Őskor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A történettudomány szerinti őskor az ember történetének első, leghosszabb korszaka, amely a földtörténeti harmadidőszak utolsó szakaszával (pliocén) és a földtörténeti negyedidőszakkal (pleisztocén és holocén) esik egybe. Az emberi történelem írott forrásokból nem ismert hosszú időszakát öleli fel. Az őskor kutatásával elsősorban a régészet és a paleoantropológia foglalkozik, a kulturális antropológia, a művészettörténet, a geológia és a paleontológia eredményeit is felhasználva.
Az őskor kezdete: az első emberelődök (Hominina) megjelenése kb. 6-4 millió évvel ezelőtt.
Az őskor vége: az írott történelem kezdete az i. e. 4. évezredben. Ez egyben az ókor kezdete is.

Kőkorszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Őskőkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai ember, a Homo sapiens sapiens elterjedése a Földön, a mitokondriális Éva elmélet szerint (a számok mutatják, hogy a vándorlás egyes állomásai hány ezer évvel ezelőtre tehetők)

A kőkorszak (kb. 2,4 millió évvel ezelőtt – i. e. 4500.) első részét, az idegen megnevezés szerinti paleolitikum, vagy magyarul őskőkor, régi kőkorszak vagy pattintott kőkorszak jelentette. Földtörténeti szempontból a pliocén végével és a pleisztocénnel esik egybe, a legújabb meghatározások szerint kb. 2,4 millió évvel ezelőtt kezdődött és kb. 11 500 éve ért véget. A korszak önálló elnevezése azért volt indokolt, mert egyrészt a 19. század közepétől az ősember- és őslénykutatás elvált egymástól, másrészt pedig, mert az őskőkor az a korszak, amelyben rendkívül felgyorsult az emberi evolúció, ugyanis ebben a korszakban vált egyre inkább szembetűnővé az ember jelenléte, tevékenysége. A paleolitikum során Európában a modern ember, azaz a Homo sapiens sapiens, kiszorítja a neandervölgyi embert (Homo neanderthalensis), és a korszak végére kipusztul az európai pleisztocén megafauna, többek között a barlangi medve, a barlangi oroszlán, a gyapjas mamut, a gyapjas orrszarvú és az óriásszarvas is.

A paleolitikumban az emberek vadászattal és gyűjtögetéssel szerezték táplálékukat, zsákmányállataikat főleg a pleisztocén megafauna adta. A nagy állatcsordák után vándorló emberek nagycsaládokban (klánokban) éltek, és kő-, fa-, illetve csonteszközöket használtak. A felső-paleolitikumban (30-10 000 évvel ezelőtt, a Würm, azaz a jégkorszak eljegesedési periódusa alatt) alakult ki, és virágzott a művészet, ekkor készültek a ma is ismert barlangrajzok, mint például az Altamirai vagy a Lascauxi, valamint ekkor készültek még a híres szobrocskák is, mint amilyen a Willendorfi vénusz, amelyeket kőből, csontból faragtak vagy agyagból formáztak és kiégettek. A felső-paleolitikum embere készített ékszereket is (nyakláncokat, karkötőket) kagylókból és állatfogakból. Fontos megjegyezni, hogy az emberi kultúra egyes állomásai nem egy időben jelentek meg mindenhol Földön, tehát míg Európában az őskor kb. 11 000 éve véget ért, addig az ausztrál bennszülötteknél ez például csak az európaiak megjelenését követően következett be.

Középső kőkorszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kőkorszak szakaszai közül a másodikat, az idegen megnevezése szerinti mezolitikum, vagy magyarul átmeneti kőkorszak vagy középső kőkorszak jelentette. Földtörténet szempontjából a korai európai holocénnel esik egybe, legújabb meghatározások szerint kb. 11 500 évvel ezelőtt kezdődött és a földművelés, illetve állattenyésztés megjelenésével ért véget, kb. az I. e. 8 - 6. évezredben.

