Sárga csillag

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A sárga csillag a Harmadik Birodalomban illetve az általa megszállt területeken – köztük Magyarországon is – a zsidók megjelölésére kötelezőleg bevezetett, a felsőruházaton viselt, textíliából készült jelvény volt. A sárga csillag konkrét formája területenként változott, de többnyire előírt volt a minimális 10×10 centiméteres méret, a hatágú, Dávid-csillagra emlékeztető forma, a sárga szín, és az, hogy jól láthatóan és nehezen eltávolíthatóan kellett viselni. Azokat a zsidókat, akik nem viseltek sárga csillagot, a pénzbírságtól a deportáláson keresztül a helyszíni agyonlövésig terjedő büntetések fenyegették.[1] A sárga csillag megkönnyítette a náci hatóságok számára a zsidók azonosítását, a rájuk vonatkozó korlátozó szabályok betartatását, a jelvény viselésére kötelezett polgárok megalázását és elszigetelését.[2]

A sárga csillag Németországban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Németországban használt sárga csillag „Jude” (zsidó) felirattal

Hitler 1941. augusztus 20-án hagyta jóvá a sárga csillag németországi bevezetésére vonatkozó tervet. Goebbels propagandaminiszter szabad kezet kapott a részletek kidolgozására. A tervek nyomán kidolgozott rendelet 1941. szeptember 19-én lépett hatályba. Ettől fogva minden a nürnbergi törvények szerint zsidónak minősülő, hatévesnél idősebb polgár köteles volt hatágú sárga csillagot viselni. A Dávid-csillagra hasonlító sárga csillag közepén a héber írásra emlékeztető formájú latin betűkkel a német „Jude” (zsidó) szó állt. A csillagot az előírás szerint a külső ruházat bal oldali mellrészére kellett fixen felvarrni. A sárga csillagnak mindig jól láthatónak kellett lennie, és tilos volt azt eltakarni. Az a zsidó, aki nem viselt sárga csillagot, pénzbüntetésre, vagy akár internálásra (koncentrációs táborba zárásra) is számíthatott. A csillagokat a zsidó közösségeken keresztül osztották szét. Minden zsidó négy csillagot kapott, amelyekért darabonként 10 pfenniget kellett fizetni. A csillagok előállítására a Berliner Fahnenfabrik Geitel & Co. nevű cég kapott megbízást.[3]

A sárga csillag viselése demoralizáló és megalázó volt a zsidók számára. Victor Klemperer filológus visszaemlékezése szerint: „1941. szeptember 19. Ettől a naptól fogva viselni kellett a zsidócsillagot, a hatágú Dávid-csillagot ábrázoló kis rongyot. A színe sárga volt, ami a mai napig is a kártevők és a karantén jele, és ami már a középkorban is a zsidók megkülönböztető színe volt. Az irigység színe ez és a vérbe keveredett epéé, a kerülendő rosszé. A sárga rongyon feketéllett a ‚zsidó‘ felirat, amit körbekeretezett a két egymásba tolt háromszög; a szót alkotó vastag nyomtatott betűk elszigeteltségükben és túlhangsúlyozottságukban a héber írásjeleket utánozták.”[4]

A megalázáson túl a sárga csillag viselőit számos, a mindennapi életet megnehezítő vagy kellemetlenné tevő korlátozás is érintette. A fokozatosan bevezetett rendelkezések nyomán a sárga csillagot viselőknek tilos volt engedély nélkül elhagyni azt a helységet, ahol laktak; a „német vérű” (deutschblütig) polgároknak háromhavi elzárás terhe mellett megtiltották, hogy a zsidókkal nyilvános helyen barátkozzanak; a zsidóknak különleges engedély nélkül tilos volt a vonatokon és hajókon utazni, a városi tömegközlekedést pedig csak munkába járásra szabadott használni, és akkor is csak hét kilométernél nagyobb távolságra; tilos volt a telefonfülkék használata és korlátozták azokat az órákat is, amikor a sárga csillagot viselők a bevásárlásaikat intézhették.[3]

A sárga csillag Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon az 1944. évi 1240. M. E. számú, a zsidók megkülönböztető jelzéséről szóló kormányrendelet[5] írta elő a sárga csillag viselését a zsidók számára 1944. április 5-i hatállyal. A rendeletet Sztójay Döme újonnan kinevezett miniszterelnök írta alá. Az előírások szerinti megkülönböztető jelzés mérete legalább 10×10 centiméter volt, „kanárisárga” színe volt és hatágú csillagot formázott. A magyarországi zsidócsillagon nem állt felirat. A csillagot a felsőruha bal mellrészére kellett „könnyen el nem távolítható módon” felvarrni.

