Gyulai Pál (irodalomtörténész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gyulai Pál
Gyulai Pál.jpg
Gyulai Pál portréja (1890-es évek)
Született 1826. január 25.
Kolozsvár
Elhunyt 1909. november 9. (83 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása irodalomtörténész,
költő,
író,
műkritikus,
egyetemi tanár

Gyulai Pál (Kolozsvár, 1826. január 25.Budapest, 1909. november 9.) magyar irodalomtörténész, költő, író, prózaíró, egyetemi tanár, műkritikus, a Kisfaludy Társaság elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsának tagja, a magyar főrendiház tagja és jegyzője.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja, Gyulai Antal, az erdélyi királyi kormányszék számvevő osztályánál szolgált, édesanyja Hajós Sára. Gyulai Pál a kolozsvári református kollégiumban kezdte tanulmányait, melynek osztályait, a gimnáziumi, bölcseleti, jogi (1843-45) és hittani folyamokban kitűnő sikerrel járta végig 1846-ig. Itt, a reformátusok módja szerint, teljes képzést nyert a tanári pályára, de mielőtt arra lépett volna, az élet, az irodalom és önképzés terén is végighaladt. Gyermekkorában már nagy élvezettel látogatta a kolozsvári magyar színielőadásokat. Szerette eljátszani amit látott, maga is színdarabokat írogatott; a költőket, kivált a drámaírókat, mohón olvasta. Talán, ha kis termete nem akadályozza, ő is színész lesz, mint bátyja, Gyulai Ferenc (akinek szobrát 1876-ban leplezték le a kolozsvári színház előtt.)

Tizennégy éves volt, amikor apja (1840) meghalt és özvegyen hagyta nejét és árván gyermekeit, három fiút és egy leányt. Az élet gondjai hamar súlyosodtak a szegény családra. Gyulai, hogy anyjának terhére ne essék, kisebb gyermekek tanításával foglalkozott a kollégiumban és már 1843-ban egészen saját erején tartotta fenn magát, korán hozzászokva az önállósághoz.

Az 1840-es években az Erdélyi Hiradóba dolgozott és 1848-ban a lapnak rendes munkatársa lett. 1844-46-ban mint jogász három pályadíjat nyert: az Erdély irodalomtörténetét, a párbajt és a nyelvbeli purizmust tárgyaló munkálataival. Megismerkedett a magyar szépirodalom akkori költőivel, akik közül Vörösmarty tette rá legmélyebb hatást. Magánszorgalomból megtanult németül és franciául és fordította Goethét, Schillert, Heinét és olvasgatta Voltaire-t, Rousseau-t, Victor Hugo-t, Lamartine-t és Molière-t.

1843-tól 1845-ig Pataki Dániel gyermekeinek volt tanítója és házánál, Désen töltötte a szünnapokat. 1845-ben az öreg gróf Bethlen János, Erdély egyik legnagyobb államférfia, fiai nevelőjéül kérte föl. 1847-ben a kolozsvári református kollégium költészeti osztályának tanárává választották. 1848-ig volt a Bethlen János gróf gyermekei mellett. Alkalma nyílt érintkezésbe jönni Erdélynek a közéletben szerepelt csaknem minden kitűnőbb emberével és megnyerni sokak rokonszenvét és becsülését.

Neve már ekkor mind ismertebbé vált az irodalomban. Az 1848-iki mozgalmak kezdetekor elvégezte az iskolát és a kolozsvári ifjúság vezetői közt találjuk őt az unió kikiáltásában és a pesti küldöttség fogadásában. A forradalom eseményeiben, harcaiban azonban nem vett részt. Ezután Pestre ment és a lapokba dolgozott és a követté megválasztott békepárti gróf Teleki Domokos titkára volt Pesten, Gernyeszegen, majd ismét Pesten.

Kolozsvárt ezalatt Urbán császári tábornok foglalta el, a város rettegésben élt és sarc alatt nyögött és Gyulai anyja, aki már az ostrom ideje alatt is beteg volt, félelmek közt halt meg. Fia, a város felszabadulásakor, már 1849-ben haza sietvén, csak sírját találta; bátyja, öccse honvédek voltak, a kis húgát találta egyedül otthon. Gyulai, hogy rajta segíthessen, otthon maradt és egy pár hétig az Ócsvay által szerkesztett Honvéd munkatársa volt. Majd ismét visszatért Telekihez és vele maradt Pesten 1851 tavaszáig.

