Imre Sándor (nyelvész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Imre Sándor
Imre Sándor (nyelvész).jpg
Imre Sándor portréja a Vasárnapi Ujságban
Született 1820. augusztus 6.
Hegyközpályi
Elhunyt 1900. december 21. (80 évesen)
Hódmezővásárhely
Nemzetisége magyar
Foglalkozása nyelvész,
irodalomtörténész,
folklorista

Imre Sándor (Hegyközpályi, 1820. augusztus 6.Hódmezővásárhely, 1900. december 21.) nyelvész, irodalomtörténész, folklorista. Főként magyar nyelvtörténeti kutatásai jelentősek. 1858-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1879-től rendes tagja, 1878-tól a Kisfaludy Társaság rendes tagja volt.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Imre József református lelkész és Váczy Zsuzsánna fia. Imre József (1851–1933) orvos, szemész és Imre Lajos (1858–1923) irodalomtörténész apja és ifj. Imre Sándor (1877−1945) neveléstudós, művelődéspolitikus, egyetemi tanár és Imre József (1884–1945) orvos, szemész nagyapja.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja, aki németországi utazásai és egyetemi tanulmányai után szép ismeretekkel bírt, fiát korán megismertette a német és francia nyelvvel és bevezette az idők nagy eszméibe. 1832–1834-ben a nagyváradi református gimnáziumba járt, majd 1834–1840-ben a debreceni református kollégiumban tanult bölcseletet, jogot és teológiát. Ez utóbbi helyen kötött barátságot osztálytársával, Arany Jánossal. A kollégium elvégzése után, 1840–1843-ban Mezőkeresztesen, ahol egy nyugalmazott tüzértiszttől olaszul tanult. 1843–1847-ben a hódmezővásárhelyi gimnáziumban tanított mondattant és retorikát. Egészsége meggyengült, így 1847–1848-ban Gyomán volt segédlelkész, majd felutazott Pestre, és részt vett Kossuth Pesti Hírlapjának szerkesztésében. 1849-ben visszatért Hódmezővásárhelyre, és 1860-ig a helyi gimnázium igazgatójaként tevékenykedett. Itt érte 1850-ben az osztrák kormány újabb iskolarendezése, melynek behozása módját és németesítő irányát gyűlölte, de tudományos és tanmódbeli előnyeit felismerte és magyar szellemben értékesíteni törekedett. 1860. április 29-étől a debreceni református kollégiumban a felsőbb osztályokban a görög és a latin nyelv, 1862–1872-ben a református teológiai akadémián a magyar nyelvészet és az irodalomtörténet tanára volt. 1862. február 25-től a teológiai kurzus első évében, majd a gimnázium VII. és VIII. osztályában tanított. 1872-ben Trefort Ágoston jóvoltából az akkor alapított Kolozsvári Tudományegyetemen kapott kinevezést, s itt tanított nyugdíjazásáig, 1886-ig mint a magyar irodalom és nyelvészet nyilvános rendes tanára. 1872–1873-ban a bölcsészettudományi kar dékáni, 1878–1879-ben az egyetem rektori hivatalát viselte. A középiskolai tanárvizsgáló bizottságnak öt évig volt az elnöke. 1886 tavaszán nyugdíjba vonult, s ezt követően visszatért Hódmezővásárhelyre, ahol haláláig nyelv- és irodalomtörténeti kutatásaival foglalkozott.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyelvészeti kutatásainak homlokterében elsősorban a régi nyelvemlékekkel, a nyelvújítással és Kazinczy Ferenc szerepével kapcsolatos nyelvtörténeti vizsgálódásai álltak. A nyelvújítás és saját kora teremtette szavakat, kifejezéseket illető kritikáival, írásaival, publicisztikáival a korabeli nyelvművelés egyik jeles alakja volt. Emellett behatóan foglalkozott a magyar nyelvtudomány történetével (Geleji Katona Istvánról és Beregszászi Nagy Pálról könyveket is írt), alaktannal és mondattannal, valamint nyelvjáráskutatással. Irodalomtörténészként elsősorban a középkor költészetével, a kódexirodalommal foglalkozott művelődés- és nyelvtörténeti kitekintéssel, de jelentősek a népköltészetre irányuló stilisztikai kutatásai is (népdalok, közmondások).

Tudományos eredményei elismeréseként 1858. december 15-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1879. május 22-én rendes tagjává választották. 1878. január 30-tól a Kisfaludy Társaság rendes tagjaként vett részt a társaság tevékenységében. 1873-ban a Kolozsvári Tudományegyetem tiszteletbeli doktorává avatták, nyugdíjba vonulásakor a Vaskorona-rend III. osztályú rendjét vehette át.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Imre Sándor
  • A latin és görög nyelv viszonyáról származás és rokonság tekintetében. Kecskemét, 1858.
  • Magyar mondattan, Debrecen, 1861.
  • A magyar irodalom és nyelv rövid története, Debrecen, 1865.
  • Geleji Katona István mint nyelvész, Pest, 1869.
  • A magyar nyelvújítás óta divatba jött idegen és hibás szólások bírálata, Budapest, 1874.
  • Rövid magyar nyelvtan, Debrecen, 1874.
  • Nyelvtörténeti tanulságok a nyelvújításra nézve, Budapest, 1876.
  • A nevek uk és ük személyragjairól, Budapest, 1879.
  • Beregszászi Nagy Pál élete és munkái, Budapest, 1880.
  • A protestantizmus és a művészetek, Lugos, 1889.
  • A középkori magyar irodalom stiljáról, Budapest, 1890.
  • A néphumor a régibb magyar irodalomban, Budapest, 1890.
  • A magyar nyelv és nyelvtudomány rövid története, I. köt., Debrecen 1891.
  • Emlékbeszéd Ballagi Mór r. tagról, Budapest, 1893.
  • Imre Sándor irodalmi tanulmányai, I–II. köt., Budapest, 1897.
  • A népköltészetről és népdalról, Budapest, 1900.

Felhasznált források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Imre Sándor (nyelvész) témájú médiaállományokat.