Asztalitenisz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Asztalitenisz (piktogram)

Az asztalitenisz (más néven pingpong) egy labdajáték, amelyben kettő (egyéni játék) vagy négy játékos (páros játék) üt egy labdát egymás közt ütőkkel. A játékot egy asztalon játsszák, amelyet háló választ ketté. A játék adogatással (szervával) indul (a kezdő játékos úgy üti meg a labdát, hogy az előbb a saját, majd az ellenfél térfelén is lepattanjon, az ellenfélnek már "csak" át kell ütnie a másik térfélre a labdát, ezt követően a szerváló játékosnak is hasonló a feladata. A pontot (ezentúl: poént) az a játékos éri el, aki utoljára tette át szabályos ütőfelülettel a labdát.

Felszerelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az asztalitenisz-öltözet: cipő, rövidnadrág (combközépig érő), póló (NEM fehér). A különböző asztalitenisz cégek különböző típusú felszereléseket gyártanak. Legnépszerűbb márkák: STIGA, JOOLA, Butterfly, Nittaku, Donic.

A többi felszerelés adja meg a játék minőségének nagyobb részét: ütő, háló, asztal, labda.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pingpong hosszú múltra tekint vissza, egyes források szerint a korabeli Európában már a 12. században ismertek és játszottak egy, a mai asztaliteniszhez nagyon hasonló játékot. A sportág mai formájában a 19. században jelent meg Angliában, ahol eleinte szabadidős szórakozásnak, úriemberekhez méltó testmozgásnak számított. A huszadik század elejére a "pingpong" komoly népszerűséget ért el egész Európában, és ekkorra ismertté vált Ázsiában, elsősorban Koreában, Japánban és Kínában is. A sportág elterjedésével párhuzamosan erősödött meg az asztalitenisz versenysport jellege is. Egységesítették a szabályokat, bevezették a 21 pontig tartó szetteket, és az öt pontig tartó szervacserét. Ebben az időben alakultak meg az első sportklubok, és nemzeti szakszövetségek is.

Az első asztalitenisz-világbajnokságra 1926-ban került sor. A Londonban megrendezett eseményen hét ország vett részt. A kezdeti időkben Magyarország nagyhatalomnak számított az asztaliteniszben. A sportág legeredményesebb játékosa a mai napig is az a Barna Viktor, aki 1929 és 1954 között 22 világbajnoki címet szerzett. De híres és eredményes játékos volt Szabados Miklós is, aki 15 világbajnoki aranyérmet szerzett.

A sportág óriási fordulatot vett az 1950-es években, mikor a japánok megjelentek a „hangtalan géppuskával” vagyis a szofttal. Ez a mai napig használt legnépszerűbb ütőborítás elődje volt. Voltak olyan japánok, akik csak a szivacsot ragasztottak fel az ütőjükre, míg mások szivaccsal és szemcsével befele (ennek a tökéletesített változata van ma is használatban a leggyakrabban). A szoft megérkezésével teljesen átrendeződtek az erőviszonyok, sok olyan játékos lépett előre, aki előtte még a középdöntőkig sem jutott.

Az 50-es, 60-as években ázsiai fölény volt kialakulóban, a japánok, majd a kínaiak léptek előtérbe, csak a svédek tudták megszorongatni őket, majd később a sportág „tanítómesterei”, a magyarok Aranycsapata is feliratkozott.

A magyar aranycsapat, vagyis az 1979-ben a phenjani világbajnokságon aranyérmet nyert csapat tagjai: Gergely Gábor, Jónyer István, Klampár Tibor.

A 80-as években a kínaiakon kívül a svédek aranykorszaka következett a „Király” becenévvel illetett Jan-Ove Waldner vezetésével, aki 1982-ben a budapesti Eb-n hazai pályán verte meg a magyar legendát, Klampár Tibort, az egész világon óriási hírnevet szerezve ezzel.

Napjainkban teljes a kínai dominancia, csak néhány európai (a német Timo Boll, a fehérorosz Vlagyimir Szamszonov és a dán Michael Maze) képes megszorítani őket, illetve Dél-Korea csapata.

Népszerűsége ellenére a pingpong sokáig nem szerepelt az olimpiák műsorán, csak 1988-ban, Szöulban vették fel a hivatalos listára.

A közelmúltban újabb szabálymódosításon esett át a játék. Most már csak 11 pont szükséges egy szett megnyeréséhez, így a játék izgalmasabbá vált. A labda méretét is megnövelték 2 milliméterrel, ezzel a televíziónézők számára tették élvezhetőbbé a játékot.

Szabályok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általában egy játszma 11 pontig tart (a régi versenyszabály szerint 21-ig), és kettő szervánként van szervacsere (a régi szabály szerint öt szervánként). A fogadónak végig kell látnia a szervát, nyitott tenyérből, az asztal felett, az asztal mögül kell feldobni a labdát. A már feldobott labda játékba kerül, tehát az is pontot veszít, aki nem találja el azt az ütővel. Az asztal felett labdát érintő játékos pontot veszít, ha azt nem szabályosan üti vissza az ellenfél térfelére (töccs). A hálót érintő szabályos adogatást (necc) meg kell ismételni, tetszőleges számban. Ha a játékos játék közben szabad kezével az asztalhoz ér, pontot veszít. Páros játszmában adogatásnál kell csak a fogadó térfelére ütni a labdát, „idegen” szerva vesztett pontot jelent. Párosban a játékosok felváltva adogatnak. Két pontos előny szükséges a nyertes játszmához, tehát 11:10 után (majd 12:11 után is) tovább kell játszani, ekkor a játékosok már váltva adogatnak. Minden játszma után a játékosok térfelet cserélnek. A mérkőzés nyertese az, aki három játszmát megnyer. Az utolsó, döntő játszmánál öt pont elérésekor (a régi szabály szerint tíz pontnál) a játékosok térfelet cserélnek.

Pingpongasztal (München, Németország)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Asztalitenisz témájú médiaállományokat.