Írás

Középkori scriptor

Öt karakter az Indus-völgyi civilizáció, más néven Harappá-civilizáció írásjelei közül

Írásnak nevezzük azt az egyezményes karakterekkel írt jelsort, amelynek rögzített értelmezése, szabályos és egyértelmű kiolvasása létezik. Az első ismert írásrendszerek még nem alkalmasak gondolatok közlésére, pusztán memorizálási céllal készültek. A feljegyzésre használt eszköz vagy eszközök, valamint azok hordozója sokféle lehet. Az írást hordozó anyag tartóssága lényeges, hiszen általában a rögzítésnek az ismeret megbízható és hű átadása a célja.

Az írás története

Úgy tartják, hogy az írás egyszerű ideogrammok rajzolásából alakult ki: például egy alma rajza jelölte az almát, és két láb lerajzolása mutathatja a járás vagy állás fogalmát. Ebből a kiindulásból azután a jelek elvontabbakká váltak, végül olyan szimbólumokká fejlődtek, amelyek látszólag nem kapcsolódnak az eredeti szimbólumhoz. Például a latin N betű valójában az egyiptomi hieroglifából ered, amely az n hangot jelöli, de a víz hullámait ábrázolja – ugyanis az egyiptomi nyelvben a víz szava csak egy mássalhangzóból (n) áll, és a kép idővel nemcsak a víz fogalmát, hanem az n hangot is jelölte.

Barlangrajzok (i. e. 25000)

A megtalált legősibb képeket több mint 25 000 évvel ezelőtt készítették a kőkorszakban, faágakkal, éles kövekkel vagy az ujjaik segítségével. Festék gyanánt faszenet, földet vagy növényi színezőanyagokat használtak. Az ősemberek annak érdekében, hogy emlékezzenek dolgokra, vagy hogy üzeneteket hagyjanak, képeket festettek a barlang falára, sziklákra, csontokra vagy vizes anyagra. Az évek során a képek fokozatosan szimbólumokká váltak, majd pedig betűkké, amelyek ábécéket alkotnak a hangok megjelenítéséhez.

Sumer ékírás (i. e. 3500)

Az írásrendszerek egyik legkorábbi példája a sumerektól származik, akik a Közel-Keleten éltek nagyjából i. e. 3500 és i. e. 1000 között. Az itt talált legősibb agyagtáblák nagy részén egyszerűen csak az ellátmányt vagy a pénzügyi elszámolást találjuk. Az ékírás nevét onnan kapta, hogy ék alakú, hogy a feliratokat egy nádszál vagy bot (íróvessző) háromszög alakú végével nyomták nedves agyagtáblákra. Az ék alakú jeleket úgy kombinálták, hogy szimbólumokat alkossanak, amelyek tárgyakat vagy fogalmakat jelentenek. Kezdetben több mint 2000 különböző szimbólumot használtak, de később alig egy évszázad leforgása alatt lecsökkentették az írásjelek számát körülbelül 700 szimbólumra.

Hieroglifák (i. e. 2000)

Míg az ékírás Mezopotámiában volt elterjedőben, egy más fajta írás alakult ki a közeli Egyiptomban. Az i. e. 4. évezred második felében a sumerhez hasonló képírás alakult ki, majd az ezredforduló után ebből stilizált képírás jött létre, amit görög neve után hieroglifáknak hívunk („szent véset”). Külön jelek voltak a tárgyaknak a fogalmaknak és a hangoknak, beleértve egy 24 jelből álló ábécét, ami külön betűket jelentett. Még ma is láthatjuk írásművészetüket sírokon és templomokon a Nílus mentén. 5000 évvel ezelőtt az egyiptomi írnokok már használtak papírt (papiruszt), tollat és tintát. Az egyiptomi írásfestés megtartotta a rajzos szimbólumok jellemzőit, de jelentősen leegyszerűsítette azt. Már az óbirodalom korából ismertek kurzivált írásjelek.