Megismerkedett Aranynyal, Csengery Antallal, báró Eötvös Józseffel, Pákh Alberttel és többi jelesünkkel, mely ismeretség jótékonyan hatott az ifjú költőre. Ezek hatása alatt kezdette meg valódi irodalmi munkásságát. Az országot ért halálos csapás kábultságából először az irodalom kezdett felocsúdni és Gyulai az elsők és a leghívebbek közt volt, akik a nemzetiség ezen egyetlen megmaradt zászlója alá sorakoztak. Valamennyi ez időszakban megindult jobb vállalatnak egyik elsőrendű és nélkülözhetetlen munkatársa volt. 1850-ben, a Pesti Röpívekben kezdte kritikusi pályafutását.

1852 őszén elhagyva titkári állását, végleg Pestre költözött, ahol egy nevelőintézetben vállalt tanári állást. 1854-ben a Vasárnapi Ujság alapításában főérdeme volt és annak első három számát Pákh Alberttel és Jókai Mórral közösen írták. Pákh Alberttel részt vett 1853-ban a Szépirodalmi Lapok megalapításában, mely azonban fél év múlva megszűnt. Ugyancsak Pákhkal részt vett az Ujabbkori Ismeretek Tára szerkesztésében, kritikákat írt a Pesti Naplóba és a hivatalos Budapesti Hirlapba. 1855-től Kemény Zsigmond mellett a Pesti Napló munkatársa volt, ahová kivált könyv- és színbírálatokat írt. Kritikai működése, mely alapos, igazságos és szigorú volt, félelmessé tette és sok ellenséget szerzett neki. Ekkor vívta nevezetes polemiáit a régebbi költőkben elfogult Toldy Ferenccel, Petőfi és Arany nemzeti irányának esztétikai elismerése érdekében és vette üldözőbe a Petőfi-utánzók pongyola irányát.

1855. október 25-én Nádasdy Tamás gróf mentorául külföldi útra ment. Egy évet Berlinben és Párizsban töltöttek, majd Münchenbe mentek, ahol az ifjú gróf 1856. december 14-én meghalt. Gyulai irodalmi és művészi ismeretekkel gazdagodva tért vissza Pestre, ismét dolgozott a lapokba és folyóiratokba.

1858. július 31-én vezette oltárhoz nejét Szendrey Máriát, Petőfi Sándor sógornőjét, és egyenesen Kolozsvárra vitte őt, ahol a református kollégiumban a magyar és latin irodalom tanára lett.

A Magyar Tudományos Akadémia, tíz évi tetszhalál után föléledvén, azon év december 15-én levelező tagjának választotta, 1860. július 15-én pedig a Kisfaludy Társaság rendes tagjának.[1] 1862. július 3-én visszatért a fővárosba, ahol Arany Szépirodalmi Figyelőjének segédszerkesztője lett, egyszersmind buzgó titkára a Magyar Írók Segélyegyletének 1867-ig. Előkelő részt vett az erdélyi múzeum munkálkodásában, sürgette a székely népdalok és balladák gyűjtését, hangoztatta e termékek jelentőségét és az ő eszközlésével jelent meg Kriza híres gyűjteménye is. (Vadrózsák. Kolozsvár, 1863.)

Feljötte után tanára volt a pesti református gimnáziumnak 1864-ig, amikor a színiképző aligazgatójává és dramaturgiai szaktanárrá nevezték ki, ezen állásáról, akadémiai titkárrá történt megválasztatásakor 1870-ben lemondott. A Nemzeti Színház állandó drámabírálója is lévén, ezzel a hajlamainak megfelelő hatáskört nyert. Tevékeny részt vett, főleg mint bíráló, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság munkálataiban, a drámai pályázatok fölött mint előadó ismételve hallatta az akadémia ítéletét. A Kisfaludy Társaságban felolvasásain kívül a népköltészeti gyűjtemény újra megindításával szerzett nagy érdemet.

1866. szeptember 10-én a kolera elragadta nejét és e veszteség és apai gondjai számos szép költeményre ihlették. Nem nősült meg többé, az irodalmi munkában keresett enyhületet. A Magyar Tudományos Akadémia 1867. január 30-án rendes taggá, 1870. január 17-én a nyelv- és széptudományi osztály titkárává, 1883. május 17-én az igazgatótanács tagjává, a Kisfaludy Társaság pedig 1873. január 29-én másodelnökévé választotta.[1]

1873-tól szerkesztette a Budapesti Szemlét, 1875-től az Olcsó Könyvtárt.

