José Zorrilla

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
José Zorrilla y Moral
Jose zorrilla.jpg
Élete
Született 1817. február 21.
Valladolid, Spanyolország
Elhunyt 1893. január 23. (75 évesen)
Madrid, Spanyolország
Nemzetiség spanyol
Felesége Florentina O'Reilly
Pályafutása
Irodalmi irányzat romantika
Entrada Casa Museo José Zorrilla.JPG
José Zorrilla y Moral aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz José Zorrilla y Moral témájú médiaállományokat.

José Zorrilla y Moral (Valladolid, 1817. február 21.Madrid, 1893. január 23.) spanyol romantikus költő és drámaíró.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Valladolidban született. Családja néhány évet Burgosban és Sevillában töltött, majd Madridba költöztek, ahol édesapja a rendőrségen dolgozott. José a jezsuiták Seminario de Nobles iskolájában tanult. Édesapja a karlista mozgalom tagja volt, ezért 1833-ban, VII. Ferdinánd halála után száműzték Lermába.

José jogi tanulmányokba kezdett a toledói egyetemen, de hamarosan abbahagyta őket, és Madridba ment, ahol pénzszűkében is bohém életet élt. Költőként akkor vált ismertté, amikor Marioano José de Larra író temetésén elszavalta néhány versét. 1837-ben jelent meg első verseskötete, amely nagy sikert aratott, költeményein Alphonse de Lamartine és Victor Hugo hatása érződött.

Huszonkét éves korában feleségül vette a nála tizenhat évvel idősebb ír származású özvegyet, Florentina O'Reillyt, aki egy fiúgyermeket hozott a házasságba. Egy közös gyermekük is született, de korán meghalt. Florentina féltékenysége elől Zorrilla kétszer is Franciaországba menekült (1845-ben és 1851-ben), ott ismerkedett meg Id. Alexandre Dumas-val, Théophile Gautier-vel, Alfred de Musset-vel, George Sand-nal és Victor Hugóval. 1853-ban Londonban, 1854 és 1866 között Mexikóban, közben 1858-ban rövid ideig Kubában élt. Mexikóban I. Miksa védence lett, ennek köszönhetően színházigazgatói állást kapott.

1866-ban, felesége halála után Zorrilla visszatért hazájába, ahol 1869-ben ismét megnősült. Újra anyagi gondok gyötörték, ezért 5 évre Rómába költözött. 1885-ben a Spanyol Királyi Akadémia tagjává választotta, 1889-ben Granadában a nemzet költőjévé avatták.[1] Élete vége felé állami nyugdíjban részesült Emilio Castelar politikus és újságíró közbenjárására. 1893-ban hunyt el egy agyműtét után. Szülőháza Valladolidban múzeumként működik.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A José Zorrilla Múzeum

Drámák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Don Juan Tenorio
  • El puñal del godo
  • La reina y los favoritos
  • Traidor, inconfeso y mártir
  • Amor y arte
  • Pilatos

Verses elbeszélések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Leyendas
  • La Leyenda del Cid
  • A buen juez mejor testigo
  • Para verdades el tiempo y para justicias Dios
  • El capitán Montoya
  • Margarita la tornera
  • La pasionaria
  • La azucena silvestre

Líra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Cantos del trovador 1840
  • Granada

Önéletrajzi írás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Recuerdos del tiempo viejo 1880-83

Művei magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bikaviadal (Ford. Gáspár Endre), Világirodalmi antológia IV. (Egyetemi segédkönyv/A világirodalom a XIX. században), Budapest, Tankönyvkiadó, 1956
  • Csempész (A mi urunk Don Quijote (Spanyol költők antológiája) Kolozsvár, Dácia Könyvkiadó, 1998 ISBN 973-35-0666-4
  • A vihar (Lyra hispanica (500 év spanyol költészete), Ampelos Könyvek, Debrecen, 1944

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz José Zorrilla témájú médiaállományokat.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a José Zorrilla y Moral című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.