Heinrich Heine

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Heinrich Heine
Heinrich Heine-Oppenheim.jpg
Heinrich Heine portréja (David Oppenheim, 1831)
Élete
Született 1797. december 13.
Düsseldorf
Elhunyt 1856. február 17. (58 évesen)
Párizs
Nemzetiség zsidó származású német
Szülei Samson Heine, Betty Heine
Felesége Augustine Crescence Mirat
Pályafutása
Jellemző műfajok költészet, írás, újságírás
Heine Signature.gif
Heinrich Heine aláírása

Christian Johann Heinrich Heine (eredeti nevén Harry Heine, Düsseldorf, 1797. december 13.Párizs, 1856. február 17.) zsidó származású német romantikus költő, író, újságíró. Egyszerre mondják a romantika utolsó költőjének és a romantikát meghaladó realista és modern költőnek. Műveiben a német köznyelv irodalmivá vált. Újságíróként, tudósítóként tárcáinak, utazási élményeinek eddig nem ismert irodalmi színt, elegáns légiességet adott, ezzel együtt pedig magának a német nyelvnek is. Kritikus, politikailag elkötelezett újságíróként, esszéistaként, szatírikusként, vitázóként egyaránt volt csodált és rettegett. Egyike a leggyakrabban fordított német nyelvű költőknek. Megítélése, s az életművéhez való viszony gyakran változott és változik a történelem folyamán, napjainkban is. A romantika jegyében született és általa modernné és egyedivé formált lírája és az egész Európa gondjait látó és elemző publicista és esszéista a nagy triász harmadik tagja, Johann Wolfgang von Goethe, Friedrich Schiller és Heinrich Heine a három klasszikus óriás a német nép irodalmában. Heinrich Heine jelentőségét a német irodalomban, Petőfi Sándorérhoz hasonlítható a magyar irodalomban.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már első művével, a Dalok könyvével nagy sikere volt 1827-ben. Az irodalmi közönség kedvence lett. A szenvedések megéneklésében szinte a „német Byron” lép elénk. Kiemelkedőt alkot a ballada műfajában is, a Gránátosok (Die Grenadiere) cíművel. Heine gránátosainak történetét elsőként Schumann zenésítette meg a Marseillaise dallamának motívumaira épülő, s azt mintegy parodizáló muzsikájával.[1] Belzácár (Belsazar) c. balladájában bibliai történetet dolgoz fel: a babiloni zsarnok önteltsége miatt kihívja maga ellen Jehova haragját, s e miatt alattvalóinak keze által pusztul el.

Szerelmi lírájában az a különleges, hogy a mindenki által ismert érzelmi szituációkat rögzíti a mindenki által ismert képekben és hangulatokban a mindennapi élet nyelvén és szókincsével. A gazdag heinei poézis minden szépségét egyesíti a Nem értem, a dal mit idéz fel…(Ich weiss nicht, was soll es bedeuten…) kezdetű, Loreley címen német népdallá vált Heine vers, ami olyannyira népszerű volt, hogy még a náci időkben is szerepelt a tankönyvekben, csak úgy tüntették fel, hogy alkotója ismeretlen. A vers alapja a gyönyörű, sziklás rajnai tájhoz kötődő német népi legenda, mely szerint egy Rajna menti sziklán ülő gyönyörű leány (szirén) okozza a hajósok vesztét:

Végül ladikot s ladikost a

mélységbe nyel – ugye? – az ár…
S hogy ez így lett, ő okozta
dalával, a Loreley.

Heine a tengert is másképpen hódította meg lírája számára, mint elődei, a tengert nem mint természeti jelenséget emeli be, hanem a maga végtelenségében, kimeríthetetlen változékonyságában kapcsolatba hozza az emberi lélekkel, az emberi kedélyvilág sokszínűségével. Idézzük a A hajótörött c. vers néhány sorát Mészöly Dezső fordításában[2]:

Hullámok, sirályok, hallgassatok!

Oda már minden: boldogság, remények,
remények, szerelmek! Fekszem a földön
– magányos hajótörött -
s lángoló arcom
a nedves homokba fúrom.

Heine 1831-től 1856-ban bekövetkezett haláláig emigrációban él, s gyötri a honvágy, de verseiben a saját érzésen is képes ironizálni, mint mindenen, több oldalról is megvilágításba kerül ugyanaz az érzés. Később már feltör a zokogás, a magány, Párizs nem tudja pótolni a távoli hazáért, olvashatjuk erről vallomását az Éjszakai gondolatok (Nachtgedanken) c. versben.