A mezolitikum az utolsó jégkorszak, a Würm végével és az európai pleisztocén megafauna (barlangi medve, barlangi oroszlán, gyapjas mamut, gyapjas orrszarvú, óriásszarvas stb.) kihalásával vette kezdetét Európában. A középső kőkorszak emberei vadászattal és gyűjtögetéssel szerezték táplálékukat, ám a vadbőség megszűnése miatt csökkent a vadászat jelentősége és fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapott a földművelés és az állattenyésztés (utóbbiaknak talán éppen a vadbőség vége lehetett a hajtóereje). A mezolitikum tehát tulajdonképpen átmeneti kor a vadászó-gyűjtögető és a letelepedett földművelő és állattenyésztő életmódok között. A mezolitikum emberei többnyire vándorló, de helyenként félig-meddig letelepedett nagycsaládokban éltek, amelyeket arra rátermett, választott vezetők irányítottak. Az emberek még mindig kő-, fa- illetve csonteszközöket használtak, ám ezek kidolgozása sokkal finomabbá vált, például kőből készültettek nyíl- és dárdahegyeket. Általában elmondható, hogy a mezolitikum embere által használt eszközök specializáltabbá váltak, megjelentek a különböző bőr- és famegmunkálásra szolgáló kaparók, vésők, kések. Az emberek csónakokat is készítettek, és hálóval, varsával halásztak. A felső-paleolitikum virágzó művészete nem folytatódott a mezolitikumban, az utolsó jégkorszakkal együtt ért véget.

Újkőkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Cucuteni kultúra egy antropomorf agyagfigurája, Történelmi és régészeti múzeum, Karácsonkő, Románia

Az újkőkorszak a kőkorszak utolsó része. Idegen néven: neolitikum (a görög: neosz=új, lithosz=kő), magyarul: újkőkor vagy csiszoltkő-korszak. Tizenkétezer évvel ezelőtt Földünk éghajlata melegebbé, és csapadékosabbá vált. Ennek hatására egyes vidékeken dúsan megtermett a vadbúza és a vadárpa (keleten a rizs). Az állatok száma is jelentősen megszaporodott ezeken a területeken. A termékeny félhold területén az embereknek már nem kellett messzire elvándorolniuk az élelem után, hiszen elegendőt találtak belőle helyben is. A gabonafélékből egyre többet gyűjtöttek, és fából, háncsból készült edényekben tárolni is tudták. Az állati táplálékért sem kellett hosszan követniük a csordákat. Az állatokat lassacskán befogadták, és táboruk közelében elkerített elkerített helyen tartották. Befogásra a növényevő, nagy csoportokban élő állatok voltak alkalmasak. Mivel ezek egy idő után az emberhez szoktak, „megszelídültek”, az emberek kiválaszthatták a legerősebbeket, és azokat hagyták szaporodni, csak a gyengébb állatokat vágták le. Ettől kezdve nem voltak kiszolgáltatva a vadászszerencsének, a hús folyamatosan rendelkezésükre állt (bár továbbra sem hagytak fel a gyűjtögetéssel és a vadászattal sem). Lassan rájöttek, hogy maguk is képesek a termeszteni növényeket azzal, hogy a földbe szórják a magvakat. Ez a megfigyelés késztette az embert az első földművelő eszközök készítésére. Eleinte ásóbottal lazították a földet, és fából vagy csontba rögzített kőpengékkel (ez volt a sarló őse) vágták le a beérett termést. A növények termesztésével és az állatok háziasításával az ember maga termelte meg az élelmét. A jobb és bőségesebb táplálkozás következtében nőtt a népesség.

Az Egyesült Királyságban található, az újkőkorszakban emelt monumentális kőtömbökből és földsáncokból álló, Stonehenge építmény

Kőrézkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Körülbelül i. e. 4500 - i.e. 3300.-ig számíthatjuk.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]