A sárga csillag viselésére köteleztek minden hat éven felüli polgárt, aki az 1941. évi XV. törvénycikk[6] alapján zsidónak minősült. A rendelet hatálya alól mentesültek azok, akik az első világháborúban „az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásért” magas kitüntetést kaptak. Aki a rendelet ellenére nem viselt sárga csillagot, annak hat hónapig terjedő elzárás járt. A gyakorlatban a rendelkezés be nem tartásának sokkal súlyosabb következményei (deportálás, helyszíni kivégzés) is voltak.

Egy nappal a rendelet életbe lépése előtt, 1944. április 4-én egy újabb kormányrendelet jelent meg, amely bővítette a sárga csillag viselése alól mentesülő zsidók körét. Ennek értelmében mégsem kellett sárga csillagot viselniük azoknak a zsidónak minősülő személyeknek, akik keresztény felekezet lelkipásztorai, szerzetesei, diakónusai vagy diakonisszái voltak; mentesültek továbbá az első világháborúban „az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásért” magas kitüntetést kapott személyek házastársai, özvegyei és gyermekei valamint a második világháború hadiözvegyei és hadiárvái.[5]

A sárga csillag viselésének legsúlyosabb következménye az volt, hogy a magyar és a megszálló német hatóságok elsősorban ennek alapján gyűjtötték össze a koncentrációs táborba deportált illetve munkaszolgálatra vezényelt személyeket. A sárga csillag viseléséhez kötődött azonban számos egyéb, a zsidók polgári jogait korlátozó intézkedés is a második világháború utolsó évében. A megkülönböztető jel bevezetését követő hónapokban az érintettek számára megtiltották a személygépkocsin, vonaton vagy hajón való utazást, a gyógyszertárak működtetését, vagyonukat összeírták és zár alá vették, őket magukat kényszertársbérletbe, a csillagos házakba költöztették, megtiltották számukra az értelmiségi munkák végzését, az egyenruha viselését, rádiókészülékeiket elkobozták, tőzsdetagságukat megszüntették, kitiltották őket a vendéglátó- és szórakozóhelyekről, napi két órára korlátozták a bevásárlásaikra rendelkezésre álló időt, továbbá a csillag viselésére kötelezett orvos nem kezelhetett nemzsidót.[5]

A sárga csillaggal kapcsolatos korlátozások és tilalmak a nyilas hatalom összeomlásáig érvényben maradtak. 1945. február 6-án az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak a zsidótörvényeket megsemmisítő rendelete formálisan is hatályon kívül helyezte ezeket.[7]

Más országok gyakorlata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Auschwitzi rabruha a sárga csillaggal

A zsidók megkülönböztető jelzését (kék Dávid-csillaggal hímzett fehér karszalagot) elsőként Lengyelországnak a németek által megszállt részén vezették be még 1939 végén. Amikor Németország 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót, ott is bevezették a zsidók megkülönböztető jelzését, majd a megszállt nyugat-európai területeken is bevezették a sárga csillag valamilyen formáját. Sárga csillagot vagy sárga karszalagot kellett viselni a zsidóknak Szlovákiában, Jugoszláviában, Bulgáriában és Görögországban is. Szintén sárga csillagot viseltek a különböző koncentrációs táborok zsidó foglyai is.[1]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Holocaust Badges Holocaust Memorial Center
  2. The Yellow Star British Library
  3. ^ a b Gelber Stern Erinnern für die Zukunft
  4. Victor Klemperer: LTI – Notizbuch eines Philologen. Reclam, Lipcse 1975, 213. o.
  5. ^ a b c Rendeletek tára
  6. 1941. évi XV. törvénycikk a házassági jogról szóló 1894:XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről
  7. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 200/1945. ME sz. rendelete a zsidótörvények és rendeletek hatályon kívüli helyezéséről