Görögök (i. e. 500)

Körülbelül i. e. 500-ra az ókori görögök már olyan ábécét használtak, amely nagyban hasonlít a miénkhez. A görög ábécé a fönícia ábécéből fejlődött ki vagy más betűírásokból, mint például az ugariti ábécé. A föníciaiak nagyszerű tengerészek és kereskedők voltak, akik a Földközi-tenger mentén számos országgal kapcsolatban voltak, de maguk a görögök is nagyrészt kisázsiai eredetűek. A görögök további jeleket alkottak a magánhangzók megjelenítéséhez, mivel a föníciai ábécé csak mássalhangzókat tartalmazott. A görögök papiruszra, viasztáblára és cserépre is írtak.

Rómaiak (i. e. 100)

A rómaiak írásrendszerére mind az etruszk ábécé, mind a görög ábécé hatással volt. Első ismert ábécéjük 24 hangzót tartalmaz. Ez az írás a latin maiusculáris írás, vagyis „kétvonalas” írás. Minden betűt két párhuzamos vízszintes vonal közé lehet írni, amelyhez alul és fölül is hozzáérnek. A latin írásrendszer változásaival a paleográfia foglalkozik bővebben.

A kevés hangzó miatt a latin nyelvbe más nyelvekből beszivárgó hangok leírására már az ókorban több kiegészítő betűt alkottak, mint például a C-ből a G-t. A görög kettőshangzók használatának terjedése idején ligatúrákat alkottak ezekre, így az ai-t az Æ, az oi-t az Œ jellel írták. A latin ábécét használó népeknek saját hangzókészletükhöz kellett igazítani az ábécét, így még több betű jött létre, mint például a K. A rómaiak a C-vel írták a k-hangot és c-hangot nem használtak eredetileg. Az ábécé kiterjesztésének eszközévé a diakritikus jelek és kettősbetűk lettek.

Rovásírás

Mielőtt őseink a Kárpát-medencébe érkeztek volna, már rendelkeztek saját írással. Ezt hívjuk magyar rovásírásnak. A rovásírás története már jóval a honfoglalás előtt kezdődött, és helyenként még néhány száz éve is használták. A kereszténység felvételével mint pogány emléket üldözték, egy törvény értelmében a rovásírásos emlékeket begyűjtötték, elpusztították, az írástudókat pedig kötelezték a latin betűs írásmód használatára. Mivel a kora középkorban az írástudók főként latinul fogalmaztak, az új írást pedig még nem igazították a magyar nyelv sajátosságaihoz, a társadalom alsóbb rétegeiben tovább élt a rovásírás. Mint az írás neve jelzi, azt "rótták", főleg fára (botra) esetleg kőre. Az íráshordozó anyagok természetéből ered az írás szögletes formája és gyorsírás jellege. Az írás irányultsága (jobbról balra) abból fakad, hogy botra írás során a botot bal kézzel fogták és jobb kézzel haladtak balra. A magyar rovásírás jól tükrözi nyelvünk jellegzetességeit, és széles körű használata óta eltelt mintegy 1 évezred ellenére is kiválóan alkalmas a hangzó beszéd lejegyzésére. A jelek szerint a magyar rovásírás az utóbbi években újra reneszánszát éli, és egyre többen tanulják meg. Latin betűs írásunkat természetesen nem fenyegeti, de számos területen jól alkalmazható. Egyre többen vésetnek be például: székelykapuba rovásírásos szövegeket. Igen tetszetős névjegyek készíthetők vele. Ez utóbbiak a rovásírás egy igen dekoratív fajtáját használja. Sokan titkosírásként használják, mint ahogy az sokszor történt a múltban is. A magyar rovásírás egyfajta egzotikum a kívülálló számára, és nem utolsó sorban kultúránk fontos része.

Szakirodalom

• Ankerl Géza: Anyanyelv, írás és civilizációk. Budapest, Magyar Egyetemi kiado, 2004. ISBN 963-8033-65-7

Külső hivatkozások

• A Scripta /írás/ c. weboldal
• (angolul) Írásrendszerek (ancientscripts.com)
• (angolul) A Föld országainak írásrendszere (geonames.de)
• Láng Attila D.: Íráskalauz
• Ősi jelrendszerek azonossága

Lásd még

• Sequoyah