mivel mindkét fél kölcsönösen bizalmatlan volt egymással szemben és a helyi szlovén vezetők is több ellentmondásos lépést tettek, a tervből nem lett semmi. Mindössze az elcsatolás valósult meg, de politikai különállást a Muravidék nem élvezett Szlovéniában.

Még az elcsatolást megelőzően egy hadnagy, Tkálecz Vilmos 1919. május 29-én kikiáltotta a Vendvidéki Köztársaságot, más néven Mura Köztársaság-ot, de ennek nem volt semmi köze a térség önállóságáért folytatott küzdelemhez, noha később többen megpróbálták annak megmagyarázni. Hat nap elteltével a Budapestről kiküldött csapatok gyorsan felszámolták az esélytelen vendvidéki fegyveres ellenállást és a köztársaság vezetőit is Ausztriába üldözték.

A népszavazás sem valósult meg, amely azt rendezte volna, hogy az Alsólendva-vidéki magyarok továbbra is maradjon Magyarországon, míg északon Szentgotthárd vidéke, ahol több szlovén élt Jugoszláviához kerül. A magyarok által többségben lakott sáv így elcsatolásra került, s 1922. november 9-én a négy nagyhatalom határbiztosa, a magyar és a jugoszláv biztosok nélkül, megállapodott abban, hogy a Népszövetség Tanácsának a trianoni határ módosítását javasolják úgy, hogy a Muravidék északkeleti részén 27 települést (mintegy 210 km², a lakosság 2/3-a magyar) átengednek Magyarországnak. Ezek a települések a következők: Kerkafő (Čepinci, Csöpinc), Marokrét (Markovci, Markóc), Bűdfalva (Budinci, Büdinc), Kisdolány (Mali Dolenci, Kisdolinc), Nagydolány (Veliki Dolenci, Nagydolinc), Sal (Šalovci), Őrihodos (Hodoš), Kapornak (Krplivnik), Domonkosfa (Domanjševci), Szerdahely (Središče), Pártosfalva (Prosenjakovci, Prosznyákfa), Kisfalu (Pordašinci), Csekefa (Čikečka vas), Szécsiszentlászló (Motvarjevci), Kebele (Kobilje), Zsitkóc (Žitkovci), Dobronak (Dobrovnik, Lendvavásárhely), Radamos (Radmožanci), Kámaháza (Kamovci), Göntérháza (Genterovci), Hídvég (Mostje), Bánuta (Banuta), Hosszúfalu (Dolga vas), Alsólendva (Lendava), Csente (Čentiba, Csentevölgy), Völgyifalu (Dolina pri Lendavi), Pince. Lendva, Dobronak és néhány másik település lakossága valóban nagyrészt magyar volt a háború előtt, ezzel szemben a többi faluban mint Kerkafőn, Bűdfalván, stb. igen kis számban, vagy egyáltalán nem éltek magyarok. A Rába menti falvak, mint Apátistvánfalva, Felsőszölnök, Alsószölnök, Permise, Újbalázsfalva, Orfalu, Ritkaháza, Szakonyfalu és Rábatótfalu, ahol egy település kivételével mind szlovénok éltek, magyar kézben maradt, ami utóbb rosszallást váltott ki a muravidéki körökben. Kleklre is nehezteltek, amiért mégsem hozott létre a Vendvidéken jugoszláv tagállamot, vagy autonóm területet.

A Muravidék elcsatolását minden évben megünneplik Szlovéniában, mint azt a napot, amikor a muramenti szlovének az anyanemzethez csatlakoztak.[3]

1921-ben a Muravidék kb. 92 ezer lakost számlált, és ebből mintegy 25 ezernyi volt magyar. A trianoni békeszerződés után a vidék a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság része lett, és gazdaságilag elsorvadt. A magyar értelmiség jelentős része elhagyta a vidéket.

Ekkoriban még jelentékeny zsidó közössége is volt a régiónak, akik a két mezővárosban, Alsólendván és Muraszombatban éltek. A második világháborúban legtöbbjüket elhurcolták a koncentrációs táborokba és a háború után sem tértek vissza a túlélők. Emléküket ma a temetkezési helyeik, illetve felújított zsinagógájuk őrzi.