Heine dalai, balladái, legendái új hangot képviselnek a német romantika történetében, Napóleon kultusza ellentétes a kortárs német gondolkodással, a középkor-kultusszal, a vallás felé való fordulással, a nemzeti irodalomra korlátozódó költészetelképzeléssel. Nyitott a világra, nem politizál közvetlenül, de a szabad gondolkodás híve. Az aggodalom és a remény egyszerre benne van költészetében, egyik legismertebb híres versében A sziléziai takácsok (=Die schlesischen Weber, 1844) címűben mutatkozik meg legközvetlenebbül. Miközben a takácsok kórusa Germánia szemfedelét szövi, reménykedik is a jövőben. Heine dalait sok híres költő, író lefordította, témáit újra feldolgozták, köztük Petőfi, Lermontov, Babits Mihály, Szabó Lőrinc.

Heine lírája termékenyítőleg hatott a német romantikus zenére, verseinek legnevesebb megzenésítői közt van Schubert, Schumann, Mendelssohn-Bartholdy, Liszt Ferenc.[3] Heine Tännhäuser c. történelmi románca Richard Wagner számára lett operatéma. A költői-zenei romantika utóéletében később szerepet játszott a francia sanzon is.[4]

Heine prózájában is újat hozott, útirajzai nemcsak a művészeti emlékeket, a másságot veszik számba, hanem a tárca, a publicisztika irányába is mutatnak. Középpontba kerül nála a hétköznapi élet, s annak visszásságai, helyenként gúnyoros, csipkelődő megjegyzéseket tesz. Heine útirajzai hatással voltak Petőfi hasonló jellegű prózai írásaira.

Verses kötetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Heine síremléke a montmartre-i temetőben
  • Dalok könyve (Buch der Lieder, 1827.)
  • Új tavasz (Neuer Frühling, 1828.)
  • Lírai intermezzo (Lyrisches Intermezzo)[5]
  • Hazatérés (Heimkehr) ebben a kötetben jelent meg a Loreley címen népdallá vált vers
  • Északi tenger (Die Nordsee)
  • Vegyes költemények (Verschiedeme, 1833.)
  • Új versek (Neue Gedichte, 1844.)[6]
Időszerű költemények
  • Németország : Téli rege (Deutschland : Ein Wintermärchen, 1844.)[7]
  • Nyáréji álom (Atta Troll, 1847.)[8]
  • Romanzeró (Romanzero, 1851.)
Első ciklus: Törénetek (Historien)
Második ciklus: Lamentációk (Lamentationen)
Harmadik ciklus: Héber melódiák (Hebräische Melodien)
  • Vegyes írások (Vermischte Schriften, 1854.)
  • A Matrác-sír virágai – Utolsó versei (Letzte Gedichte und Gedanken)[9]

Prózája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Útirajzok (Reisebilder, 1826-31.)
Utazás a Harz hegységben (Die Harzreise)
Gondolatok : Le Grand könyve (Ideen : Das Buch Le Grand, 1826.)
Utazás Münchenből Genovába (Reise von München nach Genova)
Angliai töredékek (Englische Fragmente)
  • Franciaországi állapotok (Französische Zustände, 1830.)[10]
  • Francia festők (Französische Maler, 1834.)[11]
  • Ludwig Börne (1840.)
  • Lutetia (1854.)[12]
  • Vallomások (Geständnisse, 1854.)[13]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Halász Előd: A német irodalom története. 2. köt. Budapest : Gondolat, 1971. 628 o. ill. Heinéről ld. 117-138. o.
  • Világirodalmi lexikon. 4. köt. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1975. ISBN 963-05-0873-7 Heinrich Heine szócikk ld. 339-343. o.
  • Pál József szerk.: Világirodalom. Budapest : Akadémiai Kiadó, 2005. 999 o. ISBN 963-05-8238-4 ; Fried István: Heinrich Heine ld. 549-552. o.
  1. Robert Schumann: Die beiden Grenadiere, op. 49 Nr. 1, 1840.
  2. Halász i.m. 124. o.
  3. Pál József i.m. 550. o.
  4. Francia chanson születése a XVIII. sz. közepére tehető, legnépszerűbb a XIX. sz. második felében lesz, s népszerűsége főleg az 1980-as évekig tartott. Jeles chanson énekesek: Aristide Bruant, Édith Piaf, Yves Montand, Georges Brassens és mások.
  5. E kötet 65 rövid verset foglal magában.
  6. Ebben jelent meg Tannhäuser (Der Tannhäuser) c. történelmi románca.
  7. Elbeszélő költemény, Heine 1843-as hamburgi utazásának útinaplója.
  8. Ironikus verses eposz, válasz a Heinét ért támadások miatt, amelyeket a Ludwig Börne c. könyve miatt kapott.
  9. Heine hagyatékából származó versei is benne vannak.
  10. Könyvalakban megjelent tudósításai Lajos Fülöp király polgári Franciaországáról.
  11. Cikksorozat a Louvre-ban évente megrendezett festészeti kiállításról, azaz a francia Salon kiállításairól.
  12. Heine tudósításai könyvalakban, amelyeket 1840-46-ig az Augsburger Allgemeine Zeitung számára írt.
  13. Heine élete utolsó éveinek töredékes memoárjai

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]