1876. január 25-én, ötvenedik születése napja alkalmával a kolozsvári egyetem bölcseletdoktori oklevéllel tisztelte meg. 1876-ban a budapesti egyetem meghívta őt a Toldy Ferenc halálával megüresedett magyar irodalmi tanszékre, ami által ismét új hatáskörhöz jutott, ahol a magyar irodalomtörténet művelésére új nemzedéket nevelt. 1892-ig tanított itt. Működésének súlypontja ezután itt, az akadémiában, a Kisfaludy Társaságban és a saját folyóiratában (Budapesti Szemle) volt. A Kisfaludy Társaság 1879. február 19-én elnökévé választotta.[1] E társaság évi közgyűlésein tartott elnöki megnyitó beszédei egy-egy fontosabb irodalmi kérdést vitattak meg és élénken foglalkoztatták a közvéleményt. Írói érdemei alapján 1885-ben a főrendiház újjá szervezésekor ő felsége kinevezte tagjának és legottan jegyzőjének is megválasztották.

1899. október 18-án lemondott a Kisfaludy Társaság elnökségéről,[1] 1902-ben megvált az egyetemtől is. Utolsó éveiben már csak a Budapesti Szemlét szerkesztette.

Írásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első költeményét bölcselethallgató korában írta Kolozsvárt «Az anya és fohásza» c., mely az Öröm-dalok a nemzet ünnepén Erdély kormányzója nagym. széki ifjabb gr. Teleki József úr ő excell. Kolozsvárra érkeztére. Irva több ev. ref. tanuló ifjaktól 1842. c. munkában jelent meg és a Hon és Külföld-hez csatoltatott; többi közleményei, beszélyei, kritikái következő lapokban, évkönyvekben és folyóiratokban jelentek meg: Athenaeum (1842. II. Hunyady János, ballada. 1843. költemények), Regélő Pesti Divatlap (1842. szini kritika s ered. költ.), Kőváry Beszélytára (1843), a kolozsvári Nemzeti Társalkodó (1843-44., költ. és kisebb dolgozatok), Pesti Divatlap (1844. Cserhalom c. költ., 1845. Kenyérmezei tor, ballada, 1846. Férjes nő, beszély, 1847-48, költ.), Erdélyi Hiradó (1846. 109. sz. költ.), Életképek (1847-48. költ.), a győri Hazánk (1847), a kolozsvári Unio c. zsebkönyv (1848. 309-409. l. Az aranycsináló, beszély), Magyar Emléklapok (1850. Hadnagy uram! sat. költ. Gy. aláírással), Magyar Irók Füzetei (1850. költ.), Pesti Röpivek (1850. költ.), Magyar Irók Albuma (1850. költ.), Hölgyfutár (1850-52., 1854., 1858-59., ered. költ. és Schiller Orleansi szüzéből D'Arc Johanna bucsúja), Remény (1851. költ.), Nagy-Enyedi Album (1851. költ.), Romemlékek (1851. költ.), FiataIság Barátja (1851. vegyes közl.), Remény (I. II. 1851. költemény), Losonczi Phönix (1851-52. költ. és Vén szinész, beszély), Budapesti Visszhang (1852. Pókainé, költ.), Őrangyal (1852, költ.), Nők Könyve 1853-ra (Fanni, beszély), Szépirodalmi Lapok (1853. Egyszerű történet, beszély, Bujosdi sat. költ.), Delibáb (1853. költ. és Egy történet napjainkból c. regényéből mutatvány), Uj M. Muzeum (1854. Petőfi és lyrai költészetünk), Vasárnapi Ujság (1854. A legelső magyar komikus, könyvism. és apróságok, 1858. Népdalok, 1866. Egy anya, elb., Petőfi jellemrajzához, Leányomhoz c. költ. sat. 1867. Pákh Albert, Az éji látogatás c. költ., 1869. Romhányi I. éneke sat., költ., 1870. Emlékbeszéd Pákh Albert felett, 1871. Romhányi II. éneke, 1872. Emlékbeszéd b. Eötvös József felett. 1873. Csengery Antal életrajza, 1875-76, költ., 1878. A magyar hazafias lyra, 1879. A Vasárnapi Ujság huszonötödik évfordulóján, 1880-től költemények, szini kritikák és vegyes cikkek. 1881. Gombos Imre, 1882. Katona József ifjúsága, 1893. Arany János és Petőfi Sándor sat.), Magyar Nép Könyve (1854. Varju István, elb.), Divatcsarnok (1854 költ.), Budapesti Hirlap (1855. 