Théophile Gautier

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Théophile Gautier
Théophil Gautier 1856 Nadar.jpg
Nadar felvétele 1856-ból
Élete
Született 1811. augusztus 31.
Tarbes
Elhunyt 1872. október 23. (61 évesen)
Neuilly-sur-Seine
Nemzetiség francia
Pályafutása
Jellemző műfajok regény, vers, útleírás, libretto
Irodalmi irányzat romantika
Fontosabb művei Mademoiselle de Maupin, Giselle

Théophile Gautier (Tarbes, 1811. augusztus 31. - Neuilly-sur-Seine, 1872. október 23.) francia romantikus költő, író, művészet- és irodalomkritikus.

Gyermek- és ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Három éves volt, amikor családja Párizsba költözött. Meglepően korán, 5 évesen kezdett olvasni. Daniel Defoe Robinson Crusoe-ja felgyújtotta képzeletét, arról ábrándozott, hogy matróz lesz ha felnő. A Charlemagne gimnáziumban találkozott Gérard Labrunie-vel, a későbbi Gérard de Nervallal. Rajongott a színházért, különösen a díszletfestésért. A gimnázium utolsó évében kezdett járni Louis-Édouard Rioult festő műtermébe. Itt fedezte fel, hogy rövidlátásban szenved.

Irodalmi karrier kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1829. június 27-én megismerkedett Victor Hugóval, aki később irodalmi mestere lett. 1830. február 25-én részt vett a híres Hernani csatájának nevezett előadáson, és feltűnést keltett piros mellényével. Még aznap este megszakította tanulmányait Rioult-nál. Jelen volt a romantikát támogató nagy megmozdulásokon, és közben verseket írt. 1830-ban jelent meg a Poésies című kötete, de visszhang nélkül maradt. Édesapja fedezte a kiadás költségeit. Tobábbra is részt vett Hugo és társainak összejövetelein (cénacle), és ott ismerkedett meg Célestin Nanteuil-jel. 1833-ban Gautier új kötetben jelentette meg első verseit Albertus ou L'Ame et le pêché címmel, s amelyet Nanteuil illusztrált. A cénacle-ban találkozott Eugene Renduel könyvkiadóval is. Az ő kérésére született 1833-ban a Les Jeunes-France, az összejöveteleken résztvevő művészek életéről szóló, rendkívül színes, ironikus hangú, éleslátó írás. 1835-ben jelent meg szintén Renduel kiadásában a Mademoiselle de Maupin, amely nagy botrányt keltett. A regény előszavában, amelynek minden egyes sorából intelligencia, ékesszólás és tiszteletlen irónia árad, erőteljesen tiltakozik az ellen, hogy a moralisták beleszóljanak az irodalomba. Gautier a művészet teljes függetlenségét vallotta (l’art pour l’art).

Művészetkritikus és költő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Honoré de Balzac tehetségesnek találta Gautiert, és 1836-ban elhívta a La Chronique de Paris újsághoz. Itt jelentek meg első novellái (La Morte amoureuse, La Chaîne d'or) és művészetkritikai írásai. Ezzel egyidőben a France littéraire-nek és a La Presse napilapnak is dolgozott. Megközelítőleg kétezer cikket írt a La Presse számára. Élete folyamán publikált még a Figaro-ban, a Caricature-ben, a Musée des Familles-ben, a Revue de Paris-ban és a Revue des Deux Mondes-ban. Művészetkritikai írásaiban nem szorítkozott kizárólag a műtárgy bírálatára és elemzésére, hanem szavakkal próbálta visszaadni azt az esztétikai érzést, amelyet a műtárgy közvetlen látványa keltett benne. A napi rendszerességgel végzett, néha nyomasztó újságírói munkája mellett verseket, drámákat írt és sportolt is (boxolt és evezett). 1838-ban jelent meg La Comédie de la Mort című verseskötete, Shakespeare, Goethe és Dante hatása érződik a verseken. 1839-ben a színház vonzásába került, amelyet mindig is csodált, és szeretett. Lírai, pasztorális darabokat írt. Leghíresebb balettlibrettója a Giselle, melyet 1841. június 28-án mutattak be nagy sikerrel a párizsi Operában.