1941. áprilisában Jugoszlávia megszállásával és felosztásával a terület visszakerült Magyarországhoz. A magyar hatóságok ekkor mindent megtettek a Muravidék és a Muraköz színmagyarrá változtatására, hogy a későbbiekben Jugoszlávia nem tudjon igénnyel előállni a területekre. A lakosságot hivatalosan vendmagyarrá nyilvánították, s kimondták, hogy a vend nyelv közeledik a magyar nyelv felé, hogy egyetlen nemzetté váljék a két nép. A helyiek nyelvén kiadott csekély könyv ellenére megtiltották, vagy jelentősen korlátozták a szlovén és a muravidéki nyelv használatát, a lakosságot pedig különböző módszerekkel kényszerítették, hogy magyarnak vallják magukat. Mindenféle szélsőséges mendemonda és áltudományos teória kelt lábra, ebben jelentősen közrejátszott szlávellenes fizikus Mikola Sándor. Bárki, aki nyíltan megkérdőjelezte, hogy a vidék etnikailag ne lenne színmagyar, azt nyilvánosan megbüntették, ezáltal akarván példát statuálni és elrettenteni a nemzeti ébredést. Folyt az üldözése a különféle politikai ellenségeknek, kommunistáknak, szlovéneknek, s a háború során szinte minden muravidéki zsidót kitelepítettek, akiknek ma már csak emlékeik vannak a vidéken. A második világháború végével azonban újra Jugoszlávia része lett, mivel a Párizsi béke a trianoni határokat állította vissza.[4] Ekkor viszont megint megfélemlítések, gyilkosságok és üldözések történtek, jóllehet a magyarok nem úgy bántak el a Muravidéken, így a vajdasági népirtáshoz hasonló atrocitásra nem került sor, de a kiválásig a muravidéki magyarok helyzete is igen-igen előnytelen volt. Jugoszlávia szétesésével az 1991-ben megalakult Szlovénia része lett.

A magyar kisebbség történetéről részletesebben lásd: Muravidéki magyarok.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyarok aránya ma a Muravidék lakosságának 7-8%-a. A Muravidék keleti részén (Őrség és Lendva-vidék) élnek, egy kb. 50 km hosszú és 3–15 km széles sávban a szlovén-magyar határ mentén. Két csoportra oszthatóak, az egyik az őrségi, a másik a lendva-vidéki magyar tömb. Az előbbiek az I. világháború előtt Vas vármegyéhez, az utóbbiak Zala vármegyéhez tartoztak.

A Muravidék nyelve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy helyi specialitás, a gibanica

A Muravidéken a szlovén nyelv legérdekesebb dialektusát beszélik, amelynek azonban akkora az önállósága, hogy sokan külön szlovén nyelvi normának tekintik. Az új elnevezések muravidéki nyelv-nek is nevezik, de hagyományosan magyarul vend nyelv a neve. Mivel a táj sokáig Magyarországhoz tartozott, s nem utolsó sorban természeti adottságai is hozzájárultak ahhoz, hogy részben elszigetelt volt: változó méretű dombok, a széles Mura folyó és mocsarai, valamint más nem egészen kedvező adottság miatt a középkorban még Tótságnak nevezett vidék és lakossága a déli örökös tartományok (Karintia, Krajna, Stájerország) szlovén népeivel nem alakított ki szorosabb kapcsolatot, emiatt az írás és olvasás elterjedésével saját nyelvüket kellett használják. A magyarországi szlovénok saját irodalmat alakítottak ki, többek között Küzmics István az Újszövetséget is sikerült lefordítania Nouvi Zákon címen vend nyelvre, amely a délszláv fordítás irodalom egyik gyöngyszeme is egyúttal.

A muramenti nyelv létét a szlovének nagy része vonakodik elismerni, részben mert vannak más különböző nyelvjárásaik, másrészt a szlovéneknek rossz emlékeik vannak a 20. század előtti időkből, ugyanis a germanizáció, amely a megosztás segítségével próbálta beolvasztani a szlovéneket, egyes nyelvjárásokat igyekezett nem szlovén nyelvnek feltüntetni. Az effajta megosztási folyamat a Muravidéken is lezajlott.

A kommunista rendszer a második világháborút követően háttérbe szorította a vend nyelvet és irodalmat, de Jugoszlávia szétesése óta folynak a munkák a régi irodalom felélesztésére.

A muravidéki nyelvet Magyarországon is beszélik és vannak újságokat, könyvek, televíziós műsorok ezen a nyelven.

Közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Domonkosfa 13. századi román stílusú temploma

A magyar kisebbség kulturális központja Lendva, ahol a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet működik. (Lásd még: Szlovéniai magyarok). A Muravidék témával kapcsolatos tudományos kutatómunka és önképzés elősegítése, tudományos-ismeretterjesztő előadások szervezése a fő célja a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesületnek.[5]

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vasúti közlekedést a Déli vasutak kezdték kiépíteni az Osztrák–Magyar Monarchia idejében és ez a mai napig érezteti a hatását, ugyanis Lendvára a térség központjába csak úgy tudunk eljutni, hogyha Csáktornyáról (Horvátország) megy vonat oda. Bár Horvátország 2013-as uniós csatlakozása miatt felvetették a helyi önkormányzatok, hogy összekapcsolják újra a régi Zalaegerszeg-Lenti-Rédics-Lendva-Muraszerdahely-Csáktornya vasútvonalat, ahol csak a Rédics-Lendva 8 km-es szakaszt kell pótolni és ezzel visszaadva Hosszúfalunak a vasúti közlekedést. Vasútvonalak: (Bajánsenye)-Őrihódos-Battyánd-Muraszombat-Lajtomér-Ormosd (Az egyetlen vonalkapcsolat Magyarországgal) Lajtomér-Tótkeresztúr-(Bučečovci-Radenci)

Turizmus, látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A táj híres szülöttei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lendvai vár

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]