626. sat. sz. Szépirodalmi Szemle, Epikai költemények), Pesti Napló (1855. il. 51. sz. Obernyik Károly, 1856. Vita és felhivás Egressy Gáborhoz. 1857. 10., 25. sz. Petőfi szülővárosáról, 82., 90. sz. Szinházi naptár ügyében, 171. sz. Válasz Erdélyi Jánosnak sat. 1858. 5., 6., 9., 10. sz. birálata s polemiája Jókaival, 23., 24. sz. Egy kis curiosum, 1859. költ., 1862. 224., 236. sz. A magyar írók segélyegylete és a «Vezér» tárcaírója, 242. sz. 1863. 15., 23., 24., 28. sz. A magyar írók segélyegylete, 1867-68. politikai czikkek Deák-párti szellemben. 8. sz. Perczel Mór emlékirataira, 1871. 298-300. sz. Magyar karácsonyi nysteriumok és vizkereszti játékok, 1872. 78. A Kisfaludy-társaság utolsó üléséről kisebb czikkek. 1874. 135., 142. Deák F. levele b. Wesselényi Miklóshoz, 236. sz. Petőfi költeményei s az írói tulajdonjog, 1875-76. 135., 136. Emlékbeszéd Toldy Ferencz felett, 1877. 5., 7. sz. A Petőfi társaság közgyűléséről sat., 1878. 2., 3. sz. A magyar írók segélyegylete, 1879. Petőfi és Prielle Cornelia, 127. sz. Emlékbeszéd b. Kemény Zsigmond felett), Budapesti Szemle (1857. A magyar nemzeti szinház és drámai irodalmunk, Jókai «Dózsa György» ism., 1860. Emlékbeszéd Kazinczy Ferencz felett Kolozsvárt okt. 27. 1859., Adalékok népköltészetünkhez, Katona Jószef és «Bánk-bán»-ja, akadémiai székfoglalója, 1862-63. könyvism., 1866. Gróf Széchenyi István utolsó évei, a Kisfaludy-társaságról, birálatok minden füzetben Gy. P. és más jegygyel, 1867. A franczia klasszikai drámáról, 1868-69. birálatok, Kisfaludy-társaságról sat., Jókai legújabb művei, 1873. Újabb magyar regények, költ., birálatok, Szigligeti és újabb szinművei és Szinházi szemle, 1874. Romhányi IV. énekéből, A legújabb magyar lyra, -p-, 1875. Jókai mint hirlapíró, Szinházi szemle, 1876. költ., Kossuth levele Deák halálakor, 1877. Romhányi III. éneke, Újabb költői beszélyeink, költ. és kritikák. 1878. Válasz Grünwald Bélának, Csíky Gergely újabb szinművei, 1879. Szerkesztő jegyzetei Volf válaszára a Nyelvemléktár ügyében és költ., 1880. költ., Szinházi szemle, 1881. Szilágyi és Hajmási, költői beszély és költ., 1882. Katona József ifjúkori drámái, költ., 1843. Arany János emlékezete, «Toldy szerelme» egy kihagyott versszakáról. Válasz Trefort Ágost levelére, 1884-85. költ., Zajgások az akadémia ellen, A Pesti Napló és a Kisfaludy-társaság, Pulszky Ferencz és a kritika. 1885. Margit emléke I-V. költ., 1886-89. költ., Szinházi szemle, 1890-93. költ. és kritikák, A Budapesti Hirlap és gróf Széchenyi István, Politikai xeniák I-V., Télen I-III., 1894. Lukács Móricz, A Magyar Nyelvőrnek, költ. és kritikák), a Nővilág (1857-58 költ.), Urházy Magyar Postája (1851. Egy régi udvarház utolsó gazdája), Szépirodalmi Album (1858. Magyar bál Berlinben), az Erdélyi Múzeum Évkönyve (I. 1859-61. Adalék népünk költéséhez), Szépirodalmi Figyelő (1860-61. Nehány szó a kritikáról, Adalék népmeséinkhez, 1862. Petőfi életéből, Két ó székely ballada; Gonosz mostoha, népmese; mint a lap fődolgozótársa, számos birálata, polemiái s apróbb cikkei), M. Sajtó (1862. 241., 1864. 35., 56., 1866. 81. sz. A magyar írók segélyegylete), Részvétkönyve (1863. Széchenyieskedők, szatíra), Koszorú (fődolgozótársa, 1863-65. Nők a tükör előtt, beszély, A szinházi kihivásokról, Vörösmarty életéből, költ., számos birálat, polemia és apró cikk), Politikai Hetilap (1865. Aurora-kör 1823-1830., Magyar hazafi lyráról, 1866. birálatok és különösen a nemzeti szinház ügyeit kisérte figyelemmel), Gombostű (1867. költ.), Budapesti Közlöny (1867. birálatok, 1872. 