Gautier 1839-ben

A művészetkritika mellett minden idejét a versírásnak szentelte. A költészet szenvedély, szórakozás, napi gyakorlat volt számára. 1852-ben jelent meg az Émaux et Camées első változata, s amely 1872-ig újabb költeményekkel bővült. Neuilly-sur-Seine-ben, lakásán fogadta barátait, rendszeresen találkozott Baudelaire-rel (de temetésére nem ment el), Ifj. Alexandre Dumas-val, Gustave Flaubert-rel, Pierre Puvis de Chavannes-nal. Mathilde hercegnő, aki könyvtárosának nevezte ki Gautiert, irodalmi szalonokat tartott, és ott találkozott Hippolyte Taine-nel, Charles-Augustine Sainte-Beuve-vel, Prosper Mérimée-vel, Edmond et Jules de Goncourt-ral, továbbá festőkkel, szobrászokkal, tudósokkal. Gautier iskolateremtőnek számított, Baudlaire „tökéletes költőnek” nevezte, és tanítványának vallotta magát. Neki dedikálta a Romlás virágait (Les Fleurs du mal). Théodore de Banville is neki ajánlotta verseit.

1840-ben Spanyolországba utazott, melyet már ismert Alfred de Musset és Victor Hugo műveiből. A következő évtizedekben eljutott Algériába (1845), Olaszországba (1850), Görögországba és Törökországba (1852), Oroszországba (1858). 1869-ben a Journal Officiel tudósítójaként volt jelen Egyiptomban a Szuezi-csatorna megnyitásakor.

Jacques-Joseph Moreau francia pszichiáter 1844-ben létrehozta a Hasis klubot a párizsi Szent Lajos-szigeten, a Pimodan hotelben. Ő volt az első orvos, aki rendszeresen vizsgálta a hasis központi idegrendszerre gyakorolt hatását. A hasisról és az elmebajról című könyvének megállapításai még ma is érvényesek. Gautier az elsők között vett részt a drogos kísérletekben. Honoré Daumier és Eugène Delacroix festők, Gérard de Nerval, Gustave Flaubert, Id. Alexandre Dumas és Honoré de Balzac is látogatták a szeánszokat. Baudlaire ott írta a Romlás virágait. Gautier a Hasis klub című írásában számolt be a klub működéséről. 1849 februárjában, a könyv megjelenése előtt cikket írt a Revue des Deux Mondes-ba , amelyben röviden ismertette a klub célját. Gautier nem vett részt túl gyakran az összejöveteleken. „Kb. tíz alkalom után örökre lemondtunk erről a bódító szerről. Nem azért, mert fizikai szenvedést okozott, hanem azért, mert az igazi irodalom csak a természetes álmokból merít ihletet… ” A Les paradis artificiels című írásában rendkívül pontosan írta le a drog rossz hatását.

1862-ben a Szépművészetek Nemzeti Társasága elnökévé választották. Bizottság segítette munkáját, melyben korának legkítűnőbb festői vettek részt: Eugène Delacroix, Pierre Puvis de Chavannes, Édouard Manet, Albert-Ernest Carrier-Belleuse et Gustave Doré. A kevésbé ismert irodalmárok irigyelték kinevezését, és háromszor akadályozták meg felvételét a Francia Akadémiába. 1867-ben a kormány hivatalos művészetkritikusaként elmarasztaló bírálat helyett, állását kockára téve, dicsérően írt az Hernaniról. Ugyanabban az évben III. Napóleon kérésére jelentést készített a Szépirodalom negyedszázados fejlődéséről, és habozás nélkül dicsérte a Kis Napoleon és a Századok legendája szerzőjét, Victor Hugót. Művészetkritikusként elimerte, hogy az Hernanival Hugo megújította a színházat. Gautier élete végén nagy szegénységben élt, mert elvesztette szerény nyugdíját. Hugo közbenjárására visszakapta.[1] 1872. október 23-án hunyt el, a montmartre-i temetőben helyezték örök nyugalomra.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

GautierMaupin.jpg

Versek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Poésies
  • Albertus ou L'Ame et le pêché
  • La Comédie de la mort
  • Espagna
  • Émaux et camées

Regények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Mademoiselle de Maupin. Double amour
  • Fortunio
  • Militona
  • Les Roués innocents
  • Jean et Jeannette
  • La Belle Jenny
  • Arria Marcella, souvenir de PompéiAvatar
  • Jettatura
  • Le Roman de la momie
  • Le Capitaine Fracasse
  • Spirite

Útleírások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Le Voyage en Espagne
  • Caprices et zigzags
  • Italia (bejezetlen)
  • Constantinople
  • Quand on voyage
  • Loin de Paris
  • Voyage en Russie
  • L'Orient
  • Les Vacances du lundi

Librettók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Une larme du diable
  • Giselle, ou Les Wilis
  • Un voyage en Espagne

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. L’entourage – Les contemporains (francia nyelven). victorhugo2002.culture.fr. (Hozzáférés: 2014. január 14.)

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
  • Claude-Marie Senninger: Théophile Gautier. Une vie, une œuvre, SEDES, Paris, 2001. ISBN 2718119233
  • Bernard Delvaille: Théophile Gautier, Tirage(s) limité(s), Canteleu, 2003. ISBN 2915386005

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Théophile Gautier