74. sz. Lord Byron és Rutilius), Sürgöny (1867. 44. sz. Magyar írók segélyegylete), a Hon (1867. 36. sz. Magyar írók segélyegylete 1877. 259. sz. Petőfiről), Fővárosi Lapok (1868-69, 1871-72. A magyar népdalokról, 1873. Szigligetiről, 1877. Petőfi és a m. tudom. akadémia, 1878. Az írói tulajdonjog és a Budapesti Szemle, Szigligeti «Trónkereső»-jéről, 1880. Pulszky Ferencz és a m tudom. akadémia, 1882. Katona és Déryné, 1890. Emlékbeszéd Kölcsey F. születése százados évfordulóján), Hazánk (1868. költ.), Borsszem Jankó (1869. Jókai Mórhoz), a Kisfaludy-társaság Évlapjai (III. 1869. Egy anya, rajz, Az éji látogatás, költ., IV. 1870. A népszerűségről, szatira, székfoglaló 1868. febr. 5., VII. 1872. Emlékbeszéd br. Eötvös József fölött, IX. 187 4. Sellő, ballada, XI. 1876. Szilveszter éjszakáján, költ., XIII. 1878. Kriza János emlékezete, XIV. 1879. Emlékbeszéd Szigligeti felett, XV. 1881. Elnöki megnyitó beszéde 1880. febr. 8., XVI. 1881. Szilágyi és Hajmási, költői beszély, Beszédei Toldy F. síremléke felavató ünnepén 1880. okt. 31., Elnöki megnyitó beszéde, Kisfaludy K. halálának félszázados évfordulóján 1880. nov. 21., XVII. Jelentés Lukács Móricz haláláról, XVIII. 1883. Elnöki megnyitó beszéde február 11-én, Beszédei Arany ravatalánál és Greguss Ágost felett 1882. deczember 14-én, XIX. 1884. Beszédei a Katonaünnepen Kecskeméten 1883. ápr. 16. és a puszta-kovácsii Bessenyei-ünnepen jún. 10., Arany János emlékezete s Gyümölcsösben c. költ., XX. 1885. Elnöki beszéde febr. 8., XXI. 1887. Elnöki beszéde 1886. febr. 7. és 1887. febr. 6., XXII. 1888. Elnöki beszéde febr. 5., XXIII. 1890. Elnöki beszéde 1889. febr. 24., XXIV. 1890. Báró Kemény Zsigmond sírjánál, költ., XXV. 1891. Elnöki beszéd febr. 8., XXVI. 1893. Elnöki beszéd 1892. febr. 7. és Üdvözlő beszéde Tóth Lőrincz félszázados ünnepén 1891. decemb. 9., XXVII. 1894. Télen c. költ.), Reform (1870-71. vegyes cikkek és birálatok), Akadémiai Értesítő (1870. Emlékbeszéd Pákh Albert felett, 1883-84. Jelentések a Péczely drámai pályázatról, 1885. Jelentése a széphalmi mausoleumról s javaslatai, 1886. Jelentés a Péczely dr. pályázatról, 1890. Emlékbeszéd Kölcsey F. születése százados évfordulóján aug. 8.), Figyelő (1876. Előleges censura az akadémiában), Ellenőr (1877. 62. sz. Helyreigazítás Dóczy «Csók»-ját illetőleg, 438. sz. Petőfiről, előad. után Sümegi K.), Nemzeti Hirlap (1878. 308., 311., 313., 319. sz. Vörösmarty mint drámaíró és színkritikus), Szegedi Árvízkönyv (1880. költ.), Magyarország (1881. 141-143. sz. Emlékbeszéd Csengery Antal felett), Nemzet (1882. 52. sz. Petőfi és Klapka, 1883. 3. sz. Gróf Széchen Antal és a Kisfaludy-társaság, 1887. 38. sz. Költészet és erkölcsiség, 1888. 37., 38. sz. Kisfaludy Károly hatása, 1893. 28. sz. A Kisfaludy-társaság és gr. Apponyi Albert), Budapesti Hirlap (1882. 248. sz. Petőfi élete és költészete, Gy. előadásaiból), Egyetértés (1883. 357. sz. Felolvasása Petőfi dalairól), M. Ifjuság Lapja (1885. Arany János, Ártatlan dacz czímű költeményének története), M. Salon (VI. 1886-87. költemény), Hunfalvy-Album (1891. Beszéde Hunfalvy Pál ravatala fölött.)

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyulai Pál sírja Budapesten. Kerepesi temető: B. 558.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d A százéves Kisfaludy-társaság (1836–1936). Szerk.: Kéky Lajos. Budapest, Franklin-társulat, 1936. 266. old.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]